SEATTLE | 20/10/2020 | 19:28

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Húsz év késéssel – Western State Hurricanes: Through with Love (2020)

Kategória: Lemez/Vinyl Szerző:

“Egy helyi banda, amely majdnem, majdnem-híres lett” – így ír keserédes humorral önmagáról a tiszavirág életű seattle-i Western State Hurricanes. A leginkább a jóval nagyobb népszerűségre szert tevő The Long Winters elődjeként ismert indie rock zenekar 1997 és 1999 volt aktív és imádták őket a városban. Hogy mégis csak 2020-ban jelenhetett meg lemezük, arról szinte kizárólag ők maguk tehetnek. Kritikánk egy húsz éves késéssel megjelenő lemezről.

Western State Hurricanes: Through with Love (2020)

John Roderick története

John Roderick 1968. szeptember 13-án született Capitol Hillen, Seattle-ben. Édesapja helyi politikus és ügyvéd volt, az ötvenes években Washington állam egyik szenátora lett. Édesanyja programozó volt. John három éves volt, amikor apja Alaszkában kapott munkát. A család Anchorage-be költözött. A szülők kapcsolata időközben annyira megromlott, hogy 1973-ban elváltak. Anyjával és nővérével visszaköltöztek Washingtonba, de nem érezték jól magukat a városban, különösen Johnnak hiányoztak a barátok. Rövidesen visszatértek Alaszkába és egészen addig ott is maradtak, míg a fiú ki nem járta a középiskolát.

John okos gyerek volt, nagyon magas érzelmi intelligenciával. Eszessége ellenére az iskolában finoman szólva sem tett meg mindent a jó jegyekért, viszont nagyon népszerű volt. Otthon, a családjában is valamiféle közvetítőként, megoldóemberként vett részt a vitás helyzetekben, és ez nem volt másképp a suliban sem. 15 évesen rúgott be először és 18 éves koráig bulikban és a bulikért élt. Az eszét nem a tanulás szolgálatába állította.

Az érettségi bizonyítvány kiosztásának napján történt, hogy az igazgató behívatta magához az irodájába. Felütötte a végzősök évkönyvét, és azt mondta Johnnak, hogy keresse meg a nevét közöttük. Természetesen a lista tetejét kezdte el böngészni a fiú. “Ó, az első nem én vagyok. A második sem.” Az igazgató leállította őt: “Hagy spóroljak neked egy kis időt. A lista legalját nézd!” Majd így folytatta: “Négy éven keresztül azon dolgoztál, hogy odakerülj. Csak gratulálni szeretnék neked, elérted, amit akartál.”

A következő egy évet John Roderick utazgatással töltötte. Úgy érezte, hogy mivel Alaszkában nőtt fel (“Alaszka nem Amerika”), nem tudja, hogy mi az az Amerika igazából. 1987-ben visszatért Seattle-be, majd beiratkozott Spokane-ben, egy jezsuita főiskolára, a Gonzagába. Volt ott egy program a rosszul teljesítőknek. A féktelen bulizásból azonban nem vett vissza. Ha össze lehetett törni valamit, összetörte. Ha fel lehetett gyújtani, felgyújtotta. Folyamatosan ivott. A heroint nem, de azon kívül jó pár dolgot kipróbált, például a cracket is. “Sohasem lőttem magam. És ettől távoltartani magát az embernek nem kis kihívás volt itt [Seattle-ben], a kilencvenes években. Mindig tudtam hol a határ. Azt is mondhatnám, hogy bennem volt, hogy mindig túl akartam élni. De minden mást kipróbáltam.”

Két évig bírta a főiskolán, majd Európa felé vette az irányt. 1990-ben megint visszatért Seattle-be és a legendás Off Rampben vállalt munkát. Végigjárta a szamárlétrát, mosogatófiúból szép fokozatosan üzletvezető helyettes lett. Beiratkozott a Seattle Central Community College-ba, és felhagyott az ivással is.

A dolgok kezdtek jóra fordulni. 1992 jauárjában volt munkája és felvételt nyert a University of Washingtonra. Úgy érezte övé a világ. 18 hónapja volt tiszta, amikor lazított a gyeplőn és újra egy brutálisan önpusztító életmódba kezdett. Az folyamatos alkoholizálás és droghasználat miatt elveszítette a munkáját, az újakat nem tudta megtartani és már nem volt hol laknia sem. Az egyik barátjának a hátsó kertjében álló, működésképtelen autóban lakott és folyamatosan rosszullétekkel küzdött. Iszonyatosan bőrben volt. A szenvedés 1995 decemberéig tartott. Addigra John Roderick mindent elvesztett.

