Grungery évértékelő 2018 – Bobál Kati, Kiss Ákos, Pintér Miklós

Szerző:

Nem volt könnyű lezárni, annyira jó volt! 2018 mozgalmassága, zenei színessége minden eddiginél nagyobb kihívás elé állította az év végi toplisták készítőit. Mi, a Grungery-nél az eddigiektől eltérően nem külön-külön, hanem egyetlen közös posztban foglaljuk össze az aktuális évi kedvenceinket. A Grungery-teamből Bobál Kati, a Grungery hivatalos fotósa, Kiss Ákos szerző, valamint Pintér Miklós alapító-főszerkesztő foglalta össze a 2018-as kedvenceket és tekintett egy kicsit előre 2019-r. Top tíz lemez, dal, koncert és néhány gondolat az évről, sok-sok zenével!

 Grungery évértékelő 2018 (Fotó: Pintér Miklós)

Bobál Kati 2018-as évértékelője

AZ ÉV LEMEZE:
PEARLS OF LONG LOVED YEARS – THE 47TH PARALLEL NORTH

AZ ÉV LEMEZEI – TOP 10

  1. Pearls Of Long Loved Years – The 47th Parallel North
  2. Trillion – Like Water
  3. Walking Papers – WP2
  4. ÉK – Whatever It Takes
  5. Alice in Chains – Rainier Fog
  6. Greta Van Fleet – Anthem Of The Peaceful Harmony
  7. Red Sun Rising – Thread
  8. Stone Temple Pilots – Stone Temple Pilots
  9. Monster Magnet – Mindfucker
  10. Black Rebel Motorcycle Club – Wrong Creatures

Végighallgatva az idei év albumait, boldogan mondhatom, hogy a tehetséges magyar zenészismerőseink kiemelkedő művészi és zenei teljesítményt nyújtottak. Változatos, eredeti, szívbemarkoló zenék születtek, gazdag érzelemvilággal és mondanivalóval.

Számomra minden idők egyik legszebb albuma lesz a Pearls Of Long Loved Years mesterműve, mely egyaránt repít magasságokba és mutatja be egy zenei lélekvilág sötét oldalát is. Áron Andris minden formációja zseniális, amiből a Trillion a kedvencem: Alice in Chains-es hangzásával egyszerre megkapó, inspiratív, szomorú, erőteljes és elgondolkodtató. Az Ék eredeti, színes, dinamikus.

Ami pedig a külhon albumait illeti, nos, a Walking Papers Nick Cave-re emlékeztető hangzása csak a seattle-i szeretett zenei múlt egy kiváló tovább mozdulását sugallja. Alice in Chains és Stone Temple Pilots – két nagy múltú együttes, mindkettő külön világ, de abban hasonlóak, hogy két zseniális és utánozhatatlan énekes elvesztése után kellett folytatniuk. Milyen jó, hogy nem adták fel! Az Alice in Chains mélységes, szomorú, dallamos, a Stone Temple Pilots szexi, dinamikus. Greta Van Fleet Led Zeppelinre emlékeztető világa igazi örömzene. A Red Sun Rising munkáit eddig nem ismertem, de ez az album elvarázsolt. A Monster Magnet hozza a formáját, tökös, vidám, ördögi, míg a Black Rebel Motorcycle Club léleknyugtató.

AZ ÉV DALAI – TOP 10

  1. Pearls Of Long Loved Years – Awake
  2. Ék – Mountains II
  3. Ozone Mama  – Moon Pilot
  4. Trillion – Paranoia Blues
  5. Clutch – Gimme the Keys
  6. Gaz Coombes – Walk the Walk
  7. Dave Matthews Band – Here On Out
  8. Black Rebel Motorcycle Club – Spook
  9. Tej – Hullaház
  10. Alone in the Moon – Ruin Pop

Kezdjük Ozone Mama Moon Pilot című dalával, amelyet két alkalommal is volt szerencsém koncerten hallgatni az együttes lemezről ismert felállásában. Mindkét alkalommal őrült katarzisba és önfeledt táncba torkollott a dolog!

Hasonlóan változatos, katartikus élmény az Ék Mountains II című felvételét hallgatni, a hozzá készített hihetetlenül eredeti videóklip (Szombath Máté és a Cineast által) is fantasztikusan visszaadja a dal képi világát! Ami pedig a képi világot illeti, az enyémhez a Trillion dallamvilága áll nagyon közel, a zenéjük inspiráló forrás a fotósmunkámhoz. A kettősség az Awake dallamában is egyértelműen jelen van (Dream – Awake, ez a két dal áll párban a Pearls Of Long Loved Years CD-n).

