Fantombomba | Mark Lanegan Band: Phantom Radio lemezajánló

Share Button

Mark Lanegan a saját útját járja. Mindig is azt tette. Mivel nagyon szeretem a Screaming Trees-t, ezért nem volt ezt olyan könnyű elfogadnom. Egyszerűen akartam volna még több grunge-os, rock-os, élőhangszeres dalt hallgatni a jellegzetes hangú zsenitől. Mark a szólóalbumaival rengeteg új rajongót szerzett, olyanokat, akik soha nem hallgatnák a Seattle-i ős-zenekart vagy éppen a zseniális Mad Season-t. Úgy érzem, hogy a Phantom Radio is nekik készült elsősorban. Ettől függetlenül ez egy lassan ható, de örökérvényű lemez lett. Úgyhogy örülünk, Vincent!

Mark Lanegan Band Phantom Radio

Blues Funeral Part2.

Elmondhatatlanul boldog voltam, amikor kijött – immáron a Pearl Jam saját kiadója, a Monkeywrench gondozásában – a Mad Season Above-jának újrakiadása pár, eddig sosem hallott felvétellel. A dalok szövegeit és énekdallamait Mike McCready Mark Lanegan-ra bízta (RIP Layne), és az eredmény abszolút méltó lett a klasszikus album eredeti felvételeihez. Talán ezért is lehetett, hogy titkon valahol azt reméltem, hogy a Blues Funeral után talán egy kicsit kevesebb dobgép, kevesebb elektronikus kütyü, ellenben több élő hangszer szerepel majd a Mark Lanegan Band következő kiadványán. Sajnos azonban teljesen feleslegen szurkoltam, az eredmény a ‘vissza a gyökerekhez’ feeling helyett inkább olyan lett, mintha a Blues Funeral második részét dobták volna piacra a zenészek.

Harvest Home

Az album csak nagyon lassan adta meg magát. Keményen dolgoztam azon, hogy megtaláljuk a közös pontokat. Már megint ez a rengeteg disco/new wave/dark cucc. Vagy valami ilyesmi, ezekről egyáltalán nem vagyok képben. Sehol egy grunge-os preferencia, például egy jó kis wah pedálos szóló vagy egy riff. Vagy valami. Nem tudom megfogalmazni pontosan, hogy mire vártam, de kapaszkodót kerestem az élő zene varázsához hasonlatos hangulatokhoz. De az is lehet, hogy csak túl sokat hallgattam mostanában a Sweet Oblivion-t meg a Dust-ot.

A Harvest Home mondjuk pont azonnal elkapott, bár egy plusz gitárt azért itt is megünnepeltem volna. Örömmel olvastam a bookletben, hogy nem más dobolta fel a dalt, mint Jack Irons, a Pearl Jam (és a Red Hot Chili Peppers) korábbi dobosa. A dal egy akkora – jó értelembe vett sláger – amit a mester maga is csak keveset írt. Biztos vagyok benne, hogy élőben sokkal erőteljesebben fog majd megszólalni.

I’ve survived on another’s kill

Bár ez a szövegrészlet az I am The Wolf első versszakából van, azért van egy két dal, ami egyáltalán nem grungernek/rockernek való vidék. Nekem teljesen sötét erdő az amúgy megapopsláger Floor Of The Ocean (nem akarok lovagolni megint az áthangszerelősdis, mi lett volna, ha típusú feltételezéseken). De a Seventh Day, Torn Red Heart, The Wild People trióval sem tudok valamiért barátságot kötni. Uzseka Norbert a kiváló Hammer World-ös kritikájában a Seventh Day-nél a The Cult Witch hangulatát hallja a dalban, és értem is, hogy hogyan és miért teszi ezt, de Ian Astbury-ék szerzeményétől szerintem azért fényévekre van a hetedik nap. Mindenféle tekintetben. Érdekes viszont, hogy a szintén totál pop The Killing Season valamiért működik sőt, az album egyik legjobb dala. Szerintem biztos koncertrésztvevő lesz.