A kiutat a zenélés jelentette számára. Második nekifutásra végleg felhagyott a kábítószerhasználattal és az alkoholfogyasztással, és számos rövid ideig működő formáció után Bun Family Players néven bandát alapított. A zenekar három évig volt együtt, helyi szinten kialakult egy kisebb rajongóbázisuk, de komolyabb sikereket nem tudtak elérni. A Bun Family Players 1997 októberében feloszlott és ez annyira megviselte Rodericket, hogy örökre fel akart hagyni a zenéléssel.

Hogy mégsem így alakult, azt az egyik utolsó koncertjükön előzenekarként fellépő Algea énekesnőjével, Stephanie Wickerrel való megismerkedésnek köszönhette.

John Roderick (fotó: WSH Facebook)

A Western State Hurricanes története

John Rodericknek annyira megtetszett Stephanie hangja, hogy feladva korábbi elképzeléseit felhívta őt. Roderick és Wicker úgy döntöttek, hogy közös projektbe kezdenek. Bár a lány akkor még tagja volt Algea-nek, és hivatalosan “csak segített Johnnak, hogy lemezszerződéshez jusson”, hamarosan mégis kilépett a zenekarból. Eleinte csupán akusztikus gitárokkal, zenekari kíséret nélkül kezdtek el demózgatni, különösen figyelve arra, hogy megtartsák a férfi és női ének egyensúlyát. Kis idő elteltével úgy döntöttek, hogy a dobgépek és más elektromos kütyük helyett inkább bevesznek egy hús-vér basszusgitárost és egy dobost. A választás Bo Gillilandre (ex-Severna Park) és Michael Shillingre (ex-Jeffrey Nothing) esett.

1998. május 4-én, mindössze hat nappal a ritmusszekció csatlakozása után a Western State Hurricanes már túl is volt az első fellépésen. A Breakdownban játszottak, a szintén seattle-i és egyre nagyobb helyi figyelmet kapó Sycophant előtt. A Sycophant tagjai nagy rajongói voltak a Bun Family Playersnek, John Roderickék ezért léphettek fel előttük.

A buli teltházas volt és nagyon jól sikerült, a helyi sajtó nagyobb része szuperlatívuszokban írt róluk. Persze fanyalgók mindig vannak és lesznek is. Ilyen volt a Melody Maker korábbi újságírója, Kurt Cobain hű csatlósa, Everett True is, aki óriási szarvihart kavart a banda körül a seattle-i Strange hasábjain. A brit aznap érkezett meg Seattle-be, hogy elfogadja a lap zenei szerkesztő helyettesi pozícióját. Mivel mindenhol és mindenkitől azt hallotta, hogy a Western State Hurricanes lehet a következő nagy dobás, lenézett a bulira és írt is róla. Így kezdte a cikket: “El sem hiszem, hogy milyen trágya a zenei élet a városban. Nem hiszem el, hogy itt kell lennem, és ezzel a baromsággal kell foglalkoznom.” Ismerve a habitusát, nem meglepő, hogy itt még nem hagyta abba, durvábban és durvábban ócsárolta a zenekart. Nyilvánvalóan messze túllőtt a célon.

A következő héten az újság rengeteg felháborodott levelet kapott az olvasóktól és John Roderick is tollat ragadott: “Üdvözlet Seattle-ben! Micsoda karrierív a Melody Maker szerkesztőjéből a Strange kibaszott segédszerkesztőjévé válni. A megjelenésed jól ki fogja majd egészíteni a normális Stranger újságírókat egy alkoholista sztárfasszal.”

A Strangerben minden héten volt valami új, lehúzós dolog a Western State Hurricanesről és ez egyáltalán nem esett jól Rodericknek. “Istenem! Képtelen voltam elhinni!” A következő héten True egy nagyobb írást publikált, amely úgy keződött, hogy “a Western State Hurrricans, a legrosszabb seattle-i zenekar”. Később True úgy emlékezett vissza, hogy ő sohasem támadta a WSH-t, csupán írt egy középszerű bandáról, miután milliónyi hasonló, középszerűvel találkozott már.