Még egy fontos tényező volt  a dalok választásában: a ritmika. A Black Rebel Motorcycle Club és Gaz Coombes csupa ritmus. A Clutch-ot nem kell magyarázni, hajmeresztő zene! A Tej Hullaház című dala engem picit a Nine Inch Nailsre emlékeztet, amit nagyon szeretek, Pálinkás Tamás dalszövegei pedig igazi költészetet takarnak. Az Alone in the Moon szintén ritmusos, polgárpukkasztó üzenettel, szatirikus, klassz képi világgal. A végére maradt a Dave Matthes Band: a hang, ha szerelmet akarsz vallani.

AZ ÉV KONCERTJEI – TOP 10

  1. Pearl Jam – Prága, július 1.
  2. Pearl Jam – Padova, június 24.
  3. Walking Papers – A38 Budapest, október 1.
  4. Ozone Mama, Freedom Hawk – Robot, május 10.
  5. Trillion – Like Water lemezbemutató, Akvárium, május 11.
  6. Superunknowns, Pear Jam – Ellátóház, december 6.
  7. Esernyős Live – The BlackBirds – Beatles / Fehér album 50, november 15.
  8. Alone In The Moon – Robot, október 4.
  9. Pear Jam koncert, Muzikum, június 1.
  10. The Trousers – Invisible Darkness lemezbemutató koncert, Muzikum, szeptember 28.

A Pearl Jam a kedvenc együttesem, idén végre élőben is láthattam őket – először és mindjárt másodszor is. Az egyik ismerősünk, Jason Leung, pár éve egy teljes, kontinenseken átívelő turnén keresztül végigkísérte őket, aztán egy könyvet is írt a történetből. Őrület! Pedig a klubkoncerteket szeretem a legjobban, mert azok zártabbak és ezzel együtt sokkal intimebb is ott a hangulat. Ez volt a zseniális a Walking Papersben is: egy ilyen kaliberű együttes tagjai karnyújtásnyira zenélnek tőled, a koncert után pedig lesétálnak a színpadról, és bemutatkoznak. Felfoghatatlan és felejthetetlen este volt! Az Ozone Mama Robotban játszott koncertje ma már csak múltidézés, de örök, boldog emlék lesz!

Trillion. Megint csak a kettősség, életem egyik legjobb élménye, bár ezt a fotósárokból néztem végig, a Crumble Me-nél pedig elvesztettem a fejemet. Az Ellátóházban megtartott, decemberi Superunknowns és Pear Jam koncert is legendás lesz: Kövi Lóri szó szerint a vérét adta érte, úgy énekelte végig a bulit. A Blackbirds az egyik legjobb Beatles tribute együttes, mindig maximális pontossággal interpretálja a liverpooli hangzást és zenei világot. Az Alone in the Moont először hallottam élőben, nagyon élveztem a bulijukat, kiválóak voltak. És persze ott a Trousers, akik kedvesek, sugárzóak, szuper hangulatot csináltak: szóval igazán a koncertezésre születtek!

MIT VÁROK A GRUNGE-TÓL 2019-BEN?

A grunge dallamos szomorúsága sok jelenleg aktív bandát és szólóművészt inspirált. A zenei világa a mai napig hallható, fellelhető sok-sok aktuális alkotásban is. Noha a kilencvenes években született együttesek egy része ma már más utakon jár, messze elkerülve azt, ahonnan eredetileg indult, de utat mutattak, olyan zenei utat, amit napjainkban is sok fiatal alkotó tart követendő példának. Magyarországon is rengeteg példát lehetne felsorolni, akik mellett kiváló tribute együttesek tartják életben az eredeti grunge együttesek repertoárját. Emberközeli klubbulik, baráti hangulat és kiváló dalok: a közönség valójában a zene szeretete miatt jár a koncertekre.

Hát ezt várom a grunge-tól a jövőben is: tanítsa meg az embereknek szeretni a zenét és jó hangulatú, baráti koncertekkel legyen közösségformáló hatása!

Bob Kat

___

Kiss Ákos 2018-as évértékelője

AZ ÉV LEMEZE:
BLACK STONE CHERRY – FAMILY TREE

AZ ÉV LEMEZEI – TOP 10

  1. Black Stone Cherry – Family Tree
  2. Godsmack – When Legends Rise
  3. Ozone Mama – Cosmos Calling
  4. Pearls Of Long Loved Years – The 47 th Parallel North
  5. Alice in Chains – Rainier Frog
  6. Mike Shinoda – Post-Traumatic
  7. P.O.D. – Circles
  8. NB – Belépő
  9. Walking Papers – WP2
  10. Story Untold – Waves

Mindig nagyon várom a Black Stone Cherry lemezeit és sosem kell csalódnom. Idén sem történt ez másképp. A Godsmack sem egy nagy meglepetésekkel szolgáló banda, kiszámíthatóan imádni valóak 2018-ban is. Az Ozone Mama egy, a stíluson belül is magas színvonalú albumot tett le az asztalra az év elején, nem véletlen, hogy ezt az anyagot már egy kaliforniai kiadó, a Ripple Music gondozza. A P.O.D. új lemezéről csak annyit mondanék, hogy #AlwaysSouthernCaliforniaInMyHead.

