GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Off The Kisterem | Ozone Mama, The White Dominos koncert, Dürer Kert, Budapest

Kihagyhatatlan. Ez jutott eszembe, amikor megláttam a Rockstar Magazin 6. szülinapi bulijának line up-ját. Azt persze sajnáltam, hogy párhuzamosan a Sex Action dübörög a Barba Negrában, és én nem lehetek ott, de mivel az Ozone Mama-t, és a dán The White Dominos-t is mindenképpen meg akartam nézni, így aztán nem volt kérdés, hogy a Dürer Kertet választom. Hogy jól döntöttem-e? Ha visszafogottan akarok fogalmazni, akkor is azt kell mondanom, hogy nemzetközi mércével mérve is döbbenetesen jó koncerteket láttam.

OM Andris MarciOzone Mama

The White Dominos

Nem sokat tudtam a The White Dominos-ról a koncert előtt, de azért a YouTube-on az I Want You videóját többször is lepörgettem szombat délután. A klip alapján nekem valamiért a Jet jutott eszembe a srácokról, és mivel az ausztrálokat nagyon szeretem, ezért nem akartam lekésni a kezdésről.

Képzeljetek el négy fiatal északi srácot, akik úgy tolják a ’70-es évek rockzenéjét, mintha legalábbis ők találták volna fel a műfajt. Jogosan kérdezhetnénk, hogy ez oké, de 2015-ben ez hogyan lesz hiteles? Az biztos, hogy alapból nagyon jó zenészeknek kell lenniük hozzá, de ez önmagában nem elég szerintem. Kell lennie valami plusznak is bennük, ami miatt nem érzed műanyagnak, vagy valamilyen felvett dolognak ezt az image-et.

Már a beálláskor kiderült, hogy mindhárom gitáros srác állati jól énekel, és a videóhoz képest egy fél mamutcsordányi gitársound-dal erőteljesebben is szóltak. Legutóbb a Men In The Box koncerten, a Showbarlangban volt ilyen jó előérzetem a beállás alatt egy bulival kapcsolatban, amikor Takács Vilkó, a zenekar gitárosa a Died című Alice in Chains dal riffjével melegített a koncertre.

Ott is és itt is bejöttek a megérzéseim.

The White Dominos: a koncert

Elég szellősen álltunk a kisteremben, amikor belecsaptak a húrokba a fiúk, de ahogy a Dürer folyosójára kiszűrődő zaj elkapta az embereket, úgy telt meg szép lassan a kémia terem nézőtér. A srácokat ez nem nagyon zavarta, simán úgy játszottak, mintha a Wembley-ben lennének. Közönség-énekeltetéssel az Only Light című dalban, hangfaltámadással valamelyik zúzósabb tételben.

Az egész show egészen magával ragadó volt.

A zenét valahová a Cream/Led Zeppelin/Wolfmother/Jet/Mars Volta vonalra lőném be, utóbbit főleg Jonas Sharpe énekhangja miatt. Mégis többnek tűnnek a dominók, mint egyszerű kópiának. Tele vannak megjegyezhető dallamokkal, hatalmas refrénekkel. Talán a legendás skandináv dallamérzék lehet a háttérben? Nem hinném, hogy lehetne általánosítani, inkább azt mondanám, hogy ezek a srácok ráéreztek valamire. Nagyon.

Gyorsan be is szereztem az eddig megjelent két EP-jüket, mindkettő zseniális, még ha a koncert soundjához képest elsőre talán kevésbé szőrösnek és zúzósnak is érzem a stúdiós megszólalást. A legjobb példa erre talán a Like A Ghost című daluk, amit élőben itt játszottak először Budapesten, és orkánként pusztította el a jelenlévő közönséget. A cd-n viszont inkább a dal slágeressége köszön vissza, mintsem a dübörgő basszus-dob sound elsöprő ereje. Egyébként meg hatalmas favorit lesz mindenhol, biztos vagyok benne, hogy sokat fog lendítani a srácok karrierjén ez a dal!

