SEATTLE | 27/05/2018 | 05:07

Seattle | Music | Culture | Magazine

Lázadás a középszerűség ellen – Three Fish: Three Fish (1996)

Kategória: Lemez Szerző:

Igény az önkifejezésre. Talán így lehet röviden meghatározni a Three Fish esszenciáját. A Pearl Jam tagjai egytől egyig kiváló dalszerzők voltak és azok ma is. Az anyazenekarban azonban korlátozott lehetőségük volt arra, hogy az folyamatosan őket ért hatásokat teljes mértékben dalokká formálják. Kezdetben Stone Gossard szerzeményei voltak meghatározóak, a Vitalogytól kezdve pedig Eddie Vedder vállalta magára a fő dalszerző szerepét. A többiek nem tiltakoztak, pedig így csupán egy-két daluk kerülhetett fel a banda első négy lemezére. Inspirációból nem volt hiány, a zenészek kreativitását pedig nem lehetett visszafogni. Viszonylag korán, a Ten kiadása után két évvel már a boltokban volt Stone Gossard projektjének első lemeze (Brad: Shame – 1993), a dalszerzés szempontjából teljesen háttérbe szoruló Mike McCready pedig Layne Staleyvel dolgozott együtt (Mad Season: Above – 1995). A sor Jeff Amenten volt.

Three Fish – Three Fish (1996)

Tom Petty és Neil Young tehet mindenről

1992 elején már érezhető volt, hogy a Pearl Jamet már csak hajszál választja el attól, hogy az együttes végleg berobbanjon a nemzetközi zenei porondra. Az Alive-ot egyre sűrűbb rotációban tűzte műsorára az MTV, a Ten eladási adatai pedig egyre komolyabb eredményeket mutattak. A Billboard lista első tíz helyezettje közé végül nyolc hónappal a megjelenés után, 1992. május 30-án került be a lemez. A Pearl Jam megállás nélkül úton volt, hogy a debütalbumát népszerűsítse. Az egyik ilyen fellépésen futottak össze a zenekar tagjai egyik példaképükkel, Tom Pettyvel (RIP), a legendás amerikai énekes/gitárossal. Petty nagyon kedvelte a Pearl James srácokat: egyszer például egy Rickenbacker gitárt ajándékozott Mike McCreadynek, aki később a Saturday Night Live című műsorban ezzel lépett fel és játszotta el a megjelenés előtt álló Vitalogyról a Not for You-t. Matt Vaughan, az Easy Street Records lemezbolt tulajdonosa pedig azt mesélte, hogy pont Eddie Vedderrel múlatta az időt, amikor a frontember egy csomagot kapott Tomtól. A doboz egy lemez mellett, egy három oldalas Tom Petty-jegyzetet tartalmazott. Eddie képtelen volt palástolni örömét és Petty iránti rajongását, és így fordult Vaughanhez: “Csípj meg kérlek, hogy ez igaz!” Az ajándékozásokból Jeff Ament sem maradhatott ki. Az 1992-es találkozásuk során Petty egy kazettát nyomott kezébe, az apró figyelmességnek tűnő dolog azonban meghatározó hatással bírt Ament következő éveire. A szalagon a Tribe After Tribe második albuma volt, a basszusgitárost pedig lenyűgözték a dél-afrikai gyökerű zenekar dalai.

A Tribe After Tribe tapasztalt zenészekből állt. A banda elődjét, az Asylum Kidset, Robbi Robb, a formáció rasztahajú énekes-gitáros-frontember-szellemi vezére alapította Johannesburgban, 1980-ban. A rövid ideig működő, mindössze egyetlen lemezt (Fight It With Your Mind; 1981) megjelentető társaság hatalmas népszerűségnek örvendett Dél-Afrikában. A sikerek ellenére Robbi úgy döntött, hogy az Asylum Kidset mégsem folytatja: Tribe After Tribe néven egy új zenekart hozott létre, 1984-ben. Egy évvel később megjelent a Power, az együttes első kiadványa, de a dolgok életveszélyessé váltak a banda körül, Robbiéknak menekülniük kellett az országból. Az apartheid ellenes mozgalmat a szövegeikben is nyíltan támogató zenekar basszusgitárosát, Robby Whitelaw-t, a hatalom emberei úgy megverték, hogy többszörös állkapocs és arccsont törést szenvedett, arcának bal oldala pedig véglegesen lebénult. Robbot és Whitelaw-t az Amnesty International menekítette végül ki az országból. A zenekar új székhelye Los Angeles lett, már itt rögzítették a második, Tribe After Tribe néven megjelenő, ma már nyugodtan klasszikusnak nevezhető lemezük anyagát. Azt az anyagot, amit végül Tom Petty Jeff Amentnek ajándékozott.

