Appetite for Grunge | Beszélgetés Takács Vilkóval – Ganxsta Zolee, az Action és a Men in the Box gitárosával – 1. rész

Share Button

Amikor először láttam őt élőben gitározni egy Men in the Box koncerten, az valami egészen megdöbbentő élmény volt. Amellett, hogy zseniálisan hozta Jerry Cantrell témáit, egy az egyben énekelte a cseppet sem könnyű vokál témákat is. Takács Vilkó, az ország egyik legjobb és leginkább foglalkoztatott gitárosa nem csak az Alice in Chains-hez valamint a Nirvanához való kötödéséről mesélt, hanem a Kartell, az Action, a Hollywood Rose, és a ReACToros időkről is anekdotázott. Szóba került Vilkó nagyszerű Guns n’ Roses könyve, a Pisztolytáska és Rózsapatron, és Ganxsta Zolee sorsformáló szerepe is.

Vilkó3Takács Vilkó

A grunge és Vilkó

Amikor 15-16 éves voltál, akkor a Seattle őrület már éppen kezdett lecsengeni. Hogyan kezdődött a kapcsolatod a grunge-dzsal?

„Hosszú volt az út. Ahogy a generációm legtöbb tagjánál, nálam is a Nirvana volt az első csapásirány, ez határozta meg a grunge iránti vonzalmamat. Emlékszem, hogy az egyik nap kapcsolgattuk a tévét otthon Zalaegerszegen, és meglepődve láttuk, a helyi tévécsatorna, a ZTV sávján az MTV jött be. Olyan zenékkel találkoztam ott, amit a rádióban nem hallhattunk, mert egyszerűen nem játszották a magyar adók azokat a dalokat. 1992 környékén olyan rotációban tolta a zenecsatorna a Smells Like Teen Spirit-et, hogy ha akartam volna, akkor sem tudtam volna azt a dalt elkerülni. (nevet) 1993 decemberében aztán teljesen véletlenül belefutottam Kurt-ék MTV Unplugged koncertjébe, ahol a második dal a Come As You Are volt. Az volt az első olyan Nirvana szám, amibe igazán beleszerettem. És bár a Nevermind megvolt egy másolt kazettán, de mégis ez a pillanat volt az első nagyobb löket, ami után a grunge-ot annyira megkedveltem.”

Milyen volt a viszonyod a többi Seattle-i zenekarral?

„A Pearl Jam azokban az időkben még nem érintett meg, bár később aztán a Ten-t nagyon megszerettem. És fura mód az Alice in Chains sem jött még akkor be. Elkezdtem gitározni, de azok a témák elvontabbnak, metalosabbnak tűntek, én pedig inkább a Nirvanás akkordokat kezdtem el játszogatni. Az unokatestvérem 1996-ban hazalátogatott az USA-ból, és kérdezte, hogy mit hozzon nekem. Két dolgot kértem tőle, egy Guns N’ Roses és egy Nirvana tabulatúrát. Az Unplugged tabja bibliának számított, azt meg kellett tanulom az elejétől a végéig. A Nirvana egyébként azóta is az egyik legnagyobb kedvencem maradt.”

Említetted, hogy a Chains viszont akkor még kimaradt. Hogyan szeretted mégis meg őket annyira, hogy végül egy AIC tribute zenekart is összehozz Layne Staley-ék tiszteletére?

„Ez egy jó sztori. (nevet) 2008 februárjában egy Hollywood Rose próbáról mentem haza, emlékszem, hogy éppen a budai alsó rakparton jártam, és a megboldogult Pont FM-en Döglégy Zoltán – kedves jelenlegi főnököm – műsorát, a Dögrovást hallgattam. Annak a műsornak az volt a koncepciója, hogy miközben Zolee minden egyes alkalommal egy adott lemezt az elejétől a végéig lepörgetett, a dalok között érdekes dolgokról sztorizott a dalokkal kapcsolatban. Akkor éppen az Alice in Chains Dirt lemezét játszotta le. Mikor odakapcsoltam, pont a Rooster jött, Zolee meg mondta, hogy ’most következik a világmindenség legnagyobb grunge dala, és aki ezt nem ismeri, az ássa el magát’. (nevet) Olyan szinten átjött a zene, hogy amikor hazaértem, azonnal lázasan kutatni kezdtem az AIC albumok után. Ha jól emlékszem, akkor a Music Bank-et találtam meg, betettem, és a What The Hell Have I-jal elkezdődött az AIC-es karrierem.” (nevet)

A Hollywood Rose tagjaként viszont teljesen másfajta zenében utaztál akkoriban. Mit szólt a környezeted ahhoz, hogy hirtelen Jerry Cantrell-ékért kezdtél el rajongani?