A kilencvenes évek grunge és rockzenéjében volt valami kísérleti. A művészek szabadon alkottak, a producerek, kiadók pedig kockázatokat vállaltak. (Ugye megvan a Pearl Jam Vitalogy című albuma?) A Pearls Of Long Loved Years lemeze kicsit ezt az időszakot hozta vissza nekem: szabad muzsika, hosszú számok, fura átmenetek, mégis sokszor pörgött egymás után, amolyan „belefeledkezős módon”. Nagyon rég hallottam ilyet, főként magyar előadótól!

Az Alice in Chains új lemezéről már mindent leírtak, és amúgy sem találom rá a szavakat a megjelenése óta. De nem lehet szó nélkül elmenni Mike Shinoda szólólemeze mellett sem, amelynek már a címe is egyértelműen utal arra, hogy mi lesz Chester halála után. Egyszerre fájdalmas és reményteli ez az anyag.

Gondolom, sem a Halott Pénz, sem a punnany massif, sem más élőzenés rap-produkció nem tartozik a Grungery olvasók toplistás előadói közé [tényleg nem, nagyon nem – a szerk.], de itt van NB, aki ugyanebből az alomból jön, #megállíthatatlan flow-val: prekoncepciók nélkül nagyon ajánlom mindenkinek.

Jeff Angel a tények ellenére másodhegedűsnek tűnt a Walking Papersben, pedig egy hatalmas dalszerző és frontember, aki most újra bebizonyította, hogy a híres neves zenésztársak nélkül is tud nagyot alkotni. Sőt! A Story Untold pedig egy új generációs kaliforniai punk, köszi Gismo barátomnak, hogy megmutatta.

AZ ÉV DALAI (NEM CSAK 2018-BÓL) – TOP 10

  1. Led Zeppelin – Your Time Is Gonna Come
  2. Queen – Bohemian Rhapsody
  3. Fish! – Be kell adni
  4. The Edgar Winter Group: Free Ride
  5. Follow The Flow – Nem Tudja Senki
  6. Outasight – The Boogie
  7. Emerson, Lake & Palmer – Lucky Man (from BlaKkKlansman Original Soundtrack)
  8. Black Rebel Motorcycle Club – God’s Gonna Cut You Down
  9. Tom Morello feat. Bassnectar, Big Boi & Killer Mike – Rabbit’s Revenge
  10. Bad Habit km. Petőfi Sándor – Csavargó

A legtöbbet hallgatott két előadó az idén részemről a Led Zeppelin és a Queen voltak. A Led Zeppelin „márkanév” 2018-ban lett ötvenéves, ennek apropóján Sebők Tomival (Old Time RNR Blog) egy külön vlog adást vettünk fel, felelevenítve a rocklegendát. Erre sokat készülve elég sokat pörgettem a Led Zep összest, még a felvétel után is. Nehéz egy dalt kiemelni, de ha nagyon kell, akkor az legyen a Your Time Is Gonna Come.

A Rami Malek főszereplésével készült Queen film elég szépen lett hypolva, ennek örömére kicsit hangsúlyosabb lett a régi kedvenc a lejátszási listámon. A Bohemian Rhapsody lett a világ első olyan dala, amelyet egymilliárdnál többen streameltek, ehhez van némi közöm. A Fish! nagyon szexi egyszámos maxikkal (és egy Ignite-tal közös dupla budapesti bulival) ágyazott meg a nagylemez elkészítésének, de az máris lejött, hogy ez a lemez be fogja adni 2019-ben.

Andy Vajna halála miatt felelevenítettem a kedvenc életmű filmet, az Air Americát, és annak hetvenes évekbeli „onehitwonder” nyitódalát a Free Ride-ot. És volt pár ígéretes hazai és külföldi rock és pop produkció, főként a Sony új animációs #Spiderman mozija (és annak soundtrackje) volt erős. Spike Lee új alkotásában (BlackKklansmen) Denzel Washington fia, John David Washington belépett az alanyi jogon Oscar-esélyes színészek közt, és egy nagyon vicces, egyúttal nagyon mellbevágó mozival együtt elhozta a legmenőbb funky/southern/soul/gospel válogatást is.

