SEATTLE | 18/08/2018 | 03:38

Seattle | Zene | Kultúra | Magazin

Három Live, kettő Candlebox – The Gracious Few: The Gracious Few (2010)

Kategória: Lemez Szerző:

Három plusz kettő. Vannak országok, ahol ez kifejezetten jót jelent. Amikor a Live három hangszerese, Ed Kowalczyk énekes szólómunkái miatt új projektbe kezdett, talán még maguk sem gondolták, hogy a Candlebox frontemberének, a zseniális Kevin Martinnak, illetve a seattle-i zenekar akkori gitárosának, Sean Henneseynek a csatasorba állításával a kétezres évek egyik legjobb grunge-rock lemezét készítik el. A Gracious Few egyetlen albuma azonban sohasem kapta meg a neki járó figyelmet és elismerést. Pedig nagyon meg kellett volna.

The Gracious Few (2006)

Lemezmilliomosok

2006-ban távolinak tűnt már az a világméretű, de főleg az Egyesült Államokban tomboló őrület, ami a kilencvenes évek elejének-közepén a Live-ot a milliós lemezeladásokon keresztül a csúcsra repítette. Miután a seattle-i zenekarok kaput nyitottak a rockzenét az alternatív irányból megközelítő együttesek számára, a pennsylvaniai Live fénysebességgel száguldott a korszak legsikeresebb amerikai rockzenekarai közé (tegyük is hozzá gyorsan: teljesen megérdemelten). Ed Kowalczykék R.E.M-rokon, de fiatalosabb, vadabb és spirituálisabb zenei megközelítése, az I Alone, a Selling the Drama és a Lightning Crashes generációs himnuszai, pont olyan zabolátlanul törtek utat az ifjúság szívéhez, mint ahogyan a későbbi Dolphin’s Cry videójában az ár mosta el az utca népét [copyright Metal Hammer, Uzseka Norbert].

A zenekar 1995. május 6-án ért a csúcsra: a Throwing Copper ötvenkét héten (!) át tartó Top 200-as helyezés után, végre a Billboard-lista első pozíciójába jutott. A listára kerülés és az első hely elérése között eltelt időt tekintve, ez volt a harmadik leghosszabb a Billboard történetében! (Érdekességképpen: az első Paula Abdul, a Forever Your Girllel – 1989-ben, hatvannégy héttel; a második a Fleetwood Mac, az azonos című lemezével – 1976-ban, ötvennyolc héttel). A Throwing Copper elképesztő sikerességét jól mutatja, hogy csak az Egyesült Államokban nyolc millió (!) példányban kelt el a kiadvány!

Bár a zenekar jobbnál jobb lemezeket adott ki a továbbiakban is – a The Distance to Here például bármilyen összehasonlításban is csúcsalkotásnak számít -, a Live Európában (Hollandia és Belgium kivételével) szinte teljesen elfogyott, és Amerikában is szép lassan erejét vesztette: a Secret Samedhi még kétszeres platina tudott lenni, a Distance más “csak” egyszeres, a V már az arany-státuszt sem érte el, ahogyan a Birds of Pray sem, bár az legalább jobban fogyott a V-nál. Bár az igazán elkötelezett rajongók mindvégig a zenekar mellett maradtak, 2006-ra jelentősen csökkent a banda népszerűsége: hol volt már a 1994-es Woodstock százezres közönsége vagy az 1995-ös, ultrasikeres MTV Unplugged?

Kiégve

2006. Ez volt az az év, amikor a Live szakított a Radioactive-val és a Sony/Epic-hez szerződött. A változás a zenében is azonnal megmutatkozott: a korábbi rockos irányt egy finomabb, kellemesebb, líraibb vonal váltotta fel. A Songs from Black Mountain egy csodaszép album, de sokkal inkább tűnik egy Ed Kowalczyk-albumnak, mint egy Live sorlemeznek. Ed későbbi, egyébként hibátlan szólókiadványainak (Alive – 2010, The Garden EP – 2012, The Flood and the Mercy – 2013) fényében különösen érthetőnek tűnik ez a populárisabb irányváltás.

