GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Érints meg, Honey! – Mudhoney koncert, 3. SuperUho Festival, Primosten

Pénteken koncert Budapesten, vasárnap interjú Bécsben, kedden újra koncert Primoštenben. Nem lehet azt mondani, hogy nem a Mudhoney körül forgott minden gondolatunk azon az ominózus héten. Öt napon belül háromszor találkoztunk, így az átlagosnál valamivel átfogóbb képet sikerül szereznünk arról, hogy hol is tartanak ma Mark Armék. A helyzet pedig az, hogy az alap-grunge csapat jobb formában van, mint valaha.

FullSizeRender(35) Mudhoney – SuperUho Festival, Primosten (Fotó: Pintér Miklós)

 

A SuperUho Festival

 

Harmadik alkalommal rendezték meg Horvátországban ezt a teljesen emberi léptékű, mindenféle mögöttes tartalomtól és megalomániától mentes, barátságos zenei fesztivált. A SuperUhót tavaly és tavalyelőtt a Budapesttől nagyjából 700 kilométerre fekvő, festői szépségű Šibenikben rendezték, de 2016-ban már a szintén gyönyörű, szomszédos tengerparti városka, Primošten adott helyet az eseménynek.

 

IMG_5580

 

A háromnapos fesztivált furcsa módon hétfőre, keddre és szerdára időzítették. A döntés hátterében az állhat, hogy a turizmus gazdasági befolyása miatt csak ezekre a napokra kaptak engedélyt a szervezők. A rendezvény kommunikációja kizárólag horvát nyelven zajlott, mintha csak a helyi rajongók számára szólna a meghívás (lásd még Szlovákia, és a tavalyi Faith No More koncert). Mi is csupán Mark Lanegan európai turné-menetrendjének böngészése közben akadtunk az eseményre, írtunk is róla itt.

 

A közép-európai és német turisták körében egyaránt népszerű üdülőhelyen idén nyáron is számtalan helyről hallatszott magyar szó. A kikötőben található sörözőkhöz és éttermekhez a dalmáciai városkákra oly jellemzően, itt is keskeny sikátorokon keresztül vezet az út. A szabadstrandok meredek sziklafalairól fiatalok ugrálnak a valószínűtlenül tiszta vízbe, amihez az épp arra járó nyaralók kisebb csoportjai szolgáltatnak állandó közönséget.

 

Béke van. A megrekedt forróságot csak az Adriai tenger felől érkező, erőtlenül esedező szél oldja fel egyszer-egyszer.

 

IMG_5579

 

A helyszín az óvárostól messzebb, egy jól megközelíthető helyen, a hatalmas fák árnyékában, pár méterre a tengerparttól található. A fesztivál saját stranddal és sátorozási lehetőséggel rendelkezik. A napijegyek 250 kunába (kb. 10 350 Ft) kerülnek elővételben és 290 kunába (kb. 12 000 Ft) a helyszínen. A kempinghasználatot további 150 kunáért (kb. 6200 Ft) mérik.

 

Két színpadot alakítottak ki a terülten, ahol felváltva játszanak az egyes zenekarok. Amikor az egyiken vége a bulinak a közönség átsétál a pártíz méterre lévő másikhoz. A nagyszínpad a híresebb, külföldi előadóké, míg a kisebben horvát zenekarok számára biztosítanak lehetőséget a szervezők. (Utóbbin láttunk is egy nagyon klassz, A Perfect Circle/Tool-típusú zenét játszó fiatal, hazai triót, a Magult. Érdemes belehallgatni a dolgaikba, itt. A Trees Believe In Silence különösen jó dal.)

 

A nagyszínpad line-upja most lépett igazán nagyot előre. Míg 2014-ben senkit sem ismertem a fellépők közül (ez valószínűleg az én hiányosságom, mert ahogyan látom, az ismerőseim közül többen is követik a Facebookon az akkori fellépők közül a The Nationalt, a Black Lipst, az Eartht és Chelsea Wolfe-t). Viszont tavaly már számomra volt is egy, legalább nevében ismerős banda, a Flogging Molly. 2016-ban aztán teljes mértékben éltek a lehetőséggel a szervezők, már ami az Európában turnézó grunge-alapbandák meghívását, és a helyszínre való csábítását illeti.

 

Super Uho

 

Mudhoney és Mark Lanegan egymást követő napokon? A SuperUho a tökéletes fesztiválnak tűnt a számunkra. És persze nem is csalódtunk.