A feldolgozásokat nem mindig szeretem, Johnny Casht viszont mindig és nagyon. Ezért számomra egy Cash-feldolgozás az nagy kockázat. De a BRMC szépen megoldotta, bár ehhez sokat hozzátett a filmélmény, amihez készült (az Altered Carbon című sorozatról van szó). Tom Morello iszonyat elektro-rap hatásokkal operáló albumot dobott ki, a Bad Habit pedig még mindig a legszerethetőbb pop-punk csapat szerte az Alföldön.

AZ ÉV KONCERTJEI – TOP 10

  1. Ugly Kid Joe – Barba Negra Truck, április 29.
  2. Alice In Chains – Budapest Park, július 1.
  3. Ignite – Campus Fest, Debrecen, július 20.
  4. R3HAB – Campus Fest, Debrecen, július 21.
  5. SIGMA – Campus Fest, Debrecen, július 21.
  6. Tankcsapda – Lukács 50 Campus, Debrecen, július 19.
  7. Slowmesh – Debrecen, július (végre, két év után élőben!)
  8. Tech ’N’ Roll/Paris Noble DJ szett – Győr, Rómer Ház, szeptember
  9. Fish! – Nagyerdei Víztorony, október 5.
  10. New Direction Gospel Choir – Debrecen, Grand Casino, december

Budapest koncertkínálata 2018-ban megtáltosodott, a hazai rock-közönség gyakorlatilag nem győz napról napra jobbnál jobb bulikra járni és ez a trend a bejelentéseket nézve 2019-ben sem változik. Valamiféle áttörést érzek abban, talán a hazai közösség szavait meghallotta a „szervezőbizottság”, és bár az egyetlen hazai rockrádió bezárta kapuit, 2019 elején, de egyre több élőzenés esemény áll rendelkezésre. A vidéki klubhálózat (Budapesten kívül) viszont inkább biztonsági játékot játszik, vagy tribute fesztiválokat szervez. Ez nem jó, sem a budapesti kultúrsokk, sem az esetleg föld alatt lévő újdonságok nem kerülnek ki a főváros határain kívülre.

Viszont sikerült a #startup fókuszú munkámat és a #zenemániámat összekapcsolni egy Tech ’N Roll nevű meetup sorozaton (Debrecen, Eger és Győr) az innovatív zene-és szórakoztatóipari megoldásokat tereltük egy szakmai platformra. Azt még nem tudjuk, hogy a  robotok elveszik e a zenészek munkáját, de hogy a technológiai forradalom nem kerüli el a zeneipart sem, az biztos. Köszönöm a résztvevő szakembereknek (Reszegi László /@Recorder.hu és Sebők Szabi / @RockStation, Paris Noble/@Romer Ház), a pitchelőknek: @BandMap, @GigThat, @TorrentDetective, @TicketNinja, @HappyVideo,  és a szervezőtársaknak: @DebTech, @EgerTech és @StartITUp Győr). És köszi @Szénégető Ric$nek a remek háttérdíszletet.

Summázva: volt pozitív, és negatív történés egyaránt, de nekem most a vidámabb oldalon van a mérleg. Nyilván, azért, mert olyan koncerteket és eseményeket láthattam az idén, mint a felsoroltak!

MIT VÁROK A GRUNGE-TÓL 2019-BEN?

Ha az ember Grungery-t vagy seattle-i magazinokat olvas, amerikai filmeket, vagy sorozatokat néz, akkor ömlik rá a grunge. Legutóbb a Miamiban és Kaliforniában játszódó, Dwayne Johnson főszereplésével készült Ballers című sorozat évadzárójában csendült fel egy Alice in Chains nóta. Szerintetek ez testidegen? Lehet az, de nem Amerikában. Lehet, hogy a grunge “régi zene öregeknek”, de mindenképpen él, lélegzik. Budapestig  – vagy Bécsig, Prágáig, tehát belátható-bejárható távolságig -, számos zenész, zenekar jön felénk Seattle irányából. És ha már lett új Alice in Chains és Walking Papers album, meg Pearl Jam turné, és bármilyen módon el lehet kapni a „nagyokat”, akkor örömmel állok elébe!

A Walking Papers-es Jeff Angell felbukkanásakor gondolkodtam azon, hogy egy ilyen gazdag zeneiséget produkáló városban biztos van utánpótlás. Nyilvánvaló, hogy sem Kurt Cobain, sem Chris Cornell, sem Laney Staley zenei nagyságát, és a kor táptalajt jelentő gazdasági-szociális helyzetét sem lehet reprodukálni, nem is kell, de biztos, hogy most is él egy fiatalabb generáció a Smaragdvárosban, aki gitárokkal és dobverőkkel felfegyverkezve arra vár, hogy a világ megismerje munkásságukat. Talán utópisztikus, de bízom benne, hogy hamarosan megismerünk egy új seattle-i rockgenerációt.

