SEATTLE | 22/07/2018 | 15:17

Seattle | Music | Culture | Magazine

Jason Everman: Az ember, aki ott sem volt, vagy mégis?

Kategória: Történet Szerző:

A grunge kétszeres Pete Bestje, A rock and roll katona, A háborús hős filozófus – a róla szóló cikkekben a legjobb címeket már ellőtték, így maradt a Veterán orrpiercinggel, vagy a Modoros metálos, esetleg a 606,17 dolláros fiú. Filozófus-történész, gitárhős, háborús veterán és egyben a kilencvenes évek legnagyobb lúzere, akit egy éven belül két, később világhírűvé váló zenekarból is kirúgtak. De valóban lúzer, vagy inkább egy nagyon színes életutat bejárt, igazi reneszánsz ember? Józsvai Gergely cikke.

Nirvana-1989-bleach_Jason Everman 169_OK Kurt Cobain, Jason Everman, Chad Channing, Krist Novoselic – Nirvana

A sokhajú headbanger

Bár az első Nirvana album, amit 1994-ben (a Blood Sugar Sex Magikkel és a Vs-szel együtt – mint a későbbi zenei ízlésemet alapvetően meghatározókat – a külföldön élő rokonoktól megkaptam, az In Utero volt, idővel mégis a Bleach lett az első számú kedvencem. Mivel ezt jóval kevesebben ismerték és hallgatták, ezért valahogy közelebb kerültem ezekhez a számokhoz, mint valami „bennfentes” rajongó. Érdekes volt, hogy ezen még nem az egyébként általam is csodált és később az egyik legszimpatikusabb rocksztárrá váló Dave Grohl dobolt, hanem egy fiatal, vézna, alacsony hosszú hajú és valahogy ismeretlenül is rendkívül szimpatikus srác: Chad Channing. Aztán feltűnt, hogy annak ellenére, hogy az MTV-ből ismert korai koncertfelvételeken eleinte csak hárman játszottak, ezen az albumborítón négyen vannak. Kurt, Krist és Chad mellett egy Jason Everman nevű gitáros is feltüntetésre került a belső oldalon. Aha, szóval ő lesz a „sokhajú headbanger” a bakelit koptatós Telecasterrel!

___

Alaszkából Nyugat-Washingtonba

Jason Alaszkában, Kodiak szigetén, egy apró településen, Ouzinkie-ben született, ahol a szülei egy kétszobás faházban laktak, ahova azért költöztek, hogy a természetbe visszavonultan éljenek. Később a szülők házassága megromlott és édesanyja a zord körülményeket megunva fiával Nyugat-Washingtonban kezdett új életet. Jason tizenöt évesen már élt-halt a punk rockért, ami – ahogy egy előadásában fogalmazott – a hangerejével, gyorsaságával és az agresszivitásával egyfajta zenei középső ujj volt a számára akkoriban.

Már gyerekkorában voltak problémái a hangulatváltozásaival és a viselkedésével (egy barátjával felrobbantottak egy WC-t), ezért elküldték egy szakemberhez, aki történetesen gitár őrült volt (és mellesleg a Seattle Supersonics sportpszichiátere). Jason az első gitárt ott vette a kezébe. Alapvetően dobos szeretett volna lenni, de a dobfelszerelés meghaladta volna a lehetőségeit és a szülei sem rajongtak az ötletért. Saját bevallása szerint a zene szeretete és az általa kapott függetlenség érzete miatt kezdett el gitározni. A gitárral való ismerkedés során persze találkozott a kor kedvenc rock zenekaraival is, mint a KISS az AC/DC és hasonlók. Több más középiskolai zenekar mellett egy Malfunkshun-utánzat bandában (StoneCrow) együtt játszott barátjával, Chad Channinggel. A Nirvanát is Chaden keresztül ismerte meg: 1988-ban, még Skidrow néven játszottak a tacomai Community World Theatre-ben. Akkor még Dale Crover (Melvins) ült a dobok mögött, és mint „Dale új bandáját” hallgatták meg Chaddel. Nem sokkal később Chad átvette Dale helyét a Nirvanában.

