SEATTLE | 21/11/2019 | 18:58

Seattle-Budapest Grunge Magazin

Mia Zapata élete és halála – 1. rész: A csirkelábú

Szerző:

Mia Zapata nem volt híres. Zenekara, a Gits egy valódi underground formáció volt. Gyakran koncerteztek Seattle-ben és a város környékén, de nem tartoztak a felkapott, nagy grunge bandák közé. Nem voltak részei a lemezipari hype-nak. Nem játszotta dalaikat az MTV. Nem kerültek a nagy magazinok címlapjára, nem írt róluk cikkeket a Rolling Stone vagy a Spin. Egészen addig alig-alig vett róluk tudomás a média, amíg a huszonhét éves énekesnőt holtan nem találták Seattle egyik elhagyatott utcáján. Hétrészes sorozatunk Mia Zapata élettörténetét dolgozza fel.

Prológus

A kilencvenes évek elejének legtöbb története Seattle-ről szólt, de szinte soha nem Seattle-ből indult. Az északnyugati város kulturális forradalma valójában egy nagyon hasonló látásmódú, de meglehetősen heterogén közösség terméke volt. A zene és más művészeti ágak kiteljesedése ugyanabból a filozófiai és szociográfiai háttérből táplálkozott. A szabadelvűség, a liberális világszemlélet, a társadalmi problémákra való fogékonyság, a nők jogainak elismerése és az erőszak minden formájának elutasítása állt a gondolkodás középpontjában. Az önkifejezés igénye mellett minden korábbinál erősebben megjelent a vágy arra, hogy a dalok komoly üzeneteket közvetítsenek és az aktuális Los Angeles-i trendekkel szemben valós problémákról szóljanak. A tősgyökeres helyiek mellett az ország minden részéből érkező, jórészt művészi vénával rendelkező fiataloknak köszönhetően a város a világ zenei központjává vált.

A csirkelábú – Louiseville, Kentucky

Mia Katherine Zapata 1965. augusztus 25-én született a Kentucky északi részén fekvő, az Egyesült Államokban csak a “legészakibb déli városként” és a “legdélibb északi városként” nevezett Louiseville-ben. Louiseville francia hangzású nevét XVI. Lajos után kapta, de lakosai között egyaránt találunk németeket, íreket, angolokat és afroamerikaiakat is. Kulturális sokszínűségében a déli mellett a közép-nyugati hatások egyaránt jelen vannak.

Mia jómódú családban nőtt fel a Louiseville-lel szomszédos, 5500 főt számláló településen, a felső-középosztálybeliek által lakott, csodaszép Douglass Hills-en. Szülei, Richard „Dick” Zapata és Donna Hanson Zapata televíziós nagyfőnökökként külön-külön is hatszámjegyű fizetést vittek haza, így három gyermekük – Kirsten, Eric és húguk, Mia – semmiben sem szenvedtek hiányt.

Richard Zapata háborús veterán volt, Koreában harcolt és Purple Heart kitüntetéssel szerelt le. A Purple Heartot azok a katonák kapják, akik a harcok során megsebesültek vagy életüket vesztették. Richard imádta a gyerekeit. Reggelente különböző, extravagáns melegszendvicseket készített Miáéknak, a nap végén pedig az ágyuk szélén ülve mesélt nekik addig, amíg a kicsik el nem aludtak. Időről időre előkerült egy-egy történet távoli rokonukról, a híres mexikói forradalmár, Emilio Zapatáról is.

Mia egy évesen (Forrás: Pinterest)

A környék idilli, biztonságos hely volt családosok számára. Zapatáék nyugodtan kiengedhették a szabadba és magukra hagyhatták gyermekeiket. A környező hegyek és mezők egy hatalmas, végtelen játszótérré váltak. Mia már kisgyermekként is önálló volt. Gyakran elcsatangolt a többiektől, a nagy közös játékok helyett inkább a saját dolgaival volt elfoglalva. Hosszú, vékony, csámpás lábai és ruganyos járása miatt családja egyszerűen csak „Csirkelábúnak” hívta. Később, már felnőttként, egy csirkét tetováltatott a vádlijára.

A kis Mia imádott énekelni, az emberek pedig csodálkozva hallgatták, hogy egy ilyen pici kislánynak, hogyan lehet ennyire gyönyörű és erőteljes hangja. Bátyjával sokszor adtak elő saját szórakoztatásukra dalokat: miközben léggitároztak, Kirsten két zseblámpával biztosította a világítást a produkcióhoz. Édesapja félénk kislányként jellemezte őt. „Ő volt az utolsó, aki fel akarta volna hívni magára a figyelmet” – mesélte később. A családtagok nem emlékeznek rá, hogy Mia mikor kezdett dalokat írni először, de nővére szerint mindig körmölt valamit: verseket, feljegyzéseket, vagy éppen a világgal kapcsolatos gondolatait vetette papírra. Szülei teljes szívvel támogatták őt a művészetek iránti rajongásában.

