SEATTLE | 20/10/2020 | 18:23

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

A francia Black Lodge-ban – Hifiklub w/ Matt Cameron: Rupture (EP, 2020)

Kategória: Lemez/Vinyl Szerző:

A karanténhelyzetet kihasználva jelentette meg új EP-jét a Hifiklub, a kísérleti zenét játszó francia trió. Legújabb, jellemzően instrumentális kiadványukhoz Ruben Lewis jazz trombitást, a producer Daffodilt, valamint a Soundgarden és Pearl Jam dobosát, Matt Cameront hívták meg vendégül. Kritikánk.

Hifiklub w/ Matt Cameron, Reuben Lewis and Daffodil: Rupture (EP, 2020)

A Hifiklub, Matt Cameron és a többiek

A Hifiklub egy baromi érdekes francia formáció. A zenekart Pascal Abbatucci Julien dobos, Jean-Loup Faurat gitáros és Régis Laugier énekes-basszusgitáros alkotja. Ahogyan fogalmaznak, ők az állandó tagok: művészetük alapja, hogy mindig más és más zenésszel kollaborálnak. Pályafutásuk folyamatos kísérletezés, amely során eddig már több mint 150 hangszeressel működtek együtt!

Ez így önmagában is nagyon izgalmas, de ami még ennél is érdekesebb, hogy olyan, szorosabb-tágabb értelemben vett Grungery-vonatkozású arcokkal is dolgoztak már együtt, mint Jack Irons (ex-Pearl Jam, ex-RHCP), Alain Johannes (Eleven, QOTSA), Roddy Bottum (Faith No More), Duke Garwood (Mark Lanegan), Mike Watt (Minutemen, Stooges) vagy a minden Mad Season-rajongó által ismert, világklasszis seattle-i jazz szaxofonos, Skerik.

A Hifiklubról mostanában azért lehetett hallani, mert a Roddy Bottummal készült, iszonyú fura Eye of the Tiger feldolgozásuk ment egy kört a rockzenei sajtóban (a dal már elérhető az online felületeken, a Faith No More billentyűssel készül kiadvány pedig október 16-án jelenik meg).

A touloni hármas legújabb áldozata Matt Cameron volt, akit az elmúlt hónapok karantén nihiljében vadásztak le maguknak. Vele, valamint a zseniális ausztrál jazz trombitás, Reuben Lewis-zal és a producer Daffodillal készítették el legfrissebb, hatdalos EP-jüket, Rupture címmel.

A felvételek otthon zajlottak, minden zenész hazai környezetben rögzítette a részeit, amit végül Anthony “Daffodil” Belguise kevert meg és rakott össze. A kiadvány különlegessége, hogy mindössze 150 darab fekete és 150 darab rózsaszín vinylen jelent meg (utóbbi már el is fogyott), ezen kívül csak digitális formátumban érhető el.

Rupture

Az egész lemezre jellemző a filmes karakterisztika és a zene rendkívül szabad, korlátok nélkül való megközelítése. Pontos műfaji meghatározásnak nem is érdemes nekifutni, mert annyi minden van itt: pszichedelikus rock és pop, jazz, ambient, elektronikus dolgok, de még egy francia vonóstrió (Trio Anpapié) által elővezetett Bossini-részlet is felsejlik valahol.

Minden egyetlen célnak van alárendelve: az atmoszféra megtermetésének. Annak a különös, sötét hangulatnak, ami az elsőtől az utolsó másodpercig meghatározz az EP-t. A borító alapjául szolgáló, a Francia Nemzeti Levéltárból származó, 1917-es és 1918-as, effektezett fekete-fehér fotók ugyanezt a megfoghatatlan állapotot szimbolizálják.

A Rupture (Szakítás) tulajdonképpen egyetlen történet, amit hat részben mesél el a hat zenész. Mivel szinte teljes mértékben instrumentális zenéről beszélünk, és a dalok szünet nélkül követik egymást, ezért különösen fontossá válnak az egyes fejezetek címei:

  1. Sans Préavis (Előzetes értesítés nélkül)
  2. L’air d’un Vaincu (Egy legyőzött ábrázata)
  3. Navire De Sauvetage (Mentőhajó)
  4. Terrain Vague (Beépítetlen telek)
  5. Le Temps Gagné (Megspórolt idő)
  6. Cavale (Fuss el!)

