Goodmotorfinger | Superunknowns, Cultus és Palmface koncertbeszámoló – Showbarlang

Share Button

Nem vagyok nagy rajongója a tribute bandáknak. A legutóbbi Men in the Box koncert azonban annyira jól sikerült, hogy az ott tapasztalt pozitív élmények hatására egy másik grunge legenda, a Soundgarden hazai képviselőjét, a Superunknowns-t is meg akartam nézni. A kíváncsiságomat tovább fokozta, hogy a Seattle-i banda reprodukciójának legnehezebb részét – Chris Cornell zseniális hangját – az egyik legjobb magyar frontember, Székely Marci, az Ozone Mama énekese készült megidézni. Úgyhogy szombaton újra a Showbarlang világító barlangrajzai között töltöttem az estét.

SuperunknownsSuperunknowns


Palmface

Elsőként a Palmface vette birtokba a színpadot, akik egy jó kis változatos, zúzós programmal érkeztek a Showbarlangba. A különbség a másik két fellépőhöz képest az volt, hogy ők nem egy konkrét zenekartól, hanem több, főleg női énekessel működő együttestől játszottak dalokat. A setlistbe bekerült egy-egy Cardigans, Hole, Garbage, Paramore, és Lana Del Rey szerzemény mellé például a Blur is, mégpedig az egyik legütősebb dalukkal, a Song 2-val.

A zenekar hozzáállása és lelkesedése mindenképpen pozitívum. A gitáros srácok – Juhász Tamás és Pásztor Csaba – a hátukon vitték a többieket, de az idő előrehaladtával az énekes lány, Zsilkina Lívia is egyre inkább belemelegedett a koncertbe. A buli egy adott pontján végre megszabadult attól a fránya hajgumitól is, úgyhogy végre elindulhatott némi szolíd headbang az ő részéről is.

A produkció helyenként egészen magával ragadó volt, ígyegyre többen mozdultak be a színpad előtt állók közül is. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy zenei szempontból nem volt minden tökéletes, egy-két helyen előfordult némi pontatlanság, valamint szembe jött néhány más helyre kívánkozó hang is. Bármekkora is legyen az őrület a színpadon, ezekre a dolgokra a későbbiekben azért érdemes Palmface-éknek egy kis plusz figyelmet fordítani.

PalmfacePalmface

Összességében jól szórakoztam a bulin, annak ellenére, hogy csak pár dalt ismertem a setlistről. És hogy ez nem okozott problémát, az egyértelműen a zenekar érdeme. Lassan jöhetnének a saját dalok is, nem igaz?

„Így kell dobolni”

 

A két fiú, két lány zenekari felállás nem olyan ritka mostanában (lásd még itthon például a kiváló Powertrip-et), az azonban igen, hogy ha a dobos lány talán egy picit elviszi a showt a többiek elől. Bodnár Alexandra játéka még azért nem Matt Cameron szintű – lehet, hogy nem is ez a cél – de mégis valamiért vonzotta a tekintetet. Először nem sikerült megfejtenem azt, hogy mi lehet ennek az oka, de aztán végül csak rájöttem.

 

A fiatal doboslány testtartása volt némileg eltérő a megszokottól ilyen szép, egyenes háttal ritkán lát az ember valakit dobolni. Később rákérdeztem a dologra, és kiderült, hogy Alexandra kifejezetten dobosoknak, és ülőmunkát végző embereknek tart gerinctréninget (mik vannak!), úgyhogy valószínűleg innen jöhet a szögegyenes testtartás is. Szóval a suszternek egyáltalán nem lyukas a cipője, sőt.

 

Az is kifejezetten tetszett, hogy olyan erővel püfölte a dobszerkót, hogy a bal kezénél lévő felsőcin-állvány az egyik dal végére megadta magát, és ledőlt a dobogóról. Annál jobban ezt nem lehet megfogalmazni, mint ahogyan a segítségére siető Szabó Kristóf, a Superunknowns zenekar dobosa a hirtelen elékerülő mikrofonba bemondta: „Így kell dobolni!”


Superunknowns

Nagyok voltak az elvárásaim a Superunknowns-zal szemben, mert Székely Marci Ozone Mamás munkáit ismerem és szeretem, meg hát a YouTube-on is találtam pár egészen jó videót a zenekartól.