Nirvana Jason Everman

Nirvana ’89:  Kurt Cobain, Jason Everman, Chad Channing, Krist Novoselic

A 606,17 dolláros fiú – A Nirvana-sztori

Így történt, hogy a Nirvana Seattle-ben Evermannél szállt meg a Bleach első stúdiófelvétele előtti éjszakán. Az akkor pénz szűkében lévő zenekar kölcsön kért tőle, így végül az album munkálatainak 606,17 dolláros összköltségét Everman állta halászattal keresett spórolt pénzéből, talán ezért került fel a borítóra gitárosként, annak ellenére, hogy az album felvételein nem játszott. A 2009-es újrakiadásról már lehagyták, mint közreműködőt (a borítóképen maradt) és csak a külön köszönet rovatban említették meg. „Még mindig tartozunk neki azzal a 600 dollárral. Talán küldenem kéne neki egy csekket” – mondta Kurt egy, a Rolling Stone-nak adott, 1992-es interjújában. Az összegben egyébként nem szerepelt a Love Buzz és a Big Cheese című számok felvétele, mivel ezeket a Spank Thru (ez a Sub Pop 200 című válogatásra került fel) és a Blandest című számokkal együtt már korábban felvették, körülbelül 150 dollárért. A Nirvana Evermannel közös felvételt csak egyet készített, egy Kiss feldolgozást (Do You Love Me?), amely a Hard To Believe című emlékalbumon szerepelt.

A Bleach-et a seattle-i Sub Pop Records adta ki és 1989. június 15-én került a boltokba. Eladásai lassan indultak, de néhány hónappal később, köszönhetően a javuló kritikáknak és a Sonic Youth hathatós segítségnek, végül sikerült 35 000 példányt eladniuk, ami nem volt rossz akkoriban egy ilyen kis bandától. A Nevermind sikerét követően aztán a Bleach csak az Egyesült Államokban 1,7 millió példányban kelt el.

1989 februárjában elindult a lemez turnéja és úgy tűnt, hogy Kurtéknek szükségük van még egy gitárosra. Ebben az időben kezdett a Nirvana kiemelkedni a környéken játszó több tucat hasonló és egymás koncertjeire járó, kora huszonévesekből álló banda közül. Kurt szerint Jason rendes fickónak látszott és „Sub Pop-os haja” volt (hosszú, dús, göndör vörös hajat és orrkarikát viselt), így felvették. Kapott egy demo kazettát (ezen még Dale dobolt), amiről otthon megtanulta a számokat. A cél az volt, hogy Jason kicsit átvegye Kurt szólamait, hogy ő jobban tudjon koncentrálni az éneklésre. Kurt egy San Francisco-i koncert előtt, mint az „ő kis meglepetését” mutatta be Jasont a Sub Pop alapító Jonathan Ponemannek, aki nagyon meggyőzőnek találta.

A turné egy klasszikus kezdőzenekaros turné volt: négyen a felszereléssel együtt egy furgonban, városról városra járva kisebb-nagyobb bulikat adva. A gázsi nagyjából fedezte a benzinköltséget a következő koncerthelyszínig és valamit még tudtak belőle enni, jellemzően valami gyorskaját, ami nem tett jót Kurt egyébként is érzékeny gyomrának. Akik utaztak már összezárva több ezer kilométert heteken át tudhatják, hogy milyen, amikor egymás vezetési stílusát kell elviselni, vitatkozni azon, hogy milyen zenét is hallgassanak, vagy mikor álljanak meg pihenni. Az ilyen körülmények vagy egy életre összehozzák az embereket, vagy (ami gyakoribb) rövid úton egymás idegeire mennek. Megoszlanak a vélemények azok között, akik hallották a Nirvanát Evermannel négyesben játszani. Van, aki szerint sokkal erőteljesebb lett a hangzás a korábbihoz képest, míg mások szerint csak a zaj lett több. A zaj és a haj. Everman zenei ízlése elég szerteágazó volt, de akkoriban a metal és leginkább a speed metal iránt rajongott, a grunge-nak pedig a súlyosabb, lassabb változatát kedvelte.

Nirvana Jason Everman 3 A zaj és a haj

Egyes visszaemlékezések szerint a színpadon igen exhibicionista módon viselkedett, Kurt szerint olyan volt, mint egy amfetaminnal telenyomott páva. Nem egyszer konkrét műsort adott le, egy San Franciscó-i koncerten például Miki egér-ruhában jelent meg, míg Kurt és Krist bohóckodásai sokkal inkább ösztönösek voltak. Ahogyan a hangszerpusztítások is, amivel Everman soha nem tudott azonosulni. Volt, hogy az egyik koncertállomáson Kurt csak énekelt és Jason gitározott, mert előző este az énekes összetörte a hangszerét, amit nem tudott pótolni. Másrészről, míg Everman az előadás közben beleadott apait, anyait, addig a koncertek után és a turnéállomások közötti úton visszahúzó volt, alig beszélt a társaival. A nőkhöz való viszonya is homlokegyenest különbözött a társaiétól, Jason az „old school rocker” vonalat folytatta és lányokat vitt fel a szobájába a koncertek után, míg a többiek nem díjazták ezt a fajta hozzáállást. Nem nehéz kitalálni, hogy ez a fajta ellentét és az ebből fakadó feszültség hosszútávon nem volt tartható a zenekaron belül.