És minek örülnék a legjobban?

A Nirvana 1989-ben jelentette meg első lemezét, a Bleach idén 30 éves lesz. Ennek kapcsán biztos, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi sajtó figyelmet fog szentelni a grunge nyitányát jelentő zenekarnak. Azonban én többet várok ennél: Kurt Cobain sokak számára még ma is megosztó figura, vájtfülű zenészeknek túlértékelt punk. Nagy vágyam, hogy a hagyományos megemlékezések mellett elinduljon egy mélyebb diskurzus, amelynek a végén rehabilitálni tudjuk majd az egyik utolsó nagy rocksztárt, és a helyén kezeljük a XX. század végének egyik legzseniálisabb dalszerző/előadóját.

Kiss Ákos

___

Pintér Miklós 2018-as évértékelője

AZ ÉV LEMEZE:
ALICE IN CHAINS – RAINIER FOG

AZ ÉV LEMEZEI – TOP 10

  1. Alice in Chains – Rainier Fog
  2. Walking Papers – WP2
  3. Mudhoney – Digital Garbage
  4. Hot Snakes – Jericho Sirens
  5. A Perfect Circle – Eat The Elephant
  6. Live – Local 717 (EP)
  7. Chrysta Bell – Chrysta Bell (EP)
  8. Mark Lanegan & Duke Garwood – With Animals
  9. Ament – Heaven/Hell
  10. Thunderpussy – Thunderpussy

“Sohasem volt ilyen szar a mainstream és sohasem volt ennyire erős az underground”– raktuk össze a 2018-as év mottóját Bobál Kati fotóskolléganővel, egy hosszú interjú utáni beszélgetésünk lezárásaként. Hogy mennyire találó ez a gondolat, annak alátámasztására mindjárt itt vannak ezek az albumok: elképesztő éven vagyunk túl lemezmegjelenési szempontból, számomra talán az utóbbi húsz év legjobbján!

Az Alice in Chains valami egészen kivételeset alkotott a Rainier Foggal: a visszatérést követő harmadik kiadvány nem csak a DuVall-éra megkoronázása volt, de talán egy új korszakot is megnyitott a zenekar életben. Hónapok óta azon gondolkodom, hogy mikor tetszett utoljára annyira lemez, mint a Rainier Fog, de egyelőre nincs meg az évszám, a Dirthöz, a Tenhez és a Badmotorfingerhez meg talán korai lenne még hasonlítani. A Hot Snakes kevésbé ismert banda itthon, remélem a Grungery-nek (is) köszönhetően egyre többen megkedvelik majd a Sub Pop-istálló egyik legjobbját. Nagyon punk, kicsit stoner, icipicit grunge. Kevés hiányzott ahhoz, hogy a Jericho Sirens az év albuma legyen nálam! A Walking Papers és a Mudhoney egymás után a második toplemezét adta ki (azért ritka manapság az ilyesmi), egy másik évben simán az év lemezei lennének. A Perfect Circle nem adta könnyen magát, de amikor végre igen, akkor napokig szinte semmi mást nem hallgattam, csak az Eat The Elephantot.

Legjobb metal lemez: Judas Priest – Firepower
Nagyon szeretem, mert nem csak hogy tele van jó dalokkal, de ráadásul semmi nem szólt úgy metalban tavaly, mint a Firepower!

Legjobb pop lemez: Richard Ashcroft – Natural Rebel
Ashcroft zseni, még akkor is, ha a pszichedeliát néha félreteszi. Mint most. Egyébként meg egyáltalán nem hallgatok popzenét.

Legnagyobb csalódás: Monster Magnet – Mindfucker és Corrosion Of Conformity – No Cross No Crown
Régi kedvencek mindketten, a teljes diszkográfia ott sorakozik mindkét bandától a polcomon, ezért sem volt könnyű ideírnom a nevüket. Továbbra is nagy rajongója vagyok Dave Wyndorféknak és Pepper Keenanéknek is, egyszerűen csak kategóriákkal jobb, izgalmasabb lemezeket vártam tőlük. Az alkotók zseniéhez képest a Mindfuckert és a No Cross No Crownt is egy picit rutinmunkának érzem.

___

HAZAI BANDÁK / LOCAL SUPPORT 2018

Magyarországon is nagyszerű évet zártunk, régen volt ilyen erős a felhozatal jó lemezekből, mint 2018-ban. Az alábbi albumokat kiemelkedőnek tartom, rengeteget hallgattam őket 2018-ban, mindegyiket jó szívvel ajánlom!

Alone in the Moon: Ruin Pop
Várhidi Adriánék újabb kiváló alkotása a kiemelkedően erős, Alice in Chains-esen feszes, dirtösen zúzós Goulash and Sons-szal a fedélzeten. Kiváncsi vagyok, hogy merre visz az útjuk tovább!

