SEATTLE | 20/10/2020 | 18:50

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Alanis, az igazi – Alanis Morissette: Such Pretty Forks in the Road (2020)

Kategória: Kitekintő/Lemez/Vinyl Szerző:

Nyolc évvel a legutóbbi sorlemez után, 2020. július 31-én érkezett meg Alanis Morissette legújabb, kilencedik albuma, a Such Pretty Forks in the Road. A jellemzően zongorára épülő zenei részeket az énekesnő depresszióval, vívódásokkal és belső harcokkal küzdő, személyes szövegei határozzák meg. Kritikánk.

Alanis Morissette – Such Pretty Forks in the Road (2020)

Alanis

“Ezek az okok, amiért iszom. Az okok, amiért mindenkinek azt mondom, hogy jól vagyok, miközben rohadtul nem vagyok.” (Alanis Morissette: The Reasons I Drink)

__

Vagy nagyon szeretik, vagy a pokolba kívánják őt: Alanis Morissette a mai napig is megosztja a közönséget. Tény, Alanisnek olyan különös, egyedi hangszíne van, ami nem mindenki számára komfortos és befogadható. De hogy technikailag mennyire jó, az soha nem volt vita kérdése.

A kanadai énekesnő harmadik, Jagged Little Pill című lemeze kereskedelmi szempontból a legjobb időben, az alternatív rock mainstreammé válásának és az MTV egyeduralkodásának csúcsán, valamivel Kurt Cobain halála után egy évvel, 1995. június 15-én jelent meg. A megaslágerekkel (You Oughta Know, You Learn, Hand in my Pocket, Head Over Feet, Ironic, stb.) egyébként is teletűzdelt lemezt az Ironic ötletes klipje döbbenetes magasságokba repítette.

Az album ma 33 millió (!) értékesített darabnál tart és ezzel minden idők legnagyobb példányszámban eladott lemezei között található. Csak összehasonlításképpen: a legsikeresebb grunge-lemez, a Nevermind, 30 milliót tudott (plusz az újrakiadások). A Jagged Little Pill tényleg jó volt, az pedig külön is menővé tette, hogy a You Oughta Know gitárrészeit Dave Navarro és Flea játszották fel. De Madonna is örülhetett, mert kiadójának, a Mavericknek lett még egy, a Candleboxnál is sikeresebb lemezmilliomos előadója.

Alanis pályafutásának több kiemelkedő pillanata volt. Az 1999. november 9-én megjelent MTV Unplugged előadása és lemeze az egyik ezek közül. Az akusztikus felvétel azért volt jó, mert sokkal inkább előtérbe került, hogy a sokszor indokolatlanul gépiesre vett hangzások ellenére milyen jók Alanis dalai. Szinte új életre keltek az egyes tételek: az I was Hoping és az Uninvited például az unplugged-sorozat legemlékezetesebb és legdrámaibb előadásai közé emelkedtek.

Az énekesnő iránti szimpátia sokak számára akkor nőtt jelentősen, amikor váratlanul Kevin Smith klasszikusában, a Dogmában tűnt fel színészként. Amennyire meghökkentő húzás volt a rendező-zsenitől, hogy neki adta Isten (!) szerepét, annyira illett Alanisre a karakter: a kedves, naiv Mindenható, aki a sztereotípiákkal szemben apró és nő, és soha sem beszél.

Alanis Morissette zenei életútjának nagy része kísérletezéssel telt. Dolgozott külső dalszerzőkkel, például Glen Ballarddal (az új lemeznél Michael Farrellel – lásd Morrissey), de dalainak többségét ő maga írta. Lemezei zenei és minőségbeli szempontból is hullámzó képet mutatnak, de a Jagged Little Pills felsorolt dalain kívül is van pár olyan, amelyet nem lehet másképp jellemezni, minthogy tökéletes: a Tapes (Flavors of Entaglement), a Sister Blister, a Purgatorying, a Hands Clean (akusztikus formában a Feast on Scrapsen), az Everything (So-Called Chaos), de mindenek előtt az I was Hoping és az Uninvited. Utóbbiak kifejezetten az unplugged verzióban és élőben nagyon erősek.

Pályafutása során Alanis kilenc albumot adott ki, a legutóbbi, Havoc and Bright Lights-ot 2012-ben. Nyolc év telt el már, itt volt az ideje a következő lemeznek. A történethez hozzátartozik, hogy Alanisnek és férjének, a rapper Mario “Souleye” Treadwaynek 2010 és 2019 között három gyermeke született, egy kisfiú, egy kislány és még egy kisfiú.

Alanis Morisette tinédzser kora óta küzd depresszióval és táplálkozási zavarokkal. Elmúlt tíz évét szülési utáni depressziója keserítette meg, ez pedig komoly nyomot hagyott a Such Pretty Forks on the Roadon.

Such Pretty Forks in the Road

A kötöttsapkás, dühös lány mára tehát családanya lett, általános kiakadtsága pedig az évek során egy szomorú, drámai attitűdre váltott. A dalcímeket böngészve sem lehet kétséges, hogy túl sok örömködésre most sem számíthatunk. Okok, amiért iszom. Diagnózis. Elszalasztott csoda. Leszámolás. Nemezis. És így tovább.

“Ez a szélsőségek élete” – kezd bele Alanis, a “notórius bottom-dweller” a Smilingba (a bottom-dweller a társadalom legalján élők gúnyneve). Minden egyes elénekelt szónak súlya van. A verze annyira erős, hogy az egyébként gyönyörű szép refrén szinte csak arra jó, hogy némi levegőhöz juttassa a következő verze előtt a hallgatót. Ahogyan a végére úgy Uninvitedosan megőrül, az csodálatos a maga szomorúságában! Valószínűleg 2020 egyik legjobb daláról beszélünk.

