SEATTLE | 15/11/2019 | 15:35

Seattle-Budapest Grunge Magazin

Hangulatfüggők – Mark Lanegan & Duke Garwood: With Animals (2018)

Szerző:

2018. augusztus 24-e nagyszerű nap volt a grunge-rajongók számára. Ekkor jelent meg az Alice in Chains Rainier Fog című, zseniálisan jó lemeze, valamint Mark Lanegan és Duke Garwood második közös albuma, a With Animals is. A kérdés az volt csupán, hogy Laneganék merre fordulnak majd a kiadvánnyal: visszakanyarodnak korábbi közös anyaguk, a Black Pudding felé, vagy az utolsó Mark Lanegan-szólólemez, a Gargoyle irányát viszik tovább? Lemezkritikánk.

 Mark Lanegan & Duke Garwood: With Animals (2018)

Rágógumi állatok

Örök vitatéma, hogy melyik a legfontosabb Lanegan-lemez. Meg hogy kinek, melyik a kedvence. Az enyém például a Field Songs (2001), szerintem az volt Mark Lanegan legjobb szólóalbuma. Talán még ő is úgy érezhette, hogy a túlnyomórészt analóg körülmények között feljátszott lemezzel kihozta a maximumot az akusztikus, melankólikus blues-rock-grunge vonalból. Az azt követő, máshogyan zseniális, 2004-es Bubblegumtól kezdve ugyanis Lanegan egyre inkább elmerült az elektronikus alapok és loopok használatába, maga mögött hagyva az élő dobok erejét és dinamizmusát. Úgy is fogalmazhatunk, hogy hangszerelési szempontból volt egyfajta negatív evolúció abban, ahogyan a Blues Funeralon (2012), a Phantom Radion (2014) és a Gargoyle-on (2017) keresztül eljutottunk ide, az extrém módon apatikus, minimál gitárral díszített, dobgépek lélektelenségétől sújtott With Animals-ig. Közben persze az ellensburgi énekes bőven kielégíthette a más irányú zenei igényeit: felsorolni is nehéz lenne teljességében egyéb munkáit és milliónyi vendégszereplését. Ha valaki mégis kutakodni szeretne, akkor az Isobel Campbell, The Gutter Twins, Soulsavers, Queens Of The Stone Age címszavaknál mindenképpen tegyen egy-egy kísérletet – bár aki ezeket a sorokat olvassa, ezt bizonyára magától is tudja!

With Animals

Ma már nem esem abba a hibába, hogy gyorsan ítélkezem egy-egy frissen megjelent lemez felett. A régi, nagy kedvencekkel szemben pedig már-már extrém módon türelmes tudok lenni. Mark Lanegan egyike a legnagyobb hőseimnek, talán emiatt is lehet, hogy augusztus vége óta húztam a With Animals kritikáját. Szerencsétlen módon egyszerre érkezett meg a gyönyörűen hangszerelt Rainier Foggal (mindkét anyag augusztus 24-én jelent meg), amellett pedig nehéz volt áthangolódni Mark és Duke Garwood depressziós minimál-megoldásaira. Lanegan és Garwood második közös kiadványa valamiért nem akarta, hogy azonnal megszeressem.

Már eleve kérdés volt, hogy a régi barát, az utóbbi években szinte állandó vendégfellépővé váló brit gitáros-énekes, milyen módon fogja otthagyni a keze nyomát az új kiadványon. A Gargoyle vonalát viszi tovább, egy új Black Pudding lesz, esetleg az eddigiektől valami egészen eltérőt hoznak létre Lanegannel?

A válasz az, hogy mindez egyszerre.

Előzetesen csupán annyit lehetett tudni, hogy a két zenész párhuzamosan – Duke Garwood Londonban, míg Mark Lanegan Los Angeles-i házában – ötletelt az anyagon. Sokat egyébként nem egyeztettek, szinte már csak a kész demókat küldözgették át egymásnak. A felvételekre aztán Kaliforniában került sor: az instrumentális részek nagyobbik felét Garwood egy nyolcsávos magnóval vette fel a Black As Pitch Studios-ban, Los Angelesben, de dolgoztak a Rancho De La Lunában (Joshua Tree) és a pasadenai Blacksoundban is.

„Esküszöm, hogy szeretlek, szeretlek, baby!”

A borítón Phil Wood, In A Fool’s Paradise című, 2017-es alkotása látható és tökéletesen szimbolizálja a lemezen hallható, nyomasztó hangulatot. Sötét és elmosódott, zenei szempontból pedig néha már betegesen elvont. Duke nagyszerű saját lemezeket készít, nyilvánvalóan hatással van a mai Mark Laneganre, a tizenkettőből kilenc számot közösen is jegyeznek. A vicc, hogy pont az a három – My Shadow Life, Upon Doing Something Wrong, One Way Glass – a legjobb szerintem, amit a mogorva, vörös frontember egyedül írt meg. A „cost saver” élő-dobnélküliséget továbbra sem tudom teljesen elfogadni, és ahogyan az amerikai koncertekről készült videókban látom, a turnéra sem csatlakozott a duóhoz hús-vér ütős.

