Nem engedélyeztük, és erre büszkék vagyunk – Grunge képregények a ’90-es években

Kategória: Kult/Történet Szerző:

A melankólikus hangulatáról ismert seattle-i hang, és a harsány színekkel operáló képregény műfaj együtt? Első hallásra talán meglepőnek tűnik, pedig ez a valószínűtlen epizód sem maradt ki a grunge történetéből. De hogyan lett a képregényből zenekari merchandise? Nos, a kérdés megválaszolásához kicsit vissza kell utaznunk az időben.

Howard, a kacsa

A KISS zenekar vitathatatlanul a zenei merchandise ipar gamechangere. Nincs olyan felület, vagy cover termék, amely nem szerepelne a termékportfóliójukban. Miért épp a képregény műfaja maradt volna ki ebből? Hiszen a zenekar tagjai élőben is úgy néznek ki, mintha a rock and roll valószínűtlen szuperhősei lennének. 1977-ben Gene „Demon Child” Simmons a MARVEL képregénymogulját, Stan Lee-t (RIP) kereste meg a banda rajzos kalandjainak ötletével.

Ennek eredményeként előbb Howard, a kacsa partnereként, később pedig önálló szereplőként váltak képregényhőssé. Apró szépséghiba, hogy Paul Stanley nem járt örömtáncot az ötlet hallatán, és arról sincs pontos adat, hogy az ebből befolyt összegek a KISS, vagy Simmons magánszámláján ladoltak/landolnak-e. Mindenesetre ez volt az a rocktörténeti pillanat, ahonnan a rock comics műfaját eredeztethetjük. Innentől kezdve, gyakorlatilag napjainkig, a rock and roll éra szereplői időről időre felbukkannak különböző képregények hasábjain.

A késő hetvenes évek sikeres rock képregényeinek második reneszánsza 1989-ben indult, a grunge-mozgalom hajnalán. Bár eredetileg a két dolognak nem sok köze volt egymáshoz, de viszonylag hamar elkezdtek összeérni a szálak, hogy kirajzolódjon a grunge történetének egyik legszínesebb, egyben legvalószínűtlenebb médiamegjelenésének története (a Kedves Olvasó pedig talán azt hihette, hogy a Pearl Jam szereplése Adam Sandler standup comedyjében a csúcs).

A kedvenc rajzfilmfiguráim? A Metallica és Slash!

Todd Loren, a detroiti születésű képzőművész és zenerajongó, a nyolcvanas évek elején tette át székhelyét a napfényes Kaliforniába, ahol egy Musicade nevű cégnél helyezkedett el. A vállalkozás profilja abból állt, hogy  zenekaroknak „rajongói levél” szolgáltáltatást nyújtott. (Vagyis elképzelhető, hogy a féltve őrzött, személyre szólóan megválaszolt leveledet nem James Hetfield, vagy Bret Michaels írta, hanem Todd. Sorry!) Loren közel egy évtizedig húzta az igát ebben a műfajban, ez idő alatt pedig rockrajongó művészlélekből egy komoly kapcsolati tőkével rendelkező zeneipari háttéremberré vált. Tudással, és minimális alaptőkével felszerelkezve 1989-ben megalapította kiadóját, és belevágott saját ötletének (zenekari sztorikat feldolgozó képregények) megvalósításába.

A frissen alakult Revolutionary Comics Rock And Roll Comics című hatvanöt részes sorozata 1989 júniusában indult. A debüt számban a korszak első számú rock-reménysége, a Guns N’ Roses kezdte a sorozatot, akik annyira népszerűvé váltak később, hogy a teljes sorozatban – egyedüli zenekarként – három számot is megéltek (a második rész 1991-ben, a harmadik 1992-ben jelent meg). Axl Rose elhíresült mondása – „A kedvenc rajzfilmfiguráim? A Metallica és Slash!” – valószínűleg ehhez a történethez kapcsolható.

Az 1993-ig tartó comic book sorozatban a olyan klasszikus előadók jelentek meg, mint Elton John, David Bowie, Ozzy és a Black Sabbath, a Who, és így tovább. Néhány rockzenei szempontból kevésbé értelmezhető produkciónak is szenteltek komplett számokat, úgy mint a kor fiúcsapata, a New Kids On The Block, a popherceg Michael Jackson, vagy a rapper Ice-T. Az utolsó szám a Sci-Fi Space Rockers címet kapta, ahol egy egységes pszichedelikus űrwesternszerű történetben szerepelt a Pink Floyd, a Marillion, a Hawkind és még sokan mások.

A széria olyannyira sikeres lett, hogy a Revolutionary Comics még a tervezett sorozat felénél tartva, egy spin-off gyűjtemény kiadása mellett döntött, amely gyakorlatilag párhuzamosan jelent meg a Rock And Roll Comics-szal: ez volt a Hard Rock Comics című húszrészes kollekció, amely 1992 márciusa és 1993 novembere között jött ki, és inkább az alternatívabb, feltörekvőbb bandákra fókuszált. Így jelenhetett meg képregény formában a Red Hot Chilli Peppers – akik az 1991-es Blood Sugar Sex Magic lemezzel épp beléptek a mainstreambe -, vagy a Jane’s Addiction. Ugyanakkor olyan szupersztárok is ide fértek be, mint a Queen, a Van Halen, a KISS (újra, bár ők mondhatjuk, hogy indokolatlan mennyiségben jelentek meg képregényekben 1977-től kezdve), vagy Jimi Hendrix. További érdekesség, hogy a 17. szám elkészült ugyan, de sosem került kereskedelmi forgalomba. Ez a darab dolgozta volna fel a brit metal (Judas Priest, Iron Maiden) nagyjainak történetét, de egyeztetési és jogvédelmi problémák miatt ez a szám a mai napig fiókban pihen.