„Furán fogadták, nem értették, hogy mi ez az új mánia, de örök gyerekként szerintem életem végéig fogok tudni fanatikusan rajongani. A Guns N’ Roses miatt szerettem bele a rockzenébe. De annyira, hogy Zalaegerszegen annak idején a Rockbarlangban az összes létező Guns pólót megvettem magamnak. Kialakult egyfajta fanatizmus bennem, valójában miattuk kezdtem el gitározni tanulni. Ezek után, felnőtt fejjel az Alice in Chains mánia felért egy gyerekkori rajongással. Kell a tetoválás, kellenek a pólók, meg kell tanulni az albumokat.” (nevet)

Aztán egyszer csak Alice in Chains és Mad Season dalokat kezdtél el játszani.

„Teljesen véletlenül alakult így. Volt egy Hollywood Rose koncert a záhonyi MÉZ Fesztiválon, ami után azon kaptuk magunkat, hogy az Alice in Chains MTV Unplugged-jának dalait énekeljük a koncertet követően Tamásék (Kovács Tamás Viktor, a Men in the Box énekese – PM) próbatermében. Az együtt zenélés egy olyan folyamatot indított el, aminek köszönhetően pár hónap múlva össze is hoztuk az első bulit a Hunniában. Nagyon izgultam, mivel nem vagyok egy képzett énekes, és itt azért többszólamú vokálok vannak, úgyhogy ebből a szempontból nem egyszerű dalokról van szó. A koncert sikere azonban minden várakozásunkat felülmúlta, ezért úgy döntöttünk, hogy folytatjuk. 2011-re kialakult a végleges felállás, de nem volt célunk, hogy minden hétvégén fellépjünk. Azt akartuk elérni, hogy egy Men in the Box koncert legyen kuriózum.”


Reactor és Hollywood Rose

Univerzális zenész vagy, tagja voltál a ReACToR-nak, a Hollywood Rose-nak, most pedig te vagy a gitárosa Ganxsta Zoleenak, játszol az Action-ben, a Men in the Box-ban és ezek mellett még önálló, egy szál gitáros esteket is szoktál tartani. Kezdjük időrendi sorrendben a ReACToRral, mit kell tudnunk azokról az évekről?

„A ReACToR 2001-ben jött be az életembe. Talán úgy tudnám a legegyszerűbben definiálni a zenekart, hogy energikus rockzenét játszottunk markáns riffekkel. A hármas felállás miatt viszont azonnal betettek minket a Tankcsapda skatulyába. 2004-ben jelent meg az első lemezünk, amin mindannyian meg akartuk mutatni, hogy mennyire jó zenészek vagyunk. (nevet) Ha volt például egy 3 akkordos szám – ami mondjuk a Jerry Cantrell kezében tök jól néz ki, csak ott vannak rá olyan jó énekdallamok, amitől mindenki összecsinálja magát – én meg a mi három akkordunkra írtam vagy nyolcvan akkordot. (nevet) Nagyon jó szakasza volt egyébként az életemnek, nagyon sokat tanultam. Rengeteg olyan zenekarral kerültem kapcsolatba, akikkel a mai napig jóban vagyok.”

Miért szálltál ki a zenekarból?

