SEATTLE | 15/10/2018 | 15:33

Seattle | Zene | Kultúra | Magazin

Kurt Cobain nyomában – 3. rész: Menekülés Olympiába (1987-1991)

Kategória: Címlapsztori/Történet Szerző:

114 Pear Street NE, Olympia, Washington. Kurt Cobain 1987 áprilisa és 1991 júliusa között lakott itt, alkotói munkásságának legkiemelkedőbb éveiben: a teljes Nirvana-életmű háromnegyedét ebben az időszakban írta. Cikkünkben felidézzük a legfontosabb eseményeket és a helyszínen készített fotóinkon keresztül azt is megmutatjuk, hogyan néz ki ma a Pear Street-i ház és az utca. Az “Aberdeen, Kurt purgatóriuma” és az “A Wishkah-folyó saras partján” című első két rész után itt a folytatás, a Kurt Cobain nyomában sorozatunk harmadik epizódja.

 Kurt Cobain, Tracy Marander macskájával, Mevinnel, az olympiai albérletben, 1989-ben (Fotó: Spin)

Egy lányról: Tracy

Tracy Marander egyáltalán nem volt hétköznapi lány. Zebracsíkos kabátban mászkált, hajviseletét pedig gyakran változtatta, a világos pirostól az irokéz formán át, a teljesen hétköznapi, frufrus, göndör barnáig. Az aberdeeni fiatalok egyáltalán nem így öltözködtek, a szürke kisvárosban a funkció felülírta a divatot. Kockás flanelingek, meleg pulóverek, farmerek és kordbársonynadrágok jártak a bakancsokhoz és a tornacipőkhöz.

Tracy Marander: Egy bulin találkoztunk. Megtetszett, belezúgtam. Aztán végre valaki szólt neki: “Nem látod, hogy bejössz neki?” Mert fel sem fogta. Tetszett a humora. Meg tudott nevettetni.

Tracy punkrock koncertek százain járt már, nagyon képben volt a zenei dolgokról. A húsz éves, önbizalom hiányos Kurtöt elvarázsolta a nála egy évvel idősebb lány.

Tracy Marander: Elég sokáig flörtöltem vele. Azt hiszem, még az sem volt könnyű, hogy elhiggye, tényleg tetszik egy lánynak.

Tracy és Kurt egy éve jártak, amikor megelégelve az aberdeeni nihilt, összepakoltak és Olympiába, Washington állam fővárosába költöztek. Valójában Tracy tette át a székhelyét Tacomából, egészen egyszerűen csak azért, mert a barátnői Olympiában laktak és mert olcsóbb volt, mint a tacomai ingatlan. A Pear Street 114. alatti ház egyik lakását bérelte ki, Kurt pedig vele tartott.

1989 áprilisában egy 17 éves olympiai diáklány, Hanmi Hubbard, mindössze két interjúval a háta mögött, Tracy és Kurt albérletében ült le beszélgetni az akkoriban négytagú Nirvana tagjaival.

Hanmi Hubbard: A zenekar tagjai megkérdezték tőlem, hogy csináltam-e már ilyesmit, aztán adtak pár tanácsot, hogy hogyan készítsek egyszerre több emberrel interjút. Kurt és Tracy nappalijában ültünk, a televízióban heavy metal videók mentek hang nélkül. Annak ellenére, hogy a srácok néha cinikus válaszokat adtak, azt mondták, hogy ez volt talán a legjobb interjújuk, amit valaha adtak. Ezután is tartottam a kapcsolatot Kurttel, aki mikor megtudta, hogy mennyi idős vagyok, azt tanácsolta, hogy írnom kellene egy könyvet az életemről. Ó, az az irónia!

Az Currentben, az Evergreen State College főiskolai újságjának 1989 májusi számában megjelent anyagban a srácok – Kurt Cobain, Krist Novoselic, Chad Channing és Jason Everman – nagyon elemében voltak. A válaszokat elviccelték, kedvesen udvaroltak Hanminek, amikor pedig Kurt Olympiába való költözésének miértje szóba került, Cobain a következőt felelte.

Kurt Cobain: Három hónapja laktam egy szociális lakásban, de attól féltem, hogy a főbérlő rám hívja a zsarukat. Úgyhogy a barátnőmmel feljöttünk ide.


Tracy és Kurt (Forrás: tumblr)

Háromszor is fedél nélkül (1984-1987)

Annak megértéséhez, hogy Kurt valójában miért költözött Olympiába Tracyvel, vissza kell menni az időben egészen odáig, hogy az anyja 1984-ben kidobta őt a First Street-i otthonukból, miután félreérthetetlen helyzetben rájuk nyitott a szobájában, Jackie Hagarával. Kurt négy hónapon keresztül kvázi hajléktalanként lakott különböző helyeken Aberdeenben, például Dale Crover tornácán, bérházak folyosóin, vagy éppen a Grays Harbour kórház várótermében, amíg végül apjáék magukhoz nem vették. A még mindig csak 17 éves fiúnak az apjával való folyamatos viaskodás miatt azonban nem volt sokáig maradása a montesanói házban.

Kurt ebben az időszakban került nagyon jó barátságba Jesse Reeddel. A vele egykorú sráccal sülve-főve együtt lógtak, így Jesse szülei felajánlották, hogy lakjon náluk. A ház Aberdeentől húsz kilométerre, egy mezőgazdasági területen állt, North Riverben. Itt találkozott először a náluk két évvel idősebb, horvát származású, langaléta Krist Novoselic-kel. Jesse, Kurt és Krist zenélni kezdtek. Kurt eközben hiába próbált visszatérni a Weatherwax középiskolába: annyira le volt maradva osztálytársaitól, hogy esélye sem volt velük együtt érettségizni. A mélyen vallásos, baptista Reedék úgy törődtek vele, mintha a saját gyermekük lenne, még a tizennyolcadik születésnapjára is hatalmas bulit szerveztek a tiszteletére. Kurt azonban egyre inkább bezárkózott, amihez az is hozzájárulhatott, hogy anyja, Wendy időközben hozzáment Pat O’Connorhoz. Egyre rosszabb hatással volt Jesse-re is: rávette, hogy lógjanak az iskolából, drogoztak és rengeteg alkoholt ittak. Reedék nem tolerálták tovább Kurt viselkedését, költöznie kellett.