Az amerikai Pearl Jam turné egyes állomásain vagy a Smashing Pumpkins, vagy az Eleven vendégeskedett a zenekar előtt, április 15-én, Charlotte-ban azonban a Tribe After Tribe nyitott a seattle-iek előtt. Jeff mellett Eddie Vedder is a trió zenéjének hatása alá került, így a turné további részére felkérte Robbiékat, hogy tartsanak velük. A gyerekkorát egy picinyke montanai településen, Big Sandyben töltő, és ott szigorú katolikus neveltetést kapó Ament, valamint a tibeti buddhista közösségben felnövő Robb pillanatok alatt egymásra talált.

Jeff Ament: Abban találok párhuzamot kettőnknél, hogy hol nevelkedtünk. Én Montanában nőttem fel, a semmi közepén. Hosszú utak választottak el minket a valódi nagy, nyugati nagyvárosoktól. Robb tizenhat évesen egy buddhista kolostorban ragadt, ahol szerzetesnek tanult. Érdekes, hogy a tapasztalataink mennyire hasonlóak voltak: mindkettőnk egy védett, csendes, befelé figyelő közösségben nőtt fel. Úgy nyolc-kilenc évesen ministráns fiú voltam és komoly kérdéseim voltak – és vannak ma is még – Istenről. Teljességgel elérhetetlennek tűnt számomra, hogy egy zenekarban játsszak. Azt gondoltam, hogy ehhez egy művelt nagyvárosban kellene élnem.

Robbi Robb: Azt hiszem van még egy közös eleme a kapcsolatunknak. A dél-afrikai lázadás és a punk lázadás nem sokban hasonlított egymáshoz. [Zenére fordítva] az előbbi inkább olyasmi volt, mint amit a vietnami háború korszakának zenészeihez, Joan Baezhez és a többiekhez lehet hasonlítani. A punk lázadásáról viszont azt gondolom, hogy azt az unalom generálta. A közös tényező abban, hogy Jeff és én találkoztunk az volt, hogy talán mindketten unatkoztunk akkoriban. A közös alapokat a középszerűség elleni lázadásban találtuk meg.

Találkozások

Jeff Ament és Robbi Robb útjai a turné után elváltak, de csak egy rövid időre: a Pearl Jam 1993-as, európai koncertjeinek londoni, rotterdami és amszterdami állomásain ismét a Tribe After Tribe nyitotta a bulikat. Az újabb vendégszereplésre való felkérés nem csupán egy kedves gesztus volt a seattle-i banda részéről: a Jeff és Robbi között egyre erősödő lelki kapcsolatnak jelentős szerepe volt abban, hogy újra a TAT mellett döntött a menedzsment. A kezdetektől fogva megvolt kettejük között a szimpátia. Ugyanabban az évben (1963) születtek és ugyanazon témák iránt érdeklődtek: a költészet, a rejtélyek kutatása, az egyéniség és a tisztesség állt mindkettőjük fókuszában. Amikor először találkoztak, Jeffnél ott volt Alistair Crowley, Moon Child című könyve, amit Robbi is éppen akkor olvasott. A dalok szövegeiben jól tükröződnek a hasonló élmények hatásai: Ament és Robb rengeteget beszélgettek a kapcsolatokról, a magány és az intimitás egyensúlyáról.

