We Belong Together | Eddie Vedder koncertbeszámoló, 2. Nap – Taormina, Szicília

Share Button

A tegnapi nagyszerű koncert után egy életreszóló élményre számítottunk a turné utolsó előadásán. Mivel a szerencsénknek és a gyorsaságunknak köszönhetően a hatodik (!) sorba sikerült jegyet vásárolnunk, ezért olyan közelről nézhettük végig Eddie Vedder újabb buliját, mint korábban még sohasem. A várakozásainknak megfelelően, egy zseniális Glen Hansard bevezető után meg is kaptuk, amire számítottunk. Sőt, talán egy kicsivel többet is annál. Helyszíni beszámolónk Taorminából.

IMG_0117 Eddie varázsbőröndje (Fotó: Pintér Miklós)

Glen

Glen Hansard megint levett minket a lábunkról, a különbség csak annyi volt, hogy most már kifejezetten vártuk az ír énekes-gitáros programját.

Még az éjszaka megnéztem az Oscar- és Grammy-díjas előadó Falling Slowly című dalának videóját, és azonnal beugrott a film. A sztorira már nem emlékszem pontosan, csak arra, hogy volt valami fura szerelmi történet egy vékony, (de valójában nem is annyira) magas utcazenész fickóval, akinek olyan jó dalai voltak, hogy már akkor elkezdtem kutatni a felvételei után. Valamiért aztán mégis feladtam a keresést.

Mekkora hiba volt!

A két nap során megjelent nézők között nagy volt az átfedés. Előttünk, az első öt sorban, azonban szinte kizárólag olyan amerikai Ten Club tagok ültek, akik nem látták az első napon Hansardot. A standing ovation most sem maradt el, a rőtszakállú zenész mindenkit elvarázsolt az őszinte, emócióktól túlfűtött műsorával. A jobb keze valami hihetetlen sebességgel mozgott, a gitárjai pedig olyan szinte voltak a ‘sikálástól’ elkopva, hogy az egyik már konkrétan lyukas (!) volt a húrok alatti és feletti tartományban. A Glennel dolgozó stáb is profi volt: az egyik dalközbeni húrszakadását és gitárcseréjét úgy oldották meg a technikusával, hogy a szám ritmusa egyáltalán nem tört meg.

Glent el kell hozni valahogy Magyarországra, mert a kevés olyan zsenik egyike, akit mindannyiunknak ismernie és hallgatnia kellenne! Az alábbi videóból, ami az Egyszer (eredetileg: Once – khm) című film jópár jelenetét is tartalmazza, sokan fognak rá emlékezni. Valamelyik otthoni tévécsatorna többször is játszotta annak idején.

Eddie

A tegnapi felhőtlen jókedv a második napra már jócskán alábbhagyott, Eddie komor arccal futott be a színpadra, és a negyedik dal végéig – egy halovány ’buona sera’ kivételével – nem is szólt a közönséghez. Akkor, ahogyan az előző napon is, elővett egy papírt, és kicsit rájátszva a kiejtési hiányosságaira, a közönség támogató tapsa és nevetése kiséretében, végigbukdácsolt egy nagyjából tíz mondatos olasz szövegen.

A kezdés eufóriája a Sometimes-nál tetőzött, de az egész koncert így zajlott: nem meglepő módon, újra csak a Pearl Jam-dalok vitték el a show-t. Eddie ettől függetlenül telepakolta feldolgozásokkal a setlistet, koncertről koncertre váltogatta őket, így önmaga és a közönség számára is frissen tudta tartani a programot.

Le a kalappal előtte!

Simán lehet, hogy csak én látom így, de ezek a dalok, még Eddie elképesztően kifejező – és nincs rá jobb szó – gyönyörű baritonján is csak tölteléknek tűntek a Better Man, a Porch, az Elderly Woman, a Wishlist, a Just Breath és a többi Pearl Jam szerzemény mellett.

IMG_0090 Kontroll (Fotó: PM)

Black

A Black ma a várakozásoknak megfelelően bekerült a programba, és nem túlzok, ha azt írom: ennél szebb pillanatokat talán soha sem éltünk át koncerten, mint akkor és ott. Tegnap már áradoztam a helyszín, a Teatro Greco csodálatos atmoszférájáról, ami nyilván jelentősen hozzájárult az élményhez, ahogyan a Red Limo String Quartett, a holland vonósnégyes gyönyörű kísérete is egészen megkapó volt.