A dalok szövegeit a szerelem, a férfi-nő konfliktus, a magánytól való félelem és az ebből fakadó bizonytalanság és fájdalom öleli körül. A szomorúság mellett azonban valamiféle segélykiáltást is hallani vélek, főleg a lemez kezdésénél. Az első dal, a Save Me, eleve úgy indul, hogy „Szabadíts fel, ments meg, nézz rám, szeress”, aztán a második Feast To Famine-ben Mark úgy folytatja, hogy „Nem tudtad, hogy ez egy szégyenteljes szerelem? Most inkább tovább állok.”, hogy aztán a harmadik My Shadow Life-ban újra csak esdekeljen: „Esküszöm, hogy szeretlek, szeretlek, baby”. A verze pofonegyszerű gitárdallamai kellemes lebegést és finom kontrasztot adnak az otromba ritmusoknak. A háttérben klarinét (?) sírdogál gitárszóló helyett: nem is próbálom megérteni, hogy miért nem kezdtek valamit ezzel a számmal Laneganék! A Save Me-hez és a Scarletthez képest szászor könnyebben befogadhatóbb a dal, klipet én egészen biztosan forgattam volna rá. Egyébként meg 2018-ban kijönni egy olyan refrénnel, hogy „I swear I love you, I love you, I love you baby, I love you baby, I love you” minimum arcátlanság, Mark Lanegannek kell lenni ahhoz, hogy ne váljon rettenetesen közhelyessé egy ilyen, khm… kinyilatkoztatás.

A Phantom Radio zseniális Judgement Nightjának stílusában íródott Upon Doing Something Wrong szintén csodaszép dal, egy szál gitárral, némi csellószerű gitáreffekttel, és egy költőien szép kezdéssel: „A hétfő mindig esős lesz, a forrás túlcsordul, amíg újra az enyém nem leszel.” Szintén ezen a vonalon halad tovább a mindössze 2:47 perc hosszú LA Blue, amelyik a My Shadow Life, az Upon Doing Something Wrong és a One Way Glass mellett a With Animals negyedik legjobb dala, ének szempontjából pedig egyértelműen a legjobb. Nagyon szeretem azt a Lanegant, amelyiket ebben a dalban hallunk!

Szintén a jobbak között találjuk a címadó, With Animalst, a blues-os, aranyásó-hangulatú Spacemant, a már korábban említett One Way Glasst, valamint a záró, végre tiszta hangszínen, akkordbontogatással kísért Desert Songot. A többi dal nekem még mindig sok egy kicsit, így egyben különösen nehezen befogadható némelyikük.

Hangulatfüggés

Kellett némi bátorság ahhoz, hogy Mark még önmagához képest is ennyire belassuljon és kitárulkozzon. Meglehetősen nehéz, bizonyos részleteiben különösen depresszív alkotás ez. A With Animals nagyon nyomasztó tud lenni, szinte képtelenség napközben hallgatni. Mint már annyiszor, most is kiderült, hogy ehhez a zenéhez kevés fény és nyugalom kell.

Hogy jobb-e, mint a Gargoyle? Néha azt hiszem, hogy igen, de legalább annyiszor, hogy nem. A Phantom Radióhoz, vagy az összes többi, korábbi lemezhez viszont egészen biztosan nem ér fel. Nehéz összehasonlítani őket, már csak Duke Garwood miatt is (egyébként a Gargoyle-ra is írt dalt a brit). Szélsőségesen hangulatfüggő lemez ez, ettől függetlenül sokat hallgatom, sokat fogom még a jövőben is. Ha meg éppen nem, felteszem a Winding Sheetet, a Field Songsot, vagy valamelyik régi Screaming Trees lemezt. Mondjuk a Dustot. Ha már a With Animals sok, akkor az majd biztosan újra feltölti a szép lassan lemerülő elemeket. Mark Lanegan azon kevés előadók egyike, akik képesek erre. Hálás vagyok neki ezért.

Mark zseni.

___

Mark Lanegan & Duke Garwood – With Animals (LP)

Megjelenés: 2018. augusztus 24.
Kiadja: Heavenly Recordings

Közreműködik:
Mark Lanegan – ének
Duke Garwood – minden hangszer

Dallista:

  1. Save Me
  2. Feast to Famine
  3. My Shadow Life
  4. Upon Doing Something Wrong
  5. L.A. Blue
  6. Scarlett
  7. Lonesome Infidel
  8. With Animals
  9. Ghost Stories
  10. Spaceman
  11. One Way Glass
  12. Desert Song

2 hozzászólás

  1. “A Phantom Radio zseniális Judgement Day-ének stílusában”

    nem inkabb Judgement TIME?

    az album top 3 dala, szerintem: Upon Doing Something Wrong, With Animals, Desert Song.

    Nagyon klassz az oldal egyebkent! Koszi, hogy csinalod/csinaljatok

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Legutolsó Lemez

A LAP TETEJÉRE