SEATTLE | 15/10/2019 | 12:56

Seattle-Budapest Grunge Magazin

Pálinkás Tomi: Tisztában voltam azzal, hogy kiborítottam a bilit

Szerző:

“Őszintén mondom, hogy semmi. Annyira sokáig tartott és annyira körbejártam, hogy megdöbbent innen nézve” – válaszolja arra a kérdésre, hogy hiányzik-e neki valami a korábbi, súlyos időszakából. Nagyjából húsz éve ismertük meg mint zenészt, több mint tíz évig volt a hazai underground egyik legnagyobb hatású zenekarának vezetője és kulcsfigurája. Most a Tej frontembereként beszélgetett Kun Alízzal mélységekről, magasságokról, kételyekről és bizonyosságokról az ország egyetlen szubpop zenekarának énekese, vezetője és megálmodója: Pálinkás Tamás.

“Régen gyanakodva figyeltem az összes jó érzést”

Már meg akartam kérdezni tőled, hogy milyenek a Napkirálynők?

Nekem nagyon röviden olyan, mint Zsuzsi [Tomi felesége], de aki nem ismeri őt, annak most megfogalmazom. A Napkirálynő nagyon klasszikusan az a nő, aki egyszerre a szeretőd, a barátod, a haverod, és ugyanolyan a humorotok, érez és ismer téged. Persze ebben a címben van egy vicces utalás magamra, hisz, ha ő a Napkirálynő, akkor én vagyok a Napkirály… (nevet) Ami vicces persze, de a dal azért mégiscsak Zsuzsinak szól. És ugyanígy lehet felfedezni benne a megtisztulást is.

A Tej második lemeze egy boldog lemez. A boldogságról nehéz közhelyek nélkül írni.

Erről igazából nem szoktak írni, átélik inkább.

Igen, de te mégis megtetted. Mennyire nehéz egy önelemző embernek elfogadnia ezt az állapotot?

Én egy alapvetően egyre jobban levő ember vagyok, a boldogság pedig egy pillanatnyi állapot, ami valahogy összeáll. A korábbi önmagamhoz viszonyítva az a különbség, hogy már nem kételkedek benne, nem gondolom azt, hogy ez egy örökké tartó valami, ezért amint megjelenik, próbálok rápattanni és megélni. És Zsuzsival nagyon együttműködünk ebben is. Viszont azt sosem gondoltam volna, hogy írni fogok erről a témáról. Amikor elneveztem a Boldogság című dalt Boldogságnak, akkor jöttem rá, hogy ez most így tényleg kijött belőlem. De ha jobban megfigyeled, ez a dal az elmúlásról is szól. A stúdiózás után Szebi [Szabó Szebi hangmérnök, Miracle Sound] éjszakába nyúlóan hallgatta a Boldogság című dalt, amikor felfigyelt a szövegre. Aztán hívott, hogy „Tomikám minden rendben van? Jól vagy?” Neki az jött le, hogy én meg fogok halni, csak még senkinek sem mondtam el, hogy beteg vagyok.

Mennyire zavar ez a végesség?

Nem zavar már annyira. Foglalkozom ugyan az elmúlással és jó felfogni, hogy van, de addig az én döntéseimen is múlik a folytatás. Ebből a szempontból úgy gondolom, hogy a boldogság egy döntés. És inkább elégedettség, mint az a nagyon erős kémiai érzet, amit sokan kergetnek, amikor felrobban a gyomrodban valami. Nem is lehetne így élni hosszútávon. Most alapvetően boldog vagyok.

Ha voltak olyan időszakaid, amikor nem érezted alapvetően boldognak magad…

…csak az első negyven évben…

…akkor mit gondoltál erről az egészről?

Sosem gondoltam volna, hogy így leszek majd. Most már jól tudom kezelni a kétségeimet, de régen nem tudtam bánni velük, és nyilván a különböző anyagok sem igazán segítenek ebben. Inkább csak felerősítik a problémát. Akkor a boldogsághoz legközelebb az volt, amikor mentem a dealeremhez és tudtam, hogy perceken belül megváltozik a testem kémiai összetétele. És közben pontosan tudod, hogy ez egy hazugság.  A zenélés is sokszor adott olyat egy-egy szám megszületésénél, hogy “Úristen, ez hogy történhetett?!”. Amikor kijön egy dal és beüt. Az is közel áll ehhez az érzéshez, a boldogság egy fajtája. Ezt kerestem, mint mindenki. De a mostani állapot sokkal jobb. Ott vannak persze a problémák, de más a hozzáállásom, megtanultam szembenézni. Két lábon tudom elviselni a kihívást, és ez is elégedettséget okoz. És boldogságot okoz az is, hogy ha jön valami, akkor azt meg tudom élni. Régen gyanakodva figyeltem az összes jó érzést. Vagy kikészültem.