A Smiling zongora alapú megközelítéséhez képest a második Ablaze a Jagged Little Pill direktebb, gitárosabb korszakát képviseli. Alanis a gyermekeinek üzen benne, külön-külön, mindhármuknak. “(Az első szülött fiamnak): Az első dolog, amit megtanulsz majd, hogy minden csak átmeneti. (A lányomnak): A következő dolog, amit meg kellene jegyezned, hogy mi mindig egy család leszünk. (A legkisebb fiamnak): Az én küldetésem az, hogy megőrizzem a fényt a szemedben” Gyönyörű, nem igaz?

Az első kislemez, a Reasons I Drink megtévesztően indul, szinte pont úgy, mint az a joghurt reklám pár éve a tévében. A refrén egészen brutálisan kifejező, tipikus Alanis Morissette, az ó-ó-ó-zás meg az ellensúly. Először teljesen feleslegesnek éreztem, aztán megértettem a szarkazmust mögötte. (Egyébként pedig micsoda cím, Gil Simms Hát persze, hogy iszom! című könyve ugrott be róla, amit egy időben a távozó kolléganőimnek vásároltam búcsúajándékképpen.)

Az egy szál zongorás-csellós Diagnosis szépen és tisztán megfogalmazott frusztrációja mellett feltűnik, hogy Alanis ismét milyen ügyesen csavarja a hosszú, gyakran túlírt sorokat, és farag belőle fantasztikus dallamokat. (Lásd még korábban az I was Hopingot, ahol annyi szótagot kellett belepréselnie az egyes sorokba, hogy nem csak elénekelni, de dallamot kitalálni és zenei tartalommal megtölteni sem lehetett könnyű őket.)

A továbbiakban egymást követik a lassú és még lassabb, zongorás dalok, néha megjelenik egy-két kósza gitárakkord, de nem ez a jellemző. A Losing the Plot most szól éppen, és hát nem akartam külön írni róla, de igazából ebbe a dalba sem tudok belekötni. “Isten hozott újra álmatlanság, visszavezettél a csendbe, amikor mindenki más az igazak álmát alussza”. Ilyen ez a lemez.

A Reckoningot viszont fontos kiemelni, mert karrier- és életműszinten is számolni kell vele. A szerzeményt Alanis Morissette menedzserének bírósági tárgyalása ihlette. Jonathan Todd Schwartz az évek alatt 5 millió dollárral (úgy 1,5 milliárd forinttal) rövidítette meg az énekesnőt (azóta már börtönben ül, hat évet kapott). “Hé, hé, Kicsi Csoda, szabadon jártad a mezőket, soha nem ismerted a ragadozó illatát, nem tudtad, hogy a házad lángokban áll, úgy dolgoztál, ahogyan ‘kellene’, miközben kizsákmányoltak.” – elmélkedik saját naivságán, majd így folytatja, immáron Schwartznak címezve szavait: “Mindannyiunknak jobb, hogy levadásztak, remélem, hogy élvezed a nyereményedet a börtönödben.”

A lemez hátra lévő része ilyen mélységeket már nem jár meg. Korrekt és szép dalokkal zárul az anyag, de a kiadvány első felének erőteljes képei a Reckoning után fokozatosan elhalványulnak.

Összefoglalás

Alanis Morissette a kevés előadó egyike, akinek mindig is hittem és ma is hiszek. Sőt, így negyven pluszban még mintha jobban is ráhangolódtam volna. Elhiszem, hogy rossz neki, elhiszem, ha nincs jó passzban, hogy küzd és harcol. Becsülöm az őszinteségéért. Dalszerzőként is és énekesnőként is nagyra tartom őt: ez a lemez, az alapvetően zongorás hangszerelése ellenére is közelebb áll hozzám, mint bármelyik albuma a Jagged Little Pills óta!

Az amerikai és a brit sajtó valamivel közepes fölé értékelte a Such Pretty Forks on the Roadot. Szerintem annál azért jobb, a Smiling, a Reasons I Drink, a Reckoning és a Diagnosis miatt mindenképpen. Rendben, ez a tizenegyből csupán négy dal, mégis úgy érzem, hogy sokkal többet ér ötösöknél és hatosoknál. A pontszámomat nem befolyásolja az sem, hogy alapból is nagyon pozitívan álltam ehhez a lemezhez és igyekeztem a jót keresni benne.

Mérhetetlenül sajnálom, hogy elmarad Alanis idén októberre meghirdetett budapesti koncertje. A kislányommal mentem volna. A második vagy harmadik sorba szólt a jegyünk. Meg akartam neki mutatni közelről, hogy milyen egy IGAZI énekesnő.

Remélem jövő novemberben pótolhatunk. De addig is sokat hallgatjuk majd a Such Pretty Forks in the Roadot.

Pontszám: 8,5/10

__

Alanis Morissette – Such Pretty Forks in the Road (LP ,2020)

Megjelent:2020. július 31.

Kiadja:Epiphany Music

Dallista:

  1. Smiling
  2. Ablaze
  3. Reasons I Drink
  4. Diagnosis
  5. Missing the Miracle
  6. Losing the Plot
  7. Reckoning
  8. Sandbox Love
  9. Her
  10. Nemesis
  11. Pedestal

Vélemény, hozzászólás?

Legutolsó Kitekintő

A LAP TETEJÉRE