A veszprémi srácok nagy fába vágták a fejszéjüket, mert szerintem a Seattle-i nagyok közül talán a Soundgarden dolgait a legnehezebb hitelesen megidézni egy tribute zenekar számára. És nem csak arra gondolok, hogy Chris Cornellt milyen nehéz lehet elénekelni. Eleve nem könnyű énekdallamokat hoztak össze, és – nagyon-nagyon sajnos – azt is halljuk, hogy mára az anyabandában nem mindent sikerül úgy elénekelnie CC-nek, ahogyan az anno meg volt írva. Emellett ott vannak azok az őrült gitárhangolások, amitől annyira egyedi a zenekar soundja, nem beszélve azokról a hihetetlenül ötletes dobtémákról, a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb dobosától.

Ezek fényében is egyértelműen jól sikerült a buli, már a nyitó My Wave-nél elkapott a gépszíj, és a koncert végéig, az ultra súlyos 4th of July-ig a színpad előtt tartott. A setlist főleg a Superunknown lemezre épült, de elhangzott dal a Badmotorfingerről, a Down on the Upside-ról (kettő is), és még a King Animalt is megidézték a fiúk.

A három gitáros – Cseh Balázs, Knolmayer Gábor és Varga Péter – kiválóan teljesített, szinte tényleg hangról hangra hozták az eredetit. A ritmusokban ugyan volt némi hullámzás, de ez valószínűleg csak az olyan ős-soundgardeneseknek tűnt fel, akik taktusról-taktusra ismerik a dalokat.

Székely Marci pedig… nem akarom folyamatosan önmagamat ismételgetni, mert lassan azt fogjátok gondolni, hogy elfogult vagyok vele kapcsolatban, meg hogy mindig túlzásokba esem. Pedig nem. Azt is tudom, hogy nem igazán szereti, ha túlfényezem őt. Megértem, hogy a mai világban ez egy kicsit furcsa. Szóval legyen elég annyi, hogy nem nagyon hiszem, hogy túl sokan szaladgálnak széles e vidéken, akik ilyen minőségben tudják Mr. Cornell énekdallamait élőben prezentálni.

Superunknowns 2Nagyon Cornell

Ami hatalmas meglepetést, és nem várt libabőrt okozott, az a Blow Up the Outside és a Pretty Nose volt. Az ember hajlamos elhanyagolni az utolsóelőtti albumot – szinte mindenki a Badmotorfingert meg a Superunknown-t preferálja, köztük én is – de így élőben valami hatalmasat szakított ez a két dal. Sokkal erőteljesebben szólt, mint amit a stúdiófelvételek után vár az ember, jött is a zúzás az addig csak inkább egy helyben bólogató, viszonylag statikus rajongókkal teli nézőtéren.

A legnagyobb bemozdulás persze az egyértelmű kedvencekre – Outshined, Fell on Black Days, Spoonman, Superunknown – volt, a Been Away To Long és a Kickstand pedig kellemes meglepetést okozott mindannyiunk számára. Az általános, nagy közös grunge megemlékezésekben a King Animal sajnos méltatlanul háttérbe van szorítva, pedig zseniális az az album, remélem hallunk még Marciéktól több dalt is a lemezről. A Grungery az Attrition/Taree/Rowing triót jelöli a kívánságlistára!

Számomra egy dolog dönti el, hogy jó volt-e egy cover buli vagy sem. Ha a koncert hatására előveszek néhány kevésbé gyakran hallgatott cd-t, akkor már megérte elmenni. Én vasárnap délelőtt leporoltam a Down on the Upside-ot, és azóta is azt hallgatom.

Még sok ilyet!

Showbarlang = brutálisan jó hangzás

 

Hat zenekar koncertjét láttam/hallottam a Showbarlangban az utóbbi időben. A bulikon egy valami minden esetben közös volt. A brutálisan jó megszólalás. Szerintem ez egy olyan fontos eleme egy koncerhelyszín vagy egy klub megítélésének, amit talán még mindig nem vesznek mindenhol elég komolyan. Nyilván egy jó sound köszönhető a terem akusztikájának, a jó minőségű hangszereknek, a különböző effekteknek, az erősítőknek és hangfalaknak is. Bár ezek nagy része azért zenekaronként változik. Egy valami, pontosabban egy valaki viszont nem.

 

A hangmérnök személye.