  “Régen gyanakodva figyeltem az összes jó érzést” (Fotók: Bobál Kati, bobal photography)

“Tisztában voltam azzal, hogy kiborítottam a bilit”

Mikor fogalmazódott meg először benned az érzés, hogy neked dolgod van a zenével?

Elég későn. A gimi legvégén volt ilyen élményem először, hogy van egy gitárom és ezzel kezdeni is kellene valamit. Bevettek egy nagyon amatőr gimnazista zenekarba, ahol elkezdtünk gitározni meg dalokat írni. Nagyon naiv, nagyon tiszta élmény volt, úgyhogy egy-két éven belül teljesen kimosódott belőlem. De ott jöttünk rá arra, hogy milyen vicces is ez, lehet koncertezni, egy-két ember eljön és megnéz, ráéreztem a színpadra. Így 1999-ben az Isten Háta Mögött már úgy alakult meg, hogy zenéljünk, legyen célja meg íve.

Olyan, mintha a zenészeknél lenne ez a prekoncepció, hogy ha eddig és eddig nem futsz be, akkor ez meg ez sosem fog megtörténni. Ha 25 éves korodig nem leszel híres és elismert, akkor vége van.

Igen, rettentő lehúzó, de ez részben létezik. Harmincvalahány éves koromig nem zavart, nem tűnt fel, nem foglalkoztam vele. Én viszonylag későn kezdtem el ezt az egészet, szóval nem volt bennem az, hogy 25 éves koromban még sehol sem vagyok, mi még akkor tanultunk demózgatni. Más meg lehet épp akkor égett ki. És annak ellenére, hogy a koncepció létezik, magammal kapcsolatban nem fogadom el.

Azon kevés zenészek egyike van, aki az undergroundon belül a kult és a “mi az isten ez” státuszt is megélte. Ha visszaolvasunk az Isten Háta Mögött körül már-már vallásos áhítat alakult ki, a Tej meg éppen az ellenkezője. Mennyire néztek hülyének a váltás miatt?

Nem volt annyira durva, mert akik ismernek tudják, hogy nekem ez a vonal nem olyan idegen. A Közkút amúgy már fel tudta készíteni az embereket erre, de azt a többség poénként kezelte. A Tejnél sem jött így szemből a hülyének nézés, de azzal tisztában voltam azzal, hogy kiborítottam a bilit. Mit keres ebben a Pálinkás? Ha valaki sima, hétköznapi pop/rockból nyergel át egy ilyen zenére, az nem olyan nagy ugrás. Az Isten Háta Mögött után, ami viszont elvontsági szinteken csúcsokat döntött, na azután baromi nagy a váltás. Amúgy mostanában áll össze az emberek fejében, hogy a Tej egy komoly dolog, és úgy tűnik, ehhez is kellett vagy 5-6 év. Én ezt átéltem az Isten Háta Mögött idején is, nem idegen számomra ez a hozzáállás. És mivel megéltem azt, milyen megdolgozni a sikerért, ezért nem érint rosszul ez a mostani helyzet. Kibaszott jó a mostani 150 főnek is tombolni.

Ez az átlag közönségszám a tavaszi turnén is?

Dehogy! Volt, hogy 5 embernek játszottunk és nézték, hogy ezek meg kik és mit akarnak. Meg voltak az 50 fős koncertek, ahol izomból ugráltak az emberek. De nagyon pozitív élményeink vannak eddig.

Milyen a Tej-rajongó, a Raj?

25-35 év közötti… (nevet) Jó, hagyjuk! Az biztos, hogy nem gimnazista, pedig ők a nagy közönség. A lelkesedés meg a tömeg miatt ugye. Ott még nagyon működik a bevonzás. A Tej esetében ez nincs meg, annál felnőttebb zenét tolunk.