A zenekar július 18-án a New York-i Pyramid klubban lépett fel. A felvételek tanúsága szerint a második szám, a Floyd The Barber alatt Kurt nem nagyon tud mit kezdeni a közönség egyik részegen a színpadra tévedt tagjával, aki ráadásul folyamatosan az egyik mikrofonba káromkodott. Krist – játék közben – próbálta finoman a színpad szélére terelni, de nem nagyon sikerült neki. A pasas ezután elveszti az egyensúlyát és Kurt gitárjába kapaszkodik, erre Jason erősen odébb taszítja végül pedig hárman, együttes erővel lelökik a színpadról, Jason pedig gitárját hátrahagyva látható szándékkal utána is ugrik. Pár másodperccel később már ismét a színpadon van és a koncertvégi már-már szokásos ökörködésben is benne van, mégis ez lett az utolsó koncertje a Nirvanával. A turné további állomásait lemondták.

A zenekar és Jason nem igazán tudott kommunikálni egymással az együtt töltött szűk fél év alatt. A Pyramid klubban adott koncert után Kurt és Krist úgy döntött, hogy kirúgják Jasont a bandából, de vele ezt egyértelműen nem közölték – mint ahogy annak idején a korábbi dobossal Dave Fosterrel sem. Miután visszamentek Seattle-be, Evermant az egyik barátjuk lakásában hagyták és eljöttek nélküle. Így fordulhatott elő, hogy hetekkel később Jason még úgy ment be a Sub Pophoz, mint a zenekar tagja, míg a többiek addigra már hármasban rögzítettek jó néhány számot, többek közt a Been A Sont, a Staint és a Polly egy korai verzióját.

Sosem kapott választ arra, hogy miért rúgták ki a zenekarból. Kurt a szakításról egy másik interjúban azt mondta, hogy a zenekar élete kezdett egy szappanoperához hasonlítani és a problémák forrásaként Evermant azonosították, bár mindez nem csak az ő hibája volt. A turnéról hazafelé vezető majd’ ötvenórás úton szinte ez szót sem szóltak egymáshoz, és a dalok melyek ebben az időszakban születtek sem ütötték meg a korábbi szintet. Jason, mint kiegészítő gitáros, a klasszikus próbák hiánya miatt a dalszerzési folyamatban sem igazán vett részt. Channing szerint Evermant is zavarták dolgok, de ezekről nem nagyon beszélt, inkább úgy tűnt, mintha nem akarna ott lenni.

Jason szerint már csak azért is nehezen működött a dolog, mert míg Krist és Kurt és egy helyen laktak, Olympiában, addig ő és Chad más-más városokban. Novoselic szerint volt néhány jó hangulatú közös fellépésük, de hamar rájöttek, hogy egy olyan zenekarban, melynek frontembere zárkózottságáról és hangulatingadozásairól ismert nincs helye (még) egy ilyen lehangoló, befordulásra hajlamos figurának. Sokatmondó az is, hogy a Melody Maker újságírója és a Nirvana közeli barátja Everett True, 1989 tavaszán még a négy taggal készített interjút, de mire az az újságban megjelent, addigra Everman már elhagyta a zenekart, ezért True átírta a cikket úgy, mintha csak három emberrel beszélgetett volna.

Louder Than ‘Garden –  A Soundgarden kaland

A Soundgarden ebben az időben a távozó alapító tag, Hiro Yamamoto helyére keresett valakit, Kim Thayil gitáros pedig felhívta Jasont is – akivel korábban már találkoztak –, hogy lenne-e kedve eljönni egy meghallgatásra. Jason felkészülten és rendkívül idegesen érkezett, mert míg a Nirvanát is nagyon szerette, a Soundgardenért rajongott. Eljátszottak egy jó pár dalt együtt, majd hazament és azt gondolta: szuper volt jammelni a srácokkal, de mivel rengetegen jelentkeztek (Ben Shepherd is rajta volt a listán, de ő nem tudta játszani a dalokat) és még Európából is jöttek páran, nem gondolta, hogy lesz folytatása a dolognak. Egészen addig, amíg Kim újra elhívta egy második körre. Majd eltelt egy hónap, meghallgattak még egy tucat basszusgitárost, amikor Kim ismét felhívta Jasont: „Mit csinálsz ma este? Lenne kedved velünk lógni?” Nos, erre kevesen mondtak volna nemet, így velük tartott, bár arra gondolt: na, ez az a rész, amikor azt mondják: „Jó voltál, de mi mást választottunk”. Már egy ideje járták a várost, amikor este tíz körül a Lake View temetőhöz érkeztek, ahol Bruce Lee-t is eltemették és épp másztak át a kerítésen, amikor Kim hátrafordult és csak úgy odavetette: „Lenne kedved beszállni a bandába?”