1985 áprilisa volt, ő pedig újra az utcán találta magát. Az éjszakákon újra csak a bérházak folyosói nyújtottak neki menedéket. Nem sokkal később Jesse is elhagyta a szülői házat, és Kurttel Jesse nagymamájához költöztek pár hétre, Aberdeenbe. Júniusban aztán a két fiú kivett egy picinyke lakást, a North Michigan Street 404-ben. Jesse imádta Kurtöt, felnézett rá, de a problémás, szőke fiú nem tudta kezelni a dolgot, és gyakran visszaélt a helyzettel. Nem sokkal később Kurt kidobta legjobb barátját az albérletből. Két hónappal később ő is az utcán találta magát: egyik nap a ház tulajdonosa dobozokba pakolta a cuccait, amik az utcán várták őt, mire hazaért.

Kurt két éven belül harmadszor maradt fedél nélkül. A legtöbb éjszakát egy Volvo hátsó ülésén töltötte. Októberben, amikor az idő már igazán hidegre fordult, az autó nem jelentett megoldást. Bekopogott Lamont Schillingerékhez, aki angol tanár volt a Weatherwaxben. Egy évig náluk húzta meg magát. A Reedékhez hasonlóan erős, vallásos meggyőződéssel élő Schillingerék 1986 májusáig gondját viselték a Cobain-fiúnak. Kurt ebben az időszakban rögzítette Mari nagynénje házában a Fecal Matter demót. Egy rendőrségi ügy miatt adták ki végül az útját. A következő hónapokban az éjszakákat a Melvins próbatermében, vagy éppen Krist Novoselic barátnőjének, Shelli Dilleynek a Volkswagenjében töltötte.

Így jutunk el a tizenkilenc éves, tehát immáron nagykorú Kurt Cobain utolsó aberdeeni lakhelyéig. 1986. szeptember 1-jén 200 dollárt kapott kölcsön anyjától, hogy lefoglalózzon egy East Second Streeten található viskót. Háznak ugyanis nehezen lehetne nevezni a rozoga tákolmányt. Lakótársa Matt Lukin, a Melvins basszusgitárosa lett. Kurt munkába állt karbantartóként a Polynesian Hotelben, a közeli Ocean Shoresban.

Tracy Marander: Nem akart együtt élni az apjával és az anyjával sem. Egyedül akart lenni. Szóval beköltözött ebbe a koszfészekbe. Nem sokat keresett és szerintem félt is attól, hogy majd nem tudja fenntartani magát.

Kurt és Krist zenélni kezdett Aaron Burckharddal, egy balhés, aberdeeni dobossal. Első fellépésükre egy aprócska falu, Raymond határától tíz kilométerre, egy mező közepén álló házban került sor. Kurt a nyilvánvaló nehézségek és az ideálistól rettenetesen távol álló körülmények ellenére elégedett és boldog volt. Túl esett a tűzkeresztségen. Itt volt az ideje, hogy tovább lépjen.

Két hónappal a fellépés után már úton volt Olympiába.

Tracy Marander: Azt hiszem, dühítette, ahogyan az iskolában bánnak vele, és dühös volt az anyjára és az apjára. Nem arról van szó, hogy nem fogadta be a szeretetet, inkább csak attól félt, hogy megbántják. Egy aprócska házban lakott Aberdeenben. Felajánlottam, hogy költözzön hozzám Olympiába. Így költöztünk össze.

 Kurt és Tracy, 1988 (Forrás: nirvanapicsonline – Instagram)

__

Olympia, Washington

Olympia városa valahol félúton található Aberdeen és Seattle között. Előbbitől 80 kilométerre, keletre helyezkedik el, innen még további 98 kilométert kell autózni ahhoz, hogy elérjük Seattle-t. Érdekes módon Washington állam székhelye nem Seattle, hanem az egyben Thurston megye központjaként is funkcionáló, jóval kisebb Olympia: mindössze 46 000 lakosával még európai szinten is kisvárosnak számít, de Washingtonon belül is csupán a huszonnegyedik a lélekszámát tekintve.

Az USÁ-ra egyébként is jellemző, hogy a különböző államokban nem a legnagyobb népességű települések a fővárosok: főképpen történelmi okokból, szinte soha változtatták meg az eredeti államszékhelyeket még annak ellenére sem, hogy az idő előrehaladtával valódi metropoliszok leptek el egy-egy adott térséget. Emiatt Kaliforniának például Los Angeles vagy San Francisco helyett Sacramento a fővárosa, Illinois-nak Springfield, nem pedig Chicago, New Yorknak Albany, és így tovább. A helyiek szerint a kisebb városok “megtartásának” katonai okai is vannak.

Isten hozott Olympiában! (Fotó: Pintér Miklós)

___

Az Evergreen State College

Olympia, a Puget Sound déli részének kulturális központja, nem csak háromszor nagyobb volt Aberdeennél, de az Evergreen State College főiskolásai miatt összehasonlíthatatlanul izgalmasabb is. Az Evergreenen nem voltak évfolyamok, a diákok akkor szereztek diplomát, amikor elegendő számú kreditet szedtek össze.

Az Evergreen tanulói között ott találjuk:

  • a Sub Pop egyik alapítóját – Bruce Pavittet,
  • a feminista punk Bikini Kill háromnegyedét – Tobi Veilt, Kathleen Hannát, Kathi Wilcoxot;
  • a Sleater-Kinney kétharmadát – Carrie Brownsteint és Corin Tuckert;
  • a város diákságának fő filozófusát és a K Records lemezkiadó alapítóját – Calvin Johnsont;
  • a világhírű rappert – Macklemore-t,
  • valamint a Nirvanával, a Soundgardennel és a Screaming Trees-zel is dolgozó producert és zenészt – Steve Fisket is.

Tobi Veil, Kathleen Hanna és társaik őrültebbnél őrültebb dolgaikról később még esik szó, de azt már most kijelenthetjük, hogy az Evergreen sulisai egyáltalán nem maradtak el az aberdeeni fiataloktól. Kurt földijeinek fura szokásairól Carrie Montgomery, Mark Arm, Mudhoney énekes egykori barátnője mesélt egy interjúban. A történet főszereplője a két leghíresebb aberdeeni basszusgitáros, Matt Lukin (Melvins, majd Mudhoney), valamint Krist Novoselic.