 Pálinkás Tomi (Fotó: Bobál Kati, bobal photography)

“Valószínűleg az történt, hogy elhittem magamról ezt a kultikus alakot”

A Tejnél van egy váltás az első és a második lemez között. Hogy néz ki a Tej belülről?

A második lemez volt tulajdonképpen az első lemez zenekarként. Az első lemez sokkal inkább csak én voltam, ez pedig egy teljes zenekari szülés volt. Amúgy mi elég sokat lelkizünk. Sokszor leülünk és megbeszéljük a problémákat, ez pedig tök jó dinamikát ad. Mindenki az egyéniségének megfelelő módon viselkedhet a zenekaron belül. És persze azt is tegyük hozzá, hogy a Tejben nincs demokrácia. Ha nem is vagyok Napóleon-komplexusos, de én hozom a döntéseket. Viszont mindenki kap teret zeneileg. Azt kell mondanom, hogy a maga tökéletlenségében tökéletesen működik ez a sztori. Konkrétan várom a próbákat, várom, hogy csináljuk a következő lemezt. Mert annak ellenére is nagyon jól működik a zenekar, hogy jelenleg nem a sikerei viszik előre.

Kívülről szerencsésnek tűnik a találkozás.

Abszolút. Meg szerencsém volt azzal, hogy adtak még egy esélyt. Teljes szétesésben voltam, az érzelmi reakcióim nem az én érzelmi reakcióim voltak, hanem a drogos srácé, aki agyhalott meg lélekhalott. És nyilvánvalóan egyszer eljött az a pillanat, amikor kiborult a bili és ezt már nem lehetett tovább elviselni. Egy évig semmilyen kapcsolat nem volt a zenekarral. Végül, ahogy bízni tudtam magamban, úgy kaptam bizalmat tőlük is.

Voltak áldozatai ennek az időszakodnak? Akár olyanok is, akikkel azóta sem sikerült rendezned a kapcsolatod?

Szerintem nagyon sok. Az akkori párkapcsolattól elkezdve nagyon jó barátokig. Igazából én akkor teljesen bezártam magam. Nem az a fajta ember voltam, aki eljárt és azzal tompította a magányát, hogy társaságban volt és körbevette magát emberekkel. Nekem egyedül kellett lennem. Gondolkoztam és témákat írogattam, amikből aztán nem lett semmi. Viszont olyan élményt adott ez a magányos állapot, ami kielégített. Valószínűleg az történt, hogy elhittem magamról ezt a kultikus alakot. És ezt éltem, miközben a toronyban elzártam magam a világtól. Mert azt mondtam és gondoltam, hogy én így vagyok én, nekem ez a dolgom. És nyilván nem.

Hiányzik valami abból akkoriból?

Őszintén mondom, hogy semmi. Annyira sokáig tartott és annyira körbejártam, hogy megdöbbent innen nézve. Utólag nem történt meg minden lezárás, és lehet túl sok idő telt el azóta, így irrelevánssá is vált a dolog. Csak azt remélem, hogy az emberek, akiket megbántottam, már túlléptek ezen és nem kell már megjelennem előttük, hogy újra felidézzem az egészet, amit akkor kellett volna megoldani, csak nem voltam rá képes. Ezért inkább eltűntem. Ez borzalmas érzés lehetett.

Azt hiszem, hogy ennek a lenyomatai ott vannak ezen a sokat emlegetett második lemezen is, ami tele van akusztikus feldolgozásért kiáltó dalokkal. Hogy álltok ezzel?

Volt már akusztikus koncertünk, nyomtunk MR2 Akusztikot is, mondjuk azt még más felállásban. Viszont a Szegény fiú akusztikus verziója kifejezetten jól sikerült. Kristófnak volt egy témája és nem is értem hogyan, de brutál jól összeállt. A koncerteken esett le végül, hogy a közönségnek mekkora szüksége van arra, hogy megértse a Szegény fiú szövegét és ne egy funk menjen a szöveg alatt, hanem a mondanivalót a zeneisége is erősítse. Ez egy nagyon csodálatos dolog, nekem nagyon nagy zenei fétisem, amikor megy egy motívum egy akkordmenettel, ami hirtelen megváltozik, de a motívum marad. És a Szegény fiú jó példa erre, mert az énekdallam nem változott, csak az akkordmenet és a dalnak így kijött a valós jelentése.

