A Pearl Jam legutóbb 2014-ben járt Európában és hiába a tavalyi, egyébként zseniális Eddie Vedder szólóturné, azért a teljes zenekart látni mégis más. Eltelt tehát négy év, és hogy a rajongók mennyire várták már az újabb kört, az pontosan látszik azon, hogy szinte azonnal telt házas lett szinte az összes helyszín, országtól függetlenül. A turnényitány az amszterdami Ziggo Dome-ban volt esedékes, 2018. június 12-én. Mi is ott jártunk.
Pearl Jam, Ziggo Dome (Fotó: Grungery)
Ziggo Dome
A Ziggo Dome a világ ötödik legfoglalkoztatottabb koncerthelyszíne, Amszterdam belvárosától húsz kilométerre, az Ajax stadion tőszomszédságában helyezkedik el. Nagyjából úgy néz ki, mint egy közepesen menő irodaház. Kívülről nem látszik, hogy milyen hatalmas csarnokot rejt magában: a hely befogadóképessége tizenhétezer fő. Ahogyan azt várni lehetett az európai turné első sajtóközleményét követően – amiben csupán a június 12-i dátum szerepelt -, egy második időpontot is beillesztettek a turnéprogramba, és persze az is azonnal telt házas lett. A Pearl Jam két egymás utáni napon megtöltötte a helyet, azaz harmincnégyezer jegy talált gazdára Mariskafalván!
Az Ajax-stadion mellett (Fotó: Pintér Miklós)
Ebben persze semmilyen meglepő sincsen, hiszen a Pearl Jam és a hollandok kapcsolata már az első európai turné óta legendásan jó, talán csak az olaszokkal van ilyen jó haverság Európában. És hát ki ne emlékezne a klasszikus, 1992-es Pinkpop fellépésre, amin hál’ istennek a kamerák is jelen voltak, így fennmaradhatott az örökkévalóság számára. (Némi spoiler, hogy akik azon a Pinkpopon ott voltak, most vagy nem jöttek el, vagy nagyon megöregedtek.)
A koncert előtt
A közönség nagy része negyven pluszos. Jól meggondolja már, hogy mire megy el, Pearl Jamre speciel igen. Ősz hajszálakból és őszülő halántékokból Amszterdamban sem volt hiány, ráadásul van most ez az őrület a férfiaknál, hogy ha már van szakálluk, akkor az hosszabb, mint a hajuk. Régen ez pont fordítva volt, már ha jól emlékszem. A prototípusból rengeteg volt a Ziggo Dome-ban. A Pearl Jam rajongóknál egyébként is érzékelhető némi sznobizmus: mintha valami verseny lenne, hogy kinek van régebbi Ten Clubos vagy turnépólója. Ha Európában vannak, akkor a mexikói koncertpólójukat veszik fel, ha Amerikában, akkor a milánóit. A lényeg, hogy megtudják mutatni, ők nem akármilyen rajongók. Persze inkább ezer ilyen, mint egy letöltögetős valaki, aki még annyira sem „értékeli” a zenekart (hiszen a lemez ára jó lesz sörre), hogy némi cserét adjon nekik a produktumért. Nem tudom, de ilyen versengést nem láttam Alice in Chains, Soundgarden, de például Iron Maiden rajongók között sem, pedig utóbbinál aztán alapból is van vagy nyolcmillió fajta Eddie-póló. Volt idő ezeken morfondírozni, mert rettenetesen sokat álltunk sorba. Majd’ két órát a Ten Clubos jegyért, és még hármat a koncert kezdéséig.
Az Ajax stadionban lévő bárban és a Ziggo Dome pubjában természetesen vendégmágnes Pearl Jam szólt, a bejárat felett elhelyezett, hatalmas kivetítőn pedig folyamatosan mentek az év további eseményei. Liam Gallagher, U2, Paul Simon, Bryan Adams, Jeff Lyenn’s ELO, és így tovább. A hollandoknak van pénzük koncertre járni és szívesen is költenek rá. Látni kellett volna a normál jeggyel rendelkezők tekintetét, amikor középen, fél órával a standard beengedési időpont előtt elindították a Ten Clubos „menetet”. Mi vagyunk a „kiválasztottak”, akiket mindenki utál, de közben a legnagyobbat szívnak – ezt meg mi gondoltuk magunkban, cserébe viszont a tizedik sorból tudtuk nézni a koncertet. Persze, hogy megérte a dolog!
A koncert
A Pearl Jam koncertek már jó ideje lassú dalokkal kezdődnek, talán azért is, hogy ne tapossák agyon egymást az emberek a hirtelen elszabaduló pokoltól. El lehet képzelni, hogy mi lenne a nézőtéren a Once-nál vagy a Last Exitnél. Talán a döntésben a Roskilde-tragédia szörnyű emléke is közre játszhatott, ki tudja. A Pearl Jam tagjai felsétáltak a színpadra, de még mielőtt belecsaptak volna a húrokba, Eddie felolvasott egy szöveget hollandul, valakik emlékének szentelve az első dalt, a Long Roadot. Arra kérte a nézőket, hogy a szám közben világítsanak a telefonjaik vakujával. Csodálatos kezdés volt, ahogyan a tizenhétezer ember engedelmeskedett Veddernek.
