SEATTLE | 25/09/2020 | 23:50

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Egy szál gyufa is elég – Storm The Studio, Superunknowns koncert (A38 Hajó)

Kategória: Koncert Szerző:

A 2019-es év túlzás nélkül egyik legfontosabb lemeze a Storm The Studio debütálása volt. Az album dalai azóta belém, belénk ivódtak, talán már a megjelenés napján instant klasszikussá váltak. Amikor egy remek hangulatú podcaston elviccelődtünk, hogy milyen jó lenne egy buli nálunk Esztergomban, még igazából senki sem tudta biztosan, hogy az STS valóban élő, lélegző, koncertező banda lesz, vagy megmarad stúdióprojektként. Aztán hirtelen kitaláltuk, leszerveztük, legyen meg a live debüt Sportalshow-fesztiválon, ám jött a Covid-19 és mindent felrúgott. Onnantól fogva már csak bízhattunk benne, hogy valamilyen formában összejöhessen ez a buli.

Osztálytalálkozó

Óriási reményekkel mentem a hajóra, ugyanis az, hogy az elmúlt egy évben semmit nem kopott ez a tíz dal, csak az egyik fele volt a dolognak. A másik, hogy mivel időben egy hónappal későbbre kerültek az STS koncertek, az eredetileg kinézett másodgitáros, a lemezen hangmérnökként közreműködő Vári Gábor helyett egy olyan ember ugrott be, akit nagy valószínűséggel minden Bedlam rajongó ismer, a korszak másik, mára szintén ikonikussá váló zenekarából, a Black-Outból. Igen, Csányi Szabi lett a kisegítő gitáros, akinek jelenléte a másik négy tag mellett már a fotókon is libabőrös pillanat volt. Reménykedtünk benne, főleg a tegnapi interjú után, hogy ebből akár még valami hosszú távú dolog is kisülhet. 

Szokásomtól eltérően nagyon korán megérkeztem a hajóra, és az akkor még szellősen várakozó tömegben is már sok ismerős arc mosolygott rám, az idő múlásával pedig csak egyre több lett.

Zenészek, “firkászok”, régi barátok – az egész kezdett az amúgy is meglévő népünnepély jellege mellett egyfajta osztály-, vagy generációs találkozó feelinget felvenni.

Ez pedig határozottan olyanná tette ezt a csütörtököt, amire nagyon régen szomjaztam már. Nem is a nosztalgiára, mert nem akartam cipőbámuló múltba révedést, előzetesen azt sejtettem, hogy a zenekar sem erre próbál építeni majd. Arra vágytam, hogy egy kicsit kiszakadhassak ebből a fojtogató, semmiből semmibe tartó vírusos katyvaszból, amiben ténfergünk már hatodik hónapja. (Jézusom, még belegondolni is durva, mennyi ideje tart, és mennyi mindent elvett ez a szar tőlünk, már elnézést.) Körülbelül a rámpára lépés pillanatától éreztem, ahogy enged fel bennem egy kicsit a keserűség, és húz a hajó belseje.

Superunknowns

Azért az estét nyitó Superunknowns miatt ott volt a gombóc a torkomban. A tribute-tel kapcsolatos meglátásaim és érzéseim más lapra tartoznak, és most nem is ez volt a bajom elsődlegesen, hanem az, hogy egyszerűen képtelen vagyok egy-két dalnál tovább Soundgardent hallgatni Chris Cornell halála óta. Viszont pontosan tudtam, hogy Székely Marciék őszintén, szívből és szeretetből játsszák ezeket a dalokat, tisztelettel adózva Chris emléke előtt. Ettől persze nem lett könnyebb a buli végighallgatása, de határozottan fokozta az élményt. (Magam sem tudtam volna jobb előzenekart odatenni, bevallom.) Abban az egy órában ismét gyereknek éreztem magam, és bármennyire nem akartam nosztalgiázni, olyan érzéseket és olyan hangulatokat szakított fel bennem a Superunknowns hangversenye, amiért csak fejet hajtani tudok előttük. Köszönöm, srácok!