Jonas amúgy szenvtelenül szemtelenül fiatal, de a hangjában már most ott van a korai Robert Plant/Cedric Bixler Zavala/Andrew Stockdale feeling, ráadásul nagyon jókat is gitározott. A szólógitáros Daniel Potts végig vokálozta a koncertet, hatalmasakat szólózott, kifejezetten szépen szólt a hangszere. A harmadik – kvázi – frontember a zenekar basszusgitárosa, Magnus Gaardbo nekem valahol John Paul Jones és Roger Glover stílusában pengetett. A közönség-énekeltetésnél bejött a színpad közepére, és ő vezényelte az eseményeket. Egyébként a srác totál úgy néz ki, mintha Orlando Bloom és Johnny Depp szerelemgyereke lenne, a lányok szemmel láthatóan nagyon kedvelték őt.

Mads Back Hansen dobos is nemzetközi szinten ütött, minimál dobcuccán szintén időutazóként hozta a ’70-es éveket, ráadásul a koncerten végig Ozone Mama póló volt rajta. Tudom, ez még nem az Ossian/Adrian Smith szint, de mégis jó volt látni, hogy egy külföldi zenekar dobosa egy magyar rockbanda pólóját viseli koncerten!

Nem nehéz megjósolni, hogy a felvételek és a koncert alapján a fiúk karrierje messze túl fog mutatni a Dürer kistermén. Sőt. Már most szólok, hogy egyszer még büszkén, és könnyes szemmel fogunk visszaemlékezni erre a koncertre.

– Tudom, hogy hihetetlennek tűnik, de képzeld, hogy a The White Dominos egyszer játszott a Dürerben, még nagyon régen!

– Nekem mondod? Én ott voltam…


Ozone Mama

Egy ilyen erős produkció után nem volt egyszerű színpadra lépnie az Ozone Mama-nak. Sokan voltak, akik főleg miattuk érkeztek a Dürerbe, jópár OM pólós fiút és lányt lehetett látni a nézőtéren. Szerencsére – ahogyan a The White Dominos-nál – itt is egyre többen kapcsolódtak be a koncertbe, így végül teljesen megtelt a kezdésre a kisterem. Jó volt látni, hogy simán megugorják a White Dominos által magasra tett lécet. Sőt, sőt, sőt…

A Nomad lemezkritikában leírtam, hogy a Grungery indulásánál katalizátor volt a Hotel Polimer albumának megjelenése, illetve az, hogy a mainstream média mennyire agyonhallgatta azt az albumot. (Szerencsére azóta Cicóéknál valamennyire már javult a helyzet.) Ha ott kiakadtam, akkor az Ozone Mama-val kapcsolatban legalább annyira érthetetlennek tartom, hogy ilyen kiváló zenészek, két ilyen kiváló hanganyaggal, ilyen lehengerlő koncertekkel, hogyan lehet, hogy nem tízezrek kedvencei?

Székely Marci hangjában ott van Chris Cornell, meg talán néha Eddie Vedder is. Ráadásul egy olyan szerethető és profi frontember, aki a színpadon, és azon kívül is képes szimpátiát kelteni még azokban is, akik életükben nem hallották még az Ozone Mama-t. Zseniális énekes, nagy értéke a magyar zenei életnek!

Ebben a zenekarban gitározik az ország egy legfeelingesebb gitárosa, és az Ozone Mama zenei agya, Gábor Andris, akinek a kisujjában van a space rocktól a Stones dolgokon át az egész ’70-es évek, és szerencsére egy jókora grunge is. Ott lóg az a Flying V a nyakában, és az ember azon gondolkodik, hogy ha Andris nem ide születik… de mindegy is, felesleges már ezen polemizálni. Örüljünk, hogy itt van!