A Live, a kevés zenekarok egyike, amelyek a megalakulás óta ugyanabban a felállásban játszott, komoly válságba került. Az együttes tagjai úgy döntöttek, hogy a formáció megmentésének érdekében kétéves szünetet tartanak. Kowalczyk az első szólólemezén dolgozott, Chad Taylor, a zenekar gitárosa pedig a filmzenék irányába fordult. Taylor kiégni látszott az évtizedek óta tartó kreatív időszak után és kétségeit nem is rejtette véka alá a többiek előtt.

Chad Taylor: Mondtam nekik, hogy elfelejtettem már, hogyan kell zenét írni, ami nem állt messze az igazságtól.

A Live ritmusszekciója, Chad Gracey dobos és Patrick Dahlheimer basszusgitáros, válaszút előtt állt. Hogyan tovább Kowalczyk és Taylor nélkül? Elsősorban Gracey volt az, aki hitt a közös jövőben: egyszerűen képtelen volt elfogadni a gitáros kifogásait. A dobos felismerte, hogy a Live-on kívüli zenélés egy kiváló lehetőség számukra, hogy a megkopni látszó zenei érdeklődésüket újra felélesszék. Kowalczyk nélkül, más néven, nem támaszt a közönség semmilyen elvárást feléjük. Abban bízott, hogy külső nyomás nélkül újra működni kezd köztük a kémia, újra feléled a hosszú évek során szép fokozatosan kihunyni készülő tűz. Azokat az érzéseket akarta újra megélni, amikor a Throwing Coppert készítették: akkor a nyers erő, a hard rockosabb hozzáállás segítette őket át egy frusztrációkkal teli időszakon.

Chad Gracey: Az volt az álmunk, hogy dalokat írjunk, de valahol elvesztettük az inspirációnkat, és letértünk az útról.

Chad Taylor végül beadta a derekát, sőt, arra is hajlandó volt, hogy a korábbi, fel nem használt ötleteit újra elővegye. A próbák Dahlheimerék házában kezdődtek el, a zenekar szülővárosában, Yorkban. Egyre több és több ötletből született dal, a régi riffek mellett rengeteg új, akkordokra épülő, ritmusos szerzemény kelt életre a jammelések során. A három zenész pillanatok alatt elkészült hat dal demóverziójával.

Chad Gracey: Tudtuk, hogy valami különleges dolognak vagyunk a részesei. Úgy éreztem magam, mint amikor az együttes indulásakor zenélni kezdtünk a garázsban. A legnagyobb kérdés az volt, hogy ki legyen az énekesünk.

Kevin Martin, Candlebox

Az elkészült dalok alapján Graceyéknek egy olyan frontemberre volt szükségük, akinek a hangja kitűnően passzol a keményebb témákhoz, és a dalok változatosságához megfelelően széles hangtartománnyal rendelkezik. A trió elkezdte összeírni a lehetséges jelölteket, a short listen ott szerepelt Kevin Martin neve is. A seattle-i Candlebox énekesével Chad Taylor már dolgozott korábban producerként, így a gitárosnak nem volt kétsége afelől, hogy Martin lesz a legjobb megoldás. Megbeszélte a többiekkel a dolgot, akik azonnal rábólíntottak az ötletre. Martint meglepte Taylor megkeresése.

Kevin Martin: Felhívott [Chad Taylor], és azt mondta: ‘Pat, Chad és én írtunk néhány dalt, és te lennél a tökéletes énekes a projekthez!’

A Candlebox egy tíz éves szünetet követően, 2008-ban tért vissza a nagyszerű Into The Sun című lemezzel, a jövőbeli továbblépés pedig teljesen képlékeny volt (nem véletlen, hogy a Love Stories and Other Musings, a zenekar következő lemeze csak négy évvel később, 2012-ben jelent meg). Nem volt tehát meghallgatás, nem volt több opció az énekesi pozícióra a zenészeknek.

Patrick Dahlheimer: Nem hívsz el egy énekest meghallgatásra, ha az már több millió lemezt eladott. Az egész a bizalomról szólt. Igazán hinnünk kellett abban, hogy ő lesz a megfelelő választás számunkra. De Kevin még annál is sokkal jobb volt, mint amire bármelyikünk is gondolt korábban. A hangja tökéletesen illeszkedett a The Gracious Few-ba.