Jeff Ament: [Robbi Robb] nagyon jól ismeri az vallásokat, könyveket és költeményeket, én pedig azóta érdeklődöm a keleti vallások iránt, amióta a Montanai Egyetemre jártam a nyolcvanas évek elején, mert megpróbáltam rájönni arra, hogy hol állok a katolicizmussal. De Robbi sokkal jobban érti a keleti filozófiát, mint én.

Az első jammelések ugyanebben az évben, azaz 1993-ban kezdődtek el. A zenészek, Neil Young meghívásának eleget téve, a kaliforniai Big Surben található Esalen Institute-ba (egy non-profit alternatív oktatási és relaxációs központ) találkoztak, ahová Young, a Pearl Jam mellett, meghívta a dél-afrikai énekes-gitárost is. Aznap este, a családtagok és a menedzserek mellett, Jeff Ament, Eddie Vedder és Dave Abbruzzese volt jelen.

Jeff Ament: Feldobtam Robbinak, hogy játsszunk egyet, ha van hozzá kedve. Hangszereket vettünk magunkhoz mindannyian és belevágtunk a dologba. Robbi hasonló kvalitásokat csillogtatott, mint Neil Young. Figyeltem ezt a két embert, ahogyan mindenféle gátlások nélkül gitároznak és énekelnek. Nem tartottak semmitől, így mi, többiek is egyre inkább belejöttünk a dologba. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy zenélni akarok vele.

Three Fish

Jeff 1993 vége felé fél tucat számot írt a Vs-t követő Pearl Jam lemezre, köztük olyanokat, mint a Nothingman. “A Pearl Jam kiváló dalszerzőkből állt, akik hozni fogják a majd a saját szerzeményeiket – gondolta magában -, úgyhogy valószínűleg nem minden ötletem fog felférni az albumra.” Ament megkereste régi barátját, a korábbi War Babies, akkoriban Fastbacks dobos Richard Stuverudot, hogy az ötleteit kész dalokká formálja. A közös munka egyik eredménye lett a Vitalogy-demók néven ismertté vált, igazi kuriózumnak számító anyag, amin már nem Dave Abbruzesse, de még nem is Jack Irons dobolt.

Richard Stuverud: Abban a kiváltságban lehetett részem, hogy én vehettem fel velük a Nothingman demóját. Bámulatos volt az a gyorsaság, ahogyan Eddie megírta a szöveget és az énekdallamot Jeff akkordjaira.

Ament és Stuverud a stúdióban volt, amikor a basszusgitáros egyszer csak úgy döntött, hogy rácsörög Robbira. Kíváncsi volt arra, hogy a korábbi beszélgetéseik alatt megfogalmazott közös zenélés igénye az énekes/gitárosban is meg van-e még. Robb azonnal igent mondott, nem sokkal később repülőgépre ült, a sessionök pedig azonnal kezdetüket vehették Seattle-ben. Az eleinte teljesen titokban szervezett próbák nagyon jól sikerültek, az első pár dal pillanatok alatt összeállt. A trió nem akarta, hogy a projektjükkel foglalkozzon a külvilág, nem akarták, hogy az örömzenélést bármilyen elvárás vagy külső nyomás elrontsa. Eszük ágában sem volt zenekart alapítani, csupán élvezni akarták egymás társaságát. Talán ez a fajta kötetlenség és művészi szabadság lehetett az oka annak, hogy a megszülető szerzemények minden várakozásukat felülmúlták. A közös alkotási folyamat végeredménye annyira felkavarta őket, hogy az eredeti elképzelések ellenére mégis felvettek pár dalt. Néhány CD-t szét is osztogattak a barátaik között: a reakciók lelkesek és nagyon-nagyon pozitívak voltak. Mindössze négy alkalommal találkozott a trió Seattle-ben, amikor úgy döntöttek, hogy esélyt adnak a daloknak és egy teljes nagylemezt készítenek.