 

Wenczel Peti valami hihetetlenül jó munkát végez a bulikon. A hétvégi koncerten figyeltem, hogy milyen aprólékosan, milyen odafigyeléssel hozza ki a maximumot az előadókból. A koncertek alatt bemegy a nézők közé, a terem szinte minden pontját bejárva figyeli a hangzást, és ha szükséges, akkor korrigál. Ezzel a hozzáállással mindenki jól jár. A fellépő zenekarok, és a közönség egyaránt. Nem véletlenül kedvelik őt annyira az itthoni rockzenészek.

 

Rajongóként is köszi, és nagy respect Peti!


Cultus

Nem nagyon találkoztam még olyan grunge rajongóval, aki ne kedvelte volna a The Cultot. A zenekar egyébként is nagyon sok, különböző kemény zenei irányzat kedvelőjének a közös nevezője. A legelvetemültebb death metalostól a dark rockerig mindenki szereti őket. Nekem is régi nagy favoritom Ian Astbury és Billy Duffy bandája, szinte nincs is olyan albumuk, amit ne hallgattam volna rongyosra az elmúlt évtizedekben. Sokakkal ellentétben én a legjobban a modernizált hangzású selftitled lemezüket kedvelem, élén az ultramega király Star (lásd még a The Baketball Diaries/Egy kosaras naplója című DiCaprio mozi soundtrackjén), és a Black Sun című dalokkal.

CultusCultus

A Cultus és a jelenlévők szerencsére hasonlóan gondolkodhattak, mint én, mert a koncert vége felé egymás után műsorra kerülő Witch és a Star valami hatalmas nagy őrületet kavart a nézőtéren, és a színpadon egyaránt. Nagyon tetszett még, hogy a srácok elővették a Beyond Good And Evil albumot, és a Rise mellett az arcunkba tolták a Take The Powert, a Sonic Temple egyik legkimelkedőbb tételének, a Soul Asylum-nak a távoli unokatestvérét. Hatalmas zúzás volt még a Fire Woman-re is, és jól eső „baby-baby-baby-baby-baby”-zés a Love Removal Machine-re.

A srácok nekem nagyon szimpatikusak voltak az este legrockeresebb hozzáállásával. A gitárosok – Tóth Levente, Pintér Antal, Soltész Tamás – hosszú hajú, headbangelő, tetovált fazonok, akik teljes szívből, egészen jó feelinggel tolták a Cult-ot. Tóth Tibor énekes szerintem nagy Jim Morisson rajonogó lehet, a koncert végén eljátszott Sweet Soul Sister/Break on Through alatt éreztem leginkább, hogy hazaérkezett. Egyébként meg az egész bulit nagyon jól hozta le, pedig Astburyt énekelni másfél órán keresztül egészen jó kis kihívás lehet.

A koncert végén kiderült, hogy György Balázs dobos Németországba teszi át a székhelyét, és már csupán egy júniusi koncerten fog a közeljövőben együtt játszani a fiúkkal. Kár, mert egy olyan dobosnak, aki – a zenekar hivatalos Facebook oldalán megosztott kép szerint – véres tenyérrel fejezi be a koncertet, annak soha nem lenne szabad abbahagynia!

Remélem, hogy a Cultus talál valami megoldást a folytatásra. Ez egy egészen jó tribute banda, klassz lenne többször is látni őket, főleg hogy Astbury-ék mostanában valamiért messze elkerülik hazánkat.


Ütős kis este volt, nagyon jó produkciókat láttam, örülök, hogy ott lehettem. Legközelebb újra találkozunk!

Short Report

 

Superunknowns, Cultus, Palmaface koncert

 

Helyszín: Showbarlang

Időpont: 2015. április 25.

 

Superunknowns setlist: My Wave | Let Me Drown | Outshined | Kickstand | Blow Up The Outside World | Been Away Too Long | Fell On Black Days | Spoonman | Superunknown | Fresh Tendrils | Pretty Noose | 4th Of July

 

Cultus setlist: New York City | Electric Ocean | Fire Woman | Rain | Lil’ Devil | King Contrary Man | Rise | Take The Power | My Bridges Burn | Witch | Star | Love Removal Machine | Sanctuary | Wild Flower | Sweet Soul Sister/Break On Through (To The Other Side)

 

Palmface setlist: Paranoid (Garbage) | Take It Off (The Donnas) | Celebrity Skin (Hole) | Hash Pipe (Weezer) | Favourite Game (The Cardigans) | Malibu (Hole) | Song 2 (Blur) | Only Happy When It Rains (Garbage) | Video Games (Lana Del Ray) | Ready To Go (Republica) | Crush (Paramore)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.