Kevin Martin: Csak el kellett engedni magunkat és hagyni a zenét áramlani belőlünk. Van egy világklasszis ritmusszekciód, ami heavy-blues-alapú dalokat játszik, sikító gitárokkal. Egy igazán nyers, erőteljes zene, úgyhogy készen álltam rá, hogy beszálljak hozzájuk.

Kevin beszállásával a zenekar új zenéket kezdett el írni a próbateremben.

Chad Gracey: Tudtuk, hogy egy kicsit keményebbek akarunk lenni, mint a Live, de még annál is, mint amit a Candlebox csinált. Chad Taylor hozott egy csomó, súlyos, blues-os riffet, amiből aztán dalok születtek. Hozott valamit, mi meg felkiáltottunk, hogy “Hú, ez olyan volt, mint valami Led Zeppelin-érzés a múltból”, aztán a dolgok egyszerűen csak megtörténtek. Nem tudatosan döntöttünk az irány mellett, egyszerűen csak így kezdtek el a dalok összeállni.

Chad Taylor: Soha nem voltam oda azért, hogy szólózzak, azt gondoltam, hogy kellene találnunk valakit, aki viszont igen.

Martin azonnal bedobta Sean Hennesey nevét. Hennesey a Candlebox 2008-as újjáalakulása óta játszott az énekessel. A seattle-i bandában azonban a szólórészeket nem ő, hanem a banda alapító tagja, Peter Klett játszotta. Furcsa választásnak tűnhet elsőre, mégis jól sült el a dolog. Sean egy napon belül már a gépen ült, a lelkesedése a többiekre is átragadt. A korábbiakban inkább háttéremberként, de nagy ambícióval rendelkező gitáros új lendületet adott a csapatnak.

Sean Hennesey: Nagyon örültem Kevin hívásának. Keményen dolgoztam, amióta csak zenélni kezdtem, de mindig csak kiegészítő ember voltam. A srácok viszont azt akarták, hogy minden szinten vegyek részt a közös munkában.

___

Az Ed Kowalczyk-affér

2009 novemberében, a Live három tagja, Chad Taylor gitáros, Patrick Dahlheimer basszusgitáros és Chad Gracey dobos nyilatkozatot adott ki a zenekar feloszlásáról. Az ok az volt, hogy Ed Kowalczyk, a Live fő dalszerzője és frontembere, a nyári Pinkpop fesztiválos fellépésért titokban külön gázsit (“az énekesnek járó bónuszt”), 100 000 dollárt kért és kapott a szervezőktől. A gimnáziumi barátokból alakult formáció háromnegyede padlóra került: úgy érezték, hogy Kowalczyk hátbaszúrta őket. A trió nem csak emiatt érezhette magát becsapva. Ed Kowalczyk a korábbi albumok kiadási jogait is megszerezte a többiek tudta nélkül. Az eredetileg is kétéves szünetet tervező Live hangszeresei időközben az anyazenekar stílusához képest keményebb dalokat írtak, amelyeket mindenképpen meg szerettek volna jelentetni, így az énekesük nélküli folytatás mellett döntöttek. (A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a bejelentés előtt három hónappal már próbált a The Gracious Few.)

___

A lemezfelvétel

A Live tagjainak elege volt a zenekaruk utolsó időszakának történéseiből. Úgy akartak visszatérni, hogy nem szükségszerűen a tömegekhez szólnak. Az elsődleges szempont az volt, hogy csapatként élvezzék az alkotást. Ezért – bár Kevin korábbi zenekarainál mindig az ő feladata volt a szövegírás -, most letett erről az igényéről. A két Candlebox-tagnak valamennyire alkalmazkodnia kellett a másik három szokásaihoz.

Producernek a legsikeresebb Live-lemezeken is velük dolgozó, korábbi Talking Head zenészt, Jerry Harrisont kérték fel. Harrison a korábbi bandáival átment már hasonlóan nehéz időszakon, úgyhogy pontosan tudta, hogy Taylorék milyen állapotban lehetnek. A próbák és a lemezfelvételek 2009 szeptemberében, a Kaliforniában található Studio D-ben, Sausalitóban kezdődtek el. Már évek óta csábítgatta ide még a Live tagjaiként őket a producer, de sohasem álltak kötélnek a srácok. A zenészek azon a lakóhajón a szálltak meg, ahol Otis Redding a híres, (Sittin’ on) The Dock Of The Bay című dalát írta.