Angertea: Sidetrack (An Acoustic Act to Eradicate Torture)
Az Angertea az egyik legkirályabb magyar banda, Mihály Gergőék akusztikus lemeze csodaszép lett, ez a Jar Of Flies-os vonal nagyon jól áll nekik! Várom a következő lemezt!

Dystopia: Building Bridges
Egy abszolút meglepetés! Vári Gabiék brutálisan jól megszólaló, modern metal-albuma alapból nem igazán az én zeném, de annyira kidolgozottak a sokszor kétszólamú énektémák és annyira jól fel vannak építve a dalok, hogy szinte minden héten előkerült néhány szám erejéig, a felfedezése óta.

Ozone Mama: Cosmos Calling
A Cosmos Calling egységesen magas színvonalú, a zenekar kiemelkedően legjobb lemeze, a Moon Pilot pedig véleményem szerint az utóbbi évek egyik legjobb dala lett, nemzetközi szinten is: egyértelműen az Ozone Mama pályafutásának csúcspontja!

Pearls Of Long Loved Years: The 47th Parallel North
Polonkai Tamásék gyönyörű szép, ízig-vérig grunge-lemeze az év riffjével és az év egyik legjobb refrénjével a Giftben. A 47th Parallel North az elkövetkező évek alatt igazi klasszikussá fog érni!

Tej: ≠
Pálinkás Tomiék magasra tették a lécet az első lemezükkel (Pénztelenség, Sikertelenség, Csillogás), a ≠-vel pedig még magasabbra – nem csak maguk, hanem mindenki számára. Mára végérvényesen összekuszálták a kategóriákat (szubpop, yeah!), amihez csak úgy lazán hozzácsapták az év legjobb szövegeit. A Hullaházban például így indít Tomi, hogy “Tegnap éjjel pontosan ugyanez volt és annyira kurvára unom, hogy mindenhol ugyanaz a szar zene szól és mégis mindet tudom”. Én speciel kicsit sem, de hogy “itt nincs helye a kivételnek, tisztelet a bevételnek”, azt egészen nagyon igen. Szóval van itt öt kiváló zenész, akik a következő albummal vélhetően igazán nagyot fognak robbantani (lássátok csak meg)! Az Intő Jel című dal valamiért a Perfect Circle-re emlékeztet, beindulásilag meg a Pearl Jamre, mégis, talán a legjobban úgy lehetne leírni a Tejet, hogy olyan szubpoposan tejes.

Zselenszky: Filter Mudra Vol 1. és Vol 2.
Török-Zselenszky Tamás csodás, bölcs, kíméletlenül őszinte verseitől, szövegeitől senki nem tudja magát függetleníteni, én sem. A rengeteg kedvencem közül most épp ezt a gondolatát idézném: “Ami ellen kikelsz, az ejt majd rabul, légy menny/ég emberül, föld meg angyalul!” A zene akusztikus grunge, szívből és észből, de bizonyosan nagyon mélyről, egyből két lemezen. Hatalmas rajongója vagyok Tamás művészetnek!

___

AZ ÉV DALAI – TOP 10

  1. Alice in Chains – All I Am
  2. Black Stone Cherry – Family Tree
  3. Hot Snakes – Six Wave Hold-Down
  4. Mudhoney – Prosperity Gospel
  5. A Perfect Circle – Contrarian
  6. Walking Papers – Right In Front Of Me
  7. Jerry Cantrell – Setting Sun
  8. Tej – Intő Jel
  9. Pearls Of Long Loved Years – Gift
  10. Thunderpussy – Velvet Noose

A legjobb dalok listája sem tartalmaz különösebb meglepetést. Az All I Am az utóbbi tíz-tizenöt év legmeghatározóbb felvétele, szöveg és dallam kivételes szimbiózisa, az egész Alice in Chains-életmű egyik legfontosabb tétele. Nekem meg tükör. A Family Tree a budapesti Black Stone Cherry koncert zárótétele volt, igazából ott esett le, hogy mennyire jó. A nem-grunge dalok közül egyet sem hallgattam meg 2018-ban annyiszor, mint a Family Tree! Újra csak a zene-szöveg összhangot emelném ki, az egész refrén, de különösen a „I wanna die where I was born” sora lesz klasszikus hamarosan (ha már most nem az)! A dalok közül fontos még a hetvenes évek rockzenéjét idéző Velvet Noose-t kiemelni: a seattle-i Thunderpussy egy lányokból álló banda, és ha valaki nem tudná előre, az is rájönne nagyjából a gitárszóló harmadik másodpercétől, hogy itt bizony Mike McCready-t halljuk a dalban!

