Pearl Jam Live at Easy Street | Beszélgetés egy hihetetlen koncertről Matt Vaughan-nel, az Easy Street Records tulajdonosával

Share Button

Amikor a seattle-i grunge túránkat terveztük, a világ legkirályabb független lemezboltját, a West Seattle-ben található Easy Street Recordsot jelöltük meg az egyik legfontosabb állomásként. Ezen a legendás helyen lépett fel 2005. április 29-én a Pearl Jam, és egy megismételhetetlennek tűnő koncertet adott mindössze 150 (!) ember előtt. A legnagyobb örömünkre sikerült diktafonvégre kapnunk Matt Vaughant, az Easy Street Records tulajdonosát, aki sehol máshol korábban nem publikált, egészen bennfentes történeteket mesélt nekünk arról a buliról. Ha létezik még exkluzív tartalom a Pearl Jam rajongók számára, akkor ez egészen biztosan az lesz!

IMG_1558

Prológus avagy Londonon keresztül vezet az út az Easy Street-re

Seattle városa egy zenerajongó számára maga a kánaán. Ha van némi információja az embernek arról, hogy milyen – a grunge történelem szempontjából fontos –  bárok, stúdiók vagy koncerttermek vannak a belvárosban, akkor szinte egy lépést sem tud tenni anélkül, hogy ne jöjjön szembe valamilyen fontos helyszín. A Crocodile Bar, a Show Box, a Benaroya Hall, a Sub Pop Records székháza, a Moore Theatre, a Studio X és a Bad Animals Studios mind egy kb. 2-3 km-es körön belül találhatóak, nem messze a Space Needle-től. Az Easy Street Records viszont ezekhez képest viszonylag messze, déli irányban, egy kb. húsz percnyi buszozásra található Seattle nyugati városrészében.

A független lemezboltról már régebben is voltak információim, de akkor került számomra az üzlet igazán képbe, amikor egy évekkel ezelőtti londoni utam során a Virgin Megastore-ban belefutottam a Pearl Jam hét dalos, Live At Easy Street című EP-jébe. Persze gondolkodás nélkül megvettem, és már akkor eldöntöttem, hogy lesz, ami lesz nekem egyszer az Easy Street-re el kell jutnom.

Miután a buszról leszálltunk, rengeteg külső képet kattintottunk a boltról. Mintha tartottunk volna a nagy találkozástól, egyre csak húztuk az időt. Aztán fújtunk egyet, és beléptünk az üzletbe, majd azonnal a bejáratnál lévő pulthoz fordultunk. A kassza mögött egy Vinny nevű srác állt, akinek elmondtuk, hogy kik vagyunk,  hogy miért jöttünk, majd engedélyt kértünk tőle arra, hogy pár belső fotót is készíthessünk az Easy Street Records-ról. Vinny megmutatta, hogy honnan lőhetjük a legjobb fényképeket, majd elmesélte, hogy hol volt a színpad, hol álldogáltak az emberek a Pearl Jam koncert alatt. Bár ő akkor még nem dolgozott az üzletben, de nagyon képben volt a részleteket illetően. Valószínűleg nem mi voltunk az elsők, akik ilyesmiről kérdezték őt.

IMG_1571Chris “Vinny” Avino

Majd Vinny eltűnt, és mialatt bámészkodtunk, két A4-essel tért vissza. Ajándékként kezünkbe nyomta az eredeti, Eddie Vedder által írt setlist fénymásolatát. Aztaaa. Persze vigyorogtunk mint a tök, és nem győztünk Vinny-nek hálálkodni a figyelmességéért. Közös fotót is készítettünk vele, és ezúton is nagyon köszönöjük Vinny, hatalmas király vagy!

A setlist egyébként jóval hosszabb volt, mint a CD-n hallható dalok listája, utóbbin arányaiban sokkal nagyobb súllyal szerepeltek a feldolgozások (nyolc track-ből három), mint a komplett programban. Az ember utólag egy kicsit sajnálja, hogy nem került fel a hanghordozóra a State Of Love And Trust, a Sad, az Even Flow és a Corduroy sem, dehát ne legyünk telhetetlenek. Érdekesség, hogy a koncerten még Crapshot névvel játszották a Comatose egy korai verzióját, bár az Avocado album akkor még nem került a polcokra. Igazi kuriózum lehetett tehát a hallgatóság számára!

