A Pearl Jam egy harminchat dalból álló, három órát bőven meghaladó, bensőséges, a régi seattle-i barátoknak, ismerősöknek, rajongóknak szóló koncertet tartott a Home Shows névre elkeresztelt duplakoncert második estéjén. Hogy hogyan lehet negyvenhétezer embernek bensőséges koncertet adni? Valószínűleg csak nagyon kevesek lennének erre képesek. A Pearl Jam megcsinálta.
Pearl Jam, Safeco Field, augusztus 10. (Fotó: Pintér Miklós)
Rántott hús és sült krumpli
Az első napi Ten Club-os, színpad előtti helyet péntekre – jobb híján – a lelátó legfelső karéjára kellett cserélni. De azt is írhattam volna, hogy karajra, nem álltam volna messze a valóságtól. Mert én bizony olyat még életemben nem láttam, hogy valaki rántott hússal és sült krumplival érkezzen meg egy koncertre, pláne nem egy rock koncertre. Kell a kalória, nyilván kell, főleg az ülőhelyre, ez világos, a másfél órás mozifilmeket sem bírja ki mindenki pattogatott kukorica, meg nachos nélkül. Ha pedig azt sem, akkor hogyan lehetne túlélni egy három és negyed órás Pearl Jam-bulit nélkülük? Amerikaiék kényelmesen leültek mellém pár perccel a kezdés előtt, és beletunkoltak egyet a ketchupba. A flitterekhez nem illik a hagymaszag – gondoltam magamban, bár se flitter, se hagyma nem volt a környéken, mégis ez jutott eszembe valamiért. Volt időm régi Pokolgép dalokról elmélkedni, mert közeledett kilenc óra, jócskán csúszásban volt a program, a koncert csak nem akart elkezdődni.
Rántott hús, sült krumplival (Fotó: Pintér Miklós)
Hazai pálya
A nem seattle-i rajongóknak nagyon kevés esélye volt arra, hogy jegyet kapjanak a kiemelt állóhelyekre, de nem is volt ez olyan nagy baj. Lélegzetelállító volt a csordultig telt, hatalmas baseball stadiont a háromszázas szektorok magasságából látni. A kivetítők jól jöttek, kicsit olyan volt az összhatás, mintha valami koncertfilmet nézne az ember egy gigantikus kertmoziban. Ahol én ültem, onnan hangya nagyságúnak látszó zenészek szaladgáltak a színpadon.
Túl voltunk már az első este eufóriáján, de mindenki tudta, hogy másodikon valami egészen különlegesnek leszünk a szemtanúi. A koncert előtti napon Larry Ried (hamarosan jön az interjú!) a Georgetown Recordsban megemlítette, hogy Steve Turner nem régen beugrott hozzá a boltba és mesélte, hogy Mark Armmal csatlakozni fognak a Pearl Jamhez egy-két feldolgozás erejéig. Sejteni lehetett, hogy Green River ezen a fórumon már nem fog beleférni, hiába lesz ott Mark és Steve mellett Jeff Ament és Stone Gossard is a színpadon, mégis szívmelengető volt belegondolni abba, hogy Armék újra tízezrek előtt játszhatnak.
A Wash, Footsteps indítás varázslatos volt (Fotó: Pintér Miklós)
És annak minden előnye
A Pearl Jam nagyon készült a péntek esti show-ra. A gyerekeket és a tanár néniket mellőzték, beszéd is kevesebb volt a dalok között, így ennek a koncertnek sokkal nagyobb lendülete, sokkal jobb íve volt, mint a szerdai estinek. Krakkóban minden idők egyik legjobb setlitjét emlegette mindenki. Mit szóljunk a második Safeco Field-es dallistához?
Már a Wash, Footsteps indítás is varázslatos volt: melyik másik zenekar kezdene két olyan, egyébként csodaszép dallal, amelyek fel sem fértek a debüt album alapkiadására? Az egész nonszensz lenne, ha nem a Pearl Jamről lenne szó. Azt azért tegyük hozzá, hogy 1990-1991 környékén úgy öntötte magából Stone Gossard a gigadalokat, hogy a zenekar a Ten helyett egyből a Twenty-t is kiadhatta volna. A buli vége felé aztán előkerült a zseniális Leash (az Animal mellett a személyes kedvencem a Vs-ről), amit ki tudja mikor játszottak utoljára, valamint a Yellow Ledbetter is. Mindkét dal a Ten-lemaradók között van. A lemezről még elhangzott a Why Go, az Even Flow, a Jeremy (némileg váratlanul az utolsó ráadásblokkban) és az Alive is, azaz a Ten-korszak simán elvitte a koncert nagy részét!
Aztán ott volt a koncerteken szintén ritkaság számba menő Rats, az I’m Open és az este legjobb saját dala, az Immortality. Ezerszer hallottuk már, ismerjük Eddie minden frazírját, de amikor az elképesztően szép Mike McCready szóló után a dal eljutott az „I cannot stop the thought of running in the dark / Coming up a which way sign / All good truants must decide” lezárás elejéhez, az katartikus volt! A rántott hús szektor tagjai ekkor már felállva énekelték a hallhatatlan sorokat. „Some die just to live”. Néhányak halála kell ahhoz, hogy mások élhessenek.