A Pearl Jam nehéz időket élt akkoriban. Bár a Vs. még jól fogyott, a Vitalogy eladásai komoly visszaesést mutattak. Jeff és Stone Gossard részt vett egy kongresszusi meghallgatáson, ahol a Ticketmaster ellen indított keresetüket képviselték, de az igazságügyi minisztérium által indított nyomozást bűncselekmény hiányában lezárták a bürokraták. A közvélemény azonban nem csak emiatt ítélte bukásnak a zenekar kilátástalan harcát: a legnagyobb jegyértékesítővel szembeni háború és a velük szerződésben álló koncerthelyszínek miatt még egy normálisan megszervezett turnét sem tudtak lebonyolítani Vedderék, ami miatt a rajongók egy részét is sikerült magukra haragítaniuk. Örömöt csupán a Neil Younggal közösen készített anyag, a Mirror Ball okozott a számukra. A végletekig elcsigázott zenekar tagjainak szünetre volt szüksége, hogy egyáltalán túléljék valahogy az elmúlt évek végletekig fokozott tempóját. Mike McCready a szerzői kvalitásait a Mad Season Above albumán csillogtatta meg, Eddie Vedder pedig a pakisztáni Nusrat Fateh Ali Khannal dolgozott együtt a Dead Man Walking filmzenealbum dalain (Long Road, Face of Love). Nem meglepő tehát, hogy Jeff Ament is belevágott egy új projektbe, valami másba, a Pearl Jam határain jóval túlmutató dologba.

Jeff számára kitűnő lehetőség volt a Three Fish arra, hogy megmutassa, a Pearl Jamen túl is képes nagyszerű zenét alkotni. A világzenében elmerülő és rengeteget utazó basszusgitárosra különösen mély benyomást tett az egyiptomi és törökországi látogatása. Az anyazenekar kellemes kötöttségei megszűntek, a kreativitását attól teljesen eltérő módon kamatoztathatta. A vágya az volt, hogy kilépjen a Pearl Jam biztonságot adó zenei bölcsőjéből, így az alkotóképességét egy nehezebb úton tegye próbára.

Jeff Ament: Egyszerű dolgom van, mert a Pearl Jam basszusgitárosaként két dalt írok lemezenként. De ebben az új bandában rengeteget gitározom és szöveget írok, amiket igazán sohasem csináltam korábban. Hirtelen úgy éreztem magam, mint tíz évvel ezelőtt [1986-ban], amikor ezt az egészet elkezdtem – ideges voltam és azon tűnődtem, hogy vajon pofára fogok-e esni a dologgal. Ezeket a szélsőséges érzéseket hozta vissza számomra a projekt.

A formáció a Three Fish nevet választotta magának. Az ötletet a XIII. századi népszerű muszlim költő, Jalāl ad-Dīn Muhammad Rūmī meséje adta, amivel Ament a stúdiózás ideje alatt, a keze ügyébe kerülő Rumi-kötetben találkozott.

Jeff Ament: A vers arról szól, hogy legyél elég nyitott az új lehetőségekre, hagyd meg magadnak az esélyt arra, hogy kockáztass. Erről szól az egész projektünk.

A három hal története, három nagyon hangulatos, akusztikus hangszerekkel és csörgőkkel kísért, rövid részletben hallható is a lemezen. A mesében a halak különböző módon gondolkodnak a túlélésük lehetőségeiről, amikor meglátják a tóparton hálójukat bontogató halászokat. A bölcs hal azonnal a nagyobb vizek felé veszi az irányt, vállalva a sok-sok megpróbáltatást és a hosszú utat a „megváltáshoz”. A fél-intelligens lassabban dönt szellemi vezetőjének hiányában, viszont gondolkodik és egy veszélyes dolgot vállal: halottnak tetteti magát. A halászok számára így nem értékes. Az ostoba halat kifogják, de már csak a serpenyőben döbben rá, hogy a tó, amit biztonságosnak gondolt és ami látszólag könnyebb és jobb választásnak tűnt, valójában korlátok közé szorította őt, a lehetőségek szűkösségét okozta. Amikor a Rolling Stone újságírója egy 1996-os interjúban rákérdezett Amentnél, hogy a három hal közül ő melyiknek tartja magát, a basszusgitáros nem késlekedett a válasszal.