Superunknowns (Fotó: Fazekas Richie – Rockandchili)

Storm The Studio

A rövid átszerelés után megszólaló intro közben összemosolyogtunk Pócsi Pisti barátommal és csupán annyit mondtunk egymásnak: jó szórakozást! Mindketten tudtuk, hogy ugyanúgy nem akarunk egyetlen pillanatról sem lemaradni.

Ahogy a Bolond leszekkel berobbantak Fodiék, azonnal éreztem, hogy hazaértem. Vagyis inkább Fodi, nem igaz? Közhelynek tűnhet, de tényleg az első pillanattól fogva látszott, hogy megvan a tagok közöttük a kémia, minden mosoly őszinte, de azért némi “vizsgadrukk” is jelen van. Ahogy szünet nélkül átcsúsztunk a Szilíciumba, szabályos hidegrázás volt rajtam, potyogtak a könnyeim, nem tudtam, mi jöhet még? Lehet ezt valahogy überelni? Jó volt látni a közönségben a sok boldog arcot, ahogyan őszinte örömmel éneklik a dalokat.

Bennem teljesen az a kép élt, hogy leszünk páran, akik az STS miatt jöttek, de a többség azt várja majd, hogy legyen pár Bedlam nóta, mert csak az az igazi. Hogy így volt-e – egy közhellyel élve – sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. A Bedlam nagyon későn esett le nekem. Már csak az életkorom miatt sem tudtam volna valós időben rajongani őket, de később is csak sokkal később ütött be nálam és értettem meg, miért is volt ez akkora szám anno. De nem is kell olyan messzire menni, az első Nomaddal pont ugyanígy voltam: csak sok-sok évvel később értettem meg, mitől is zseniális az a lemez.

Kíváncsi voltam, hogy húzzák fel a buli hangulati ívét, mikorra időzítik a két új, és a sokak által várt Bedlam dalt. Amikor harmadikként felhangzott az Ólom felhők, ami talán az abszolút kedvencem a tíz dalból, Újvári Petya lüktető, jellegzetes dobjátékával, szabályosan eufórikus állapotban énekeltem, akárcsak az utána következő Szavak hullanak című slágert. (Érdekes, hogy ezek a lemezen is ilyen sorrendben vannak.) Ez volt az a dal, amire azt hittem, élőben kimarad majd, mert lemezen talán egy picit kilóg a többi közül, de pont a könnyedsége miatt annyira jó. Sokszor megfigyeltem az este folyamán, ahogy egy-egy dalszöveg, sor új értelmet nyer, vagy csak tökéletesen nyugtázza a pillanatot. Amikor itt Fodi énekelte, hogy “sokadszorra is visszajöttem”, olyan széles mosoly terült el az arcomon, hogy szerintem a tarkóm közepéig futott. És itt van az a pont, amikor ki kell emeljem: Szabi vokálja legalább annyira fontos elemmé vált a produkcióban, mint a gitárjátéka. És ne feledkezzünk meg Székely Marciról sem, aki szemmel látható rajongással, a színpad szélén állva segítette vokáljaival Fodit. Tökéletes kompozíció!

Aztán megkaptuk az első új dalt is, Fehér tulipán címmel, ami természetesen más, mint a tíz debüt-lemezes szám, de már első hallásra is csak egy kifogásom maradt vele: nincs még felvéve.

Aztán pedig jött, amire (titkon) mindannyian vártunk és számítottunk, a bejelentés: jön a kettes Storm The Studio lemez és igen, Csányi Szabi innentől kezdve hivatalosan is a zenekar tagja! Ha vannak pillanatok, amik megmutatják, hogy van igazság a Földön, akkor ez egy ilyen volt.

