SEATTLE | 18/09/2019 | 22:15

Seattle-Budapest Grunge Magazin

Nem Pearl Jam pótlék – Ament: Heaven/Hell (2018)

Szerző:

Jeff Ament, a Pearl Jam basszusgitárosa nem nyugszik. Kreativitását többnyire dalírásban éli ki, ha nem éppen jótékonykodik, vagy parkot épít gördeszkásoknak. Harmadik szólólemezének megjelenése nem meglepetés: míg az anyazenekar a 2013-as Lightning Bolt óta nem jelentkezett albummal, Ament azóta kettővel is: a RNDM második kiadványa, a Ghost Riding (2016) után most itt a Heaven/Hell. Lemezkritikánk.

 Ament: Heaven/Hell (2018)

Jeff Ament

A Pearl Jam zenészei már most is egészen elképesztő életművet tudhatnak a magukénak. Ha önmagában csak Jeff Ament munkáit nézzük, az is lélegzetelállító. Olyan bandák motorja, dalszerzője, kreatív embere volt, amelyek művészeti (zene és artwork) szempontból egyaránt különlegesek voltak. A kezdeti idők és a Deranged Diction nevű, hardcore punk banda után jöttek az igazi nagyágyúk: a Green River, a Mother Love Bone, a Temple Of The Dog, a Pearl Jam, a Three Fish, de a Tres Mts. és a RNDM lemezekre is igazán büszke lehet. A montanai származású basszusgitáros-zseni játszott Neil Younggal (Mirrorball LP), a Tribe After Tribe-bal (Pearls Before Shine LP), vagy éppen Hendrix-dalokat dolgozott fel a Temple Of The Dog-beli haverjaival (Hey Baby – Land of the New Rising Sun), és a King’s X-zel (Manic Depression). Elképesztő névsor! Jeff generációjának egyik legfontosabb zenésze, még ha nem is ő van a legtöbbet előtérben.

A Pearl Jam mellett

Ha egy zenekarban minden tag dalszerző is egyben, sorlemezeket pedig csak négy-öt évente jelentetnek meg, akkor rengeteg olyan ötlet, kész szám halmozódik fel, amely nem kerül fel az aktuális albumra. Nem lehet könnyű ilyenkor megfelelően kezelni a sok egót, a Pearl Jamnél mégis valahogy megoldják. Létezik például egy állandó B-terv: a szerencsésebb lemaradók többsége kislemezek B-oldalain, filmzenealbumokon vagy válogatások kuriózumaiként jelenik meg. És akkor még nem beszéltünk a különböző projektekről és szólólemezekről.

A Lightning Bolt megjelenése óta öt év telt el, mire kijön a folytatás, hat lesz. Tavaly Matt Cameron jelentkezett egy saját kiadvánnyal (Cavedweller), Eddie Vedder egyre többet koncentrál a szólódolgaira, ahogy Mike McCready is rengeteg meghívásnak tesz eleget: számtalan kiadványon vendégeskedik, főképpen saját kiadója, a kislemezekre specializálódott Hockeytalkter Records 45″-esein.

Jeff Ament sem különbözik a többiektől. Sőt, mintha még koncepciózusabb is lenne náluk. Ő is sokkal termékenyebb annál, minthogy csak alig pár ötletéből szülessen Pearl Jam szám. Amiből meg született – például a Jeremy, a Why Go, a Rats, a Nothingman, a Smile, a Low Light, a Nothing As It Seems vagy a Got Some és így tovább -, mind kivételesen jól sikerült darabok, egytől-egyig állandó szereplői a koncertek változatos setlistjeinek. Joggal érezheti úgy, hogy a “leszavazottak” nem végezhetik a fiók mélyén. A kérdés csak az, hogy vajon előkerül-e végre valamelyik szólóalbumon Jeff ifjúkori, metálos múltja? Még ha nem is annyira karakteres módon, mint gyerekkori hősei, a Venom vagy a Motörhead esetén. Hogy lesz-e valaha ilyen jellegű lemeze, nehezen megjósolható. Arra a kiadványra még bizonyosan várni kell.