Alain Johannes Moschulski

 

A Phantom Radio hangmérnöke és producere Alain Johannes volt. A multihangszeres zenész és dalszerző rengeteg albumon dolgozott, többek között a Live – V, Chris Cornell – Euphoria Morning, a Puscifer – V Is For Vagina, valamint több Queens Of The Stone Age, és pár Mark Lanegan (pl. Bubblegum, Blues Funeral) album elkészültében is részt vett. Zenészként a What Is This? zenekarban játszott, Hillel Slovak-kal, Flea-vel és Jack Irons-szal, azaz a Red Hot Chili Peppers háromnegyedével. Általában akkor szokták hívni, ha valaki az eredeti stílusától eltérő zenét akar külső szerzői segítséggel megvalósítani. Mark Lanegan viszont minden bizonnyal nem ezért kereste meg őt.

alain_johannesUFO vagy nem UFO?

Olyan mély dalokat csak nagyon kevesen tudnak  írni és abban a brutális mélységben előadni, mint ahogyan azt Mr. Lanegan teszi azt a már említett I am The Wolf-ban, a  illetve a Judgement Time-ban. Ez a két dal valami olyan végtelen szomorúságot hordoz magában, amit csak egy olyan ember írhatott meg, aki meg is élte azt, amiről énekel. A drogos angyalos részek egészen felkavaróak:

‘She said, is it time of judgement?
I’m a rolling holy, down the dirty river
In a dream, I heard Gabriel’s trumpet
Lord and I was blistered
Just a strong out angel’

 Death Trip To Tulsa

A cd utolsó, tizedik dala a legnagyobb kedvencem. És nem csak a Phantom Radio-ról, hanem a teljes Lanegan életművet tekintve. Mikor erről a számról beszélek a barátaimnak, akkor meghallgatják, és azt mondják, hogy jó-jó, tényleg nem rossz, na de hogy lenne már ez a legjobb ever? Vannak ilyenek, és nem is tudom pontosan megmagyarázni, hogy mitől annyira nagy favorit a Tulsa. Talán azért, mert olyan, mintha a Constantine, a démonvadász című Keanu Reeves film betétdalát, az A Perfect Circle Passive-jét odaadták volna Marknak, hogy tessék, itt van, azt csinálsz vele, amit akarsz, csak formáld a képedre, mert fel kell tenni a következő albumodra. Az énekes pedig erre belassította volna a tempót, átírta volna az énekdallamot, de a húzós-utazós feelinget még jobban megerősítette volna az dal üzenetének kedvéért. Mark Lanegan önvallomása és a zene együtt olyan mélységekben jár, amit a ma működő zenekarok kilencvenkilenc százaléka soha nem fog elérni.

Fantombomba

Amilyen nehezen indult a barátságunk, olyan nagyon a szívemhez nőtt a Phantom Radio. Valahogy szinte minden nap bekerül a lejátszóba. Olyan, mint egy szellem. Valahogy ott van mindig körülötted, minél többet hallgatod, annál jobban akarod másnap, hogy újra szóljon. Aztán meg hatalmasat robban: mivel Mark hangszíne, tökéletes kifejező készsége miatt kivétel nélkül mindent elhiszel neki, amit énekel, valahogy része lesz a mindennapjaidnak, ha akarod, ha nem.

Meggyőződésem, hogy kizárólag azért tudnak működni azok a projektek, amikor elektronikus alapokra gyártanak énekdallamokat és szövegeket felsőligás rock énekesek – lásd még például Maynard James Keenan-t a Puscifer-rel –, mert olyan karakteres és érzelem gazdag hangjuk van, ami önmagában is Elvis elvisz bármilyen típusú zenét. Teljesen mindegy, hogy gitárok, dobok vagy éppen billentyűs hangszerek, meg mindenféle kütyük vannak a dallamok alá tolva.

Mark Lanegan hatalmas kincse az egyetemes rock (meg még kitudja, hogy milyen) zenei szcénának. A Phantom Radio kiváló album, minden gyűjteményben ott a helye!

Short Report

 

Mark Lanegan Band: Phantom Radio

 

Megjelenés: 2014 október

Producer: Alain Johannes

Zene és szöveg: Mark Lanegan

 

Tracklist: Harvest Home | Judgement Time | Floor Of The Ocean | The Killing Season | Seventh Day | I am the Wolf | Torn Red Heart | Waltzing In Blue | The Wild People | Death Trip To Tulsa


Kíváncsi vagy, hogy mit írtak mások az albumról? Kattints!

  • Keret Blog kritika itt
  • Hammer World kritka a 2014 december/2015 januári közös számban (No. 270)
  • Now Magazin kritika itt
  • Rockstation kritka itt
  • Shock! kritika itt

Ha találtál még valahol az albumról kritikát írj nekem, szívesen megosztom azt is!


 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.