A Sans Préavis lebegő-visszhangzó, földöntúli hangjai vezetik fel a történetet és folynak át szünet nélkül a szép lassan, finoman építkező L’air d’un Vaincu furcsa, modernkori sámándallamaiba. Nyomasztó, fenyegető képeket kapunk, aztán a suttogó hangokkal felvezetett kiállást követően beindul végre a dal és ezzel meg is érkezik az első kisebb katarzis is. A vendégek közül idáig Daffodilé a főszerep, de aztán jön a harmadik tétel, az abszolút favorit Navire De Sauvetage, és végre megjelenik Reuben Lewis és Matt Cameron is.

Ez itt a Black Lodge francia-ausztrál-amerikai verziója: Reuben Lewis puha, dark jazzes trombita játéka Twin Peaks fekete barlangjának mélyére ránt, és a Terrain Vague és a Le Temps Gagné alatt is ott tart. Ha egyszer rendeznénk itthon egy Twin Peaks tematikájú David Lynch-kiállítást, a Rupture végtelenítve szólhatna az egymástól vörös függönyökkel elválasztott kiállítótermekben.

Legyünk őszinték: Lewis játéka sokkal-sokkal meghatározóbb, mint mondjuk Matt Cameroné, még akkor is, ha nyilvánvalóan előbbi hozza a vezérdallamokat, utóbbi pedig a háttérben tevékenykedik. Amellett, hogy nagyszerű dolog, hogy ilyen jellegű kitekintéseket is bevállal korunk egyik legjobb rockdobosa, ez a történet most legkevésbé róla szól. Ez persze nem baj, csak azért érdemes ezt megjegyezni, mert pontosan tudjuk, hogy mennyire kreatív, erőteljes és meghatározó alapból Cameron játéka.

A félelmetes és drámai zárótétel, a Cavale egyáltalán nem megnyugvást hoz. A dal címe csak vágy marad. Esély sincs a menekülésre.

Összefoglalás

Nem könnyű meghatározni, hogy kik azok a grunge vagy rockzene felől érkezők, akik számára érdekes lehet ez a kiadvány. Ilyenkor szoktuk írni, hogy kell némi nyitottság, és tényleg kell is, de minden progresszivitása és a hagyományosnak éppen nem nevezhető dalfelépítések ellenére az anyag valamiért működik.

Aki például a Toolon és a Perfect Circle-ön túl a Puscifert is kedvelni tudja, annak ez a lemez is tetszeni fog. Vagy azoknak, akik a Twin Peakset körülvevő dark popot (lásd például Chrystabell), esetleg David Lynch lemezeit hallgatják. De ugyanígy nyitott fülekre találhat a lemez azoknál, akik a rézfúvós hangszereket eflogadják vagy akár kedvelik is a rockzenében (lásd a már korábban említett Mad Season vagy a Queensryche – igaz mindkettőnél szaxofonok szólnak, nem trombita).

Fontos még megemlíteni, hogy a Rupture valódi high end hifistáknak készült. A hangképek és a hangzás abszolút csúcskategória, ajánlott kifejezetten jó minőségű felszerelésen hallgatni!

Ez a fajta kísérleti műfaj, a korlátok nélküli, kreatív megközelítés, a résztvevők magas szintű technikai képzettsége és a folyamatosan változó szereplők hozzájárulása miatt a zene egyik lehetséges jövője is lehet.

Nem akarok túl lelkesnek tűnni és ezzel bárkit is elbizonytalanítani attól, hogy belehallgasson a Rupture-ba, emiatt a pontszám nagyon óvatos és kimért lett. Valószínűleg bánni fogom később, hogy csak ennyit adtam.

Pontszám: 8/10

__

(Hálás köszönet a francia dalcímek lefordításában és értelmezésében nyújtott segítségért Rockenbauer Zoltánnak!)

__

Hifiklub w/ Matt Cameron, Reuben Lewis and Daffodil: Rupture (EP, 2020)

Megjelent: 2020. július 31.

Kiadja: Electric Valley Records

Hifiklub:

Pascal Abbatucci Julien – elektromos dobok

Jean-Loup Faurat – gitár, effektek

Régis Laugier – basszusgitár, ének

Közreműködik:

Matt Cameron – dob

Reuben Lewis – trombita, pedálok, szintetizátorok

Anthony “Daffodil” Belguise – szintetizátorok, zongora, programok, gitár

Dallista:

  1. Sans Préavis
  2. L’air d’un Vaincu
  3. Navire De Sauvetage
  4. Terrain Vague
  5. Le Temps Gagné
  6. Cavale

__

Vélemény, hozzászólás?

Legutolsó Lemez

A LAP TETEJÉRE