Eddie a ’Now the air I tasted and breathed has taken a turn’-ben a ’tasted’-et kicserélte ’taken’-re, míg a bridge-ek elejét mindkétszer az ’And now my bitter hands cradle broken glass of what was everything’-gel kezdte. Mi meg azon gondolkodtunk közben, hogy vajon csak belemagyarázzuk a szándékosságot és az indirekt megemlékezést az átírt szövegbe, vagy sem?

A közönség az utolsó refréntől kezdve már felállva énekelt, miközben Eddie is közelebb jött a nézőkhöz és intett, hogy fejezzék be helyette ők a dalt.

‘I know someday you have a beautiful life…’ – zengték az ókori romok falai.

Sírt mindenki, nekünk is folytak a könnyeink, egyszerűen lehetetlen volt és nem is akartuk kivonni magunkat a dal hatása alól.

Aztán Eddie az egyre halkuló kíséretre, olyan MTV Unpluggedosan beleénekelte a ’We belong togethert’. Hát, mindenkinek megvan a Blackkel kapcsolatos sztorija, de szinte kizárt, hogy azokban a pillanatokban egyedül csak én gondoltam Chris Cornellre. Közben a vonósok már lezárták a dalt, a hangszerek már a térdükön pihentek, de a közönség csak nem hagyta abba a ’türürürüptütürürű’-zést (na, ezt ti hogyan írtátok volna le?). Eddie kapcsolt, újra felvette a gitárját, és visszaszállt a dallamra még pár akkor erejéig.

Kicsit olyan volt ez, mint amikor Peter Jackson, mindenféle mondva csinált indokkal, századszor is újrajátszatta a színészeivel a Gyűrűk Ura utolsóként forgatott jelenetét. Egyszerűen nem akarta, hogy a közös munka befejeződjön, képtelen volt elfogadni, hogy a szívéhez oly’ közel álló történet egyszer csak véget ér. Taorminában ugyanezt lehetett érezni, csak itt most a közönség volt a rendező: ha az ötezer rajongón múlik, akár a végtelenségig is folytatta volna az éneklést.

Senki sem akarta, hogy vége legyen a dalnak.

 

A Black az ifjúságunk, az első nagy szerelmünk és csalódásunk, a közös múltunk, a fájdalmunk, a vágyakozásunk arra, hogy egyszer talán majd jobb lesz. A Black egy örök generációs kapocs közöttünk: egy olyan dal, amit legbelül, a lelkünk mélyén mindannyian érzünk, amit az elsőtől az utolsó hangig értünk, amihez soha nem kellettek képek, mert megvannak hozzá a sajátjaink a múltunkból. A Black nem csupán a miénk. A Black valójában mi vagyunk.

 

Kiemelkedően jó volt még a Glen Hansarddal közös előadások közül a már említett Falling Slowly, valamint a puha basszusgitár alapokkal és Ed csilingelő bontogatásaival kísért Long Nights is (az első este az utóbbi nem hangzott el).

A Better Man, az Immortalty és a Porch hármasa – utóbbi kettő között egy mindössze egysoros, rontott Lukinnal – pedig ismét egy nagy, közös örömünnepbe csapott át. Volt, aki ekkor már a székén állva táncolt, hogy aztán a Rockin’ in the Free Worldre azt is hátrahagyva előre nyomuljon. Én meg közben arra gondoltam, hogy mennyire örülne Vörös András barátom, az Ørdøg frontembere, ha itt lenne. Neki talán a RITFW a legeslegnagyobb kedvence az egész világon, ebben a formában meg még biztosan nem hallotta. Pedig de nagyon kellett volna neki is és mindenki másnak, aki ezeket a sorokat olvassa!

Volt még Imagine (kibírtam volna nélküle) hatalmas, közös énekléssel, valamint Eddie kérésére, a közönség világító, telefonos fénydekorációjával. Ismét gyönyörűen szólalt meg az Everly Brothers feldolgozás Sleepless Nights a tegnapival megegyező, színpadszéli, erősítés nélküli verziója, kiegészülve Glen Hansard felső szólamaival.