AZ ÉV KONCERTJEI – TOP 10

  1. Walking Papers – A38 Hajó, Budapest
  2. Chrysta Bell – Smolna, Varsó
  3. Mudhoney, Zeke – Arena, Bécs
  4. Blood Circus, The Derelicts – The Parliament, Seattle
  5. Pearl Jam – Ziggo Dome, Amsterdam
  6. Alice in Chains – Arena, Bécs
  7. A Perfect Circle – Wiener Stadthalle, Bécs
  8. Sub Pop Festival (Mudhoney, The Fastbacks, Hot Snakes) – Alki Beach, Seattle
  9. Black Stone Cherry – Barba Negra Track, Budapest
  10. Stereo Embers, Danny Newcomb & The Sugarmakers, Kim Virant – Tractor Tavern, Seattle

Amilyen egyértelmű volt a lemezeknél és a daloknál az Alice in Chains győzelme, pont annyira egyértelmű a Walking Papers budapesti koncertjének első helye is. Jeff Angell nem csupán korunk egyik legfontosabb zenésze és dalszerzője, de aki ott volt az A38 Hajón az meggyőződhetett arról is, hogy élőben mennyire szimpatikus és zseniális, professzionális előadó! Bár egyelőre jóval kevesebben tudják ezt a kelleténél, remélem, nem sokáig marad a dolog így! Chrysta Bell szokás szerint elvarázsolt, ráadásul annyi jó dala van, hogy egy felfrissített, a tavalyelőttihez képest jócskán módosított setlisttel is simán elrepített Varsóból Twin Peaksbe. A Mudhoney-t rajongásig szeretem, a bécsi koncert pedig annyira jó volt, hogy csak azt sajnáltam, hogy csupán egyszer néztem meg őket az európai turnén! Visszagondolni is hihetetlen, hogy mennyi szuperjó koncerten vehettem részt, nagyon nehéz volt tíz legjobbat választani, és akkor még a hazai tribute bandák (Pear Jam, Supeunknowns, Nirvana Unplugged – Lugosi Dani, Takács Vilkó) fantasztikus hangulatú bulijairól nem is beszéltünk. Szóval az alábbi seattle-i vagy a Sub Pop kötelékbe tartozó bandát láttam a tavalyi évben:

Alice in Chains (Bécs)
Blood Circus (Seattle)
Danny Newcomb & The Sugarmakers (Seattle)
Derelicts (Seattle)
Fastbacks (Seattle)
Hot Snakes (Seattle)
Kim Virant (Seattle)
Mudhoney (Bécs, Seattle)
Pearl Jam (Amszterdam, Prága, Krakkó, Berlin, Seattle, Seattle)
Stereo Embers (Seattle)
Walking Papers (Budapest)
Zeke (Bécs)

A seattle-i bandák közé csupán Chrysta Bell, a Perfect Circle és a Black Stone Cherry tudott felférni a listára. Utóbbival kapcsolatban csak annyit, hogy amellett, hogy zseniális, nagybetűs, amerikai southern rock buli volt, az utóbbi évek legmenőbb koncertpillanatát is nekik, egészen pontosan Chris Robertson énekes-gitárosnak és a gitártechnikusának köszönhettük. Szerencsére videó is készült róla, amikor a budapesti koncert utolsó dalában (Family Tree), a slide-gyűrűs gitárszóló végén úgy dobta ki csuklóból Robertson a színpad szélén, tőle négy-öt méterre álldogáló technikusának a gyűrűt, hogy oda sem nézett, az meg úgy kapta el teljesen magától értetődő lazasággal, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, majd szép nyugodtan leslattyogott a színpadról. Mi a rock n’ roll, ha nem ez?! (Az alábbi felvételen 02:37-től látható a mozdulat.)

MIT VÁROK A GRUNGE-TÓL 2019-BEN?

A nemzetközi színtéren a legjobban az új Pearl Jam és Tool lemezt várom, remélem egyiket sem hiába: bármit is nyilatkoznak az illetékesek és már csak akkor hiszek el bármit is, ha a lemezjátszómon forognak majd a kiadványok. A nem-grunge színtéren John Garcia szólólemezét már most is hallgat(hat)juk és eddig mindent visz, annyira jó, a Live és Chrysta Bell pedig az idei EP-ik alapján, szinte egészen biztosan kitűnő LP-kel fognak jelentkezni. Kíváncsi vagyok Duff McKagan új albumára, és természetesen mindennél jobban érdekel, hogy Jeff Angell és Ben Anderson mivel áll elő (valószínűleg egy új Walking Papers lemezzel), meg hogy dUg Pinnicknek lesz-e egy újabb projekt-lemeze, vagy végre tényleg új Kings’X dalokat hallgathatunk az idén. És hurrá, lesz új Candlebox és Stereo Embers  is! A hazai bandák közül az Ørdøg, a Slowmesh és a Mudfield lemezeit várom, utóbbi zenekar kiadványa valamikor éppen a napokban fog megjelenni (február 15-én).