Carrie Montgomery: A fiam és barátja egyszer azzal szórakoztak, hogy felvesznek egy egy dolláros bankjegyet a fenekükkel, mire azonnal eszembe jutott Matt. Hányszor láttam, hogy egy negyeddollárossal a seggében járkál fel-alá a helységben! Nagyon rossz befolyással volt a többiekre, tudom. Nemcsak ő volt ártalmas: Krist Novoselic ugyanezt művelte. Azok az aberdeeni srácok egyszerűen őrültek voltak, olyanok, mint az állatok. Szinte hippik, csak őrültebbek. Olympiában ugyanez volt a helyzet, Aberdeen kispolgárian hippi volt, míg Olympia hippi-hippi.

A fiatalok a szigorúbb középiskolai tanulmányok után nyakukba szakadt szabadságot nagyon hasonló módon élték meg. Az egész város olyan volt, mint egy hatalmas (házi)buliközpont, ahol az önmagvalósító, fiatal művészek szünnap nélkül tivornyáztak.

Ben Shepherd [a Soundgarden basszusgitárosa]: Először egy partyn találkoztam Kurt Cobainnel, Olympiában. Egy dívány két végében ültünk, és a többieket néztük a bulin. Elkezdtünk beszélgetni, és egy akusztikus gitárt adogattunk ide-oda egymásnak. Rájöttünk, hogy általában mindketten ezt csináljuk a bulikban: egyedül ücsörgünk egy gitárral a kezünkben. Nem ismertünk igazán senkit, és nem is akartunk igazán senkit megismerni. Nem volt hozzá kedvünk.

Ben ugyanúgy a Melvins rajongótáborának egyik tagja volt a nyolcvanas évek elején, mint Kurt. Cobain még akkor került Olympia bűvkörébe, amikor évekkel korábban kedvenc bandája, a Melvins egy apró, közösségi punk klubban lépett fel a városban. Imádott a zenekar közelében lenni, önkéntes roadként érkezett Buzz Osborne-ékkal: az énekes-gitáros erősítőjét cipelte. Nem volt tehát idegen a huszadik életévét taposó szőke fiatalember számára a hely. Fiatal kora ellenére annyira azért már átlátta a jövőbeli lehetőségeit, hogy felismerje: zenei karrierjére hatalmas hatással lehet, hogyha nem a Grays Harbor partjáról, hanem az állam fővárosából indulhat világmegváltó útjára. Aberdeen elenyésző underground zenei életéhez képest, Olympia kulturális Kánaánnak bizonyult.

Tracy Marander: Seattle-ben mindenki úgy nézett, mintha azt akarná sugallni, hogy “mi hippibbek vagyunk, mint bárki más”. Olympiában az emberek a koncerteken valahogy barátságosabbnak és idétlenebbnek tűntek. A legtöbb lány szoknyát viselt Olympiában – ötvenes évekre emlékeztető stílusú szoknyát visszahajtott bokazoknival, és blúzzal. Minden sokkal mókásabb és lazább volt.

Alice Wheeler [fotós, Kurt barátja]: A kölykök Olympiában majdhogynem a “grunge kinézet” előfutárai voltak a hosszú, kócos hajukkal. Mindannyian a turkálókból öltözködtünk. A punkok inkább a régiesebb ruhákban jártak, a headbangerek hordtak csak flanel inget és lyukas farmert.

Olympia, KAOS

Bár az összetartó, egymást segítő zenekarokról először mindig Seattle jut eszünkbe, Olympia azonban egy kicsit sem maradt el a mögötte. A város punkjai ugyanazt a liberális szabadságeszmét követték, a műfajra pedig már-már tudományos módon tekintettek. Az Evergreen State College hallgatói például azért is kreditpontokat szerezhettek, hogyha a helyi rádió, a KAOS könyvtárában punkzenéket tanulmányoztak. Az iskolai diákjai között már említett Bruce Pavitt, a Sub Pop Records egyik alapítója a nőiesség megbecsülése és a női punkbandák, mint például a The Slits, a The Raincoats, vagy a The Marine Girls széles körű elismerése mellett, – ami nagyban hozzájárult a Riot Girrrl mozgalom létrejöttéhez -, a KAOS jelentőségét emeli ki.

Bruce Pavitt [a Sub Pop Records egyik alapítója]: Olympia döbbenetes erőforrásokkal rendelkező kisváros. A legfőbb ezek közül a KAOS rádió. A KAOS-nak volt a legnagyobb független zenei kollekciója az összes rádióállomás között az Egyesült Államokban. Mindez annak köszönhető, hogy John Foster zenei igazgató különösen a független lemezkiadók anyagait részesítette előnyben. Ez azt jelentette, ha az ember behozta a a saját felvételét, szinte biztos, hogy lejátszották a KAOS-ban. A KAOS könyvtára aranybányának számított a független punkzene univerzumában. Ha valaki részese volt az Olympiában zajló zenei életnek, akkor jó eséllyel hallott olyan felvételeket, amelyekről a Seattle-ben élők mit sem tudtak.

Az a fajta különbség, ami Olympia és Seattle között érzékelhető volt, Kurt Cobain későbbi pályáját is meghatározta: Olympia a függetlenséget, Seattle pedig a sikert jelentette számára. Annak a belső konfliktusnak a forrását, ami egész életében végigkísérte: hogyan maradhat független és a maga ura, miközben a világ legnagyobb rocksztára akar lenni?

___

A Pear Street-i ház

Az I-5-ról a Plum Streetre hajtva, majd pár száz méter érkeztünk meg a Plumra merőleges Pear Streetre. (I-5, azaz International 5: az Egyesült Államok dél-nyugati részét az észak-nyugatival összekötő autópálya, amely végig halad az egész nyugati parton a mexikói és a kanadai határ között.) Egy-két kilométeres körzetben pár kisebb park mellett több, nagyobb vízfelület töri meg az egyhangú, szürke városképet. Olyanok, mint a Puget Sound déli részének Budd Inlet nevű, sós vizű öble, valamint a Capitol Lake, a főiskolások kedvelt találkozási helye. Az út elhalad egy Jashiro nevű japán kert mellett is, de valójában ez egy teljesen szürke, minden különösebb látványosságtól mentes része Olympiának.