(Mondjuk innentől még nagyobb az elvárás a lemez felé, hahaha.) A Legenda elejére becsempészett Fekete-kék kezdésnél egy pillanatra azt hittem, hogy előkapnak egy Black-Out dalt, de azért az túl direkt lett volna. Hankó Zoli, vagyis Judy érzelemgazdag játéka és Szabi hasonló, de mégis más technikája együtt, úgy, hogy tudom, a következő lemezre már erre építve születhetnek a dalok, egyenesen csodálatos párosítás. A Pixel élőben is veszettül működik, brutálisan nyomasztó hangulata elképesztően megtekeri az ember szívét, így tudtam, hogy ha valamikor érdemes elsütni a Bedlam dalt, akkor annak most van itt az ideje. Ahogy előzetesen nekem súgtak, miszerint “nem az a dal lesz, amire gondolnék”, abszolút bejött, de az Afterpain of a Dying Life-ra még így sem számítottam.

Ahogy Fodi kiabálta a mikrofonba: “Csányi a Bedlamban! Binges a Bedlamban!”

Eszméletlen volt, akárcsak a meglepően keménykedős másik új dal, a Világ közepe. Itt már csak ismételni tudnám magam: akarom, lemezre, azonnal.

A végére pedig totális népünnepély és katarzis jött, ugyanis az Üvegszoba/Hiénák kettőssel pontosan olyan lehetett volna a koncert vége, amitől abszolút elégedett az ember. Mégsem volt vége. A már most közmegegyezéses STS-slágernek számító Görbe tükör még hátra volt, amit a teátrális visszasétálással és a korai Bedlam Accurate Contradictions kezdőriffjeivel együtt letolva, majd meghatódottan meghajolva utána, véget is ért az este. Valóban? Egy kicsit sem.

Ugyanis amikor kijöttek közénk, egyszerű rajongók közé, olyannyira tudtuk mi is, ők is, ezt az estét talán sosem felejtjük majd el, hogy ez minden félmosolyban ott volt. Olyan volt, mint a totálisan meghatódott Binges Zsolti monológja a koncert közepén: annyira őszinte, annyira igazi.

Ássuk ki a napfényt

Hazafelé a kocsiban kavarogtak a fejemben a gondolatok, és tudtam, hogy olyan feltöltődés volt ez az este, ami talán évekig elkísér majd, és mindig párás tekintettel fogok rá emlékezni. Mikor néhány óra alvás után egy kávéval a kezemben hajnalban, munka előtt, kiültem az erkélyre, élvezve az éltető koffeint és a jólesően hűvös augusztusi reggelt, pontosan tudtam, ha ma fáradtnak érzem magam munka közben, elég lesz visszagondoljak a tegnap estére.

Sőt, amikor sétáltam a vonathoz, és rákezdett az eső, akkor is csak mosolyogni tudtam, és ez járt a fejemben, és a fülemben is: “Üssünk lyukat a ködön, ássuk ki a napfényt”. Nem sokkal később a felhők mögül kibújt a nap. Ilyen egyszerű? Igen, ilyen egyszerű.

Egy szál gyufa is elég.

__

Remélem, jövőre, veletek, Esztergomban. Mindent köszönök mindenkinek, aki részt vett benne!

__

Fotók: Fazekas Richie (Rockandchili)

__

Storm The Studio, Superunknowns koncert

Időpont: 2020. augusztus 13.

Helyszín: A38 Hajó

Storm The Studio:

Fodor Zoltán – ének

Hankó Zoltán – gitár

Csányi Szabolcs – gitár, vokál

Binges Zsolt – basszusgitár

Újvári Péter – dob

Közreműködött:

Székely Marci – vokál

Storm The Studio setlist:

  1. Bolond leszek
  2. Szilícium
  3. Ólom felhők
  4. Szavak hullanak
  5. Fehér Tulipán
  6. Fekete kék/Legenda
  7. Ha kérdeznék
  8. Világ közepe
  9. Afterpain of a Dying Life
  10. Pixel
  11. Üvegszoba
  12. Hiénák
  13. Accurate Contradictions/Görbe tükör

Vélemény, hozzászólás?

Legutolsó Koncert

A LAP TETEJÉRE