GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Az év EP-je – Oltári Fiúk: Puding EP (2017)

Csordás Robi, a Black-Outból és a Soundshine-ból ismert, zseniális, grunge-torkú frontember bandája idén tavasszal egy háromdalos EP-vel jelentkezett. Meghallgattuk, megfejtettük és megszerettük a Pudingot. De akkor is. Oltári Fiúk?! Micsoda név ez?

17854922_451168961890515_3930276071572836885_o Oltári Fiúk: Puding EP (2017)

Hat lépés távolság

A fene tudja, hogy mit jelent manapság az a kifejezés, hogy szupergrup. Vagy divatosabb kifejezéssel élve, supergroup.

Ma már mindenki játszik mindenkivel, és ha Karinthy Frigyes (Láncszemek című novella, 1929) valamint Stanley Milgram, amerikai pszichológus „kicsi a világ” elméletét (mi szerint hat kézfogással bárki, bárkihez elérhet, bárhol is él a világban – lásd még „hat lépés távolság”) zenészekre vetítjük, akkor a hangszeresek univerzumában ez a távolság mindössze kettő, maximum három lépés lehet. Itthon legalábbis mindenképpen.

Az ilyen jellegű társulások régebben igazán kuriózumnak számítottak. Nem voltak olyan gyakoriak, mint manapság: a zeneipar, egészen pontosan a lehetőségek pozitív és negatív irányú változása egyaránt hozzájárulhatott ahhoz, hogy ilyen szinten keresik egymás társaságát a muzsikusok itthon és külföldön egyaránt.

Esetünkben azonban nem kell talán ennyire túlgondolni a dolgot, itt inkább barátokról, meg örömzenélésről van szó.

Egy biztos, az Oltári Fiúkat tényleg három olyan hazai zenész alkotja, akinek a munkásságát jól ismerjük (a követhetetlen „ex-” előtagokat mindenki illessze be a megfelelő helyekre): Csordás Róbert (Black-Out, Soundshine, Synchronring) énekes/gitáros/dalszerző/szövegíró, Szánthó Dénes (Stiff Bastard, Wrong Side Of The Wall) valamint Hargita Gábor  (Necropsia, Synchronring, Uzipov) tett már le annyit az asztalra, hogy a szupergrup címkét, akár már előzetesen is nyugodtan rájuk aggathatjuk.

A Puding meghallgatása után pedig pláne nem is lehet kérdéses ez.

A Puding EP

Annyira nem tudtam először hova tenni az Oltári Fiúk nevet (az azonos című, 2002-es film persze megvan, az Into The Wildból ismert Emile Hirsch, valamint Jodie Foster főszereplésével), hogy valószínűleg sohasem hallgattam volna meg ezt a három dalt, ha nem tudom, hogy valójában Csordás Robi, korábbi Soundshine és Black-Out énekes zenekaráról van szó. Annyi rettenetes nevű, ezzel együtt irtó menőnek beállított, nevetségesen gyenge, wannabe hazai pop formáció nő ki a földből mostanában a környéken, hogy az ember kénytelen valamiféle virtuális elővédet alkalmazni, hogy megkímélje magát.

Csordás Robi viszont az egyik legjobb hangú, magyar grunge-rock énekes, úgyhogy már csak ezért is megérdemel egy esélyt, nem igaz?

Hát persze, hogy meg!

Szóval itt van három dal, amit először csak a Sportifyról töltöttem le, és csak a napokban szereztem be CD-n (a fizikai hanghordozó megléte nélkül nincs kritika a Grungeryn, ezért csak most írok a tavasszal megjelent anyagról). Elsőre kicsit idegenkedtem a Pudingtól, mert a grunge-bandák koszos hangzásához szokott fülemnek nem tetszett maradéktalanul a kifejezetten hallgatóbarát sound. Az persze azonnal lejött, hogy egy picivel jobb világban, abszolút rádió-kompatibilisek lennének ezek a dalok. De hol van a súly, hol van a mocsok belőlük?

Aztán a fene tudja mi történt, de az elmúlt hetekben többször is azon kaptam magam, hogy újra és újra kedvet érzek ahhoz, hogy elindítsam vezetés közben az EP-t… és egyszer csak meglett a dolog! Nagyon meglett! Utálom ezt a kifejezést, mert irtó közhelyes, de akkor is ide kell írnom: ez egy hihetetlenül szerethető anyag. Annyira megkedveltem, hogy amikor a minap, a debreceni Campus Fesztiválról hazafelé, az éjszakai, kihalt autópályán robogva ismét benne találtam meg a legjobb úti társat, már azon gondolkodtam, hogy vajon el tudnék-e képzelni ennél jobb magyar nyelvű hallgatni valót 2017-ben?

Nem tudom.