A Heaven/Hellen ugyanis nagyjából minden van, csak kemény rockzene nincs.

Heaven/Hell

A lemezt felvezető Safe in the Car című, klipes felvétellel Ament nagyjából el is lőtte a lemez rock-faktorát. Matt Cameron és Mike McCready segítette ki őt itt, és azért velük nyilván egészen másképpen szólal meg a felvétel. Nem csak relatív slágeressége, a többihez képest keményebb hangvétele, de McCready mérföldekről felismerhető játéka miatt is kiemelkedik a többi közül. A basszusgitáros azt nyilatkozta, hogy a Heaven/Hellre azok a szerzeményei kerültek fel, amik nem mentek át a rostán, vagy ha igen, túl személyesnek vélte a szövegüket Eddie Vedder.

Nem tudom, hogy ez is köztük volt vagy sem, de az utóbbi évek kicsit kiszámíthatóbb Pearl Jam dalai után, a Safe in the Cart simán felhasználhatták volna Vedderék az új lemezhez, igazi out of the box szám lehetett volna (legutóbb talán a You Are és a Pendulum voltak ilyenek). Nem újdonság, hogy ahogyan a Tone (2008) és a While My Heart Beats (2012) szólólemezeken, úgy most is Jeff énekel, a Safe in the Carban ráadásul kifejezetten jól. Szép a női vokál is, ami Angel Olsent, a mindössze harmincegy éves, egyre sikeresebb St. Louis-i énekesnőt dicséri.

A dalhoz készült klip rém egyszerű: Jeff ül az autójában, mögötte (körülötte) pedig az apokalipszis különböző formái (tűzvész, áradások, stb.) jelennek meg. Az inspirációt Cormac McCarthy The Road című, 2006-os, poszt-apokaliptikus novellája adta. A Pulitzer-díjas alkotás 2009-es, számtalan jelölést kapó filmváltozatában Viggo Mortensen, Charlize Theron, Robert DuVall és Guy Pearce játszotta a főbb szerepeket.

De nézzük a többi dalt!

A Safe In The Car előtti kettő, a nyitó The Noise, The Noise, illetve a második The Door korrekt számok, de ennél többet nem érzek bennük. Az előbbi nem egy tipikus kezdődal, de a hangulata jól szimbolizálja az egész anyagot, az utóbbi viszont nem igazán jön be, főleg a verzéivel nem tudok kibékülni. A Hyperphagia vonósai némileg meglepőek, a nyúlós verzék nem kevésbé, de egyáltalán nem mondanám rossznak.

Az azt követő Drugs 5:26 hosszú, prózaként indul, ami alá különböző szürreális zajok adják a hátteret, majd 2:40 után beindul és a lemez egyik legkiemelkedőbb tétele válik belőle. Sok-sok hangszer, billentyűk, vonósok, gitárok, pszichedelia, enyhe káosz, szóval állati jó! Furcsa, meg nyilván semmi köze Jeff inspirációihoz, de nekem az Anathema Release című, zseniális dala jutott eszembe róla, a 2001-es Fine Day To Exit albumról.

A könnyed Moment Of Impact jól is jön, kicsit oldja a Drugs drámaiságát. A felvétel maga nem okoz különösebb fejtörést, viszont a lezáró zongorás rész egészen szép lett. Nem meglepő ez a kidolgozottság: Jeff változtatott a Heaven/Hell dalírási metódusán, a korábbiakkal ellentétben most a dalok nagy része nem gitáron, hanem zongorán született meg. A The Voices hagyományos, ének-akusztikus gitár-basszus-dob hangszerelése akár jó is lehetne, de az énektémák annyira nem jönnek be, ahogyan az azt követő Somewhere-é sem. Pedig előbbiben Amira Ament, Jeff unokahúga is énekel. (Amira nem tagadja meg a családi tradíciókat: a magas, szőke, huszonéves modell-lány egy időben az ismert West Seattle-i lemezboltban, az Easy Street Recordsban is dolgozott.)