Az Immortality mellett két feldolgozás volt még, amit érdemes külön kiemelni. Az egyik a Crazy Mary, ami főképpen Boom Gaspar („a zenekar 19 éve új tagja” – copyright EV) és Mike McCready érzelmes szólói miatt vált felejthetetlenné, a másik pedig a Crown Of Thorns. Hát persze, mindenki várta a Mother Love Bone dalt, elképzelhetetlennek tűnt volt, hogy ne játsszák el péntek este. Míg a Singles eredeti kiadásáról lemaradó, élőben csak második nekifutásra jól elővezetett, totális meglepetés Missing Chris Cornell előtt, addig a Crown Of Thorns, Andy Wood előtt tisztelgett. Kicsit csalódás volt, hogy míg szinte minden szám előtt volt hosszabb-rövidebb szöveges átkötés, addig a Mother Love Bone dalt mindenféle átmenet nélkül játszották el Vedderék. Legalább egy kicsit felvezethették volna, hogy nagyobb súlya legyen a dolognak. Persze, Eddie nagyon szépen énekelte, Mike McCready gyönyörűen játszotta a szólót, valami mégis nagyon hiányzott belőle. Mintha csak rutinból lefutottak volna egy kötelező kört.
A koncert további részéből házibulit csinált a Pearl Jam. Összesen tíz (!) feldolgozást vettek elő, a setlist egynegyede (!) nem saját dal volt. A Search And Destroyhoz (Iggy Pop) és a Sonic Reducerhez (Dead Boys) csatlakozott Mark Arm és Steve Turner, meg Kim Thayil is, aki szerdán még csak benézett, de most együtt tolta el a két dalt, meg még előtte a Kick Out The Jamst is a többiekkel. Thayilt hagyták szólózni, Mark pedig igazán kényelmesen érezte magát a stílusához közelálló dalokban, úgyhogy nagyon működött mindkét cover! Mintha még Stone Gossard is elmosolyodott volna egyszer-kétszer ezekben a percekben, de tőle megszokhattuk, hogy gyakran jobban élvezi a Pearl Jam-korszak előtti dalait (lásd Green Rivert a Sub Pop 25-on, vagy a Temple of the Dog turnét), mint az azt követőeket. (A Mudhoneyt Bécsben, Kim Thayilt pedig itthon láthatjuk majd az MC50 koncerten, az A38 Hajón!)
Nem lehetett nem észrevenni a Safeco Fielden a sok-sok Chris Cornell utalást. Mindkét este előtt Soundgarden, Temple of the Dog és Chris szólódalai szóltak a hangfalakból, Jeff Ament 20-as, Matt Cameron Soundgarden, Kim Thayil pedig Chris Cornell pólót vett fel az este tiszteletére. Főhajtások Cornell előtt: talán most először mutatták ki egy kicsit jobban a külvilág felé a zenészek az énekes halálával kapcsolatos érzéseiket. Eddie Vedder például a Soundgarden dobosaként konferálta fel Matt Cameront, a közönség reakciója elképesztő volt: hosszú-hosszú percekig tartó tapssal és éljenzéssel fogadták őt.
A Pearl Jam tagjai és a vendégeik szemmel láthatóan nagyon élvezték a hazai pályát, és annak minden előnyét is. Mintha a színpadon és a nézőtéren mindenki egy régi ismerős lett volna. Olyan volt, mint egy huszonöt (jó, huszonhét) éves osztálytalálkozó késő esti része, amikor a kezdeti (szerdai) ismerkedés és feszengés helyét átveszi az önfeledt szórakozás, a hajnali megsemmisülésig. Eddie Vedderék igazi örömünnepet varázsoltak a Safeco Fieldre.
Kenyérrel vissza
Seattle megőrült a Pearl Jamért. A város imádja a zenekart. A seattle-i emberek büszkék rá, hogy a „kölykeik” eljutottak oda, ahova a városból még senki sem. Büszkék, mert soha nem felejtették el, hogy honnan indultak, és a Vitalogy alapítványon keresztül támogatják a város nehéz sorsú lakosait, most éppen a hajléktalanokat. A kilencvenes évek elején sok kritikus által tiszavirág-életűnek vizionált, és emiatt lesajnált zenekar huszonhét éve a csúcson van, és kövek helyett kenyérrel dob vissza. Létezik-e nemesebb válasz ennél?
___
Pearl Jam – Home Shows, Night #1
Időpont: 2018. augusztus 10.
Helyszín: Safeco Field, Seattle
Setlist:
Aye Davanita (Intro)
1. Wash
2. Footsteps
3. Nothingman
4. Why Go
5. Brain of J
6. Interstellar Overdrive (Pink Floyd cover)
7. Corduroy
8. Rats
9. In Hiding
10. Whipping
11. Even Flow
12. Missing (Chris Cornell cover)
13. Daughter (W.M.A betéttel)
14. Immortality
15. I’m Open
16. Untought Known
17. Can’t Deny Me
18. Do The Evolution
19. Lukin
20. Porch
(szünet)
21. I Won’t Back Down (Tom Petty cover)
22. Thin Air
23. All Or None
24. Better Man
25. Crown Of Thorns (Mother Love Bone cover)
26. Kick Out The Jams (MC5 cover – Kim Thayil)
27. Spin The Black Circle
28. Rearviewmirror (Abba: Fernando cover – az újrakezdés előtt)
(szünet)
29. Crazy Mary (Victoria Williams cover)
30. Jeremy
31. Leash
32. Search And Destroy (Iggy Pop cover – Kim Thayil, Mark Arm, Steve Turner)
33. Sonic Reducer (Dead Boys cover – Kim Thayil, Mark Arm, Steve Turner)
34. Alive
35. Baba O’Riley (The Who cover)
36. Yellow Ledbetter