Long Road (Fotó: Grungery)
A Low Light és az Elderly Woman talán kicsit kiszámítható volt, ahogyan az amúgy zseni Corduroy is. Utóbbinál végre beindult a buli, közönségénekeltetés és óriási Mike McCready szóló, majd szinte szünet nélkül robbant be a Do The Evolution. A színpad két oldalán 4K minőségben jött a kép (sima élő közvetítés), hol fekete fehérben, hol színesben. Meglepetésekben sem volt hiány, bár a Red Mosquito, a Got Some (nagyon-nagyon jó volt!) és a Yellow Moon váratlan műsorra tűzése mellett, azért az alapprogramban az Even Flow (kötelező), a Daughter (Another Brick in the Wall betéttel), illetve a Better Man vitte el a show-t.
Eddie Vedder, Ziggo Dome (Fotó: Pintér Miklós)
Bármennyire is nevezetes és történelmi volt a nap a Kim Dzsong Un/Dondald Trump találkozó miatt, Eddie nem bírta ki, hogy egy kicsit ne Trumpozzon: a Wishlist végét elengedte a zenekar, egy jó kis improvizációba csapott át, aminek egy előre megírt vers volt az alapja. Az első mondata így szólt: „I can’t wait for a new president”. Szerencsére a hegyi beszéd elmaradt, volt viszont helyette egy olyan ráadás, amire valószínűleg még a Let’s Play Two filmből megismert, minden koncerten ott lévő, nagyszakállú ausztrál (kanadai?), bejáratnál kempingező fickó is elismerően csettintett magában: Footsteps, Jeremy, Why Go, Porch, Black, Alive, Fuckin’ Up (Neil Young cover), Indifference.
És ha már Let’s Play Two: Vedder ugyanazt a rövid ujjú inget viselte, mint akkor (vagy van belőle neki egy szekrényre való) és pont annyira volt elemében és énekelt jól, mint Chicagóban. Végigmosolyogta és viccelődte a koncertet (nem volt ez mindig így, emlékezzünk csak a No Code- vagy a Binaural-korszakra), borral kínálta az első sorokat, a Fuckin’ Up alatt pedig kiszórt egy tucatnyi csörgődobot az első sorban ácsorgók legnagyobb örömére. A hollandok hálásak voltak, de a legutóbbi, szicíliai élményekhez viszonyítva, az olaszokhoz képest azért meglehetősen visszafogottan viselkedtek. És hogy egy kicsit haza is beszéljek, egy ilyen záróblokknál például mi biztosan szétkapnánk a Sportarénát!
Nem a látvány a fontos, de gyönyörű (Fotó: Pintér Miklós)
A Pearl Jam negyed kilenc után csapott a húrokba, és két és fél órát játszott. Zenei szempontból – bár a turné első koncertjéről volt szó -, tökéletes hangzás, valamint elképesztő zeneiség és összhang jellemezte a bandát. Dicséret illeti őket azért is, mert a korábbiakkal ellentétben nem vitték túlzásba a feldolgozásokat (a Brandi Carlile dalválasztás még emellett meglepő is volt). Matt Cameron zseni (de még mekkora), Jeff Ament zseni (az elektromos nagybőgő is többször előkerült, például a Daughternél vagy a Yellow Moonnál), de mit lehetne még leírni Mike McCreadyről, amit még eddig nem? Elképesztő gitáros ez az ember, különösen a Corduroy, Black, Porch, Even Flow, Fuckin’ Up kvintettben volt nagyon elemében. A Neil Young feldolgozásban pedig még az önmagához képest viszonylag aktív Stone Gossard is hatalmasat szólózott!
Talán Stone és Jeff, maguk sem gondolták volna, amikor 1990-ben Eddie Veddernek elküldték azt a háromszámos demót, hogy valaha is eljutnak idáig, és majd’ három évtizeddel később is ezen a színvonalon, ekkora közönségnek zenélnek. A hullámvölgyeket simán túlélték, Matt Cameron személyében pedig hosszú ideje megtalálták a lehető legjobb dobost a feladatra. Valahogy azt lehetett érezni az egész este folyamán, hogy a Pearl Jamben még nagyon sok van, hogy boldogok, mintha csak egy örökké tartó szerelem lenne számukra a közös zenélés. Egy szó, mint száz, ez bizony egy tökéletes este volt. A zenekar ott folytatta, ahol 2014-ben abbahagyta, hatalmas lendülettel, brutál hosszú setlisttel, a saját maga útját járva. Aki még teheti, ne gondolkodjon tovább, vegye meg a jegyét Krakkóba vagy valamelyik olasz dátumra!
A Pearl Jam egészen biztosan a világ legnagyobb rockbandája. És sohasem fog cserben hagyni.
___
Pearl Jam – World Jam Tour 2018
Időpont: 2018. június 12.
Helyszín: Ziggo Dome, Amszterdam
Setlist:
- Long Road
- Low Light
- Elderly Woman Behind The Counter In A Small Town
- Corduroy
- Do The Evolution
- Given To Fly
- Mind Your Manners
- Red Mosquito
- Wishlist
- Even Flow
- Severed Hand
- Not For You
- Daughter
- Again Today (Brandi Carlile cover)
- Got Some
- Down
- Better Man
- Yellow Moon
- Footsteps
- Jeremy
- Why Go
- Porch
- Black
- Alive
- Fuckin’ Up (Neil Young cover)
- Indifference
A setlisten szerepelt, de végül nem hangzott el: Just Breathe, Won’t Back Down
