SEATTLE | 19/05/2019 | 12:37

Seattle-Budapest Grunge Magazin

Mi, szerencsések | Nirvana MTV Unplugged: Lugosi Dani & Takács Vilkó teljes zenekaros koncert – Budapest, A38 Hajó

Szerző:

A budapesti grunge rajongók egy egészen kivételes héten vannak túl. Csütörtökön a Pear Jam és a Superunknowns adott egy megismételhetetlennek tűnő, vérrel, izzadtsággal, bodysurfinggel, dal közbeni leállással és a közönség egyes tagjainak kényszerű megzabolásával fűszerezett, teltházas bulit, vasárnap pedig a Nirvana legendássá vált MTV Unplugged fellépését idézte meg valami egészen fantasztikus, autentikus módon Lugosi Dani és Takács Vilkó, pár nagyszerű zenésztársuk segítségével. Utóbbi beszámolója következik.

Nirvana Acoustic az A38 Hajón (Fotó: Bodnár Dávid)

Mi, a szerencsések

Seattle, az Seattle, a grunge, az grunge, a vártnál azonban mégis sokkal kisebb volt a két, budapesti tribute-rendezvény keresztlátogatottsága. Talán még mindig létezik a Nirvana vs. Pearl Jam/Soundgarden/Alice in Chains megosztottság. Nem is beszélve egy másik, jellemző polarizálódásról: míg az Alice in Chains elfogadottsága hatalmas a metálosok körében, addig a másik három seattle-i együttessel kapcsolatban már gyakran vannak fenntartásaik a konzervatívabb rockereknek. Nem baj ez persze, de azért nekünk, akik mind a négy (és még sok-sok, kevésbé népszerű, de zseniális formáció) rajongói vagyunk, szóval nekünk néha érdemes a helyén kezelnünk a dolgokat. Érdemes lelassítani egy pillanatra, és belegondolni abba, hogy milyen mázlisták vagyunk, hogy tanúi lehettünk az utolsó nagy, mindent elsöprő zenei forradalomnak.

Szóval mi, a szerencsések, akik huszonhárom-huszonnégy évvel később még mindig itt vagyunk, szóval mi itt Budapesten, néhány igencsak elkötelezett és kiváló zenésznek köszönhetően átélhettük végre élőben is azt, amit az MTV előtt ülve szájtátva bámultunk, amiről gyerekkorunkban többé-kevésbé csak álmodozhattunk. És persze, a végeredmény soha nem lehet olyan, mint amilyen az eredeti volt, de amíg ilyen élményeket ad egy-egy tribute-buli, mint a szóban forgók, addig kit érdekel a dolog problematikája?! Meg hát ugyebár nincs is nagyon más választásunk, csak hogy a cikk elejére is visszautaljak kicsit.

A két, finoman szólva sem ideális buliidőpontokban rendezett estén egyaránt teltház, valamivel több, mint ezer (!) néző volt jelen, nagyjából 400/650 arányban. Elképesztő, hihetetlen, ki gondolta volna ezt mondjuk egy évvel ezelőtt? Talán nem túlzás kijelenteni, hogy régen látott, jó időket élünk mi, magyar grunge-rajongók!

Teltház (Fotó: Bodnár Dávid)

Erica, Polly, Alice

Amikor valamikor fél nyolc után pár perccel megjelent a Lugosi & Takács Co. a színpadon, majd Dani széles mosollyal az arcán beleszólt a mikrofonba, hogy „Good evening! This is off our first record. Most people don’t own it”, akkor már tudtam, hogy rendben leszünk. Nem mintha túlságosan is aggódtam volna azért, hogy nem lesz elég autentikus a produkció (már amennyire Magyarországról vagy bárhonnan máshonnan az lehet egy Nirvana-múltidézés), de azért mégiscsak a generációnk legszélesebb körben ismert és kedvelt MTV Unplugged műsorát készültek feleleveníteni, pár kollégával kiegészülve.