A Pear Street és a State Avenue sarkán található házat 1914 körül építették. A mai napig is ugyanaz az elrendezése: három apartman található benne. A kettő, utcára néző mellett egy apró, hátsó udvarra nyíló lakrész is megbújik benne. Az egyik lakást valószínűleg most is zenészek bérlik, legalábbis az oldalsó ablakokban elhelyezett cinek erről árulkodnak.

A ház tökéletesen beleillik a semleges környezetbe. Az utca ezen része nem az a tipikus, amerikai kertváros: a házzal szemben jelenleg a Washington’s Lottery, a Washington állami szerencsejáték vállalat kívülről gyárcsarnokra emlékeztető főhadiszállása áll. Az albérlet havi díja, mindössze 137,5 dollár volt.

A Pear Street 114-es szám és a ház kerti törpéje, Master Yoda ma (Fotó: Pintér Miklós)

___

Kurt és Tracy

Az első időkben Tracy tartotta el Kurtöt: a lány eleinte a seattle-i Boeing-gyár kávézójában szolgált fel, éjszakai műszakban. Kurt nagyszerű háziúrnak bizonyult, mosott, mosogatott, sőt néha-néha még fel is takarított.

Ian Dickson [Kurt barátja]: Tracy rettenetesen aranyos volt. Az egyik kávézóban dolgozott a Boeingnél, és teljesen a gondját viselte Kurtnek.

Az állatok jöttek-mentek az albérletben, nyulaktól macskákig, patkányoktól teknőcökig, mindenféle házi kedvenc megfordult náluk. A lakásban olyan szag terjengett, mint egy állatkereskedésben. A nyulat például a konyhában tartották, a hűtőszekrény tetején, egy ketrecben. Az állatok imádata közös volt Kurtben és Tracyben, tulajdonképpen a házi patkányaik, mint közös érdeklődési körük hozta őket össze, miután egy punk klubban először összefutottak, Seattle-ben.

Ian Dickson: A bejárati ajtó mögött egy konyha és egy nagy helyiség volt. Volt ott egy többszintes, hatalmas patkányketrec, és benne egy hatalmas patkány, akit Sweetleafnek hívtak [valószínűleg a Black Sabbath egyik dala után]. A lakás tele volt mindenféle kacattal, amelyeket Kurt gyűjtött össze. Volt kábeltévéjük, ami furcsának tűnt, mert senkinek sem volt akkor még kábeltévéje. Kurt napokig csak a különböző csatornákat nézte.

Kurt sajátos napirendet alakított ki magának, délben kelt, reggelizett, bekapcsolta a tévét, és miközben a képernyőt bámulta, négy-öt órán keresztül gyakorolt a gitárján. Folytatta a már korábban elkezdett naplóírást és különböző kollázsokat készített. A fiatal pár egyre inkább kezdte az ingatlant belakni. Kurt vörösre festette a fürdőszoba falát, a Ragyogás című film hatására a „REDRUM” (visszafelé olvasva „murder”, azaz „gyilkos”) feliratot írta fel. Saját képére formált Beatles és Led Zeppelin plakátokat ragasztott a szobába, Paul McCartney például afrofrizurát és szemüveget kapott. A falakat megcsonkított babák és különböző kegytárgyak beteges kombinációi borították.

Tracy Marander: Kurtöt lenyűgözték a visszataszító dolgok. Kurt egyik, saját magáról készített, csontvázszerű festménye függött a falon. A lakás kicsi, zsúfolt és büdös volt, tele legyekkel a sok háziállat miatt… de legalább otthon volt.

Pár hónappal a költözés után aztán Cobain elment ipari épületeket takarítani, a keresetéből pedig vett egy használt Datsunt. A barátai előtt minden bizonnyal szégyellhette a dolgot, azt füllentette nekik, hogy orvosi rendelőket tesz rendbe, de csak azért, hogy közben a vitrinekből drogokat lophasson magának. Nem ez volt az első alkalom, hogy Kurt munkát vállalt, korábban Aberdeenben két, átmeneti részmunkaidős állása is volt egyszerre: gondnok volt a helyi középiskolában, az Aberdeen High Schoolban, és úszás oktatott a Fiatalok Keresztény Gyülekezetében. Utóbbira később úgy emlékezett vissza, mint élete legjobb állására. Később újra csak gondnoki állást vállalt a Polynesian Hotelben, Ocean Shoresban. Nem volt valami megbízható munkaerő, az ideje nagy részét a vendégszobában lévő ágyon fekve töltötte.

A takarításból mindenesetre annyira elege lett, hogy kijelentette: ő már egy életre kitakarította magát, így nem várható el tőle, hogy valaha is ilyesmivel foglalkozzon a továbbiakban. Ez persze jókora feszültséget okozott a koszt és mocskot sokkal kevésbé toleráló Tracy és közte.

Tracy Marander: Biztos vannak, akik azt mondják, hogy Kurtre anyjaként vigyáztam. Valójában inkább csiszolni próbáltam, nem dédelgetni.  Terelgetni próbáltam a művészet, a zenélés felé, és arra buzdítottam, hogy fejlessze magát. De nem az anyjaként akartam viselkedni, hanem egy jó szándékú barátnőként. Vagy barátként.

 Kurt fekete hajjal, 1988-ban, az albérletben (Fotó: Tracy Marander)

“Ha a Sub Pop nem ajánlott volna fel nekik egy kislemezt, egy héttel később már más néven szerepeltek volna.”

A Nirvana ekkor még nem volt Nirvana: a Throat Oystertől a Ted Ed Fredig mindenféle elnevezést használtak. Az első, nem házibulis fellépésükön például Skid Row néven álltak színpadra. Kurték legsikeresebb dala azonban akkor még nem egy saját, hanem a holland Shocking Blue Love Buzz című feldolgozása, az 1988 novemberében, a Sub Popnál debütáló kislemezük címadója volt.

Dale Crover [a Melvins dobosa]: Amikor először játszottam velük, még nem hívták őket Nirvanának. Még hezitáltak a nevek között; nem tudtak dönteni. Az egyik bulit Pen Cap Chew-ként játszottunk. A következő héten Skid Row voltunk. A Ted Ed Fred nevet én találtam ki egy harmadik fellépéshez a zenekarnak.