Easy Street Records setlistA setlist

A következő háromnegyed órát a cd-k közötti böngészgetéssel töltöttük. Na, az valami igazi grunge mennyország volt. Sikerült is találni néhány hiányzó ritkaságot (többek között az Immortality maxit a Rearviewmirror ‘Frogs’ verziójával, az egyetlen hivatalos Soundgarden koncertalbumot a Live on I-5-ot, aztán szintén Chris Cornell-ék Fopp/Screaming Life EP-jének Jack Endino-s újrakevert változatát, a 2013-as Seattle-i Pearl Jam koncertet, ahol a harmadik cd első track-je a Chloe Dancer/Crown Of Thorns volt, és egy pár számos Pearl Jam bootleget a Vs./Vitalogy időkből). Kár, hogy nem volt nálunk egy végtelenített bankkártya.

Akkor még azt gondoltam, hogyha majd írok az Easy Street Records-ról a Grungery-re, az eddig történtek nagyjából már elegendőek lesznek egy viszonylag bennfentes poszt elkészítéséhez. Szerencsére hatalmasat tévedtem. Mert az egész Seattle-i utunk egyik legérdekesebb része csak ezután következett.

A cd-ket odavittük a pultban ácsorgó Vinnyhez, és megkérdeztük, hogy mi van a galérián. Mondta, hogy bakelitek, és hogy mindenképpen érdemes felnéznünk. És tényleg így is volt. Ahogyan felértünk a lépcső tetejére, majdnem sokkot kaptunk örömünkben, ugyanis ez a kép fogadott minket.

IMG_1584Mother Love Bone és Citizen Dick

Egy ritkaság számba menő Mother Love Bone kislemez és a Citizen Dick idei Record Store Day-re kiadott kislemeze, a Touch Me, I’m Dick-kel (Singles/Facérok ugyebár) volt a pultra kihelyezve.  A galérián ott pakolászott két munkatárs, akiktől megkérdeztem, hogy elvehetem-e a két kuriózumot, ők meg széles mosollyal az arcukon bólintottak, hogy hát persze. Nincsen ugyan (még) lemezjátszóm, de azonnal magamhoz vettem a két kiadványt.

Az egyikőjük azt mondta, hogy mindössze kétszázötven darabot kaptak a Citizen Dick-ből, és ez volt az utolsó darab. Mondtam neki, hogy mi meg Magyarországról jöttünk, és hozzánk jó, ha az egész országba egy-két példány érkezett (még áprilisban a Record Store Day előtt hallottam erről itthon, a Musicland-ben).

Ha már így szóba elegyedtünk megkérdeztem őt is, hogy ő itt volt-e a Pearl Jam bulin. Mondta, hogy igen, és szívesen megosztja velünk, hogy mi és hogyan történt. Hoppá! Diktafonok elő, és már pörgött is a felvétel Matt Vauhgan-nel, az Easy Street Records tulajdonosával. Merthogy utólag kiderült, ő volt az, aki a galérián segített nekünk.


Interjú Matt Vaughan-nel, az Easy Street Records tulajdonosával

Itt állunk az Easy Street Records galériáján Matt Vaughan-nel, a lemezbolt tulajdonosával. A 2005-ös Pearl Jam koncertről szeretnélek téged kérdezni, te ott voltál azon, ugye?

„Igen, egyike voltam annak a kb. 150 szerencsésnek, aki láthatta a Pearl Jam-et itt a boltban. Az 2005-ben volt?”

Igen, nézd meg, itt van nálam a CD.

„Tényleg? Pedig azt nem könnyű beszerezni. Itt vetted?”

Nem, Londonban.

„Mi a pontos dátum a CD-n? Ó, ez szép emlékeket idéz fel.”

IMG_1558Háttérben az Easy Street Records

Mesélnél nekem a koncertről?

„Egy rendezvényre készültünk, hogy megünnepeljük a Coalition of Independent Music Stores (CIMS) – az ország legjobb független lemezboltjait tömörítő szövetségének – a tízéves fennállását. Eldöntöttük, hogy a helyszín Seattle lesz, és az Easy Street Records vállalta a házigazda szerepét. Elindult a háromnapos rendezvény szervezése, és közben összefutottunk Mike McCready-vel a másik boltunkban. Néhány évvel ezelőtt még volt egy nagy boltunk a belvárosban, ahová Mike gyakran benézett.”

Ismertétek egymást régebben is?

„Középiskolás korom óta vagy még annál is régebben ismerem őt. Csak érdeklődött, hogy hogy megy az üzlet. Őt is és az egész bandát érdekelte, hogy jól mennek-e a dolgok üzleti szempontból az Easy Street-nél, és más boltokban a világ többi részén. A korai, illetve a későbbi sikereikhez is jelentősen hozzájárultak az itt vásárolt lemezek és az így megszerzett népszerűségük. Úgyhogy ők mindig nagyon odafigyeltek ránk, és támogatták a helyi boltokat mindenütt a világban. Különösen ezt az üzletet itt West Seattle-ben, amit még ’87-’88-ban, azaz már 27 éve nyitottunk meg.”