„Kicsit megfáradt a dolog. Készültünk a második lemezre, és közben elmentünk a Tankcsapdával turnézni. Nagyon sok pénzt emésztett fel mindkettő. 2006 szeptemberében a Denevér Stúdióban derült ki, hogy nincsenek kész a dalszövegeink. Az énekes-basszer srác nem végzett velük időre. A próbatermünkben nem volt énekcucc, ezért mindig magában énekelgetett, mi meg frankón elhittük, hogy megvan minden téma. A zenei részeket feljátszottuk három és fél nap alatt, majd ott ültünk Szolnokon napi 40 000 Ft-ért, és szöveget írtunk. A munka, stúdió, turné körforgás horror volt nagyon. A TCS koncerteken akartuk promotálni az új lemezt, de az még nem volt kész, úgyhogy ez így nagyon el lett rontva, és a turné vége felé éreztem a folytonos veszekedés miatt, hogy én ezt már nem akarom sokáig csinálni. Volt rengeteg képanyagunk, mert mindent rögzítettünk kamerával, még azt is, hogy alszunk, úgyhogy ezúton is üzenem Dékány Csabinak, hogy ezeket a videofelvételeket adja már egyszer kölcsön. Be akarom digitalizálni őket, Csabi!” (nevet)

Aztán jött a Hollywood Rose, és téged egyre jobban megismert Magyarország rock kedvelő része.

„2006. december 22-én ért véget ért a Tankcsapda turné, de alig múltak el a karácsonyi ünnepek, amikor felhívott a Hollywood Rose dobosa, hogy menjek hozzájuk gitározni. Nagy különbség volt a ReACToRhoz képest, hogy ott már tudtunk némi pénzt is keresni. Az előző évek után ez totál újdonság, hatalmas váltás volt. Nem volt számomra nehéz beállni a zenekarba, mert már gyerekkorom óta mániám, hogy én nem számokat, hanem lemezeket tanulok meg.”

Ha jól tudom először még nem Slash, hanem Izzy és Gilby Clark témáit játszottad.

„Először ritmusgitáros voltam, és tök nagy kihívás volt megállni, hogy nem én játszom a szólókat. (nevet) 2007. július 25-e után lettem a Hollywood Rose szólógitárosa. Ha feldolgozásokat játszó zenekarban gitározol, akkor fel kell arra készülni, hogy keretek közé leszel szorítva. Pláne a Guns N’ Roses-nál, ahol összesen volt három sorlemez, meg két kislemez. Ráadásul vannak azok az ikonikus dalok, amiket ha törik, ha szakad, el kell játszanod. Nincs olyan buli, hogy nincs Sweet Child O’Mine vagy November Rain. Egy idő után a koncertezés – a koreográfiák, és a standard setlist miatt – rutinná válik, és pont az egész ösztönszerűségét öli meg ezzel. A 8 év alatt volt vagy 500 koncert, bejártuk fél Európát, és azért temérdek klassz élmény is ért minket.”

De ha jól tudom kiadtatok két saját albumot is.

„Egy tribute zenekar úgy tud továbblépni, ha a saját kreativitásából hoz létre lemezeket. Ezzel tudsz a zenekarodnak plusz éveket adni, emiatt nem fásulsz bele a tribute-ölésbe. Meg is csináltunk két lemezt, de amikor pl.turnéra kellett volna vinni, vagy saját bulikat kellett volna kötni, akkor voltak, akiknek sokkal nehezebb volt azt mondani, hogy oké, most ezeket játsszuk úgy, hogy valószínűleg nem keresünk semmit. Szerintem nálam kicsit ezzel csúszott el a Hollywood Rose történet, hogy nem adtunk esélyt magunknak a saját számokkal, amit utólag is rettenetesen sajnálok. Próbáltam úgy kezelni az elválást, hogy maradjon meg a jó viszony köztünk, de majd elválik, hogy sikerült-e. Nem nagyon beszéltünk azóta egymással sajnos. Én nagyon szerettem a saját lemezeinket, a mai napig van, hogy meghallgatom, elgitározom a dalokat, és büszke vagyok rájuk.”


Action és Ganxsta Zolee

Az eddigi rockosabb irányhoz képest viszonylag élesebb váltás volt, hogy tagja lettél az Action-nek.

„Az Action 10 évig nem létezett. Szasza tolta a Zorallt, de a rajongók folyamatosan rágták a fülét, hogy milyen jó lenne, ha újra lenne Action, meg hogy milyen jó az első két lemez, alapkövei a magyar rockzenének. Úgyhogy összeverbuvált egy zenekart maga köré, de abban a felállásban még a Budavári Vili gitározott.”

Hogyan ismerted meg Szaszát?