Jeff Ament: Valószínűleg az ostoba. Néha szerencsésnek érzem magamat. Amikor Seattle-be költöztem egy tipikus példája voltam [az ostoba halnak], mivel Montanából jöttem. Olyan srácokkal kezdtem el Seattle-ben lógni, akik öt-hat évvel fiatalabbak voltak nálam, mégis sokkal többet tudtak a városi életről, mint én. Milliószor szexeltek és drogoztak már akkor. Ha most rájuk gondolok úgy látom, hogy elvesztegették a gyerekkorukat. Engem viszont nem nyomasztottak otthon azzal, hogy mielőbb váljak felnőtté – bár akkoriban haragudtam a szüleimre, amiért Montanában kellett felnőnöm.

A lemez

A felvételek 1994 augusztusa és 1996 januárja között zajlottak, Seattle-ben. A produceri feladatokkal a helyi születésű John Goodmansont bízták meg. Goodmanson korábban olyan lemezeken dolgozott hangmérnökként, mint a The Accused – Splatter Rock, a Gruntruck – Push vagy a Satchel – E.D.M. című albumai. A zenészek két stúdióban, a John & Stu’s Place-ben és az Avast Recordingban dolgoztak – de csak akkor, amikor éppen ráértek. Zenei szempontból a trió messzire távolodott a Pearl Jam (akkoriban még) riff-orientált, rockos szemléletmódjától. Az organikus hangzások, a spiritualitás utazásokká formálódó, lebegő, dél-afrikai és közel-keleti hatásokkal tűzdelt dalok teljesen új dimenziót nyitottak a zenészek és a hallgatók számára.

Jeff Ament: Játszottam [a Three Fish lemezen] djembe-n [afrikai dob], különböző ütőhangszereken, billentyűkön, sőt, még énekeltem is. A Pearl Jamben mindenki nagyon jó abban, amit csinál, nehéz összeszednem a bátorságomat és megkérdezni, hogy „énekelhetném én ezt a részt?” vagy csak azt mondani, hogy „gitározni akarok”. A Three Fish-ben be merem vállalni ezeket a dolgokat.

A dalok nincsenek túlgondolva, sokszor inkább impresszionista önkifejezésnek tűnnek, mint részletesen kidolgozott, patikamérlegen mért szerzeményeknek. A hangszerelés és a hangzás egészen lélegzetállító, a gyakran szellős, lebegős zenei alapok tökéletes szimbiózisban állnak Robbi Robb költészetével.

A nyitó Solitude szomorú bevezetőjére úsznak be az akusztikus gitárok és a tipikus, Amentre jellemző, fretless (bundok nélküli), puha basszusgitár hangjai. A dal magányról szóló szövegével – “az élet aligha számít itt a sötétben” -, azonnal megadja az alaphangot. Vagy ott van például a Silence at the Bottom már-már ipari zúzdája: a disszonáns zongorahangjaival különösen zaklatott szerzemény olyan sorai, mint a “hogyan fogom megtudni, hogy ez itt álom vagy valóság / a viharból egy üvöltés lett, hogy aztán sikollyá változzon”ezerszer erősebbnek hatnak a tökéletesen kiakadt hangszerelési ötletektől. Stuverud zseniális az egész lemezen, ezt a dalt is a hátán viszi. A Zagreb mélységeit pedig talán még ennél is nehezebb leírni: a dobok törzsi ritmusai különös lüktetést kölcsönöznek a dalnak, Robb pedig talán itt énekel a legkifejezőbben az egész lemezen: “itt az idő indulni”.

A szövegek rengeteg képpel játszanak, legtöbbször inkább csak érzéseket keltenek, minthogy konkrétan elmondják a hallgatónak, hogy mire gondoljon. Vannak, amikor a dalok címei adnak kapaszkodót az értelmezésükhöz (ilyen például az elsőre hallásra is azonnal működő Song for a Dead Girl szomorú költőisége). A Here in the Darkness szépen, fokozatosan építkezik, a dal egy merengő varázslat, pláne amikor a ritka, valódi gitárszóló alatt, egy kicsit Pearl Jamesen tempót vált és beindul pár pillanat erejéig. (De jó lett volna ebből még pár taktus!)