A koncert vége felé aztán Eddie egyre jobban oldódni kezdett, a bor ismét csak jól fogyott, egy Dennis Rodman-mezes arc (ismerek olyat, aki migránsnak hívná) pedig a színpadon, Eddie mellett élvezhette végig a Smile-t. Sőt, még a szájharmonikáját is neki ajándékozta az énekes.

A két nap alatt egyébként összesen 18 Pearl Jam dal került terítékre – Long Road, Whislist, I am Mine, Can’t Keep (ukulele verzió), Sleeping By Myself (ukulele verzió), Drifting, Better Man, Porch, Jeremy, Just Breath, Lukin, Sometimes, Elderly Woman, Off He Goes, Thumbing My Way, Immortality, Black, Smile -, úgyhogy egy szavunk sem lehet a setlistekre!

IMG_0073 Eddie a Pearl Jam cuccait használta a turnén, és a személyzet is a jól bevállt csapat volt (Fotó: PM)

 Eddie még

A két nap tapasztalatai alapján újra csak megerősödött bennem, hogy Eddie Vedder egy egészen kivételes tehetséggel megáldott, nagybetűs ZENÉSZ, egy elképesztően szerethető, végtelenül szerény EMBER.

Jöhetnék most azzal, hogy Chris Cornell tavalyi, bécsi akusztikus fellépése mennyivel jobb volt (egész egyszerűen sokkal erősebb dalok voltak Chris setlistjén), filozofálgathatnék azon, hogy azért csak a Pearl Jam számok voltak az igaziak, meg hogy azért mennyivel másképpen szólalnak meg a zenekar előadásában, mint így, de most tényleg nincs értelme ezekkel foglalkozni.

Eddie eljött Európába, elővette a teljes életművét Pearl Jam, Into The Wild és Ukulele Songs trackekkel.

Élvezte, hogy sokkal közvetlenebb lehet, sokkal közelebbről kommunikálhat a rajongóival, mint az anyazenekar bulijain, és mindez elegendő volt ahhoz, hogy kicsivel több, mint két órán keresztül teljesen elfeledtesse velünk a problémáinkat, a nehézségeinket, a hétköznapjaink búját-baját.

Mi pedig újra csak rájöttünk, hogy miért van rá szükségünk annyira, különösen most… és persze mindörökké.

Egyetlen kérésünk van csupán.

Vigyázz magadra Eddie Vedder!

___

(A kezdés előtt megkértek mindenkit, hogy mellőzzék a fényképezőgépek és a mobilok használatát a koncert intimitásának megőrzése miatt. Eddie azt szerette volna, hogyha mindenki real time-ban élvezi az előadást. Természetesen mi betartottuk a kérését, ezért nem láthatóak a koncertről videók és képek a beszámolóban.)


 

Eddie Vedder European Solo Tour 2017

 

Időpont: 2017. június 27.

Helyszín: Teatro Greco, Taormina, Olaszország

 

Setlist:

 

01. Trouble (Cat Stevens cover)
02. Brain Damage (Pink Floyd cover)
03. Sometimes
04. Throw Your Arms Around Me (Hunters & Collectors cover)
05. Elderly Woman Behind The Counter In A Small Town
06. Off He Goes
07. Thumbing My Way
08. You’re True
09. Satellite
10. Here Comes The Sun (The Beatles cover)
11. Wishlist
12. Let My Love Open The Door (Pete Townshend cover)
13. Far Behind
14. Guaranteed
15. Long Nights
16. Rise
17. Good Woman (Cat Power cover)
18. Better Man
19. Immortality
20. Lukin
21. Porch
22. I’m So Tired (Fugazi cover)
23. Imagine (John Lennon cover)
24. The Ship Song (Nick Cave cover)
25. Black
26. Sleepless Nights (Everly Brothers cover)
27. Just Breathe
28. Falling Slowly (Glenn Hansard cover)
29. Smile
30. Rockin’ In The Free World (Neil Young cover)
31. Hard Sun (Indio cover)
32. Dream A List Dream Of Me (Ozzie Nelson And His Orchestra cover)