Ahogy szinte minden kreatív és tehetséges gyerek, ő is érzékeny és félénk volt. Ha azonban valamiben a véleményére voltak kíváncsiak, nem félt harcolni és kiállni az álláspontja mellett. Vele egykorú társainál jóval érettebben gondolkodott. Sokszor nem is találta érdekesnek azokat a dolgokat, amik a többieket foglalkoztatták, így kívülről kicsit zárkózottnak, magányosnak látszott. Az ilyen gyerekeket előbb-utóbb megtalálják társaik. A valójában melegszívű, barátságos szőke kislány védekezésképpen viszonylag gyorsan tökélyre fejlesztette jéghideg, dacos tekintetét. Igazi magányos farkas volt. Gondolatait inkább megtartotta magának, kerülte a feltűnést. Kedve és igénye sem volt indokolatlanul figyelmet generálni maga körül. Kizárólag nővérével Kirstennel és pár barátjával osztotta meg a gondolatait. Mia is nemzedékének gyermeke volt: elégedetlen, befelé figyelő, cinikus, de egyben rettentően szenvedélyes is.

Az a kulturális sokszínűség, ami Kentuckyt jellemezte, komoly hatással volt Mia zenei fejlődésére. Kilencévesen kezdett el gitározni és zongorázni tanulni, miközben olyan jazz, blues és R&B előadók lemezeit hallgatta, mint Bessie Smith, Billie Holiday, Jimmy Reed, Ray Charles, Hank Williams vagy Sam Cooke. Mindenre kiterjedő zenei ismeretei, elképesztő hangi adottságai és tehetsége vonzotta az embereket, különösen a hasonló érdeklődésű fiatalokat.

A hatéves Mia (Forrás: rachelarieff.com)

Az idilli gyerekkor akkor ért véget, amikor édesapja elhagyta családját és Washington államba költözött. Mia még csak kilencéves volt. Richard és Donna Zapata öt évvel később, 1980 szeptemberében elváltak. Richard a lehetőségekhez képest gyakran látogatta gyermekeit. Mint oly sokan generációjukból, a Zapata-gyerekek is anyjukkal töltötték az iskolai hónapokat, síelni és nyaralni viszont apjukkal jártak.

Mia egy belvárosi katolikus lányiskolában, a Presentation Academy-n töltötte középiskolás éveit. Az 1831-ben alapított intézmény a louiseville-i Római Katolikus Érsekség épülete mellett működött (és működik a mai napig is). Ez volt a város legrégebben, folyamatosan üzemelő oktatási intézménye, egy kiváló hely a főiskolai tanulmányokra való felkészítéshez. Mia 1984-ben, a tizenkettedik évfolyam befejeztével úgy döntött, hogy továbbáll Louiseville-ből és valahol máshol folytatja tanulmányait. Szüksége volt arra, hogy kiszakadjon a megszokott környezetéből és valami mást is megismerjen. De még inkább szüksége, hogy a maga ura legyen.

Richard Zapata [Mia édesapja]: “Mia az utca két oldalán, két különböző világban élt: az egyiken egy gazdag család gyermekeként, tisztán, egyházi iskolákkal, tenisz-klubokkal, de amikor áttért a másik oldalra, az anyagi javak semmit sem jelentettek neki.”

Mia, a család fekete báránya, Kentuckyból a szomszédos Ohio felé vette az irányt. Egy egészen aprócska faluba, a Daytonától húsz percnyi autózásra keletre fekvő, mindössze 3500 lakosú Yellow Springsbe tartott. Dougless Hills hegyei és völgyei immáron kevésnek bizonyultak számára.

Mia Zapata (Forrás: YouTube)

Nyavalyás Kis Patkányképű GitekAntioch College, Yellow Springs, Ohio

Louiseville-t és Yellow Springset csupán 262 kilométer választja el egymástól. Mia az ohiói település Antioch College-nak nevezett historikusan balos, erősen liberális művészeti magániskolájába iratkozott be, hogy bölcsészetet hallgasson. Az intézmény úgynevezett cooperative education formában működött. Ez azt jelentette, hogy a hallgatók egy adott tanév során hat hónapot tanulással, hat hónapot pedig munkával töltöttek. Az első szemeszter végén Mia és a többi diák a találóan csak „Farm”-nak elnevezett helyre kerültek.