A tribute mindig nehéz téma, de most a felelősség is extra nagy volt, a léc meg az egekben, mégis olyan magától értetődő magabiztossággal és elképesztő minőségben sikerül ezt az estét lehoznia a zenekarnak, amire a világ bármely (BÁRMELY!) pontján elismerően csettintettek volna még a legelvakultabb Nirvana-fanatikusok is! Ahogyan a Pear Jam és a Superunknowns tagjai, úgy Lugosi Dani és Takács Vilkó is kiváló zenészek, egészen különleges elhivatottsággal nyúlnak az eredeti előadók dalaihoz. A fiúk nem bízták a véletlenre: nem csak a hangszeres előadás, de a díszlet is igyekezett az eredeti színpadképet megidézni. Voltak liliomok, meg gyertyák, sőt, még „Erica” is ott feszített a srácok mögött – még ha ő csupán csak meghívott vendégként is lehetett jelen, jó, hogy ő velünk volt.

A basszusgitárokat Prepelicza Zoltán (Apey & The Pea) kezelte, aki amellett, hogy nyilvánvalóan professzionális módon, a produkció szellemiségéhez méltó alázattal kezelte a hangszerét, zseniálisan vokálozott. Ahogyan Zoltán, úgy Kocsis Máté, a Ghostchant dobosa is keményebb vonalról érkezett az alkalmi (?) formációba. Jól hozta Chad Channing és Dave Grohl témáit, minden egyes apró finomságukkal együtt, bár azért megnéztem volna, ahogyan egyszerre basszusgitározik és közben adja az ütemet a dalhoz a lábcinnel, ahogyan azt Grohl is tette annak idején, a Jesus Doesn’t Want Me For A Sunbeamben. Ha ez nem egy akusztikus koncert, Máté egészen biztosan szétpüföli a cuccát, legalábbis többször úgy látszott, hogy néha alig bírja visszafogni magát. A Something In The Way-ben például a belépésnél akkorát sózott a pergőre, hogy attól még talán Kurt is összerezzent volna! Zoltánhoz és Mátéhoz hasonlóan, kivételes alázattal közelített a produkcióhoz a Szabó Balázs Bandájából ismert csellista, a komoly klasszikus zenei háttérrel rendelkező Ölveti Mátyás, valamint az alter popos, cilinderes Maszkura (Maszkura és a Tücsökraj) harmonikán. Jó volt látni, hogy mennyire berántotta őket is egy-kétszer a produkció, abszolút illettek a képbe, Mátyást néha különösen elkapta a hév.

 Prepelicza Zoltán és Lugosi Dani (Fotó: Bodnár Dávid)

“Szeretem magamat, jobban, mint ahogyan te szeretsz, tudom, hogy ez nincs jól így, de mégis, mit tegyek?”

Hogy mennyire várta a közönség ezt az estét, arra a legjellemzőbb pillanat az volt, amikor az About A Girl és a Come As You Are között bekiabált egy néző, aki a felkonfok helyett – kocsmai stílusú nyersességgel –  a “duma helyett” inkább játékra biztatta Daniékat. Meglehetősen groteszk és nem odaillő pillanat volt, szerencsére többször nem került sor hasonlóra. A dalok közötti átkötések egyébként nagyon rendben voltak, pedig ez is egy olyan része volt a produkciónak, ami akár agyon is vághatta volna az estét.

Magától értetődően jó volt a Lee Olivér (Trillion) által énekelt The Man Who Sold The World is. Azzal persze tisztában voltam, hogy Olivér mennyire jó gitáros, de nekem meglepetésként hatott, hogy ilyen jól énekel! Nem megyek végig a setlisten, aki ezeket a sorokat olvassa, minden bizonnyal kívülről fújja az eredetit. Inkább egy-egy pillanatot emelek ki, olyanokat, amelyekre még biztos, hogy nagyon sokáig emlékezni fogunk.

Az unplugged hangszerelés kifejezetten kedveznek az olyan, Beatles-hatású Nirvana-daloknak, mint az About A Girl vagy az On A Plain. Ezek most is hatalmas, közös éneklésbe torkollottak, legalábbis a körülöttem állók szinte kivétel nélkül teli torokból üvöltötték Danival, hogy „I can’t see you every night, freeeee”, meg hogy „Love myself better than you, I know it’s wrong, So what should I do?”.