És az Intő jel?

Azzal is ugyanez a helyzet. Születésnapi buliba hívtak meglepetés vendégnek, és a világ legnehezebb közönségének kellett zenélnem: 9 éves kislányoknak. És az Intő jel annyira szépen szólt egy szál akusztikus gitáron, hogy meg is született a feldolgozás ötlete. Mondjuk nálam így születnek a dalok is, mármint akusztikus gitáron vagy zongorán, de mindegyikünkben benne van a vágy, hogy feldíszítsük a dalt, és megnézzük, mivé is válhat. Mivel nincs külső producerünk, ez a késztetés nagyon erős.

“Itthon nincsenek valódi producerek, emberek vannak, akik a saját ízlésüket próbálják beépíteni valaki máséba”

Mindent zenekaron belül kell megoldani, vagy van menedzseretek?

Olyan, aki úgy funkcionál, mint a hatodik tag, velünk lélegzik és jelen van, na olyan nincs. És ez nagyon hiányzik. Az az ember is hiányzik, aki elmondja milyen színű pólót vegyünk fel egy fotózásra, és azt a menedzsert is keressük, aki bevinne minket a körúton belülre. (nevet)

És külföld?

Nem. Éltem külföldön, köszönöm, nem kérek belőle.

Akkor ebbe mászunk bele kicsit. Ha a Tej egy pszichologizáló zenekar.

Amúgy járok terápiára, mert rájöttem, hogy már vagyok annyira jól, hogy most már lehet sokkal jobb is akár. Még ’98-ban az IHM előtt annyira elegem volt mindenből, hogy besétáltam mindenféle hamis papírokkal az amerikai nagykövetségre, hogy akkor én kérek egy vízumot. Családok álltak ott vízumért, én meg ott nyomultam a hátizsákommal. Mindenkit felhívtak konzuli beszélgetésre, engem nem. Tőlem csak annyit kérdeztek, hogy minek megy ki. “Meglátogatni a barátaimat!” Erre azt mondták jó, és már ütötték is a pecsétet. És ezt a mai napig nem látom át, hogy miért nem volt veszélyérzetem, a papírjaim többsége ugyanis tényleg hamis volt. Szóval ott éltem Los Angelesben az újpesti haveromnál vagy fél évig, és dolgozgattam. Viszont nem volt jó élmény, ott ünnepeltem a 21. születésnapomat és nagyon sokáig nem is gondolkoztam azon, hogy újra külföldön próbálok szerencsét. Az Isten Háta Mögött megalakulása után kinyílt előttem a multis világ, ahol az érettségimmel is tudtam lépkedni azon a bizonyos belső ranglétrán. És nyolc éven keresztül nyomtam azt, hogy egyre több fizetés, kocsi, telefon, de mellette persze szívtam folyamatosan és alakult az IHM is. Amikor elegem lett, akkor hamar jött az érzés, hogy én ezt unom és feladtam az egészet, hogy kimenjek Írországba egy hostelbe éjszakai recepciósnak. Mert az is jobb életnek tűnt. Csinálgattam közben a Kényelmetlen lemez témáit. Ez tartott vagy két évig, ami után még Londonban éldegéltem egy ideig úgy, hogy kimentem, három hónapig pénzt gyűjtöttem, hazajöttem és feléltem. Bár sok jó emlék van erről és élmény szinten is építő volt, de soha többé. Én magyar embernek érzem magam, a helyemen vagyok.

Recepció vagy a multi?

Egyik sem jó. A multinál logisztikai megoldásokon kellett gondolkoznom, amihez semmi közöm nem volt soha. Az éjszakai recepción nem kellett gondolkoznom, cserébe jöttek a részeg vagy nem részeg vendégek a hotelbe és ennyi. Az is lélekölő volt. Felborult a bioritmusom, nagyjából egy évig inszomniás voltam. A multinál meg egyszerűbb volt megtartani engem, mint felvenni valakit, mert én már átláttam a rendszert nagyjából.

Mit csinálsz most?