Nehezen.

Az Oltári Fiúk mindenesetre nagyon magasra tették a lécet.

Jól ritmizált, értelmes szövegek, grunge-osan alternatív dallamok, illetve olyan, lebegős gitártémák, amikre felülsz, mint valami varázsszőnyegre, és mire kinyitod a szemedet valami távoli, de egyértelműen pozitív helyen találod magad. Az úti célt a hallgatóra bízza a zenekar (és első sorban Robi – hiszen minden dalt ő írt), nem tudja és ezért nem is akarja megadni a koordinátákat, mert pontosan tisztában azzal, hogy azok a hallgatók fejében vannak.

És végül is mi más lenne a művészet célja, ha nem ez?

Úgy indul az EP az Ördögszekér című dallal, mint valami poszt-punk lemez, de hál’ Istennek ez az érzés gyorsan elmúlik: jön egy egészen zseniális, Mudhoney-hangulatú gitárdallam, majd az egész átmegy – talán pont a szellőssége miatt – valamiféle tök egyedi, de egyben a pennsylvaniai yorkból származó Live zenekar legszebb, Secret Samedhi-s pillanatait idéző hangulatba. Igen, mintha összeállna a Mudhoney és egy Ed Kowalczyk nélküli Live, és megkérnék Robit, hogy írjon szöveget, énekdallamot és ha már így alakult, énekelje is fel a dalt. Jók a vokálok, jók a tempók és ötletesek a refrén alatti halk gitárdallamok – utóbbiak rengeteg hozzátesznek a felvétel szerethetőségéhez. Az Ördögszekér egyértelműen az év egyik legerősebb dala!

A második, zseniális klippel megtámogatott Merre továbbról a fentieket kivétel nélkül leírhatnám újra, grunge ez kérem a javából! Ritka, hogy egy – nem koncert – videó hozzá tudjon tenni az összképhez, de most itt erről van szó. És ritka az is, hogy meghallgatsz egy teljesen ismeretlen bandától két dalt, és olyan szavak jutnak az eszedbe, hogy stílus, igényesség és lazaság. Mert, ha már az imént a szekér kapcsán az ördögöt emlegettem, a mindenféle görcsölés nélküli zenélés kapcsán, pont Vörös Andrisék Ørdøgével érzek párhuzamot (meg ha már lazaság, akkor a Black Crowes-zal, de ez most természetesen nem az OF zenei irányvonala kapcsán, hanem csak mint a laza muzikalitás viszonyítása pontjaként jutott az eszembe).

A záró Megtölt az eddigieknél valamivel karcosabb, egyértelműen rockosabb. Fura ritmusai, nagyszerű riffjei után meg bejön egy olyan refrén, ami akár Black-Out is lehetne. Óriási felvétel ez is, A szív diktálra is simán felfért volna!

A lényeg

Itt van három egészen nagyszerű dal, ami több, mint egyszerűen csak „ígéretes”.

Szeptemberben Robiék újra stúdióznak, úgyhogy őszre lesz még három belőlük, jövő tavasszal pedig talán egy teljes LP is napvilágot láthat. Ha a zenekar ezt a vonalat viszi tovább, és hasonlóan erős felvételekkel pakolja tele a kiadványt, semmi sem mentheti meg őket attól, hogy komoly sikereket érjenek el a grunge- és a rockrajongók körében egyaránt. Alig várom, hogy hallhassam és hogy írhassak róla!

A Puding, az idei év legjobb EP-je, régen lelkesedtem ennyire hazai anyaggal kapcsolatban.

És mindeközben – szép lassan – az Oltári Fiúk nevet is megszerettem.

Mert egyébként meg tényleg menő.


 

Oltári Fiúk: Puding EP (2017)

 

01. Ördögszekér

02. Merre tovább

03. Megtölt

 

Ezen a SoundCloud linken az egész EP meghallgatható!

 

Zene/szöveg: Csordás Róbert

 

A felvételen közreműködnek: Hargita Gábor, Komáromi Imre, Csordás Róbert, Sipos András, Vörös Attila, Szánthó Dénes

 

Hangfelvétel: Zengőkert / Bánházi Gabi

Keverés: SuperSize Recordings / Horváth Attis

 

Itt kövesd a Facebookon az Oltári Fiúkat!

 

Aki pedig élőben is meg akarja nézni az Oltári Fiúkat, az október 13-án a Dürer Kertben megteheti, az év egyik legjobbnak ígérkező buliján. Négy egészen zseniális hazai formáció lép aznap fel a „hogy adhattátok ezt a nevet a bandátoknak” zenekarok estéjén. Ørdøg, Shapat Terror, Slowmesh, Oltári Fiúk – óriási buli lesz!

 

Facebook event itt!

 

Bővebben