Soundgarden Jason Everman

Soundgarden ’89: Jason Everman, Chris Cornell, Matt Cameron, Kim Thayil

Jason 1989 szeptemberétől, 22 évesen, mint a Louder Than Love turné basszusgitárosa játszott a kedvenc seattle-i zenekarában. Ezzel legalább egy szinttel lépett feljebb, hiszen Chris Cornell zenekara akkoriban már befutottnak számított, jóval stabilabb rajongói körrel, komolyabb fellépésekkel, profi stábbal és egy nagyobb kiadóval (korábban ők is a Sub Pop-hoz tartoztak) a hátuk mögött. Yamamoto váratlan távozásának is részben ez lehetett az oka, az ő őszinte punk hozzáállásához a Soundgarden már túl professzionális volt.

Everman élvezte a nagyzenekari státusszal járó jobb körülményeket, a hoteleket, a turnébuszt, a jóval komolyabb fizetést, a lehetőséget, hogy az európai turné során rengeteg múzeumba eljuthatott. Látszólag sokkal inkább illett a Soundgardenbe, mint a Nirvanába és a göndör gitáros remekül is érezte magát a bandában. A temperamentuma és talán a korkülönbség miatt a többiek azonban itt sem tudtak vele hosszútávon együtt dolgozni és – főleg a közte és Chris Cornell közti súrlódások miatt – a turné végeztével elküldték. A beszámolók szerint gyakran egyik pillanatról a másikra változott meg a hangulata minden látható ok nélkül. A többiek nem tudtak mit kezdeni ezzel és ez itt is feszültséghez vezetett. A koncertfelvételeken túl, velük is csak egy feldolgozás számot (Beatles – Come Together) rögzített stúdióban. Jason Everman helyét egy szintén Soundgarden rajongó barátja, Ben Shepherd vette át. Vele rögzítették a következő albumukat, a Badmotorfingert, mely dupla platina lemez lett. Egyébként korábban Chadet pont Shepherd mutatta be Krist Novoselic-nek. Így ment ez akkoriban Seattle-ben.

Military Funk

Jason a Soundgardentől való távozását igazi lelki traumaként élte meg. Egy időre Kanadába utazott, hogy kipihenje magát és a barátaival legyen. Ezt követően Everman a San Franciscó-i  Mind Funkhoz csatlakozott. Ebben a zenekarban döntötte el, hogy valami teljesen mást fog csinálni. Nem akart évekkel később is arról másfél évről mesélni, amikor világhírnév előtt álló zenekarokban játszott, másrészről – az ő szavaival – már nem kapott többet a zenéléstől. Reggelente, míg zenésztársai pihentek, ő biciklizett és úszott, hogy formába hozza magát. 1994-ben egy hirtelen fordulattal belépett a hadseregbe és egy európai turné befejezését követően nem sokkal már a georgiai Fort Benning támaszpontra buszozott, hogy kopaszra borotváltan részt vegyen egy 61 napos kiképzésen. A kiképzés felénél tartott, amikor értesült Kurt öngyilkosságáról és ekkor szereztek tudomást a felettesei és kiképzői is arról, hogy ki is ez a vörös hajú srác valójában. Egy katonatársa szerint Jason sosem említette előkelő zenei múltját, de ez előbb-utóbb valahogy mindig kiderült.

Jason Everman US Army 2 Jason Everman Afganisztánban (Forrás: The New York Times)

A sorozást követően az amerikai hadsereg gyalogos alakulatához (Rangers) került, de ambíciói tovább vitték és a 9/11 idején már a speciális egységeknél (zöldsapkások – SEAL) szolgált. Mesterlövészként megjárja Afganisztánt és Irakot. Az Egyesült Államokba történő visszatértét követően, pihenésképpen egy rövid ideig biciklis-futárkodott New Yorkban, majd megmászta a Himaláját és nepáli szerzetesek közt dolgozott és tanult.  A seregtől őrnagyként a CIB kitüntetés (Combat Infantryman Badge) birtokosaként szerelt le 2006-ban. Ezt követően beiratkozott a Columbia egyetemre, ahol filozófia szakon végzett, 2013-ban. Írt egy betétdalt Catch And Release címmel egy díjnyertes rövidfilmhez (A Marine’s Guide to Fishing). Az egyetem évkönyvében kétszer is szerepelt egy-egy rövid történettel, de írói ambícióit állítólag egy regény megírásával szeretné kiteljesíteni.

Legutolsó Történet

A LAP TETEJÉRE