SEATTLE | 11/12/2019 | 01:38

Seattle-Budapest Grunge Magazin

A pokol sokkal inkább punk rock – Nincs választás (No Alternative, 2018)

Szerző:

Pár hete került be az HBO GO kínálatába William Dickerson Nincs választás (No Alternative) című, 2018-as filmje. Az amerikai dráma a grunge-ért rajongó külvárosi fiatalság világát mutatja be egy család életén és a társadalom összes nyomorúságán keresztül.

„Thomas eltökélt szándéka, hogy – Kurt Cobain öngyilkossága után – beindítja saját alternatív zenekarát. Megszállottsága olyannyira elvakítja, hogy nem veszi észre húga mentális összeomlását, illetve zenei zsenialitását. Bridget elutasítja testvére, és az egész naplopó  generáció [WTF?! – a szerk.] zenéjét azáltal, hogy átveszi a gangsta rapper, Bri Da B személyiségét. A felnőtté válásról szóló dráma az 1990-es évek alternatív rock-irányzatáért, a grunge-ért rajongó külvárosi fiatalság világát mutatja be.”

(Az HBO ajánlója a rendező leírása alapján)

__

Személyes ügy

Játsszunk szójátékot: a grunge és a popkult szavakat összetéve megszületik a grunge-kult hatás kifejezés, leírva azt, hogy a kilencvenes évek Seattle-jéből indult zenei stílusnak mekkora, máig is érezhető hatása van. A grunge-kult impulzust mi sem mutatja jobban, mint az, hogy ezt a korszakot, az „elveszett generáció” fiatalkorát időről időre filmre viszi valaki, általában egy olyan személy, akinek van a témában személyes érintettsége. Ilyen volt a Cameron Crowe nevéhez köthető Facérok 1992-ben és ilyen a tavaly tavasszal megjelent No Alternative is. Bár a Nincs választás nem nagyvászonra készült és a filmgyártás meghatározó szereplői, a stúdiók és a streaming szolgáltatók sem haraptak rá, azért egy Indiegogón futó közösségi finanszírozási kampánnyal és évekig tartó sziszifuszi munkával mégis sikerült tető alá hozni a mozit William Dickerson rendező-forgatókönyvírónak. A sztori először az azonos című novella formájában jelent meg 2012-ben, szintén az ő tollából.

Személyes ügy volt számára a mű megszületése.

Dickerson belső indíttatása érthetővé válik, amikor a film végén megjelenik a „Briana Dickerson Emlékére” felirat. A szerző nővére ihlette ugyanis a központi szerepet játszó pszichés problémákkal küzdő borderlaine művész, Bri Da B figuráját, aki egyszerre érzékeny tinilány és szókimondó gengszter rapper. Briana 2014-ben, alig 30 évesen hunyt el. Az underground elismert művésze volt, bátyja, William pedig azóta is igyekszik a mentális betegségekkel való törődésre felhívni a figyelmet számos fórumon – burkolt módon ebben a filmben is. Annak a kifejtése, hogy mit keres egy gengszter rappelő lány egy grunge-ihletésű filmben, automatikus spoilerezéshez vezetne. Hosszas cselekményleírás helyett inkább egy rövid javaslat: kedves olvasó, nézd meg az említett filmet!

Kurt Cobain nélkül

Az alkotó 1994 második felébe kalauzolja el a nézőt. Az évszám sehol nem hangzik el, de a „történelmi” kontextusból egyértelművé válik. Ez az az időszak, amikor Kurt Cobain magával együtt főbe lövi a grunge mozgalmat is, és egy fiatal generáció marad ott a nagyvilágban, iránymutatást nyújtó ikonja nélkül. Így talán jobban érthetővé válik a film kissé vontatott indulása: a potenciális nézősereg nagy része és maguk a színészek sem éltek még akkor. Nem lehetett könnyű a feladatuk. Úgy kellett az akkori kor kinyúlt kardigános tinédzsereit eljátszani, hogy valós élettapasztalatuk egyáltalán nem volt arról az időszakról. Az ikonikus ruhadarab ekkor már rég túlmutatott a praktikumon, ami Seattle esős-borús-hideg időjárását hivatott ellensúlyozni.  Míg a kiadók kétségbeesetten keresték az új Nirvanát, a srácok Kurt Cobainra akartak hasonlítani.

Talán nem mindenkinek tűnik fel elsőre, de nagyon információ dús minden olyan jelenet a filmben, ahol fiatalok zenélnek, vagy zenét hallgatnak. Bár egyetlen Nirvana-felvétel sem hangzik el a 97 perc alatt, de mégis minden dal kissé erőltetetten „nirvanás”, ez pedig – az 1994/1995-ös amerikai toplistáinak „one-hit-wonder” előadóival összevetve – nem lehet véletlen egybeesés, sokkal inkább egy kiváló muzikális zenei aláfestése a mozinak. Természetesen voltak még meghatározó zenekarok akkoriban a Pearl Jam, az Alice in Chains és a Soundgarden személyében, de az egyértelmű, hogy a Nirvanának volt és van a mai napig is a legmérhetőbb kult-hatása.

