SEATTLE | 26/10/2020 | 09:05

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Pofon a negyveneseknek – Polytrip: Polytrip (EP, 2018)

Kategória: Lemez Szerző:

Lugosi Danit nem kell bemutatni a hazai grunge-rajongóknak. A fiatal énekes-gitárossal korábban a Gouranga élén, mostanában pedig Takács Vilkóval az oldalán ad teltházas Nirvana tribute bulikat országszerte. Saját bandája, a Polytrip 2018-ban alakult és mindjárt egy háromdalos EP-vel jelentkezett. Azóta születtek új dalok is, amik az online streaming oldalakon elérhetők, sőt, ötletes klipekkel is megtámogatták ezeket. Kritikánkban ezekre is kitérünk.


Polytrip: Polytrip EP (2018)

Maflás

Az örökké fanyalgó, a „kilencvenes években minden jobb volt” és a „grunge-ot úgy sem értheti az, aki nem akkor volt tinédzser” sznobizmusunkat egy jól irányzott maflással teszik helyre egyes fiatal és roppant tehetséges hazai előadók. Olyanok, mint Várhidi Adrián az Alone in the Moonból, vagy Lugosi Dani a Polytripből. A még talpon lévő régi motorosok mellett a rock, metal és grunge-színtér tele van  irigylésre méltó lendülettel alkotó, ambiciózus zenésszel, akik igazán megérdemelnék, hogy sokkal nagyobb figyelmet kapjanak annál, mint amit az újat sokszor zsigerből elutasító közönség szentel nekik.

Itt van mindjárt a Polytrip, és mindjárt egy mea culpa Grungery-oldalról, mert az EP megjelenéséhez képest másfél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a zenekar első anyagáról recenziót jelentessünk meg.

Pedig ez a kiadvány (és az a három dal, ami ezt követte) igazán megérdemli a figyelmet.

Az EP

Név és zene ritkán van olyan összhangban, mint esetünkben, sőt, ez már nem is Polytrip, hanem Mulitpolytrip, annyi stílus keveredik a lemezen. Nagyszerű zenészek jöttek itt össze, ötlet van bőven, az EP három dalában szinte nagylemeznyi. A nyilvánvaló aberdeeni grunge-hatások mellett egymás után sorjáznak a Red Hot Chili Peppers-féle funkys, basszus alapú pattogó ritmusok, a jazzes lazulások, az Alice in Chains-es vokálok, na meg egy-egy dalzáró metalcore megőrülés, meg ki tudja mennyi más hatás az elmúlt évtizedekből. Dani énekel, üvölt, hörög, és még ki tudja mi mindent tesz bele a dalokba, de a lelkét egészen biztosan (kizárt például, hogy egy Polytrip-koncert után ne kellene őt felmosni a backstage-ben, olyan energiát adhat le).

Az első The Flyban annyi minden történik, hogy felsorolni is nehéz lenne, miközben olyan előadók juthatnak a dal hallgatása közben az eszünkbe, mint a Nirvana (a nyitó riffnél), a Clawfinger, a Faith No More, de talán még a Drive My Hand-korszakos Freshfabrik is (hogy végre ne csak mindig külföldi banda nevekkel dobálózzunk). A Lalalala Love kiemelkedik az EP három dalából, főleg a fogós refrénje és az okos felépítése miatt. A Cannibal pedig attól lesz sokak kedvence, ahogyan a nyugodt, mega-dallamos verze után szép lassan megőrül a Tool-Alice in Chains-metalcore tengelyen. Itt is és korábban is igaz: a Lugosi Dani énekes/gitáros, Székely Ádám basszusgitáros és Vincze Ákos dobos alkotta trió annyira liberálisan áll hozzá az alkotói folyamathoz, hogy néha már az az ember érzése, hogy igazából csak lazulnak és ökörködnek. Iszonyat nagy zenélés van itt!

A hangzás egyébként rendben van, annak fényében meg pláne, hogy Dani valódi DIY-módszerrel irányította a felvételeket, keverte és masterelte az anyagot. Egyetlen olyan dolog van, amin érdemes lenne dolgozni kicsit, az pedig az angol kiejtés, bár ezt a későbbi daloknál már kevésbé érzem hangsúlyosnak. Ezzel együtt kiegyeznék azzal, ha minden magyar anyanyelvű, de angolul éneklő banda hozni tudná ezt a szintet.

Az EP-t mindenkinek érdemes meghallgatnia, a gyűjtőknek beszereznie.

Később talán hasonlóan nehéz lesz majd hozzájutni, mint manapság az első Isten Háta Mögött CD-khez!

Az új dalok

AZ EP kiadása óta eltelt időszakban három új dallal jelentkeztek a fiúk.

A már-már diszkó pop Dancing in the Streets (itt írtunk róla korábban) egy szuper, 360 fokos kamerával rögzített klipet kapott, és egy újabb példa a zenekar által képviselt sokszínűségre. Legkevésbé ez állhat a rockzene rajongók szívéhez közel, de az azóta publikált két dal simán helyrebillenti az egyensúlyt.

A Jesus Crysis a Polytrip karácsonyi Negative Creepje, innentől kezdve pedig nem lehet rossz, nem igaz? Daniból kijönnek a Cobain-hatások, és őszinten szólva ez a vonal illik hozzá a legjobban. Egy olyan lemez, amin tíz ilyen dal van, simán Sub Pop-kompatibilis, és ha csak a Metz döbbenetes sikereire gondolunk, talán azt állítani sem túlzás, hogy egy külföldi kiadóval nemzetközi szinten is lehetne közönsége a Polytripnek.

A legfrissebb dal, a Masstream egy óriási riffel nyit és bárhogyan is hallgatom, valahogy mindig erre a riffre fut ki, annyira központi eleme a már-már refrén szintű a dallam.

A Polytrip teljesen egyedi dolgokat csinál itthon, a power trió felállás kereteit feszegetik a fiúk. Kíváncsian várom, hogy elkészüljön egy teljes lemeznyi anyag: az lesz Lugosi Daniék számára az igazi megmérettetés!

Nekünk, negyvenes fanyalgóknak meg valószínűleg a következő balhorog.

___

Polytrip: Polytrip (EP)

Megjelent: 2018 decemberében
Kiadja: magánkiadás

Producer: Lugosi Dani

Polytrip:

Lugosi Dani – énekes, gitáros
Székely Ádám – basszusgitáros
Vincze Ákos – dobos

Dallista:

  1. The Fly
  2. Lalalala Love
  3. Cannibal

A Spotifyon az alábbi Polytrip dalok elérhetők még:

  1. Dancing in the Streets
  2. Jesus Crysis
  3. Masstrip

Vélemény, hozzászólás?

Legutolsó Lemez

A LAP TETEJÉRE