 

A Mudhoney koncert

Furcsa talán ilyet leírni egy lassan 30 (!) éves zenekar kapcsán, de az eddigi legutolsó, még 2013-ban kiadott Vanishing Point album talán az egyik legjobb lemeze a csapatnak. Ahogyan Steve Turner, a Mudhoney alapító-gitárosa a vele készült interjúban elmesélte, könnyen ment a dalírás, és ez hallatszik is a lemezen. Tökéletes lenyomata egy Seattle hőskorából érkező, sokat megélt alapcsapat aktuális hangulatának. A várva várt klasszikusok mellett így élőben is élvezhettük az azóta (nálam legalábbis) Top 10-es albummá előlépett lemezről a legnagyobb kedvenc The Final Course-t, a viccesen keserű I Like It Smallt, a What to Do with the Naturalt, a The Only Son of the Widow from Naint, valamint a mindössze 1:39-es Chardonnayt. (Utóbbit a srácok korábban csak úgy aposztrofálták, mint az „első hardcore dal, amit valaha a fehér borról írtak”). Viszont a Sing This Song of Joyt és a nyitó Slipping Awayt nem, de ne legyünk telhetetlenek!

A budapestihez képest egy valamivel rövidebb, és a fesztiválok szabályozott időkerete miatt egy ráadás nélküli dallistát kaptunk. A srácok a fellépés minden pillanatát kihasználtak, hogy zenélhessenek, de ez a fajta hozzáállás csak azok számára lehet meglepő, akik az idejüket és a pénzüket olyan értelmetlen dolgokra költik, mint például a szigetes Rihanna vagy Sia röhejesen rövid playback hakni fellépése.

Markék például csak azért játszották el a setlist végén a Hate the Police című The Dicks feldolgozást, mert a tervezetthez képest valamivel előbb fejezték be az eredetileg eltervezett műsort, és maradt még egy kis plusz idejük. Ha akkor vége a koncertnek, senki sem szólt volna egy rossz szót sem, de ha már így alakult, akkor ők inkább fent maradtak a színpadon, és ledarálták a covert.

A SuperUho Festivalon három dallal kevesebbet játszottak (24 vs. 21), mint nálunk, a setlist mégis szinte teljesen megegyezett a budapestiével: nálunk volt pluszban Flat Out Fucked, You Got It, Into the Drink, Fix Me és F.D.K. (Fearless Doctor Killers), míg Primoštenben a Poisoned Water illetve a Judgement, Rage, Retribution and Thyme jelentette a különbséget.

FullSizeRender(37) Dan Peters és Steve Turner a SuperUho Festivalon (Fotó: Pintér Miklós)

A Mudhoney brutálisan jó élőben.

Az alapfelállás ugye az, hogy Mark Arm gitározik és énekel egyszerre, de ahogyan a velük készült, grungerys interjúban Steve Turner említette, Dan Peters (hogy dobol már az az ember!) ötletére a koncert felénél a frontember most is leteszi a gitárt, hogy csak az éneklésre koncentrálhasson. Mint anno, a Green River időkben. Ekkor szabadul el csak igazán a pokol a színpadon. Mark bemozdulásai, a szövegeket kísérő testbeszéde, a sokszor viccesen őrült megnyilvánulásai olyan plusz energiákat hoznak működésbe a színpadon, mintha csak újra a ’80-as évek végén lennénk.

Meg lehet ezt csinálni 2016-ban?

Bizony meg! És ez volt talán a koncertek legnagyobb tanulsága. Teljesen mindegy, hogy szabadtér vagy egy klub, teljesen mindegy, hogy több száz vagy több ezer ember van-e a nézőtéren, a Mudhoney képes megidézni az akkori, ma már akár hőskorszaknak is nevezhető seattle-i egyetemi klubok hangulatát. Mit számítanak a körülmények! Ez az a zenekar, amit egy éppen kezdődő szám első taktusai után, akár háromszor is leállíthat a basszusgitáros csupán azért, mert nem tudja elolvasni a kontroll-ládák árnyékában elhelyezett setlisten, hogy mi következik. Ez az a legendás gitáros, akinek ha elszakad húrja egy dal közben, akkor az ebből adódó kellemetlenséget a közönsége mosolyogva és tombolva fogad.

Ez az a banda, aki soha, egyetlen pillanatra sem felejteti el, hogy honnan jött, és hogy miért is csinálja ezt az egészet.

A horvátokat percről percre szippantotta be a színpadról áradó ösztönös energia. A kordonok miatt stagedivingról most nem lehetett szó, és itt Tom Cruise sem jelent meg a színpadon. A legnagyobb tombolás természetesen a Touch Me I’m Dick Sickre, az I Like It Smallra valamint a The Final Course-ra volt, de a többi dallal kapcsolatban is abszolút képben voltak a déli szomszédaink. A Suck You Dry zaj-punk slágeressége mellett a Broken Hands valamint a Get Into Yours óriási, alap-grunge témái vagy a Something So Clear és a 1995 jól eltalált tempóit illetve fogósságát érdemes kiemelni, de a Here Comes Sickness a legnagyobb bánatunkra most sem került sorra.

 

Személyes élmények Mark Armmal és Steve Trunerrel

 

A bécsi interjú óta tartottuk a kapcsolatot Markék stábjával (thanks Bob!). Megbeszéltük, hogy az interjú folytatásának már nincs nagyon értelme, de Horvátországban is mindenképpen összefutunk majd pár szóra. Még az osztrák fővárosba vittem nekik egy üveg pálinkát (köszi a kiváló ötletet Téglás Zoli!) – csak hogy addig se felejtsék el Magyarországot -, de a SuperUhóra már egy komolyabb portfólióval érkeztem.