A Stranger cikkei egyre inkább kontra-produktívabbakká váltak. Ahelyett, hogy az olvasók megutálták volna a Western State Hurricanest, egyre többen lettek kíváncsiak rájuk. Még csak két hónapja állt össze a négyes, összesen két felléppésen voltak túl, amikor Jonathan Poneman, a Sub Pop kiadó egyik alapítója a hype hatására úgy döntött, hogy a harmadik koncertre ő is lenéz. Aztán lenézett a negyedikre is.

Poneman szerződtetni akarta a bandát, de amikor a felek egy kéthónapos tárgyalássorozat végén a Sub Pop irodájában találkoztak, Roderick a legrosszabb formáját hozta. Az énekes pökhendi volt, úgy gondolta, ha már a lemezkiadó annyira “el van tőlük ájulva”, és a “rock jövőjének” nevezi őket, akkor több pénzt kellene adnia a stúdiköltségek fedezésére. Az egyre hevesebbé váló vita egy pontján Roderick feltette a lábát az asztalra, a kezeit összekulcsolta a tarkóján és úgy kommunikált a Sub Poposokkal. Poneman berágott a nagyképű és tiszteletlen viselkedésen és soha többé nem kereste a zenekarvezetőt.

A történtek után a Western State Hurricanes tagsága úgy döntött, hogy az indie-hozzáállást erősítve, egy hordozható Tascam felvevő segítségével rögzítik az első lemezét egy pincében. A kísérlet csúfos kudarcba fulladt: bár a felvételek elkészültek, a végeredmény olyan rossz minőségű lett, hogy semmire sem lehetett használni őket. A tagok rettenetesen csalódott voltak.

Így 1999 márciusában egy rendes anyag nékül keltek útra, hogy az első lemezét promotáló Death Cab for Cutie előzenekaraként bejárják Amerika déli és délnyugati részét. A tagok a felszereléssel együtt egy apró dobozos autóba zsúfolódtak be, hatalmas távolságokat tettek meg, iszonyatosan kényelmetlen körülmények között. A tagok az összezártág miatt kezdtek egymás agyára menni. A turné egy rémálom volt. A zenekar ritmusszekciója úgy döntött, hogy ebben a formában nem akarja folytatni tovább. A kvartett 1999. április 17-én adott még egy utolsó koncertet a Showboxban és feloszlott. A Western State Hurricanes után semmilyen hivatalos anyag nem maradt fent.

Késóbb, 2001-ben John Roderick egy új bandát alapított The Long Winterst néven. A banda az idők folyamán jóval ismertebb és sikeresebb lett, mint bármi, amihez a frontember korábban belefogott. Az élete és zenei karrierje jó irányba fordult. A Western State Hurricans már-már a feledés homályába veszett, amikor aztán 2019 júniusában a hóna alá vágta a zenekar 1998-as demóját és az 1999-ben rögzített “nagylemez” dalait, besétált Stone Gossard Studio Lithójába, hogy teljesen új életet leheljenek a felvételekben.

A küldetés sikerrel járt: a Western State Hurricane első és egyetlen nagylemeze 2020. február 14-én, húsz éves késéssel ugyan, de végre megjelenhetett.

Western State Hurricans (b-j): Bo Gilliland, Stephanie Wicker, Michael Shilling és John Roderick (Fotó: WSH Facebook)

Through with Love

A Western State Hurricanes zenéje a legegyszerűbben az alternatív rock és az indie keverékeként írható le. Van benne némi R.E.M., és valamennyi Crowded House is.

A nyitó Unsalted Butter (milyen cím!) meg is mutatja, hogy mire lehet a továbbiakban számítani. A tiszta hangszínek dominálnak, Stephanie Wicker és John Roderick nagyjából fele-fele arányban osztják meg az énekdallamokat. Klasszul kihasználják a férfi és női énekhangban rejlő változatosságot, emiatt pedig végig nagyon izgalmasak a kétszólamú vokálok.

Az Unsalted Butter mindenképpen a jobbak dalok közé sorolható, ahogy a refrénjénél kicsit lendületesebbé, erőteljesebbé váló címadó, a Through with Love is. A többi szám szépen elcsordogál, jól össze vannak rakva, de semmilyen különösebb dolgot nem akarnak a hallgatótól. Aztán a lemez végén váratlanul felbukkan két olyan felvétel, amiről mindenképpen érdemes külön-külön is szót ejteni, merthogy a legjobb dalok valamilyen furcsa oknál fogva a lemez végére kerültek!