A 28 dalos (!) No Alternative filmzenealbum a 2019-es Record Store Dayre jelent meg és olyan zenekarok szerepelnek rajta, mint a Mudhoney, meg egy rakás kevésbé ismert előadó. Mark Armék a mai napig is állandó koncertétel The Dicks-feldolgozással, az 1989-es Boiled Beef & Rotting Teeth EP-n debütáló, majd a nagyközönség számára a Superfuzz Bigmuff újrakiadásán ismertté váló Hate The Police-t adták oda a rendezőnek.

Akik megélték és akik nem

A film pedig nagyon jól ragadja meg ezt a momentumot, hitelesen dokumentálva az időszakot. Épp ez az, ami miatt valószínűleg nagyon sok néző nem tud azonosulni az alkotással. Azok viszont, akik megélték azt a korszakot – mint a rendező vagy a real time grunge rajongók -, nem tudják majd nem észrevenni az kilencvenes évek egyértelmű popkulturális utalásait és a film különböző szereplőinek élettörténetében felbukkanó Kurt Cobain párhuzamokat, a kisgyermekkori pszichoaktív szerektől való függőségtől kezdve a tragikus végkifejletig bezárólag.

Az internet népe nem értékelte túl magasra az alkotást – az IMDb szavazatok alapján csupán 5,9 a pontszáma -, de ez nem mond el sokat a moziról. Szigorúan filmkritikai szempontokat figyelembe véve persze lehet hibákat találni a filmben. Például minden momentumon erősen érződik az alacsony költségvetés. A film elején az alkotók próbálnak arra törekedni, hogy annak is érthető legyen a grunge „épp eltűnésének” időszaka, aki nem akkor született, ettől pedig kicsit vontatottan indul a történet.

Nem szerepelnek élvonalbeli színészek sem a filmben. A Bri Da B-t alakító Michaela Cavazos egy-két művészfilmes színésznő, akiről annyit tud az internet, hogy még nem múlt el huszonöt éves, de a másik főszereplő, a fiútestvért alakító Conor Proft sem tud még felmutatni többet néhány televíziós epizódszerepnél.

Zárómonológ

A No Alternative sok esetben szimbolikusan szól a nézőhöz, egészen a zárómonológig, amelyben kimondásra (és demonstrálásra) kerül a keserű igazság: a grunge halott és utat törnek maguknak az új irányzatok, ahol már a műfaji határok is össze fognak mosódni. Ha tudjuk is, hogy nem így van, az biztos, hogy Amerikában sok kétségbeesett tinédzser rajongó gondolta ezt annak idején. A film korhűen és egy személyes szál beleszövésével nagyon emberközeli módon mutatja be azt a pillanatot, amikor a Nirvana légüres teret hagyott maga után és ezzel legalább akkora hatást gyakorolt a zenei világra, mint előtte a zenéjével. A Nincs választás grunge (de főleg Nirvana) rajongóknak, félprofi művészfilmek elhivatott fogyasztóinak és az VFX/CGi túlhasználata miatt reklamálóknak ajánlott!

___

No Alternative (Nincs választás)
Amerikai filmdráma

Bemutató: 2018. június 7.
Írta és rendezte:
William Dickerson

Főszereplők:
Michaela Cavazos (Bridget Harrison)
Conor Proft (Thomas Harrison)
Harry Hamlin (William Harrison)

___

__

A pokol sokkal inkább punk rock

– Ez annyira punk rock volt, hogy nem is tudom, mit mondjak!
– A nagy szart!
– Odabent mindenki túl komolyan veszi magát. Ha valaki nem grunge-ot nyom, vagy hogy hívják, akkor már le se szarják.
– Megyek vonatokat nézni. Akarsz jönni?

(…)

– Az emberek nem veszik észre, hogy vicc az egész. A fickó „le a vállalati magazinokkal” feliratú pólót viselt egy vállalati magazin címlapján. A lemezkiadók folyton a következő Nirvanát keresik. Mindenki thermo pulcsit vesz fel, hogy úgy nézzen ki, mint Kurt, de arról senki nem beszél, hogy Seattle-ben azért hordanak thermo pulcsit az emberek, mert kurvára hideg van. Kurt arra használta a zenéjét, hogy szembemenjen a futószalaggal, meg a sok szarral, amit akkoriban kiadtak, de végül ő is azzá vált, ami ellen harcolt.
– Biztos utálta magát miatta. Kérsz?
– Nem, kösz! Leszoktam. Nyolc hónapja józan vagyok.
– Ez aztán a punk rock! Hova jársz suliba?

(…)

– Nem tudom. Szerintem a Nirvana elég béna név!
– Mennyországot jelent, igaz?
– Nagyjából. De mi köze a punk rocknak a mennyországhoz?
– A pokol sokkal inkább punk rock.
– Mi lenne, ha The Saints-nek hívnánk magunkat?

___

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Legutolsó Film

A LAP TETEJÉRE