A zenekar állandó fellépőhelye, egy korábbi pornómozi, a kiirthatatlan húgyszagtól bűzölgő, tacomai CWT (Community World Theater) volt.

Slim Moon [Kurt Cobain szomszédja, gitáros, a Kill Rock Stars Records társalapítója]: A Skid Row nagyon fasza volt. Azt hiszem a dalaik rendben voltak. Nagyon keményen játszottak. Kurt teljesen glam-ellenes volt: vastag talpú cipőben zenélt, mintha csak a glamet parodizálná. Ne felejtsük el, 1987-et írunk, amikor a Guns N’ Roses és a Poison a fénykorát éli. Kurt dalai hosszan elnyújtott riffekből álltak, beleordítozott a mikrofonba, aztán eldobta a gitárját, a digitális delay-jel [visszahang-effekt] szórakozott, és furcsa zajokat csikart ki a hangszeréből szóló helyett, azután újra felvette a gitárt, még egy ideig a riffet játszotta, és még kicsit kiabált. Igazi showman volt.

Kurt eleinte busszal járt próbálni Aberdeenbe. Amikor aztán Krist Novoselic és barátnője (majd későbbi felesége), Shelli Dilley, az Olympiától harminc mérföldre fekvő Tacomába költözött, a zenekar karrierje megfenekleni látszott. A próbák egy ideig elmaradoztak. Kirstnek két állása is volt, hogy fenn tudja tartani magát. Cobain és Novoselic azonban gyorsan túllendültek a problémákon. Elérkezettnek látták az időt, hogy stúdióba menjenek, és rögzítsenek pár dalt, hogy továbbléphessenek.

Jack Endino: 1988 januárjában felhívott Kurt Cobain a stúdióban és azt mondta: “Nincs még a bandánknak neve, de a Melvins dobosa segít ki minket. Mi csak fel akarunk utazni hozzád Seattle-be, hogy felvegyünk pár dalt.” Már évek óta hatalmas Melvins-rajongó voltam, és azt gondoltam, ezen nincs mit gondolkodni. Gyerünk, csináljuk.

Dale Crover: Az első demón, amit Jack Endinónál vettünk fel a Reciprocalban, én doboltam nekik. Szerették volna kazettára rögzíteni a dalaikat, hogy annak segítségével dobost találjanak maguknak. De dobos helyett egy lemezszerződést kaptak.

1988. január 23-án Kurték Seattle-be utaztak a Melvins-dobos Dale Croverrel, hogy egy demót rögzítsenek Chris Hanzsek és Jack Endino stúdiójában, az azóta legendássá vált, de sajnos már rég nem működő Reciprocalban.

Jack Endino: Déli tizenkettő és délután öt óra között felvettünk és megkevertünk tíz dalt. Azt gondoltam, hogy Kurtnek igazán jó hangja és nagyon jó dallamérzéke van. És azt gondoltam, hogy az anyag elég jó ahhoz, hogy ragaszkodjak hozzá, hogy hagyjanak nálam egy kazettát, és azt kérdeztem tőlük: “Hé, megmutathatom a felvételt pár embernek?”

Kurt a takarítóként megspórolt pénzéből állta a költségeket. Egészen pontosan 144 dollárt és 44 centet adott oda Jack Endinónak. Ekkoriban még ételre is alig volt pénze, nem hogy italra vagy cigarettára. Pláne nem stúdióra. A vágy, hogy zenészként lépjen egyet előre, azonban mindennél fontosabbnak bizonyult.

A felvételek után nem sokkal Dale Crover visszatért a Melvinsbe, maga helyett pedig a tipikusan rosszul öltözött, bajszos, aberdeeni Dave Fostert ajánlotta.

Dale Crover: Barátok voltunk a nirvanás srácokkal, de minden időmet abba öltem, hogy Buzz-zal játsszak, és a Melvinst jobban is szerettem. Talán maradhattam volna mindkét zenekarban, de mégis tovább álltam.

Kurt Datsunja kifejezetten jól jött ebben az időszakban: az olympiai albérletből Aberdeenbe hajtott, hogy felvegye Dave-et, átautóztak Tacomába a próbára, majd az éjszaka közepén az egész kezdődött előröl. Elhivatottsága nem ismert határokat, bármit megtett volna azért, hogy a zenekar sikeressé váljon. Első közös bulijuk Olympiában volt Dave-vel egy Caddyshack névre keresztelt házban. Divat volt arrafelé, hogy a diákok nevet adtak az albérleteiknek.

Nem sokkal később újra a tacomai Community World Theaterben (CWT) játszottak – most éppen Nirvana néven. A plakátokon a “Nirvana: ismertebb nevén a Skid Row, Ted Ed Fred, Pen Cap Chew és Bliss” felirat szerepelt.

Slim Moon: Mindig azt gondoltam, hogy [a Nirvana] ostoba név. Egyáltalán nem illett a hangzásukhoz. Lehet, hogy Kurt szerint pont ez volt a menő benne. Akkoriban minden barátjukat megkérdezték, hogy mi legyen a nevük, és alaposan meghányták-vetették a javaslatokat. Ha a Sub Pop nem ajánlott volna fel nekik egy kislemezt, egy héttel később már más néven szerepeltek volna.”

Jack Endino a Reciprocal Studios előtt (Fotó: Charles Peterson)

A következő a sorban

Bár Tracy rajongásig szerette Kurtöt, kapcsolatuk egyre kevésbé működött.

Az sem tett jót a közös jövőképnek, hogy Krist és Shelli, Tracy barátnője és munkatársa, szeptemberben szakítottak. Shelli nem tudta elviselni a stabilitás hiányát és az eltérő életvitelükből adódó feszültségeket. Úgy döntöttek, hogy külön költöznek. Krist így hamarosan újra Aberdeenben, az anyja házában találta magát. A zenekar próbahelye így visszakerült Tacomából Aberdeenbe, Krist anyjának fodrászata (Maria’s Hair Design) fölé. A banda szempontjából jól jöttek a változások, a langaléta basszusgitáros feladta mindkét állását, és teljes erővel az együttesre koncentrált.