A nyolcadikként bújkáló lassú Mimi gyönyörű szép a csodás kétszólamú vokálokkal, a lassabb tempóval és emlékezetes gitárdallamkkal. Azt a szöveg alapján nem tudom eldönetni, hogy “Mimi szemei” és a “lángoló babák” milyen összefüggésben vannak, de ha John Roderick úgy érzi, hogy “átlépte a határt”, akkor nem sok jót sejtek a történet mögött. Jó lenne tudni a sztori hátterét, mert úgy még többet adhatna a dal!

A másik kiemelésre méltó felvétel, az utolsó előtti Nora. Itt végre torzított alapokat kapunk, van lendület, kiváló darab! A dal arról szól, hogy nevezett hölgyet John nem tudja úgy szeretni, ahogyan az szeretné, hogy szeresse, de az sem tetszik neki, hogy John imádja a bajt. Nora sosem mondja ki addig, hogy szeretlek, amíg a fiú nem mondja. Őrület! Erre a dalra simán rá lehet sütni a grunge-bélyeget, ráadásul az egyetlen igazán király gitárszóló is itt található. A dal végi megőrülés különösen erős, bárcsak kilenc ilyen lett volna még a lemezen!

Ha csak ezt a két felvételt lehetne megmutatni a lemezről, nem sokan lennének, aki ne rohannának azonnal lemezboltba, online felületekre vagy bárhová, hogy megszerezzék az albumot. A másik nyolc sajnos nem ugyanezen a színvonalon pörög, de azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy ne lenne egytől-egyig mind kellemes hallgatnivaló.

Összefoglalás

A Western State Hurricanes a grunge hype után érkezett, de a lemezt hallgatva érthető, hogy miért szerette Seattle egyik fele a bandát. Az egyszerű dalszerkezeteknek és a fülbemászó dallamoknak köszönhetően nagyon könnyen befogadható az anyag. Valójában egyiken sem lehet különösebb fogást találni, talán csak az a megfoghatatlan plusz hiányzik belőle, amitől egy másik szintre tudna kerülni.

Nagyon fontos és jó dolgonak tartom, hogy a dalokat hivatalosan is kiadták Roderickék, régi adósságukat törlesztették ezzel a seattle-i zenetörténetnek. Nagyon szerethető album a Through with Love, bármikor szívesen veszi elő az ember. Nem rengeti meg a világot, de vannak olyanok alkalmak, amikor nem is kell, hogy bármi is megrengesse.

És hogy mi lett az Everett True-sztori vége? Egy időben John Roderick egy újságosnál vállalt állást. Történt, hogy True – nem tudván, hogy John ott dolgozik – betoppant, hogy vegyen egy NME magazint. Ahogy meglátta a frontembert, zavarba jött, és kínos magyarázkodásba kezdett arról, hogy nincs semmi személyes abban, amiket a Western State Hurricanesról írt, ez szimplán csak meló a számára. John higgadtan maradt, és azt mondta, True csak szívességet tett nekik, mert minél durvábbat írt, annál jobban nőtt a közönségük a koncerteken. Innentől kezdve a brit minden nap benézett Roderickhez. Talán azért, mert magányos volt és talán azért is, mert végre talált magának egy embert, akivel intellgens módon lehetett zenéről beszélgetni. De True hozzáállása ezután sem változott meg a West State Hurricanesszal kapcsolatban: soha, egyetlen egyszer sem írt pozitív hangon John bandájáról. Csupán apróbb utalásokat tett arra, hogy Roderick egyébként jó ember.

A pontszám a zenekar történetének, John Roderick életművének, a Miminek, a Norának és elsősorban annak a végtelenül örömteli dolognak szól, hogy végre a West State Hurricanes lemez húsz év késéssel ugyan, de végre megjelenhetett.

Pontszám: 7,5/10

___

Western State Hurricanes – Through with Love (LP)

Megjelenés: 2020. február 14.

Kiadja: magánkiadás

Western State Hurricanes:

John Roderick – ének, gitár

Stephanie Wicker – ének, gitár

Bo Gilliland – basszusgitár

Michael Shilling – dob

Dallista:

  1. Unsalted Butter
  2. Samaritan
  3. Carparts
  4. Copernicus
  5. Medicine Cabinet Pirate
  6. Through With Love
  7. Delicate Hands
  8. Mimi
  9. Nora
  10. Samaritan Reprise

Vélemény, hozzászólás?

Legutolsó Lemez

A LAP TETEJÉRE