Épp jókor jön a zseniális Are You Truing?, ami akkora King’s X, hogy csak azon csodálkozom, hogy sehol nem találom Ty Tabor és dUg Pinnick nevét a szerzők között! Nem egy fejletépős dal, inkább a finomabb Beatles-vonal, nagyon szívesen hallgattam volna még ilyeneket Jefftől! A Choose Your Colour hangulatában már-már karácsonyi szépségű, a szövege is gyönyörű. Finoman, szinte szünet nélkül vezet át az éppen csak egy perc feletti, zongorával kísért, kicsit drámai Only One-ba. Nagyon-nagyon szép pillanatok ezek, valamiért Andy Wood jut róluk az eszembe. Az alapötlettel talán foglalkozhattak volna a többiek, valószínűleg egy nagyon kedvelt Pearl Jam felvétel lett volna belőle!

Nem pótlék

A dalokat 2017 júniusa és októbere között rögzítette Jeff Seattle-ben, javarészt a Studio X-ben, valamint Stone Gossard Studio Lithójában, hazai pályán: a felvételeknél és a keverésnél két Pearl Jam háttérarc, John Burton és Josh Evans segédkezett. A lemezen szinte minden (!) hangszert Jeff kezel, gitározik, basszusgitározik, billentyűzik, mellotronon és még ki tudja min játszik. A dobok döntő részében a régi jóbarát, Richard Stuverud segített. Jeff Pearl Jamen kívüli munkásságában ő képviseli az állandóságot: a korábbi Fastbacks ütős hozta a ritmusokat annak idején a Three Fish-ben, a Tres Mts-ban és a RNDM-ban is. A lemez szépen szól, de azt hiszem ebben semmi meglepő nincsen egy ilyen kaliberű zenész esetén.

A Heaven/Hell kellemes hallgatnivaló. A koncepció, a hangulat és az olyan dalok, mint a Safe In The Car, a Drugs, az Are You Truing? és az Only One miatt az erősebb 2018-as lemezek közé sorolható. Csupán vinylen, a Pearl Jam hivatalos oldaláról rendelve, valamint a digitális felületeken (Spotify és társai) érhető el, CD-n nem. Érdemes odafigyelni rá, dalról dalra haladni vele, mert nagyszerű hangszerelési megoldásokat tartalmaz. Szerzői lemez ez, ahol a dalok a fontosak, nem a hangszeres bravúrok. Még Jeff Pearl Jamben megszokott, védjegyszerű, karakteres basszusgitár-hangzása sincs annyira jellemzően jelen, mint a korábbi kiadványokon. Aki tehát valamiféle pótlékra számít, az csalódni fog. Aki viszont nyitott Jeff újdonságaira, az nagyon fogja szeretni ezt a lemezt. Én az utóbbiak közé tartozom.

___

Ament: Heaven/Hell (2018)

Megjelent: 2018. május 10.
Kiadja: Monkeywrench Records

Felvételek, keverés: John Burton, Josh Evans

Közreműködik:
Jeff Ament – ének, gitár, basszusgitár, billentyűk, mellotron, dobok
Richard Stuverud – dobok
Akira Ament – ének (The Voices)
Brianna Atwell, Jordan Voelker, April Cameron és Alex Ho – vonósok (Drugs, Hyperphagia, Safe in the Car)

Dalok:

  1. The Noise, The Noise
  2. The Door
  3. Safe In The Car
  4. Hyperphagia
  5. Drugs
  6. Moment Of Impact
  7. The Voices
  8. Somewhere
  9. Are You Truing?
  10. Choose Your Colour
  11. Only One

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Legutolsó Lemez

A LAP TETEJÉRE