Látva barátnőjének kálváriáját, Tracy amiatt aggódott, hogy ők lesznek Kurttel a következők, akiknek rámegy a kapcsolata az ellentétes életmódra. Szerette volna, ha Kurt jobban kimutatja, mennyire ragaszkodik hozzá, de végül úgy ítélte meg, hogy ha meg akarja tartani őt jobb, ha visszakozik.

Az About A Girl című dalt ebben az időszakban írta Kurt, de nem merte bevallani Tracynek, hogy a dal szövege valójában róla szól.

Love Buzz, Big Cheese

Jack Endino eközben újrakeverte a demót, és ahogyan ígérte, szétosztogatta pár, befolyásosabb ismerőse között. Persze nem nagykiadós csúcsmenedzserekre kell gondolni:

  • a három példányból az első egy helyi, de annál nagyobb hatású fanzine, a The Rocket egyik újságírójához,
  • a második a seattle-i egyetemi rádió egyik önkéntes dj-hez,
  • a harmadik pedig Jonathan Ponemanhez, a szárnyait bontogató, seattle-i Sub Pop lemezkiadó tulajdonosához került.

Ponemannek nagyon tetszett az anyag, azonnal a szárnyai alá is vette Kurtéket. Koncerteket szerveztek nekik és (kis)lemezszerződést kaptak, majd visszatértek Jack Endinóhoz, hogy a már említett Love Buzzt és a Big Cheest rögzítsék.

Jonathan Poneman: Rendszeresen megkérdeztem Jacket, hogy hallott-e valami újat. Egy nap azt mondja nekem: “Dale Crover jött ma egy aberdeeni sráccal. Szenzációs! Még soha nem hallottam ilyet azelőtt.” Odaadott nekem egy kazettát. Emlékszem, hogy meghallgattam az első dalt: If You Must. Az elején azt mondtam magamban: ez nagyon jó, kellemes gitárriff, dörmögő, Tom Petty-szerű ének… Aztán elkezdett erősödni a szám, és jött a “RAAA…”! Ez volt az első alkalom, hogy hallottam Kurtöt kiabálni. Ott ültem, a magnóra bámultam, és azt mondtam magamban: Atyaúristán! Szó szerint kikaptam a szalagot a deckből, és lefutottam a Yesco irodába, ahol Bruce [Pavitt, a Sub Pop másik tulajdonosa] tartózkodott: “Meg kell hallgatnod ezt a szalagot!”

Bruce Pavitt: Az első [seattle-i] koncerten három ember volt jelen: Jonathan, én és a pultos. A dalaik szörnyűek voltak, pedig Kurtnek jó hangja volt. (…) Látva azt a bandát, képtelenségnek tűnt, hogy három éven belül ők lesznek a legnagyobb zenekar a világon. Nagyjából egy az egymilliárdhoz tettem volna meg.

Ezen a koncerten azonban már nem Dave Foster dobolt. A balhés fickót úgy rúgták ki, hogy valójában sohasem rúgták ki, egy újsághirdetésből tudta meg, hogy a zenekar koncertezni fog, a neki írt „felmondólevelet” soha sem postázta el neki Cobain. Dave pótlására Chad Channing érkezett. Chad együtt játszott a későbbi Soundgarden basszusgitárossal, Ben Shepherddel a The Magnet Manben. Közös koncertjük is volt Kurtékkel, az akkor éppen Bliss volt a későbbi Nirvana neve. Nem sokkal a buli után Shepherdék feloszlottak, a Nirvana pedig becserkészte magának Chadet.

Ben Shepherd: Chad igazi, kemény dobos volt. A Nirvanában nem igazán tudta a saját, természetes stílusát hozni. A srác ügyes. Hihetetlen, hogy mit kit tud hozni egy gitárból. Az emberek teljesen alábecsülték. A mai napig így van.

A próbák megszervezése egyre nagyobb erőfeszítést igényelt a tagoktól. Kurt ócska Datsunja végleg feladta a küzdelmet, így Kristnek kellett Aberdeenből Olympiába utazni, hogy felvegye Kurtöt, hogy aztán a Bainbridge Islandről komppal érkező Chadet összeszedjék Seattle-ben, majd együtt indultak vissza az Aberdeenben lévő próbaterembe. Egy három órás próbáért négyszáz mérföldet autóztak, de nem volt megállás: hamarosan nekiláttak Jack Endinónál az első Nirvana nagylemez, a Bleach felvételeihez.

Hanmi Hubbard [a fiatal újságírónő az Evergreen State College újságától, a Currenttől]: [Az interjú után] Kurt teljesítette a kérésemet, adott egy Nirvana demót, és elfogadta a meghívást a sulimban való fellépésre. A kazetta és a fellépésről szóló megállapodás mellé csatolt pár sort: “Ez a szerződés egy megkönnyebbülés ahhoz képest, mint amit a Sub Poppal épp most írtam alá. Úgy érzem, mintha az egész életemre elköteleződtem volna. Három nagylemez és három hosszú év. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan elküldted a dokumentumokat. Alig várjuk, hogy találkozzunk 26-án. Most búcsúzom, Kurt Cobain. Utóirat: Valójában így írom a nevem.”

Ebben az időszakban Kurt különösen sokat lógott az olympiai albérletben. Ha éppen nem gitározott, akkor festett, tulajdonképpen bármit összemázolt, ami sík felületű volt. Dekadens és morbid alkotásai sokkolták Tracyt, mindenhonnan ezek tekintettek vissza rá a falakról. A lakásban óriási rumli volt, Kurt pedig egyre jobban unatkozott. Túl fiatal és tapasztalatlan volt ahhoz, hogy felismerje és megfelelőképpen értékelje: a nő stabil hátteret biztosít számára és szinte mindent megtesz azért, hogy ő eközben megvalósíthassa önmagát, megvalósíthassa az álmait.