„2003 januárjában, a Piros Hotelben, Balatonlellén, ahol Barbaró Attila (Zorall, Junkies) egy szál gitáros afterpartyt tartott. Aztán egyszer csak Attila felállt, hogy elmegy fröccsért, és odaadta a gitárját, hogy játsszak addig valamit, amíg visszajön. Ott ült a Szasza, és mondta, hogy ’Na, mutassál valamit!’, én elkezdtem Action számokat játszani. ’Állj, állj, állj, ez mi, ez a <Megöl a rendszer>? Te ezt tudod?’ Mondtam neki, hogy tudom nagyjából az egész lemezt. Úgyhogy a vége nagy haverság, őrületes berúgás lett. Szasza akkor úgy írt bele a telefonjába, hogy ’Vilkó, aki tud Action számokat’.” (nevet)

Végül pedig a bandában kötöttél ki.

„Budavári Vilivel lettek problémák, és akkor a Szasza felhívott, hogy ’Figyelj, gyere már, csináljuk az Actiont együtt’. Én viszont mondtam, hogy nekem itt van a Hollywood Rose, írjuk a saját számokat, meg ott a Men in the Box, az éppen akkor készülő Ördög lemez megírásában is részt vettem, és ott voltak az önálló egy szál gitáros estjeim is, magyarul az Action már nem fog beleférni. Az, hogy végül mégis másképp alakult a vége, egy mentőakciónak köszönhető.

Volt egy lekötött Action buli 2013 szeptemberében a Szeptemberfeszten egy vasárnapi napon. Szombaton mi a Hollywood Rose-zal játszottunk a FeZen Klubban, amely fellépés előtt a Szasza felhívott, hogy hatalmas baj van, megváltak a Vilitől, a másnapi buli viszont le van kötve fixre, nem tudnék-e elmenni kisegíteni őket. Kérdeztem, hogy hú, az nem sokára van, hány számot kellene megtanulnom. Erre azonnal rávágta, hogy ’Hát egy 12 dalt elküldök, ezeket nézegesd már meg.’ Másnap este hatkor úgy álltam ki velük a színpadra, hogy egyáltalán nem próbáltunk együtt.

A koncert annyira jól sikerült, hogy a többiek is azt mondták az Actionben, hogy köztük van a helyem, és hozzáteszem, én is elég jól éreztem magam. Épp kijött az Action az akkori új lemezével, volt pár dal, ami nagyon megfogott. Akkor döntöttem úgy, hogy jó, akkor vágjunk bele, csináljuk együtt. Ott sincsen nagyon sok buli, mindenkinek van saját zenekara. Pontosan tudjuk, hogy hol vannak az Action határai, azt viszont maximálisan kihasználjuk.”

Volt az Actionbe való belépésednek valamilyen köze ahhoz, hogy aztán később Ganxsta Zolee megtalált a saját zenekarának?

„Tavaly március elsején volt egy buli a Dürer Kertben, ahol az Action, a Sex Action, és a Kartel egy közös bulit csinált. Annyi embert én még az életemben nem láttam ott, hatalmas sikerű rendezvény volt. Játszottam az Actionben, és baromi jó érzés volt, hogy a Zolee ott állt a színpad szélén, és mutogatott, hogy királyság, aztán meg fel is jött az egyik dalt eldobolni. Amikor vége lett odajött hozzám, hogy ’na, akkor végre játszottunk együtt’. Ezt ő mondja nekem? Hihetetlenül megtisztelő volt.”

Aztán ott is hirtelen gitáros hiány lépett fel.

„Amikor 2014 szeptemberében tagcsere volt náluk, akkor a Big Daddy Lacával összeültek, hogy ki legyen az új gitáros, és hát megegyeztek benne, hogy nekik a Vilkó kell. Nagyon akarták, hogy menjek. Lacával elmentünk egy Plug-Out koncertre, ahol vendégeskedtem két számban, szűrtünk egy jó nagyot, átbeszéltük a dolgokat, ő elmondta a véleményét mindenről, hiszen egy ilyen váltás nem egyik napról a másikra történik, és biztosított felőle, hogy van időm gondolkodni, rágjam meg a dolgot nyugodtan. Zolee feljött hozzám többször is dumálgatni a dologról, ami őszintén szólva tökre jólesett.