A Farm egy San Franciscó-i városi gazdaság volt, ahol három dologgal ismerkedhettek meg mélyrehatóbban a diákok: az állattartással, a főzéssel és a punk rockkal. A tanyán szinte minden nap koncerteket rendeztek. Olyan mára már legendás formációk léptek fel esténként, mint a Social Distortion, a Minor Threat, a Bad Brains, a Dead Kennedys, a Scream, a GBH, az Exploited, a Corrosion of Conformity, a Descendants, a Replacements, a Minutemen, a DRI, a Bad Religion és még sokan mások. Andy Kessler (művésznevén: Joe Spleen) gitáros és Matt Dresdner basszusgitáros itt, a Farmon barátkozott össze Miával. De nem itt találkoztak vele először és nem is itt hallották őt először énekelni. Dresden tisztán emlékszik a pillanatra, amikor egy főiskolai kávézóban Mia színpadra lépett.

Matt Dresden [a Gits basszusgitárosa]: „Az egyik este bárki mikrofont ragadhatott a Campuson. Egy csomó diák lépett színpadra, egymás után játszották el a dalaikat. Mindenki Joan Baeznek vagy Phisnek tűnt a számomra. Arra már nem emlékszem, hogy mivel nyitott, talán egy Bessie Smith-dal lehetett, talán egy saját. Bármi is volt, padlót fogtam tőle. Sírtam. Nyers és őszinte volt, belülről, a szívéből szólt. Nincs olyan zenész vagy zene, ami annyira megérintett volna, mint ő ott, aznap este.”

A Farmon szerzett élmények meghatározóak voltak a fiatalok számára, itt tették magukévá a DIY (Do It Yourself – csináld magad) mentalitást és a független szemléletmódot. Mia nem pepecselt sokat, Kesslerrel és Dresdnerrel gyorsan megalapította első főiskolás punk bandáját, a White Picket Fence-t. A banda első dobosa rövid időre egy Bob Lee nevű srác lett, azonban ezzel a felállással, ezen a néven, mindössze egyetlen koncertet adtak.

1986 őszén, a második szemeszter kezdetén – egy főiskolai Dead Kennedys koncertet követően – Mia felkérte az akkor 18 éves Steve Moriarty-t, a Big Brown House dobosát, hogy csatlakozzon a zenekarához. Míg Matt Dresdner és Andy Kessler New Yorkban nőtt fel, addig Moriarty Indianapolisban. A város a dobos elmondása szerint legalább tíz évvel le volt maradva a többitől. 195-ig például nők nem rendelhettek maguknak italt a kocsmákban. A szőke fiút lenyűgözte Mia hangja.

Steve Moriarity [a Gits dobosa]: „Tetszett a hangjából áradó őszinteség. A zenéje és a művészete volt a legfontosabb dolog a számára, semmi más nem érdekelte őt ezen kívül.”

A főiskolán szinte mindenki zenélt, nem volt nehéz Bob Lee helyett új dobost találni.

Ben London [az Alcohol Funnycar énekes-gitárosa]: “Az első szemeszterben egy Steve Moriarty nevű srác volt a szobatársam, aki végül a Gits dobosa lett. A szomszéd szobában Matt Dresden, a Gits basszusgitárosa lakott, valamint Adrian Graver, aki a D.C. Beggarsban játszott később, már Seattle-ben. Én pedig Steve-vel, Adrian Graverrel és Roger Garufival alapítottam zenekart Brothers Voodoo néven, ebből lett aztán a Big Brown House. A Gits a második szemeszterben alakult meg. Andy Kessler, aki a Joe Spleen művésznevet használta, egy évvel felettünk járt.”

Az új formációt – egy Monthy Python-jelenet karaktere után – Snivelling Little Rat-Faced Gits-re, azaz Nyavalyás Kis Patkányképű Git-ekre keresztelték át. (A Git itt vezetéknév is egyben, illetve a nem-píszí brit szlengben „hülye/bolond faszi”-ként is fordítható. A Kentuckyban is beszélt appalache-i dialektusban igeként is megjelenik. Jelentése: elmenekül, elhagy, elragad).

A tagok gyorsan egymásra hangolódtak, számos punk és rock dal feldolgozását követően a kreatív munka azonnal beindult. A Moriarty-val kiegészült felállás őrült dalírásba kezdett. A zenekar rövid időn belül komoly sikereket ért el helyi szinten, így neki is vághattak a környező városok meghódításának. Zapatáék számára a hosszú név használata viszonylag gyorsan kényelmetlenné vált, a Snivelling Little Rat-Faced Gits-ről hamarosan The Gits-re rövidítettek. 1988-ra aztán összeállt 16-17 dal, amivel végre stúdióba vonulhattak. Hangmérnöknek barátjukat, Ben Londont kérték fel.