Említetted Mike McCready-t, de úgy tudom, hogy Eddie Vedder is gyakori vásárló nálatok itt West Seattle-ben.

„Igen, Eddie sokszor vett itt különböző kiadványokat, miután San Diego-ból ideköltözött West Seattle-be. Először, mint vásárlóval kerültünk vele kapcsolatba. Szerette ezt a helyet, dolgozott is itt egy napot, sokszor eljött a rendezvényeinkre, pl. a Happy Hours partikra. Néhány alkalommal vendégül látta a személyzetet a házában, baráti viszonyban voltunk vele. Stone-nal együtt jártam felsőbe, és viszonylag közel is laktunk egymáshoz. Szóval, a banda felvetette, hogy kéne valami különlegeset csinálni a rendezvény résztvevőinek.”

Volt valami konkrét tervetek?

„Először azt gondoltuk, hogy egy zártkörű rendezvényen csak beszélgetnek, koktéloznak, kezet ráznak, közös fotót készítenek a résztvevőkkel. Elmondják a lemezterveiket, ilyesmi. Aztán Mike-kal tovább gondolkodtunk, és úgy éreztük, hogy kellene valami igazán meglepő dolog, amire senki sem számít. Egyébként is ki akarták próbálni néhány új számukat, mert éppen akkor dolgoztak az avokádós lemezükön, mindannyian itt voltak a városban, és már egy ideje nem léptek fel sehol. Ez jó lehetőség volt nekik, hogy személyesen mondjanak köszönetet ezeknek a boltoknak. Szabad kezet kaptak, és egy teljes estés, kétórás koncertet adtak nálunk. A kezedben lévő lemez egy rövidített változat, 7 dallal. Volt szó róla, hogy egyszer talán majd megjelenik az egész koncert is.”

IMG_1586Matt Vaughan – President, Easy Street Records

A Pearl Jam a világ egyik legnagyobb rock zenekara, ez meg bár egy kultikus hely, de azért elég pici egy koncertnek. Hogy állt össze végül a rendezvény?

„Leültem Kelly Curtis-szel, a menedzserükkel, találkoztunk a biztonsági és a produkciós személyzettel, az ő csapatával. Eredetileg úgy terveztük, hogy a nagyobb bolt lesz a helyszín, mivel ott több a hely, nagyobb a színpad, van parkoló a busznak és minden egyébnek. Eddie viszont azt mondta, hogy ő csak akkor vállalja, ha a lakásához közeli boltban, a törzshelyén tartjuk meg a koncertet. Be is jött ide, mi Kelly-vel a kávézóban beszélgettünk, de ő nem ült le hozzánk, hanem nekiállt léggitározni itt az erkély alatt, mindenki szeme láttára. Majd odakiabált Kelly-nek, hogy ’Ez itt rendben lesz, szervezd meg!’. Aztán egyszerűen kisétált. (nevet) Szóval el kellett fogadnunk, hogy itt lesz a koncert a kisebbik, első boltunkban. Végülis sikerült tető alá hozni a bulit, pedig láthatod, hogy itt azért elég szűkös a hely.”

Voltak még a koncerten más legendás grunge arcok is?

„Igen, Cameron Crowe [rockújságíró és filmrendező, lásd például a Singles/Facérok mozi – PM] itt volt a városban az akkori feleségével, Nancy Wilsonnal [az egyik Wilson nővér a Heart-ból – PM], mert akkor készült az Elizabethtown premierjére. És John Doe az X nevű bandából, aki nagyon jó barátjuk, szintén Seattle-ben tartózkodott. Jim James, a My Morning Jacket zenekarból is itt tartózkodott, vele még nem találkoztak, de szerették volna megismerni. Egyszerűen ideális volt a helyzet, senki nem nyaralt éppen, senkinek nem volt kisbabája, a feleségek is támogatták a dolgot. Jelen voltak a lemezboltok képviselői, a barátok, szóval minden összejött. Busszal idehoztuk a résztvevőket a belvárosi szállodákból, és ők mind abban a hitben jöttek, hogy majd koktéloznak, de álmukban sem gondolták, hogy a Pearl Jam is itt lesz, mert ezt titokban tartottuk. Azt hitték, lesz itt egy kisebb parti, megnézhetik a boltot, zenélünk kicsit, ilyesmi. Aztán belépve láthatták a színpadot, egy komoly bárpultot a kávézóban, és akkor elkezdtek kérdezősködni. Amikor felmentem a színpadra csak annyit mondtam, hogy ’van itt öt srác, aki szeretne köszönteni benneteket’. Ők pedig kijöttek, és őrületes bulit nyomtak.”