Képzeld el azt a helyzetet: ott ült velem szemben az ember, aki miatt elkezdtem Alice in Chains-t hallgatni, kvázi miatta van itt a karomon Layne Staley (Vilkónak Layne Staley és a III album borítója van az egyik felkarjára tetoválva – PM), és akkor vele ne akarjak együtt zenélni? Meghallgattam a Kartel számokat élőben, és rájöttem, hogy ebben van lehetőség, ha az ember odateszi magát, mert tök változatos dolgokat lehet ezekbe a dalokba belejátszani. Eleinte volt bennem félelem, hogy zeneileg kevésbé nyújt élményt a Kartel, hiszen itt a két főhős rappelése alá kell alapokat adni, kevésbé komplexek a dalok, de idővel rájöttem, hogy itt lényegében olyan zenei szabadság van, amire mindig is vágytam. Elkezdtem új effektpedálokban, új gitárokban, hangzásokban gondolkodni, amire előtte sokáig nem volt példa. A Hollywood Rose-ból viszont így sajnos ki kellett lépnem, amit nyilván ők nem fogadtak túl jól, és nem értették, miért jobb nekem a Kartel.

Kikértem pár olyan ismerősöm véleményét is, akiknek a többsége zenész volt, és mind azt mondták, hogy persze, vágjak bele, adjam meg magamnak a lehetőséget. Valósítsam meg egy kicsit magamat a Kartel adta lehetőségeken belül. A mai napig tudom és vallom, hogy amennyiben nincs a Hollywood Rose, akkor kb. semmi nincs az életemben zeneileg, mert az ott töltött évek adták a legtöbb tapasztalatot, és olyan ismeretséget hoztak az életembe, amire minden zenész vágyik. Csak köszönettel tartozom a többieknek, és drukkolok nekik, hogy az új gitárossal, Erikkel addig működtessék a HR-t, amíg csak bírják!”

Hivatalosan mikortól vagy Ganxsta Zolee-ék gitárosa?

„2015 januárjától vagyok hivatalosan tagja a zenekarnak. Tavaly novemberben jött a bejelentés, viszont a HR-t sem akartam cserben hagyni, ezért az év végéig lekötött bulikat még lenyomtam velük, de közben, amikor szabad hétvégém volt, mentem a Kartel bulikra pengetni. Volt olyan hetem ebben az időszakban, hogy csütörtökön egy szál gitáros est, pénteken a Junkies-ban helyettesítés, szombaton Kartel, vasárnap HR. Csak kapkodtam a fejem, hogy most pontosan hol is vagyok, mit is csinálok, de a kihívások már csak ilyenek. (nevet)

A Kartellel most meg már készülünk az új jubileumi lemezre. Ami nagyon jó volt, hogy a Zoli azt mondta, hogy bármi van, legyek önmagam, és gitározzak úgy, ahogy nekem tetszik, ahogy eddig is tettem. Ez a fajta bizalom nagyon jól esik az embernek. Volt például egy koncertünk, ahol fellépett velünk Siska Finuccsi, de a mikrofonja a többi szám alatt is ott maradt a színpadon, én meg néha használtam, ha már ott volt. A Zolee-ék meg néztek, hogy mi volt ez? Mondom semmi, csak rávokáloztam a dalokra. Erre ők, ’Jó, akkor a következő koncerttől Vilkónak is adjatok egy mikrofont’.” (nevet)

 

Pisztolytáska és rózsapatron

 

Szerintem nagyon klassz, hogy tollat ragadtál, és olyan zenészként, aki a Guns N’ Roses dalokat kívülről-belülről ismeri, könyvet írtál a banda történetéről. Egy régi, saját elhatározás eredménye volt a Pisztolytáska és rózsapatron, vagy volt valami külső motivációd is ezzel kapcsolatban?