Ráadásul a srácok egy olyan ritmusszekcióval nyomulnak Dobos Gergő basszusgitáros és Gulyás Máté dobos személyében, akiket nagyjából – zeneileg és kinézetre egyaránt – bármelyik nagy amerikai rockbandába be lehetne nyugodt szívvel állítani.

A srácok ráadásul iszonyat jól mutatnak a színpadon: derékig érő hajak, folyamatos headbang, szimpatikus tagok. Tisztára úgy néznek ki, mint egy normális rock zenekar a hőskorból. Amerikai és kanadai rádiók játsszák a dalaikat, szerepeltek a legendás Classic Rock Magazin cd mellékletén az I Really Care dalukkal, itthon még Fonogram díjat is nyertek.

És hogy miért írom ezt?

Mert a koncert ehhez mérten is lehengerlő volt.

A Buried in My Head-del indult a headbang (mekkora refrén van már itt kérem), és később sem nagyon lassítottak a fiúk. Jött a San Francisco azzal a király refrénnel, és a Mississippi mocsárvidékéről származó riffel a dal végén, kötelező léggitározással a nézőtéren. Bár erdetileg nem terveztem, hogy ezt a dalt is megosztom, de ahogy az előbb újra meghallgattam, nem tudom kihagyni. Egyszerre Badmotorfinger időkbeli Soundgarden, némi Black Sabbath és egy jókora Down, mégis tipikus Ozone Mama. Hát, nem sok ennél jobb hatást tudnék felsorolni egy dalnál, de nem is szaporítom a szót. Itt van, klikk a playre!

A Sidekick Miracle egy csoda volt (bocs), majd a személyes kedvencem, az Off The Rail jött. Nem győzőm minden fórumon elmondani vagy leírni, hogy a valaha volt egyik legjobb – ha nem a legjobb – leghúzósabb angol nyelvű magyar grunge hatású dalról van itt szó, valahol az Animal vonalán. De nem konkrétan, csak feelingre. Nehéz lesz bármikor is letaszítani a dobogóról nálam!

Egy kis The Cult vadvirág, teljes őrülettel a nézőtéren, még a bőrdzsekis diszkós fiú is előre jött táncolni, úgyhogy gondolhatjátok mekkora volt a buli… hogy aztán elérje az első csúcspontját a Red Hot Lovin’-nal. Na, ez az a dal, aminek a refrénjét nem csak azok éneklik, akik ismerik a dalt, hanem azok is, akik pont másodszor hallják a refrént. ‘I need someone to say, yeah, yeah, yeah.’ Ennyi, ezt nem is kell túlmagyarázni!

Szerintem a legnagyobb Ozone Mama sláger, bár erről mindig vitatkozunk a barátaimmal, mert hát ugye ott van még a Go és az I Really Care is, meg a másik személyes kedvencem a The Juggernaut. Emberek… hát azt is belinkelem ide… ezt tényleg egy magyar zenekar írta és játssza?

Közben volt a Teardrop (Massive Attack) is, de valószínűleg engem a Juggernaut után elrabolhattak a földönkívüliek, mert esküszöm nem emlékszem, hogy hallottam volna, de ha a srácok azt mondják, hogy játszották, akkor elhiszem nekik. Szóval I Really Care, Cold Heart Of Stone (azért jó, hogy kijött Andrisék kezéből itt egy kis Amerika, egy kis Black Crowes, de jól esett!), majd végül a megint együtténeklős Go. Durva lezárása lett volna a koncertnek ez a hármas, ezért biztos, ami biztos, még egy utolsó Ramones feldolgozással – Commando – végképp a padlóra küldték a srácok a holtfáradtra zúzott közönséget.

 

Ezek a felvételek ugyan 3 éve készültek, de kb. ilyen most is egy OM koncert

Hogy nem csak nekem tetszett a koncert, az azt is bizonyítja, hogy Marciék zenészkollégái közül sokan tiszteletét tették a bulin, ott volt Cicó a Bedlamból Nomadból, Kovács Tomi a Men In The Box/Powertripből, és pont előttem bulizott hatalmasat Jutasi Szandra (Powertrip) is, a tisztességesen rockeresített Nomad pólójában.