Audiológus vagyok. Segítő szakma, ez már tetszett a korábbi gyógymasszőr munkámnál is. Jó érzést okozol másnak. Ebben hasonló a kettő dolog. Audiológusnak lenni nagyon nagy élmény, bejönnek öreg nénik és bácsik, akik így hirtelen elkezdenek hallani, miután rájuk tettél egy hallókészüléket. A nénik meg sokszor a nagymamámra emlékeztetnek, aki nagyon közel áll hozzám. Szeretem ezt csinálni, mert van értelme és azonnali visszajelzés és a jó érzés, amit okozol.

De mennyire él még szerinted az a koncepció, hogy csak a zenélésre kell koncentrálni és befutni, mert beüt a siker és minden jön magával?

Szerintem ez Magyarországon egy nagyon is létező elmélet, de én nem nagyon ismerek olyan zenészt, aki csinált egy akkora hatalmas sikert, hogy ne kelljen mellette dolgozni. Azért persze vannak páran. Régen szenvedtem ettől az ellentmondástól, főleg, amikor a multiban dolgoztam, mert nagyon olyan embert kívánt, ami nem vagyok egyébként. Viszont anyagilag biztonságban voltam és ez nekem akkor nagyon fontos volt. Aztán eljött az az időszak kb. három évig, hogy a jogdíjakból fenn tudtam tartani magam. Nem Mötley Crüe szinten, hanem semmittevő punk szinten.

Van-e olyan zenekar, akit el tudnál képzelni a nemzetközi zenei piacon?

Ezek ilyen délibáb kergetések szerintem. Ha lesz valaki, akinek összejön, én leszek a leginkább meglepve.

Maradjunk inkább a Tejnél. Mikor jön az új lemez és várhatunk-e klipeket a mostani albumhoz kapcsolódóan?

Akarunk klipeket, kettőt is, és pénzt is nyertünk rá, jó sokat, vagyis nagyon keveset, egy normális klip fele sem jön ki, de mindenképpen megcsináljuk. A Szegény fiúból live session lesz ehhez hívunk egy-két zenészt. A következő lemez pedig jövő tavasszal elkészül. Még nem tudunk róla semmit, valószínű marad a 9-10 dal hosszúság, de teljes lemez lesz. Nem hiszünk az EP formátumban.

Van-e olyan banda, akikkel szeretnétek együtt játszani?

Mindenkivel szívesen játszunk, aki velünk is szívesen játszik, de azért most jobb lenne olyan zenekarok előtt játszani, akiknek le tudnánk rabolni a közönségéből, szóval most ez fontosabb, mint haver zenekarokkal játszani.

Akkor másik stúdiót sem választanál a következő lemezhez?

Nem. Olyan feeling van most a Miracle Soundban, Szegeden, mint amikor először mentünk a Bakerybe. Az első Isten Háta Mögött lemezek ott készültek, Zolival. Még úgy profi az egész, hogy emberi.

Van olyan a stúdióban, vagy akár a korábbi időszakban, aki módosított vagy javasolta, hogy változtassatok?

Nem igazán. Elég erős elképzeléseink vannak. Ráadásul itthon nincsenek valódi producerek, emberek vannak, akik a saját ízlésüket próbálják beépíteni valaki máséba. Ha lenne egy hazai Rick Rubin, aki meg tudta mondani a Red Hot Chilinek, hogy mitől lesz még jobb Red Hot Chili Peppers, az más lenne, de itthon ez nincs meg.

Sokat emlegeted a szubpopot, mint meghatározást. Ha felkeresne a Sub Pop, dolgoznál-e velük? Egyáltalán érzel-e magadban olyan ambíciót, hogy létrehozz egy gyűjtőpontot itthon a komplex stílusú zenekaroknak?

Hát a Sub Pop Recordsra ki mondana nemet? De szerencsére ezen nem kell gondolkoznom, mert a GMR (Grungery Media Records) számunkra tökéletes választás. Teljes mértékben támogatnak minket. Ráadásul, ahogy látom, mennyit dolgoznak ezzel, tudom, hogy sosem tudnék kiadót csinálni. (nevet) Annak viszont örülnék, hogyha kialakulna egy szubpop szcéna, több jó kis zenekarral. Szerintem eléggé nagy szükség lenne rá.

___

(Az interjú rövidített változata a májusi HammerWorld mellékleteként megjelent Grungery magazinban olvasható.)

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Legutolsó Interjú

A LAP TETEJÉRE