 

„A 2009-es Petőfi Csarnokos Alice in Chains koncert előtt megkeresett Szántai Zsolti barátom, hogy lenne-e kedvem írni az E-Kultúrára egy beszámolót a buliról. Ő jegyezte egyébként a Hollywood Rose könyvet, de emellett rengeteg cikket írt, könyveket fordított, szóval akkor is nagyon elfoglalt volt. Megkaptam tőle a sajtós jegyet, elmentem a bulira, majd másnap megírtam a beszámolót. Sohasem csináltam még ilyet, úgyhogy fogalmam sem volt, hogy hogyan kezdjek hozzá. (nevet) Aztán elküldtem a főszerkesztőnek, aki másnap felhívott, hogy ’na halló, tudunk beszélgetni egy kicsit? Hát figyelj elolvastam, és könnybe lábadtak a szemeim, hogy hogy tud valaki ennyire szeretni valamit’. Úgyhogy elkezdtem írni nekik cd-kről, koncertekről. 2010-ben aztán nekem szegezte a kérdést a Szántai, hogy miután már publikáltam egy csomó cikket, nem akarok-e egy könyvet írni? ’Írj a Guns-ról egy könyvet. Írj olyan biográfiát, ami magyar aspektusból mutatja be a zeneakart.’ És akkor úgy döntöttem, hogy belevágok. Végül nem jött össze a projekt, a kiadó inkább egy másik könyvet támogatott.”

 

 

Aztán a könyv mégis csak összejött.

 

„Ott álltam kb. 90 oldalnyi szöveggel. Aztán a cégnél, ahol dolgozom, az akkori csoportvezetőm 2012-ben felmondott. Elkezdtünk az utolsó, a cégnél eltöltött hetében beszélgetni – amire korábban nem nagyon volt lehetőségünk – és megemlítettem neki, hogy írással is foglalkozom. Ő ajánlotta, hogy küldjem el az anyagot egy könyvkiadós ismerősének, tegyünk egy próbát, hátha érdekli. Találkoztam velük, és azt javasolták, hogy kellene hozzá valami, ami úgy teszi magyarrá és Vilkóvá a sztorit, hogy azt nem lehet megkerülni. Kaptam instrukciókat, találkoztam nálam tapasztaltabb szerzőkkel, és mindezek hatására elkezdtem egy regényt fűzni a Guns sztori köré.

 

Az egyik szál az, hogy ki vagyok, mi vagyok, honnan jöttem: a kis Vili, aki elkezd felnőni. A másik szál egy Hollywood Rose turnéhétvégének a leírása, a harmadik pedig a Guns története és biográfiája. A könyv 2013. október 12-én jelent meg a 10 éves Hollywood Rose koncertre. Beérkezett a furgon egy tonna könyvvel. Te jó ég, ezt én írtam egyedül?! Hihetetlen volt. Képzeld el, hogy mész az utcán, és ott van a könyvesboltban a könyved, amibe annyi energiát fektettél. Volt ilyen helyzet nekem is, álltam a kirakat előtt, ott volt a Pisztolytáska és rózsapatron, és az valami leírhatatlanul jó volt, elkapott a ’hadd öleljek már meg valakit’ érzés.”

 

Az Alice in Chains könyvet mikor írod meg?

 

„A Chains-szel kapcsolatban sokkal kevesebb az infó, körülöttük nem volt akkora hype, mint a Guns n’ Roses körül. A Duff könyvét – amit az elmúlt hetekben kezdett el írni Jerryékről – mindenestre még meg szeretném várni.” (nevet)

 

 

További infókat ide kattintva találtok Vilkó A Guns n’ Roses és én | Pisztolytáska és Rózsapatron című könyvéről!


Az interjú második részében Vilkóval a klasszikus Alice in Chains lemezekről beszélgettünk. Nagyon izgalmas volt egy olyan gitáros nézőpontjából végigvenni az albumokat, aki nem csak szereti, de maga is egytől egyig játssza az azokon szereplő dalokat.

A második részt ide kattintva olvashatjátok!

4 hozzászólás

  1. Stardog

    Hol itt a baj az alázattal? Én nem ismerem (még) személyesen a Vilkót, de nekem pont az ellenkezője jött le a cikk és a videók alapján.
    Várom a második részt! =)

    • Pintér Miklós
      Szerző

      Nekem mint gitáros, és mint ember is nagyon szimpatikus a Vilkó. Zseniális volt vele interjúzni, és az említett alázattal kapcsolatban is teljesen mást gondolok róla. Szóval szerintem nagyon jó srác!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.