A koncert után még sokáig ott maradtunk a Dürerben, készítettem egy jó kis interjút a The White Dominos srácokkal (hamarosan érkezik!), beszélgettünk egy hatalmasat Cicóval, de sikerült pár szót váltani Kovács Tomival és Takács Vilkóval is. És hát Szandrától is megtudtam, hogy nincs többé Crew From Hell, de helyette ott van a Powertrip, ami szerintem jó.

Hajnali találd meg a barátaidat

 

A hajnal vészesen közeledett, és már a hazajutáshoz szükséges segítséget vártuk, amikor megláttam egy lányt, aki valamit vagy valakit nagyon keresett. Az orientációt szemmel láthatóan nem könnyítette meg a buliban elfogyasztott ásványvizek alkohol tartalmú italok mennyisége, ezért a keresés kezdett elhúzódni ahhoz képest, mint amennyi ember az előtérben tartózkodott. Nagyon elveszettnek tűnt, ezért gondoltam megkérdezem, hogy segíthetek-e neki.

 

– Igen, a barátaimat keresem, nem láttad őket? – kérdezte tőlem enyhén imbolyogva.

– Hát, ne haragudj, de én nem tudom, hogy kik a barátaid.

– Egy fiú, meg egy lány!

– Aha, hát olyanokat sokat láttam erre felé, nem tudnál valami közelebbit mondani róluk?

– De, a fiú… ő ilyen alacsonyabb…

 

Na, akkor már tényleg nem bírtam ki nevetés nélkül, annyira kedves és szürreális is volt az egész beszélgetés így holtfáradtan, félnégy felé. A következő pillanatban azonban szerencsére meglátta az utcán a keresett személyeket.

 

Bízom benne, hogy nem sokkal később fogott egy taxit, és biztonságban hazaért a Blaha Lujza térre.

HB2Y RCKSTR Magazin!

A Rockstar Magazin nagyon kitett magáért, elismerés nekik a szervezésért, szenzációs csapatokat hoztak el a Dürerbe. Belenéztünk még az Ordogbe, a Turboba, Apey-ékba, a The Joystix-be, de sajnos teljes koncerteket a párhuzamos időpontok miatt nem tudtunk végignézni. Pedig nagyon szerettem volna a többieket is látni! A szombati koncertek alapján mindenesetre szinte teljesen biztos vagyok, hogy a The White Dominos-t és az Ozone Mama-t utoljára láttuk a Dürer kisteremében fellépni. Mindkét zenekar nemzetközi szinten tolja a rock and roll-t, remélem, hogy a dániai cserebulikból Andrisék sokat fognak tudni profitálni!

A Rockstar Magazinnak ezúton is boldog születésnapot, és még sok-sok hasonlóan jó bulit kívánunk. Olvassátok a lapot, és hallgassátok a Rockstar FM-et!


Short Report

 

Rockstar Magazin 6. születésnapi buli | Ozone Mama, The White Dominos

 

Hely: Dürer Kert

Időpont: 2015. április 11.

 

The White Dominos setlist: On to Something | This Far | Lost Touch | On My Own | Only Light | Tits | Between | Riding On A Storm | Horizon | Like A Ghost | Holding On | I Want You | Fight On

 

Ozone Mama setlist: Buried In My Head | San Francisco | Sidekick Miracle | Off The Rail | Wild Flower (The Cult cover) | Red Hot Lovin’ | High Octane Fuel Baby | The Juggernaut | Teardrop (Massive Attack cover) | I Really Care | Cold Heart Of Stone | Go | Commando (Ramones cover)


Linkek:

Ozone Mama weboldal
Ozone Mama Facebook oldal

The White Dominos weboldal
The White Dominos Facebook oldal

Rockstar Magazin weboldal
Rockstar Magazin Facebook oldal
Rockstar FM Facebook oldal

Bővebben