Az On A Plaint külön is fontosnak tartom kiemelni: a szövege amúgy is zseni, Lugosi úr pedig valahogy nagyon érzi a dalt, legalábbis nehezen tudom elképzelni, hogy a kedvenc Kurt Cobain-soraimat- „The black sheep got blackmailed again” és a „One more special message to go and then I’m done and I can go home” – ennél hitelesebben elő lehet adni. Egy külön értekezést is megérne, hogy Lugosi Daninak – aki nagyjából akkor kezdett iskolaéretté válni, amikor a szőke srác elővette a pisztolyát -, miért hiszi el az ember Kurt Cobaint, míg temérdek, real time-ban alkotó, a Nirvanát majmoló előadónak miért nagyon nem. De mindegy is, a lényeg, hogy az About a Girl és az On A Plain valami elképesztően jók voltak!

Takács Vilkó (Fotó: Bodnár Dávid)

Smells Like Alice

Az eredeti dallista CD-re préselt műsorideje hét másodperc híján ötvennégy minutum, ezért az egyik legérdekesebb kérdés az volt, hogy Vilkóék melyik dalokkal fogják teljes idősre felhizlalni a műsoridőt. A srácok először a Polly után nyúltak bele a programba, nem az On A Plain jött, hanem a Something In The Way (Áron András énekével), hogy aztán az On A Plain megágyazzon az eredeti felvételeken nem szereplő Drain You-nak! A Meat Puppets-blokk (Plateau, Oh Me, Lake Of Fire) különlegességét Takács Vilkó éneke adta a Lake Of Fire-ben, majd jött egy háromdalos medley, a zseni Been A Sonnal, a hangulatot az egekig fokozó és komoly felhördülést gerjesztő, közönségkedvenc In Bloommal, végül az előzőekhez képest talán valamivel szögletesebben elővezetett, alapvetően hipnotikus Love Buzz-zal.

Aztán Dani váratlanul belekezdett a You Know You’re Rightba. Az a dal nagyjából mindenek után, úgy nyolc-kilenc héttel az átkozott nap előtt került rögzítésre, így nyilván még koncertfelvételen sem láthattuk. Ha jól emlékszem, a Nirvana is talán csak egyszer játszotta, még 1993 októberében, Chicagóban, On The Mountain címmel, és nem is a végleges szöveggel. Szóval azt gondolom, hogy Kurt Cobain halála előtt nem sokkal felvette a Nirvana történetének egyik legjobb (szerintem legjobb) dalát. Soha nem hallhattuk élőben, és hát mit is írhatnék? A You Know You’re Right az a szám, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember kiordítsa magából a feszültséget, az elmúlt évtizedek tehetetlen dühét és keserűségét. Pontosan ez is történt, eszméletlen katarzist okozva a hajón!

A Heart-Shaped Box szintén nagyon működött, majd a Rape Me elején volt egy kis Smells Like Teen Spirit szívatás, hogy aztán tényleg jöjjön a már unalomig hallgatott, rule breaker mega hit, de egy olyan briliáns, talán kicsit Alice in Chains-es verzióban, hogy az valami hihetetlen. Azért is volt ez zseniális húzás a srácoktól, mert tényleg nehéz lett volna mit kezdeni egy az egyben az eredetivel, így viszont óriási élmény volt; bárcsak feltöltene róla valaki egy felvételt valamelyik videómegosztóra!

Akkor már sejteni lehetett, hogy már csak a záró Where Did You Sleep Last Night? maradt. A hajó közönsége egy emberként szállt rá a klasszikus Lead Belly-szám kezdősoraira, aztán amikor a kiállás után, az utolsó versszakot teli torokból, együtt üvöltötte mindenki (de tényleg mindenki!) Danival, akkor ott, abban, azért sok-sok szem elhomályosult, egy-két talán szív még meg is hasadt kicsit. Az a dal nem csupán az estét zárta le, de ott volt benne a gyász, egy fantasztikus, megismételhetetlen korszak elmúlásának fájdalma, ifjúságunk reményteli várakozásának, tinédzserkori álmodozásaink kegyetlen, kijózanító valósága, a végtelennek hitt szerelmeink csalárd elmúlása. A szűnni nem akaró taps egyszerre szólt ezeknek az érzéseknek, Kurt Cobainnek, Krist Novoselic-nek, Dave Grohlnak és a korábbi Nirvana-dobosoknak, Pat Smearnek, meg persze Lugosi Daninak és Takács Vilkónak, valamint a színpadra lépő összes, zseniális magyar zenésznek!