Hányadék blues

A zenekar hat óra leforgása alatt 16 dalt vett fel egyben feljátszva, élőben. A dinamikusan megszólaló, de meglehetősen nyers hangzású anyagot mindenféle utómunka nélkül engedték útjára. A magánkiadásban megjelentetett kazetta a Private Lubs címet kapta és a Gits tagjai úgy tekintettek rá, mint a nem hivatalos debüt-albumukra. A borítót Matt Dresden – a Do It Yourself jegyében – sajátkezűleg készítette. A szalagokért nem kértek pénzt, a barátaik között kezdték el osztogatni. Mindössze 50-100 darab kazettát sokszorosítottak belőle, emiatt az anyag addig nem is vált szélesebb körben ismertté, amíg a felvételeket 1996. június 11-én a Broken Rekids kiadó Kings & Queens címmel újra meg nem jelentette.

Az Antioch College környezete mindannyiuk művészetére inspirálóan hatott. Steve Moriarty szerint Mia állandóan alkotott.

Steve Moriarity [a Gits dobosa]: „Mindig csinált valamit. Festett, szobrászkodott, rajzolt vagy írt. Egyszer arról mesélt nekem a suliban, hogy mennyire katartikus dolog is a művészeten keresztül őszintén kifejezni önmagunkat és hogy teljesen rendben van az, ha erőteljes érzelmeket fejezünk ki a dalainkban.”

Mia az Antioch College-ben (Forrás: Steve Moriarty Facebook)

Mindegy is, csak innen el

Ahogyan közeledett Matt Dresdner és Steve Moriarty számára az utolsó szemeszter és a záróvizsga, mindenki – így a Gits és más főiskolai zenekarok tagjai is – egyetértettek abban, hogy folytatniuk kell a zenélést.

Mia Zapata és Andy Kessler ugyan még nem fejezte be az iskolát, de nekik is elegük lett Ohióból, nem akartak tovább az Antioch College-ben maradni. Itt úgy tűnik, hogy van egy kis zavar a visszaemlékezésekben, mert Ben London szerint Andy Kessler felettük járt egy évvel, Steve Moriarty viszont azt mesélte, hogy Andy még nem végzett, amikor ők már igen. Valószínűleg halaszthatott a gitáros [update: így volt, Andy Kessler egy évet Londonban élt], mert Moriarty egy interjúban arról mesélt, hogy a kedvenc koncertje az volt, amikor Miával alakítottak egy blues bandát, amíg Kessler külföldön tartózkodott. Billy Holiday és hasonló előadók dalait játszották zongora, gitár és dob kísérettel. A zenekart azért alakították, hogy az Andy nélküli időt kitöltsék. Zenéjüket „hányadék bluesnak” nevezték el, mert mindannyian valamiféle gyomorrontásos influenzával küszködtek aznap, amikor először színpadra álltak.

Ohio ideális helynek bizonyult a diákélethez, de nem kínált valós lehetőséget a továbblépéshez. Ahhoz, hogy a zenéjüket újabb szintre juttathassák, egy művészeti szempontból nyitott és befogadó nagyvárost kellett találniuk. A Yellow Springsben és a környéken fellépő együttesek rengeteget meséltek Miáéknak Seattle-ről.

Ben London [az Alcohol Funnycar énekes-gitárosa]: „Amikor arról beszélgettünk, hogy hova kellene mennünk, négy város jött szóba: New York és San Francisco drága volt nekünk, Chicago túl közel volt hozzánk, Seattle viszont nagyszerű helynek tűnt! A Soundgardennel kapcsolatban már képben voltam valamilyen szinten, de nem igazán tudtuk, hogy Seattle lesz-e a megfelelő hely mindannyiunk számára.”

A Gits és a Big Brown House tagsága úgy döntött, hogy az egyre érdekesebbnek mutatkozó, impulzív zenei és művészeti központtá váló Seattle-be teszi át a székhelyét. A zenekar egyben tartása mellett Mia számára volt még egy plusz hozadéka a költözésnek: a környéken élő édesapjával is többet találkozhatott.

1989-et írtunk. A világ még nem tudhatta, hogy két évvel később majd pár kockás flanelinges bakancsos és néhány kinyúlt pulóveres tornacipős huszonéves fenekestül felforgat mindent, összekuszálja a zeneipari trendeket és pokolra küldi az összes csúcson lévő, glamourizált rágógumi rocksztárt Los Angelesben.

(A történet itt folytatódik!)

___

Mia Zapata élete és halála
A sorozat részei (linkek)

1. rész: A csirkelábú
2. rész: Patkányház Seattle-ben
3. rész: Nálunk van az énekesnőtök, sajnálom! (18+)
4. rész: Csak hárman tudják, mi történt (18+)
5. rész: Hajtóvadászat (18+)
6. rész: Szenvedj, te rohadék! (18+)
7. rész: ¡Viva Zapata! – Mia emlékezete

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Legutolsó Történet

A LAP TETEJÉRE