 A Nirvana 1988-ban: Chad, Kurt és Krist – a fotót Tracy Marander készítette (Forrás: rocknvivo.com)

 Bleach

A Bleach 1989. június 15-én jelent meg a Sub Pop gondozásában, a Nirvana pedig szinte azonnal turnéra indult. Kurt és Tracy kapcsolatának jót tett a távolság. Kurt újra közel érezte magához a mindvégig keményen dolgozó barátnőjét. Tracy viszont sokkal kevésbé tolerálta az énekes hülyeségeit. A Pear Street-i stúdiólakás elkezdett penészedni, bűzlött a temérdek ott élő kisállattól: Stew, a nyuszi, például gyakran kiszökött a ketrecéből és ott végezte a dolgát, ahol éppen kedve támadt. Az élettér Tracy számára egyre kisebbnek bizonyult. A pár szerencséjére a szomszédos, nagyobb apartman megüresedett, így egy 50 dolláros felárért átköltözhettek oda, plusz Kurt lecsaphatott a hozzá tartozó garázsra is. Az énekes a fokozódó gyomorproblémái és az azzal járó fájdalmai miatt egyre kellemetlenebbül érezte magát. Már ha tényleg voltak ekkoriban Kurtnek gyomorproblémái. Buzz Osborne a Montage of Heck című film kapcsán éles kritikát fogalmazott meg a felvetéssel kapcsolatban.

Buzz Osborne: Kurt azt mondta nekem, hogy semmi baja sincs a gyomrának. Azért találta ki, hogy szimpátiát keltsen az emberekben, ürügyként beszéljen róla, amiért drogokat használ. Természetesen egyre többször hányt – ez a heroin hatása, ezt csinálja a használóival: hánynak tőle.

A következő hónapokban a Nirvana Steve Fisk irányítása mellett öt új dalt vett fel, köztük a Been A Sont, a Staint és a Pollyt. Augusztus végén Kurt és Krist egy új zenekart alapított Mark Lanegannel és Marck Pickerellel, a Screaming Trees énekesével és dobosával. Stúdióba is vonultak Jack Endinóval, meg pár Led Belly feldolgozással, de mivel még abban sem tudtak dűlőre jutni, hogy melyikőjük, melyik dalt énekelje fel, végül egyetlen felvételt sem fejeztek be.

1989 őszén a Nirvana Európa turnéra indult a Taddel (ennek a turnénak az egyik állomásán játszottak Budapesten, 1989. november 21-én). Kurt azt ígérte Tracynek, hogy minden városból küld majd képeslapot, de csak egy-egy esetben került sor erre a harminchét helyszínt érintő, negyvenkét napos körút során. A turnéról hazatérve Kurt és Krist kirúgta Chadet. Elautóztak hozzá Bainbridge Islandre, neki legalább a szemébe mondták a dolgot.

Eközben Krist eljegyezte Shellit: a szakítás után hamar rájöttek, hogy nem tudnak egymás nélkül élni.

Amíg barátaik kapcsolata jó irányban változott, Tracy minden korábbinál távolabb került Kurttől. A turnén keresett pénzt a frontember gyorsan felélte, így hamarosan egy helyi lap, Daily Olympian hasábjain keresett takarítói állást. Egy állatorvos interjúra is behívta, de végül nem ő kapta meg a melót. Tracy és Kurt megpróbálta újjáéleszteni a már éppen hogy csak pislákoló tüzet, de egy szikrányival sem kerültek közelebb egymáshoz. A következő amerikai körúton Kurt felhívta Tracyt és egy hosszú telefonbeszélgetés után minden megváltozott. Texasban Cobain félrelépett, amit nem is titkolt el a barátnője előtt.

Végül Tracyvel is megtörtént a szakítás. Kurtnek persze semmi pénze nem volt, így a következő három hónapot még mindig az olympiai házban töltötték fizikailag együtt, de érzelmi szempontból immáron külön utakon járva. A fura állapot egészen addig tartott, amíg Tracy nem talált magának egy újabb albérletet Tacomában. Kurt figyelme időközben már egy másik lány, Tobi Vail felé fordult.

Tobi Veil

Tobira igazán fel tudott nézni: a Kurtnél három évvel fiatalabb lány elképesztő lexikális tudással rendelkezett zenei téren, saját fanzine-t adott ki és Kathleen Hanna nevű barátnőjével arról álmodozott, hogy Bikini Kill néven egy saját bandát alapít majd. Veil hihetetlen hatással volt Cobainre, aki szép lassan teljesen azonosult lány punk rockról és a feminizmusról alkotott nézeteivel. Eközben pedig nagyon nagy tisztelettel beszélt Tracyről.

Tobi Vail: Tracy haláli csaj volt. Az a fajta punk lány, aki mindenütt megtalálható, többet tud a zenei életről, mint a legtöbb srác, életben tartja a közösséget, de senki nem becsüli meg érte, mert nem értékeli azt a fajta törődést, pedig az embernek szüksége van erre a szeretetre és támogatásra. Tracy rajongott a lányzenekarokért – akkoriban nem sok létezett. Éveken keresztül punkkoncerteken készített fényképeket észak-nyugaton. Könyveket kellett volna írnia. Nagyszerű stílusérzéke volt, és nagyon bátor lány volt. Idősebb volt nálam, végtelenül csodáltam. Kemény csaj volt. Nagyon lelkiismeretesen gondoskodott Kurtről.

A randevúkra a Pear Street-i lakás teljesen alkalmatlan volt. Tobinak macskaszőr allergiája volt, de ha ez nem lett volna elég, Tracy távozása után a ház egy hatalmas szemétdombbá változott, romokban állt a rendetlenségtől és a mocsoktól.

Kurt a nemes punk rock eszmék hangoztatása ellenére szabadulni akart a Sub Poptól, és igazi, „egymillió dolláros”, nagykiadós szerződésre vágyakozott. Felkeresték Susan Silvert, a Soundgarden menedzserét, hogy segítsen neki jogászt találni a folytatáshoz. 1990 közepén jártunk, és a Nirvana egyre növekvő népszerűsége, egyre több zeneipari szakembernek kezdett szemet szúrni Los Angelesben is. A Sliver kislemez rögzítéséhez Dan Peterst, a Mudhoney dobosát kérték fel, majd újra beugrott pár koncert erejéig Dale Crover, akit véglegesen egy New York-i zenész, Dave Grohl váltott fel.

 A Bikini Kill lányai: Tobi Veil, Kathleen Hanna, Kathi Wilcox (Forrás: verbicidemagazine.com)

Kurt Smells Like Teen Spirit

Dave Grohl eleinte Kristtel és Shellivel lakott, majd elhatározta, hogy beköltözik Kurthöz a Pear Street-i lakásba.