 

Markék persze most is pont olyan kedvesek és közvetlenek voltak, mint amilyennek Budapesten megismertem őket. A beállást követően a zenekar tagjai simán átsétáltak a nézőtéren, volt egy kis örömködés, amikor megláttak, aztán Steve jelezte, hogy kér pár percet, és visszajönnek hozzánk Markkal. Így is történt, pálinka fel a buszra, majd a bécsi fotók kinyomtatott verziójával immáron aláírva. Apróságnak tűnhet, de amikor Mark megérkezett tényleg megörült, irtó kedvesen üdvözölte a testvéremet, majd beszélgettünk egy pár percet az elmúlt napok történéseiről.

 

IMG_5574

 

A srácok aztán indultak is vissza a backstage-be, mert a koncert kezdéséig nagyjából már csak félóra lehetett hátra. Steve úgy búcsúzott, hogy utána még folytatjuk, eközben pedig Mark simán bement a nyilvános WC-be csövelni egyet. A Mudhoney rajongók azzal szembesültek a piszoárnál, hogy az énekes ott áll mellettük, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Szinte sokkolta őket, amikor felismerték a zseniális frontembert. Erre mit csinál Mark? Rájuk köszön, és megkérdezi, hogy minden rendben van-e. Akkor már fuldokoltunk a röhögéstől. Ha láttátok volna azokat a döbbent arcokat! Óriási fazon!

 

A koncert után aztán tényleg még egyszer összefutottunk, miután Mark mindenkivel fotózkodott és beszédbe elegyedett, aki arra kérte őt, majd egy laza kanyarral megkerülve az enyhén terhessé váló, részeg fickókat, odasasszézott hozzánk. Hogy mi hangzott el, az legyen egyelőre titok, de hogy némi bulvárt is megosszak veletek, Mark az elmúlt évtizedek után már nem iszik rövidet, mert saját bevallása szerint a mája nem nagyon bírja, viszont az Irsai („irszáj”) Olivért és a kadarkát nagyon megkedvelte nálunk. Úgyhogy ha esetleg legközelebb újra felénk járnak Mudhoneyék, érdemes a palackokat előre bekészíteni! (Guy Maddison, a zenekar ausztrál származású basszere viszont nagy pálinka rajongó, valószínűleg nála és Dannél landoltak a mieink is.)

 

Még soha nem találkoztam ennyire barátságos, szerény és csupa szív zenészekkel, mint a Mudhoney tagjai. Amikor a nyomorult minőségű VHS-eken, az MTV-ről felvett adásokat végletekig újraismételve, a Mudhoneyt, a Pearl Jamet, az Alice in Chainst, a Soundgardent és társaikat hősként, ikonként tisztelve és szájtátva bámultam, soha nem hittem volna, hogy ez valaha megtörténhet velünk. Mark Arm és Steve Turner. Az olyan figuráknak, akik annyira kedvelik ezt az egész Seattle-dolgot, mint én, idő kell ahhoz, hogy ezeket az élményeket a megfelelő helyre tudják tenni.

 

Mark Pintér Miklós 43 Primosten 2016 SuperUho

Banán, sör, egy Mudhoney meg egy Sub Pop póló, és egy Vanishing Point lemez

 

Ez a Mudhoney ugyanaz a Mudhoney.

Nincs még egy zenekar Seattle-ben, amelyeknek a tagjai a zenéhez és a rajongóikhoz való hozzáállást, a mondanivalót, a hely szellemiségét olyan magától értetődően és őszintén képviselnék, mint egykoron, az egész grunge őrület elindulásának hajnalán. A Mudhoney hű maradt önmagához. Ez jön át a lemezeikből, ezt érezni a tagok minden egyes megnyilvánulásából, és ezt láttam a színpadi produkciójukban is.

Mark Armékon kívül szerencsére van még egy olyan, Seattle környéki előadó, aki hasonlóan hiteles tudott maradni.

Ő az a fickó, akit másnap néztük meg.


Összefoglaló

 

Mudhoney – European Tour 2016

 

Helyszín: 3. SuperUho Festival – Primosten, Horvátország

Időpont: 2016. augusztus 2.

 

Mudhoney:

Mark Arm – gitár/ének

Steve Turner – gitár

Guy Maddison – basszusgitár

Dan Peters – dob

 

Setlist:

Fuzzgun ’91

Poisoned Water

Suck You Dry

I Like It Small

Broken Hands

Editions of You (Roxy Music cover)

Get Into Yours

1995

In ‘N’ Out of Grace

Where the Flavor Is

No One Has

Judgement, Rage, Retribution and Thyme

Something So Clear

Touch Me I’m Sick

What to Do With the Neutral

I’m Now

The Final Course

Behind the Door (Circle Jerks cover)

Chardonnay

The Only Son of the Widow from Nain

Hate the Police (The Dicks cover)

 

Bővebben