A bolt pont egy forgalmas útkereszteződés sarkán helyezkedik el. Rengetegen elmennek napközben az üzlet előtt. Mi volt a helyzet a járókelőkkel?

„Igen, letakartuk az ablakokat, és a bejáratot két biztonsági őr védte. Kimentem egy pillanatra, és kérdezték tőlem, hogy egy cover band játszik bent Pearl Jam számokat? Később megtudtam, hogy páran besurrantak valahogy. Osztottunk szét posztereket, amiket Brad Klausen tervezett. Úgy tudom, hogy a nyomtatási eljárás miatt, ez az egyik legritkább általa készített poszter. Remek koncert volt. Ekkor kezdődött az a nagyon jó kapcsolat a banda és a független lemezboltok között, ami azóta is töretlenül tart. A koncerttel kifejezték a szolidaritásukat a kereskedők, és a független üzletek iránt. Voltak később is közös dolgaik a szövetséggel, mi terjesztettük az avokádós lemezüket, közreműködtünk Jeff Ament RNDM projektjében, valamint McCready és Eddie szólómunkáiban is. Nagyon élveztük a közös munkát, és izgatottan várjuk az új lemezt valamint az SEP 10 éves évfordulóját. Reméljük, hogy valami még nagyobb durranás lesz. Meglátjuk. Szóval, így történt.”


Epilógus avagy a Jóisten/a Sors/a Mátrix/a csillagok állása vagy éppen a mi magunk szelleme oda ültetett bennünket, ahova ülnünk kellett

Matt-tel gyorsan e-mail címet cseréltünk, lőttünk pár közös fotót, majd – miután bezsákoltunk pár Sub Pop-os meg Green River (yeeeaaah) pólót – elbúcsúztunk tőle, és beültünk az Easy Street Records kávézójába. Már csak egyetlen asztal volt üres, egy kisebb dobogószerű részen. Rendeltünk egy-egy hatalmas hamburgert, de nem a Soundgarden verziót, mert abban nem volt steak. Hogyan lehetséges ez? Talán a garden miatt?

IMG_1600Amikor a kép készült, akkor már tudtuk, hogy hol is ülünk

Ahogy ott ücsörögtünk egyszer csak megint feltűnt Matt. Odajött hozzánk, majd széles mosollyal az arcán a következőket mondta: “Srácok, ahol most ültök, az egy színpad, és néhány hete Eddie Vedder énekelt rajta, a mögöttetek lévő képen látható fickókkal.”

Ez egy színpad? Ezen a színpadon? Te jó ég! Kik ők?

“Bocs, innen pár órája levettem egy képet. Az az igazság, hogy Eddie éppen ma vette meg. Ott volt kifüggesztve, és tényleg ma délelőtt adtuk el neki, bejött érte a testvére. A képen a The Sonics tagjaival van lefotózva. Ők egy régebbi banda, de itt hősként tekintenek rájuk.”

Ha jól tudom, ők is Seattle-iek, ugye?

“Igen, és garázs rockot játszottak. Ők voltak az elsők, Seattle-ből indultak, és Eddie itt játszott velük. Nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy személyesen is megismerhette ezeket a srácokat.”

Hihetetlen! Pont ezen a helyen játszottak, ahol ülünk?

“Igen, ez egy nagyon híres színpad. Nézzétek csak meg ezt a videót!” (nevet)

Majd a telefonomon megkereste a fenti felvételt és felhangosította azt. Hallgattuk Eddie Vedder-t, ahogyan a Leaving Here-t énekli a The Sonic-kal az Easy Street Records kávézójában. Pont azon a helyen, ahol éppen ücsörögtünk. Közben pedig mintha a külvilág mindhármunk számára megszűnt volna.

És akkor még messze nem volt vége a napnak.

Köszönöjük Matt, nagyon hálásak vagyunk neked, felejthetetlen élményeket szereztél nekünk!

(folyt köv.)


Az Easy Street Records honlapját ide kattintva tudjátok megnézni.

2 hozzászólás

  1. adamo sztaroszta

    Kedves Miklós! Egyszerűen hihetetlen! Minden egyes poszt alapvetés, megunhatatlan, “százszor újra elolvasós”! Köszi!
    Amúgy a Mother Love Bone-fal létezik még vagy már lefestették?
    üdv, adamo

    • Pintér Miklós
      Szerző

      Szia Adamo, köszönöm. 🙂 A falat sajnos lefestették, meg is fogok osztani képet a Facebookon hamarosan arról, hogy most hogyan néz ki. Mivel Mother Love Bone a legnagyobb kedvencünk a Pearl Jam mellett, az lett volna a nagy álmunk, de amikor kimentünk, már tudtuk, hogy sajnos lemaradtunk. Üdv barátsággal, Miki.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.