A Nirvana frontember magányossága 1990 nyarán tetőzött, így kifejezetten örült annak, hogy Dave odacuccol hozzá. Cobain duplán jól járt: Dave nemcsak a hangulatát hozta rendbe, de mosott is rá. Tobi Veil barátnője, Kathleen Hanna randevúzni kezdett a dobossal, sokszor igazi dupla randikat tartottak a srácok albérletében. Sokat buliztak, és Tobi számára is vonzóbbnak tűnt a társaság így, mint kettesben maradni Kurttel. Egy ilyen átmulatott éjszaka után fújta fel a lakás falára Kathleen, hogy „Kurt Smells Like Teen Spirit”. A barátnő Tobira célzott, aki a Teen Spirit nevű parfümöt használta, amit az együtt alvások során Kurtön is érezni lehetett a másnapi reggeleken.

Hiába alakult jól Kurt karrierje, mégis végtelenül magányosnak érezte magát. Tracyvel barátok is voltak, és nagyon hiányzott neki az a fajta kapcsolat, ami közöttük volt. A legmélyebb pont akkor jött el, amikor Tobi kiadta az útját. A magába roskadt énekes számtalan dalt írt ekkoriban róla: az Aneurysm, a Drain You, a Lounge Act, a Lithium végső verziója, de még a Smells Like Teen Spirit egyes sorai (főképp a korai változatban) egyaránt erről az időszakról szóltak.

1990 novemberében egy új szereplő jelent meg Kurt életében: a heroin, vagy ahogyan ő nevezte, „heroine”, azaz “hősnő”. Az első élmény után felhívta Kristet, hogy beszámoljon a csodálatos utazásról, de a basszusgitáros óvva intette őt, Andy Wood, Mother Love Bone énekes tragédiáját felhozva példaként. A Cobain Montage of Heckben van egy naplórészlet, ami ezt cáfolja: “Először 1987-ben, Aberdeenben próbáltam ki a heroint, és körülbelül még tízszer próbáltam ki ’87 és ’90 között.” Vajon melyik állítás lehet az igaz?

Szakítás Olympiával

Miután a zenekarért hadakozó kiadók közül a Nirvana a Geffen egyik labeljéhez, a DGC-hez szerződött, a zenekar 1990 áprilisában a Los Angeles-i Sound City stúdióba vonult, hogy Butch Vig alternatív zenekarokra szakosodott sztárproducerrel rögzítse a második lemezét. Két nappal a felvételek befejezése után, a Nirvana egy Jabberjaw nevű klubban lépett fel. A közönség soraiban ott volt Courtney Love is. Dave Grohl eközben összeszűrte a levet Love egyik barátnőjével, Jennifer Fish-sel, témájuk pedig gyakran a Kurt és Courtney között lévő kapcsolat lehetősége volt. Mikor Love megtudta, hogy Cobainnek éppen nincsen barátnője, egy kicsiny, szív alakú dobozt küldött az olympiai címre. Kurtöt lenyűgözte az ajándék.

1990 júliusában Dave Grohl West Seattle-be költözött. Kurt egyedül maradt és a hétvégéket végigheroinozta a lakásban. Tracy nem akart hinni a fülének, mikor valaki azt mesélte neki, hogy a teknősbékáit is eladta, hogy pénzhez jusson. Július 15-én Kurt Los Angeles-be repült, hogy az utolsó simításokat is elvégezzék az album borítóján és hogy néhány fényképet készítsenek az album promóciójához. Mikor július 29-én visszatért Olympiába, a cuccait a ház előtt bedobozolva találta: kilakoltatták. Hiába a nagykiadós szerződés, elmaradt a lakbérrel. Míg a kiadóban a menedzserek arról vitatkoztak, hogy a Nevermind hány példányban jelenjen meg, addig Kurt Cobain az autójában aludt az utcán.

Kurt újra visszatért Los Angelesbe, hogy a Nirvanával leforgassák a Smells Like Teen Spirit videoklipjét, majd Európába repültek, ahol a Sonic Youth-nak nyitottak és többek között a Reading fesztiválon is felléptek. Mire Kurt visszatért Olympiába, a dolgok jelentősen megváltoztak. Ugyan az éjszakát újra az autójában töltötte, készen állt arra, hogy szakítson Olympiával.

A várossal, ami igazán sohasem fogadta be őt.

___

További fotók a Pear Streetről

 Kurt és Tracy apartmanja a State Avenue-ról. (Fotó: Pintér Miklós)

 Zenészek jönnek-mennek a Pear Street 114-ben. A fák melletti ház ablakában pár felsőcin látszik (Nagyítás: jobb gomb, megtekintés új ablakban). (Fotó: Pintér Miklós)

 A Pear Street 114. utca felőli apartmajainak ajtói, na meg persze Yoda mester (Fotó: Pintér Miklós)

 Yoda mester – Halloween Edition, a Pears Street 114. lépcsőjénél. Courtney Love egyszer azt nyilatkozta a Spinben kislányukról, Frances Beanről, hogy “[Frances Bean] úgy néz ki, mint Yoda, és egyészen biztos vagyok abban, hogy vörös haja lesz.” (Fotó: Pintér Miklós)

  A Pear Street – State Avenue sarka. Kurték albérletével szemben a Washington Lottery központja éktelenkedik. (Fotó: Pintér Miklós)

 A szomszédos házak. A kép bal szélén, a hatalmas tuják mögött megbújik Tracy és Kurt apartmanja. (Fotó: Pintér Miklós)

A 114-es szám a Pear Street State Avenue-val határos végén található. (Fotó: Pintér Miklós)

___

(Folyt. köv.)

Felhasznált irodalom:

Charles R. Cross: Heavier Than Heaven
Mark Yarm: Everybody Loves Our Town
Greg Prato: Grunge Is Dead – The Oral History Of Seattle Rock Music
Everett True: Nirvana
Kurt Cobain: Naplók
Cobain Montage Of Heck (Brett Morgen filmje)
A végtelen internet

___

A sorozat első része, az “Aberdeen, Kurt purgatóriuma (1967-1984)” ide kattintva olvasható!
A sorozat második része, az “A Wishkah-folyó saras partján (1984)” ide kattintva olvasható!

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

A LAP TETEJÉRE