Egész este esett. A biztonsági személyzet egyik önkéntese, Per Johansen, a színpad előtt elfoglalta a pozícióját. „Úgy 50 000-en lehetnek. Semmi különös. Zsúfolt a nézőtér, de ez megszokott a Roskilde-en” – gondolta magában. Egy órával később nyolc, 16 és 27 év közötti fiatal férfi holtteste hevert a nézőtéren. A kilencedik áldozat öt nappal később a kórházban… Tovább
A grunge zenészek valószínűleg sohasem vágytak különösebb színészi karierre, mégis szinte mindegyikük szerepelt már egy-egy rövidebb jelenetben, különböző Hollywood-i produkciókban. Egyikük egy fénymásoló üzlet alkalmazottja, a másikuk pincér, van aki rendőr, és van aki zenészt alakít kisebb-nagyobb sikerrel. Ha valaki a Singles után behúzta a kéziféket, az biztosan jól fog szórakozni. Vigyázat: masszívan videós, és… Tovább
A seattle-i zenei forradalom, valamint az MTV döbbenetes mértékűre növekedett befolyása alapjaiban rengette meg a rock és a metal színtér működését a ’90-es évek elején. A változások hatással voltak a zenekarokra, a kiadókra, a koncertszervezőkre, és az újságokra egyaránt. Fanatikus rock rajongóként folyamatosan kutattunk az új zenék után, amihez az első számú információ-forrásunk a Metal… Tovább
Legutóbbi Facelift posztunkban Johnny Cash gondolta úgy, hogy jó lenne egy kis Soundgarden-t játszani, most pedig egy másik country legenda, Willie Nelson feldolgozását mutatjuk be, ezúttal a Just Breathe formájában. Talán a Rusty Cage-hez képest valamivel logikusabb választásnak tűnik a Pearl Jam dal, ami sokkal inkább folk rock, mint grunge. Cash után egy másik legendás… Tovább
A kilencvenes évek elején éltük a tinédzserek átlagos életét. Ha éppen nem a seattle-i zenekarok albumait hallgattuk, akkor hetente többször fennmaradtunk titokban hajnalig, hogy élőben láthassuk Michael Jordan, és a Chicago Bulls bámulatos játékát. Olvastunk Dennis Rodman és Eddie Vedder barátságáról, tudtunk Jeff Ament kosárlabda mániájáról, és furcsán néztünk, amikor megtudtuk, hogy a Pearl Jam… Tovább
A nagysikerű szerdai Gábor Andris interjú befejező részeként nézzük, hogy melyik zenekarok melyik lemezei voltak a legnagyobb hatással a kiváló zenész pályafutására. Az Ozone Mama gitárosa illusztris listát állított össze, amiből temészetesen nem hiányozhatnak a grunge kiadványok sem. Gábor Andris (fotó: Barta Imre) 10. Creedence Clearwater Revival: Cosmo’s Factory Ezt az lemezt bakeliten kaptam meg.… Tovább
Az milyen lehet, amikor írsz egy dalt, ami a rock n’ roll történelem egyik legnagyobb énekesének annyira megtetszik, hogy gyárt belőle egy saját verziót, a feldolgozásért kap egy Grammy jelölést, a teljes anyaggal pedig el is nyeri a díjat? Tovább
A grunge és én címmel egy új sorozatot indítunk, melyben hazai zenészekkel beszélgetünk a Seattle-i rockzenéhez való viszonyukról és a grunge hatásaikról. A Grungery első vendége Gábor Andris, az Ozone Mama gitárosa, aki az interjú alatt annyi érdekes történetet osztott meg velünk, hogy azzal akár több blognyi anyagot is megtölthettük volna. Gábor Andris, az Ozone… Tovább
Mark Lanegan nekem még mindig a Screaming Trees, meg a Mad Season énekese elsősorban. Szólóalbumai sohasem kerültek igazán közel hozzám, talán ezért is lehet, hogy eddig elkerültük egymást a mélyhangú zsenivel. A Phantom Radio elég jó lett, de azt azért biztosan tudtam, hogy valahogyan rá kell majd hangolódnom a koncert mélabús atmoszférájára. Ahogy február 23-án… Tovább
Amikor a Lángoló Gitárokon először szembesültem azzal, hogy lesz új Nomad lemez, nem éreztem túl nagy késztetést arra, hogy elindítsam az étvágycsinálónak beágyazott A tenger meséi videóját. Annyira nem, hogy első körben meg sem hallgattam a dalt. Talán azért sem, mert bárhogyan is igyekeztem korábban, a Végállomásra isten igazából sohasem sikerült megérkeznem. Nem sokkal később… Tovább