A tagok magánélete miatt a közös munka nem volt egyszerű. Chad Gracey felesége várandós volt, Chad Taylor és Pat Dahlheimer egy filmzenés projekten dolgozott, Kevin Martin és Sean Hennesey pedig a Candlebox aktuális dolgaival voltak elfoglalva. Végül Taylorék húsz dalt írtak két, összesen húsz napig tartó session során. A lemezre végül tizenhárom dal került fel.

The Gracious Few: Chad Taylor, Patrick Dahlheimer, Kevin Martin, Sean Hennesey, Chad Gracey

The Gracious Few, a lemez

Ilyen előzmények után nem meglepetés, hogy a pszichedelikus, lebegős bevezető után úgy robban be az Appetite (Chad Gracey kedvence), ahogyan a két zenekar életművéből nagyjából semmi. A hetvenes évekre emlékeztető, pofonegyszerű, AC/DC-Led Zeppelin-hatású gitárdallam szinte kiszakítja a hangfalakat. Kevin Martin hangja sokkal ércesebb, mint amit tőle megszoktunk: olyan, mintha egy dühös Andy Woodot hallanánk (milyen furcsa a “düh” és “Andy Wood” szavakat egy mondatban leírni). Martin egyébként végig kiválóan hozza a Robert Plant/Andy Wood hangszíneket és dallamokat, elképesztően jól énekel a lemezen!

A második Honest Man talán az anyag leggyorsabban ható, húzós slágere, jogosan készült rá az első klip. Szövegéről, ami az újságok manipulált, gyakran a valóságtól teljesen elrugaszkodott főcímeinek bök egyet oda, Kevin Martin a következőket nyilatkozta.

Kevin Martin: [A dal szövege] apámat juttatja az eszembe, aki egy második világháborús veterán volt. Teljes szívéből hitt az amerikai álomban. A generációjának “becsületes embere” volt. Most, amikor bekapcsolom a televíziót rengeteg munkanélküli, éhező amerikait látok esélytelenül, hogy segítsenek magukon. Ez a dal egy ébresztő felhívás a világ vezetőihez, akik azt merik állítani, hogy képesek vagyunk gondoskodni magunkról.

A Gulity Feverben mintha csak a húszéves Andy Wood énekelne, Kevin Martin hangja a Malfunkshun-időket idézi. A The Few-t a dal felénél megérkező refrénje viszi el, ez is simán lehetne Mother Love Bone dal. A The Rest of You viszont akár Candlebox-szerzeményként is megállná a helyét, a lemez első igazi, rádiós értelembe vett slágere. Kevin Martintól sok-sok hasonló hangulatú dalt hallhattunk a későbbi lemezeiken, ez az érzés pedig csak tovább erősödik a következő felvétel esetén.

A Crying Time a zenekar tagjainak egy tragikusan (le sem írom, hogy hogyan, úgyis mindenki tudja) elhunyt barátjáról, bizonyos Wendellről szól. Wendell a Los Angeles-i Whiskey Bar vezetője volt. Ő is Pennsylvaniából érkezett a városba, így kézenfekvő volt, hogy a régi baráttal mindig együtt lógtak a zenészek, amikor Hollywoodban jártak: gyakran töltötték azzal az időt, hogy Wendell hihetetlen lemezgyűjteményét hallgatták.

Patrick Dahlheimer: Bárcsak ott lehettem volna vele. Bárcsak jobb megoldást választott volna a családja és a barátai miatt. Az öngyilkosság soha nem megoldás, és remélem, hogy ez a dal vethet némi fényt erre a nagyon komoly témára. Talán lehet valami jó abban is, ami a veszteségünkből származhat.