De amit mindennél jobban várok, az két magyar zenekar, a Storm The Studio és az Alva bemutatkozó lemeze! Voltam olyan szerencsés, hogy mindkét csapat készülő dalaiba is belhallgathattam és bizton állíthatom, hogy a 2018-as év után, 2019-ben is csúcsra járódik majd a hazai underground és a grunge!

A Storm The Studio három régi, ex-bedlames zenész (Fodor Zoltán, Hankó Zoltán, Újvári Péter), valamint a Fish!-basszusgitáros, Binges Zsolti új bandája. A magyar nyelvú szövegek intelligensek, a zene változatos, valamiféle egyedi grunge, leginkább az Alice in Chains és a késői Bedlam keveréke (bár az Inside Ashnél direktebb és kevésbé komplex), de a riffekben néha felbukkan egy kis Tool, a dallamokban meg egy kis Pearl Jam is. Valahogy mégis azt mondanám, hogy az egész olyan Storm The Studio-s. Meglátjuk, talán már nem is kell olyan sokat várni a lemez megjelenésig!

Az Alva szintén régen látott, kedves ismerősök új bandája. Kövi Lóri (Flop, Pear Jam), Siklósi Ricsi (Flop, Pear Jam), valamint Szabó Attila (ex-Caught The Flow, ex-Superunkonwns) mamutcsordányi súlyú stoner-grunge ötvözetet játszik, a korai Soundgarden, Tool, Kyuss vonalon! Tőlük is várható bemutatkozó lemez még az idén. El sem tudom képzelni, hogy mi lesz itt a koncerteken, olyan húzása és tempója van a daloknak!

___

Köszönet 2018!

A Grungery munkáját sokan, sokféleképpen támogatták 2018-ban is.

Mindenek és mindenki előtt szeretném megköszönni az egész évi, töretlen és önzetlen támogatását Lénárd Lászlónak és a HammerWorld Magazinnak! Remélem egyszer lesz még alkalmam viszonozni a jóságodat!

Hálásan köszönöm a lehetőséget és a reggeli Grungery rovat elindításához nyújtott óriási segítséget Kiss Orsinak és a Rock FM 95.8 (RIP) minden kollégájának. Hálásan köszönöm a sok-sok M2 Petőfi TV-s Én vagyok itt szereplést Nagy Steve-nek és Kurucz Róbertnek! Köszönöm Szénégető Ric$nek (Rics&Green, HammerWorld) az izgalmas podcast-interjú lehetőséget, nagy élmény volt a felvétel!

Nagyon köszönöm Valentin Szilvinek és Draveczki-Ury Ádámnak (Shockmagazin), Uzseka Norbertnek (HammerWorld Magazin), Fazekas Richie-nek (Rock&Chili), Sebők Tamásnak (Old Time R’N’R Magazine) és Győr Sándornak (Fémforgács) a grungery-s cikkekre való hivatkozásokat és megosztásokat!

Köszönöm a kiváló és lelkiismeretes munkáját a Grungery minden szerzőjének, Bíró Máténak, Józsvai Gergelynek, Kiss Ákosnak, Kun Alíznak, Nagy Andornak, Ollári Istvánnak és Szabó Dávidnak! Hálás köszönet a nagyszerű fotókért Bobál Katinak!

Végül, de nem utolsó sorban köszönet neked, kedves Olvasó, hogy velünk tartottál és végigrágtad magad a rettenetesen hosszú, két hasábra tördelt, ugyan gyönyörű szép és őrülten menő, de rettentően nehezen olvasható lemezkritikáinkon, interjúinkon, koncertbeszámolóinkon és véleménycikkeinken! Ha nem szeretnél 2019-ben is ennyit küzdeni velük, kérjük, használd a Safari böngészőt és klikkelj az “Olvasónézet” ikonra a keresőmező bal oldalán.

Egy valami biztos: 2019 nagyon jó év lesz, sok-sok meglepetéssel, ráadásul már most rengeteg interjú és visszaemlékező cikk van a tarsolyunkban, amelyek csak jóváhagyásra vagy publikációra várnak. Olyan tartalmak ezek, amelyek többsége még sehol, semmilyen formában nem került publikálásra ilyen részletességgel! Ebben az évben három új területen is megmérettetjük magunkat: sok-sok előkészítést és háttérmunkát igénylő projektek ezek, de egyelőre még nem árulhatunk el róluk többet.

Maradjon valami meglepetés 2019-re is, nem igaz?

Pintér Miklós

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*