A grunge zenészek különböző társművészetekhez való vonzalma mindig izgalmas mellékága volt zenei kreativitásuknak. Az underground szemléletmód mellé nem lehetett könnyű a sorba illeszteni a Hollywood-i mozit, és mivel az már inkább mainstream volt, nem is könnyen azonosultak vele a művészek. Persze vannak kivételek – ilyen a nagy grunge film, a Facérok – de még így… Tovább
Nem örültünk, hogy a tavalyi, fantasztikus Club 202-es koncert után idén Bécsig kell utaznunk, hogy újra láthassuk a Monster Magnet-et. Az a koncert váratlanul rendbe tett minket szörnymágnes ügyileg, és végérvényesen az örök kedvenceink közé sorolta a New Jersey-i bandát. A zsebkendőnyi méretű Szene-ben pedig rátettünk egy lapáttal. Ami ott volt, azt még az unokáinknak… Tovább
Mark Lanegan a saját útját járja. Mindig is azt tette. Mivel nagyon szeretem a Screaming Trees-t, ezért nem volt ezt olyan könnyű elfogadnom. Egyszerűen akartam volna még több grunge-os, rock-os, élőhangszeres dalt hallgatni a jellegzetes hangú zsenitől. Mark a szólóalbumaival rengeteg új rajongót szerzett, olyanokat, akik soha nem hallgatnák a Seattle-i ős-zenekart vagy éppen a… Tovább
Váratlanul, totálisan spontán lehetőségként jött, hogy a bécsi Monster Magnet koncert után válthattunk pár szót a rendkívül barátságos Chris Kosnik-kal. Már jóval a koncert befejezése után, a zárás előtt mindössze félórával, holtfáradtan ácsorogtunk a ruhatár előtt. Tekintve a nem éppen ideális körülményeket, talán megbocsájtható, hogy nem folytattunk filozofikusan magasröptű beszélgetést a kiváló zenésszel. Azért egy-két… Tovább
Grammyt nyert a Pearl Jam! A február 8-i, Los Angeles-i ceremónián a Best Album Package-ért járó díjat egészen pontosan Jeff Ament, Don Peddleton gördeszka grafikus, Joe Spix art director, és Jerome Turner kapta a Lightning Bolt koncepciójáért és kivitelezéséért. Az első három személy a saját művészetén belül (is) ismert névnek számít. De ki vajon az… Tovább
Sonic Evolution néven Mike McCready, a Pearl Jam gitárosa összehozta azt a koncertet, amitől a legindiszponáltabb grunge rajongónak is azonnal hevesebben ver a szíve. 2015. január 30-án, Seattle-ben egymás után lépett fel a Mad Season és a Temple Of The Dog, néhány dalban a Seattle Symphonic Orchestra klasszikus zenészeivel kiegészülve. Vajon lehetséges megidézni az Above… Tovább
Pár napja kattintgattam a YouTube-on és belefutottam egy félperces videóba, amiben Toni Wood, a Mother Love Bone egykori énekesének, Andy Wood-nak (RIP) az édesanyja mesél arról, hogy milyen volt az, amikor a fiát először a színpadon látta énekelni. Majd váratlanul egy írott üzenet érkezett a videó végén. A mosolygós hölgy – ha akarná sem tudná… Tovább
Mivel élőben még nem láttam őt a Live-ból való kiválása óta, kapóra jött, hogy a fesztiválok mellett pár önálló európai koncertet is lekötött Ed Kowalczyk 2014-ben. Az meg már-már álomszerűnek tűnt, hogy a húsz éve megjelent, örök kedvenc Throwing Coppert, az első daltól az utolsóig fogja eljátszani az amszterdami Melkwegben. Egy olyan helyen, amihez képest… Tovább
A Monster Magnet 2013-as albuma a mai napig megosztja a rajongókat. Egyesek egy megfáradt zenekarról beszélnek, míg mások az egekbe magasztalják Dave Wyndorf-ot. Én az utóbbiak táborát erősítem, de azt elismerem, hogy a megszokottnál valamivel több idő, és a budapesti koncert zsenialitása is kellett, hogy ma már a kedvenceim között emlegethessem a Last Patrol-t. Tovább