Hard Rock Comics: Nirvana, Pearl Jam (Plus Soundgarden)

1992. január 1-jén, a sorozat negyedik részeként a Nirvana: Smells Like Territorial Pissings, majd november 1-jén, a nyolcadik folytatásban a Pearl Jam (Plus Soundgarden) rész jelent meg. Az írói feladatokat Spike Steffenhagen és Jay Allen Sanford látta el (akik egyébként fizimiskájuk alapján bármikor elmehetnének egy thrash metal bandába). A Nirvanáról szóló rész rajzolója Scott Pentzer, a Pearl Jam epizódé pedig Ter Pallot volt. Nem nehéz kitalálni, hogy Kurt Cobain hogyan viszonyult a projekthez: minden idegszálával ellenállt annak, hogy képregényfiguraként (is) kirakatba kerüljön zenekarával. Mivel azonban a Nevermind 1991-es megjelenése után az MTV első számú üdvöskéje lett, így kiadói oldalról a Geffen munkatársai nem akarták kihagyni ezt a marketing-ziccert.

A Pearl Jam tagjai hasonlóképpen viszonyultak a róluk szóló képregényekhez. A Ten megjelenése után azonban, a Jeremy hatására a debütáló lemez tizenháromszoros platina lett, és a szintén nagy multicég (Sony) istállójába tartozó kiadójuk, az Epic Records minden centet ki akart sajtolni belőlük. A banda tagjai a mai napig sem nagyon beszélnek biográfiájuk ezen részéről. Egyszer nyilatkoztak egy, a „szuperhőssé” avanzsálásukat firtató újságírói kérdésre, annyit, hogy „nem engedélyeztük, és erre büszkék vagyunk”. Így, bár mindkét zenekar próbált jogi lépéseket tenni a képregényes megjelenésük visszavonása ügyében, nem jártak sikerrel, sőt, egy fillér részesedést sem kaptak az ez irányú szereplésért.

A jogi helyzetet nehezítette, hogy 1992-ben, amikor a képregénysorozat már dobozban volt, és gyakorlatilag sorba jöttek a folytatások a nyomdából, egy tragédia árnyékolta be a Revolutionary Comics-ot: a kiadót alapító Todd Lorent holtan találták San Diego-i otthonában. Az FBI kiterjedt nyomozást folytatott az ügyben, és az akkori közvéleményt rettegésben tartó sorozatgyilkost, Andrew Canahent vették őrizetbe gyanúsítottként. Loren nélkül a céget senki sem tudta volna megfelelően képviselni egy tárgyalás-sorozatban. A vezető nélkül maradt képregényeket alkotó művészek így végig vitték a rock comics projektet 1993 elejéig, majd szétszéledtek és 1994-re gyakorlatilag bezárták a céget. (A jogutódlást a Bluewater Production látja el napjainkig. Ők 2009-ben egy teljes utánnyomást jelentettek meg, amely magába foglalta a Rock And Roll Comics és a Hard Rock Comics összes számát).

A grunge zenekarok ellenállását idézve Unauthorized and Proud Of It: Todd Loren’s Rock ‘N’ Roll Comics címmel 2005-ben egy dokumentumfilm készült az életéről és annak fő művéről, melyben szerepet vállalt Alice Cooper, Gene Simmons és az a Robert Williams, aki a Guns N’ Roses első kislemez-borítóját tervezte. A Pearl Jam és még élő Nirvana, valamint Soundgarden tagok természetesen az egész procedúrától távol tartották magukat.

Summa summárum, ezek a kis füzetek érdekes epizódként írták be magukat az egyetemes rock és grunge történelembe, és megítélésüktől függetlenül vannak olyan gyűjtők és rajongók, akik fontosnak tartják ezeknek a birtoklását. Az internet különböző áruházaiban a mai napig fellelhetőek ezek a képregények, az eredeti első kiadások 50-60, az újranyomott verziók pedig már 20 dollár körüli áron elérhetőek. A képregényt megálmodó és megalkotó író páros, pedig még 2017-ben is sikeresen haknizott a világ legrangosabb geek találkozóján, a San Diego-i Comic Conon, ahol a cikkben megemlített rock comic bookokat dedikálták.

 Jay Allen Sanford és Spike Steffenhagen (Fotó: sdcomicfest.org)

 Nirvana: Smells Like Territorial Pissings (Hard Rock Comics #4, 1992)

 Pearl Jam Plus Soundgarden (Hard Rock Comics #8, 1992)

__

Érdekes, hogy a seattle-i „Nagy Négyes” negyedik tagja, az Alice in Chains nem került terítékre ezen a platformon, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy számukra az igazi áttörést az 1992 szeptemberében megjelenő The Dirt album jelentette, a képregény tervezési és megvalósítási szakaszában tehát még nem voltak igazán a fősodorban. Aki esetleg hiányolná Jerry Cantrellék képregényfiguraként való megjelenését, azoknak van egy jó hírünk: 2010-ben egy online comic book formában  megjelent a csapat. A Popcult and Devil’s Due Comics és a banda kollaborációjában a Your Decision EP megjelenésével összekapcsolva megjelent a „Make Your Decision” sorozat, amelyben még a Screaming Trees is helyet kapott pár képkocka erejéig. És akkor Mester Csaba kiváló Alice in Chains képregényéről még nem is tettünk említést.

Vélemény, hozzászólás?