A Silly Thing szaggatott alapriffje és gitárdallamai eleinte a Live-ot idézik, a refrén viszont bődületes, arénákba való Candlebox. A Closer lehangolt gitárjai már-már new metal-zúzdába mennek át, Chad Gracey zseniálisan üti szét a számot.  Gracey fenomenális az egész lemezen, a kilencvenes évek egyik legjobb dobosa, méltatlanul keveset említik őt az írásokban. Na, de én most megtettem legalább! A What’s Wrong Black Crowes, a Tredecim pedig Alice in Chains. A Nothing But Love szellős, erőteljes basszusgitár-groove-ra épülő, utazós Live, Kevin pedig a csillagokat is leénekli a refrénben. Az utolsó Sing nyugodt lezárása, örömzene, Kevin itt néha kísértetiesen hasonlít Ed Kowalczykra az alsó tartományokban. A tizenharmadik dal egy hidden track, a címe All I Hear. Őrület, hogy miért csak ide rakták, mert akár kislemezre is mehetett volna, annyira jó dal!

A lemezt Richard Alan Graceynek, Chad nem sokkal korábban elhunyt édesapja emlékének ajánlották.

A lemez után

A lemez kiadását követően a zenekar turnéra indult az Egyesül Államokban, majd Európába is átnézett a zenekar pár koncert erejéig. 2011. május 28-án a Gracious Few a Rocklahoma fesztiválon játszott. Ez volt az utolsó koncertjük.

2011 júniusában Chad Taylor bejelentette, hogy a Live újra összeállt, de Ed Kowalczyk nélkül. Az új énekes – egészen a 2017-es, valódi reunionig – Chris Shinn, a seattle-i Unified Theory frontembere lett. (Hogy a képet egy kicsit még jobban összezavarjam, a Unified Theory dobosa Dave Krusen volt, a Pearl Jam korábbi, és a Candlebox régi-új dobosa volt.) Shinnel készült el az egyetlen olyan Live lemez (The Turn, 2014), amelyen nem Kowalczyk énekel.

Kevin Martin és Sean Hennesey eközben már a Candlebox új albumán dolgozott. A zseniális visszatérés, az Into The Sun vonalát továbbvivő Love Stories & Other Musings, 2012. április 3-án jelent meg. Hennesey 2015-ben kilépett a Candleboxból, miután a Peter Klett gitáros és Scott Mercado dobos, a zenekar alapítótagjai, elhagyták a zenekart, hogy inkább a Lotus Crush nevű saját projektjükre koncentráljanak.

A Gracious Few története itt véget ért. A pletykák szerint egy többé-kevésbé kész, második anyag a fiókban hever. A projekt nem csak azért volt jó, mert a Live zenészei számára esélyt adott a megújulásra és a továbblépésre. A Candlebox-Live egyedülálló kooperációja igazi csemegévé vált a rock és grunge rajongók számára.

A Gracious Few lemeze bátran odatehető az anyazenekarok kiadványai mellé. Jó szívvel ajánlott, nagyszerű alkotás, minden zeneszerető embernek a gyűjteményében van a helye. Aki teheti, szerezze be addig, amíg még lehet, amíg még nem késő!

___

The Gracious Few: The Gracious Few

Megjelenés: 2010. szeptember 14.
Kiadó: Questionable Entertainment
Producer: Jerry Harrison

The Gracious Few:
Kevin Martin – ének
Chad Taylor – gitár
Sean Hennesey – gitár
Patrick Dahlheimer – basszusgitár
Chad Gracey – dob

Tracklist:

  1. Appetite
  2. Honest Man
  3. Guility Fever
  4. The Few
  5. The Rest of You
  6. Crying Time
  7. Silly Thing
  8. Closer
  9. What’s Wrong
  10. Tredecim
  11. Nothing But Love
  12. Sing
  13. All I Hear (hidden track)

1 hozzászólás

  1. Kb. 2 éve ismerem ezt a lemezt, nagyon szerethető, kiváló hallgatni való. Csak CD-n kéne már megszereznem.:-) Örülök az írásnak, hátha így több emberhez eljut, megérdemelné a nagyobb figyelmet.
    Egyébként a Chris Shinn-nel készült Live (The Turn) album is jól sikerült. Nehezebben talál utat, de meghálálja a bizalmat.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Legutolsó Lemez

A LAP TETEJÉRE