A Strangers in My Head tipikus Ament-szerzemény, a fretless basszusgitár üveghangjaival és különös, lebegős effektjeivel. Simán felkerülhetett volna a No Code-ra (ahogy az azt követő, őrületté fokozódó A Lovely Meander is). Az Elusive Ones a Strangers in My Head vonalát viszi tovább, a Build pedig egy rövid pszichedelikus zúzda, ami után a három hal történetét elmesélő hangjáték utolsó fejezete, a Stupid Fish igazi megváltássá szelídül. A Secret Place olyan, mintha egy Alice in Chains dalt a korai Soundgarden játszana: lehet, hogy nem véletlenül énekli a dalban Robbi Robb, hogy “my voice in chains”? Az albumzáró Laced, a Song for a Dead Girl mellett a lemez másik Kairóban forgatott, klipes dala. Egészen biztos, hogy az örökkévalóságnak készült, még ha a zenészek akkor még nem is tudtak róla.

Minden egyes dal külön világ önmagában, a lemez – minden heterogenitása ellenére – mégis egységes tudott maradni. A zaklatottságtól a belső béke felé tartó sprituális utazás ez, a létezés feszegető kérdéseivel. A Three Fish első albuma egyszeri és megismételhetetlen alkotás zenész és hallgató számára egyaránt.

A Three Fish lemez után

A Three Fish első lemeze 1996. június 11-én került a lemezboltok polcaira, pár hónappal Eddie Vedder emlékezetes (botrányos) Grammy-beszéde után. A megjelenés után a zenekar egy rövid turnéra indult az Egyesül Államokban. A Pearl Jam májusban befejezte a negyedik albumának felvételeit. A No Code augusztus 27-én jelent meg.

Robbi Robb: Akkor fejeztük be a Three Fish lemezfelvételeit, amikor a Pearl Jam stúdióba vonult, hogy rögzítse az új albumát. Jeff az itt szerzett energiával feltöltődve ment vissza a zenekarához. Mindenkinek mesélte a stúdióban arról, hogy milyen jó móka volt a Three Fish-ben zenélni.

Jeff Ament: A Pearl Jam egy hatalmas gépezet, nagyobb bármelyikünknél. Néha elveszítheted önmagadat benne. Én pont így jártam. Nagyon jó volt kilépni belőle. A Three Fish megértette velem, hogy nincs szükségem a Pearl Jamre – tökéletesen boldog tudok lenni attól, hogy zenét írok magamnak -, így tudok igazából rajongója maradni a zenekarunknak.

Ament egy ideig egy gumikarkötőt viselt a csuklóján. Bármikor, amikor túl sokat kezdett aggódni a jövővel kapcsolatban, meghúzta a gumiszalagot és azt mondta: „inkább most”. A gumiszalag emlékeztette őt arra, hogy a mának éljen. A Three Fish egy ilyen pillanat volt Jeff Ament életében.

___

Three Fish – Three Fish (LP)

Megjelenés: 1996. június 11.
Kiadó: Epic Records (Sony)

Producer: John Goodmanson, Three Fish

Three Fish:

Robbi Robb – ének, gitár, szitár
Jeff Ament – basszusgitár, gitár, 12-húros gitár, djembe, orgona, vokál
Richard Stuverud – dob, percussion, vokál

Közreműködött:

Stone Gossard – billentyűk (a Strangers in My Head című dalban)
Cary Ecklund – gitár, billentyűs hangszerek, mellotron, vokál

Tracklist:

  1. Solitude
  2. Song for a Dead Girl
  3. Silence at the Bottom
  4. The Intelligent Fish
  5. Zagreb
  6. All Messed Up
  7. Here in the Darkness
  8. If Miles Were Alive…
  9. The Half Intelligent Fish
  10. Strangers in My Head
  11. A Lovely Meander
  12. Elusive Ones
  13. Build
  14. Stupid Fish
  15. Can I Come Along?
  16. The Easy Way
  17. Secret Place
  18. Laced

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Legutolsó Lemez

A LAP TETEJÉRE