Smells Like Alice (Fotó: Bodnár Dávid)

Köszönet

A korábbi Lugosi-Takács fellépések alapján sejteni lehetett, hogy teljes zenekarral valami egészen különlegesnek lehetünk majd szemtanúi, de ennyire felkavaróan hiteles előadásra szerintem senki sem számított, nem is számíthatott. Persze, lehetne kötekedni, hogy talán a Something In The Way lehetett volna picit finomabb, érzékenyebb, hogy egy kicsit lendületesebb volt az eredetinél a Come As You Are, vagy hogy a Knight Rider-betét kellett-e vagy sem, de ezek a dolgok most egyáltalán nem fontosak.

Nem, mert nem tudom, hogy lehet-e ennél jobban, nagyobb elhivatottsággal más zenekar(ok) dalait játszani, mint ahogyan a színpadra lépő zenészek tették ezen a barátságtalan, december eleji vasárnap estén. Felemelő érzés volt együtt lélegezni a tömeggel a sok-sok fiatal és kevésbé fiatal néző között, érezni az örömöt, a bánatot, az erőt és a meghatottságot; és olyan páratlan minőségben hallgatni a zenetörténet egyik legfontosabb akusztikus albumának dalait, mint ahogyan azt tettük.

Dani, Vilkó, srácok! Időutazásra hívtatok és egy felejthetetlenül szép estét varázsoltatok a hajóra.

Köszönjük nektek ezt az élményt!

Where Did You Sleep Last Night? (Fotó: Bodnár Dávid)

Maszkura, Takács, Lugosi, Prepelicza, Kocsis, Lee, Ölveti (Fotó: Bodnár Dávid)

___

Nirvana Acoustic – Lugosi Dani & Takács Vilkó (teljes zenekaros)

Időpont: 2018. december 9.
Helyszín: A38 Hajó, Budapest

A zenekar:
Lugosi Dániel – ének, gitár, gumikacsa
Takács Vilmos – gitár, ukulele, vokál
Prepelicza Zoltán – basszusgitár, vokál
Kocsis Máté – dob

Köreműködött:
Maszkura (Maszkura és a Tücsökraj) – harmonika
Ölveti Mátyás – cselló

Vendégek:
Lee Olivér – gitár, ének
Áron András – ének

Dallista:

  1. About A Girl
  2. Come As You Are
  3. Jesus Doesn’t Want Me For A Sunbeam
  4. The Man Who Sold The World
  5. Pennyroyal Tea
  6. Dumb
  7. Polly
  8. Something In The Way
  9. On A Plain
  10. Drain You
  11. Plateau
  12. Oh, Me
  13. Lake Of Fire
  14. Been A Son/In Bloom/Love Buzz medley
  15. You Know You’re Right
  16. All Apologies
  17. Heart-Shaped Box
  18. Rape Me
  19. Smells Like Teen Spirit
  20. Where Did You Sleep Last Night

___

A Kurt Cobain nyomában című sorozatunk eddig megjelent részei:

  1. “Aberdeen, Kurt purgatóriuma (1967-1984)” ide kattintva olvasható!
  2. “A Wishkah-folyó saras partján (1984)” ide kattintva olvasható!
  3. “Menekülés Olympiába (1987-1991)” ide kattintva olvasható!
  4. “Egy korszak vége – Paramount Theatre, Seattle (1991)” ide kattintva olvasható!
  5. “Nem kell tovább bujkálnom – A Lake Washington-i ház (1994)” ide kattintva olvasható!

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Legutolsó Koncert

A LAP TETEJÉRE