Pótolhatatlan?

Share Button

A zenekarokat legtöbbször az énekeseikkel azonosítják. Nem véletlenül, hiszen ők azok, akik a hangszereken túl, a személyiségükön és a szövegeken keresztül kommunikálnak a közönség felé. Ők állnak elől, ők a frontemberek, jelentősen befolyásolják, vagy akár meg is határozzák az adott formáció arculatát. De mi történik akkor, ha különböző okok miatt mégis cserére kerül sor? Hogyan és mitől válik az új felállás hitelessé? Szabó Dávid, a Slowmesh énekese kényes és néha kényelmetlen kérdéseket vet fel gondolatébresztő írásában.

LAyne Kurt Scott ChrisLayne, Kurt, Scott és Chris

Layne és William

Rajongok az új Stone Temple Pilots dalért!

A november 15-én megjelent Meadow nem csupán egy kiválóan sikerült szám, de arra is nagyon jó példa, hogy a frontember elvesztése után is van értelme folytatni egy zenekar tevékenységét. Nem minden áron persze, de ha ilyen remek felvételek kerülnek elő a fiók mélyéről, akkor bizony kár lenne veszni hagyni őket.

Emlékszem 2006-ban, amikor az Alice In Chains koncertre igyekeztünk a szlovákiai Topvar Fesztiválra, vegyes érzelmek voltak bennünk. Egyrészt puffogtunk, hogy miért kell ez az egész, új énekessel előadni Layne dalait, másrészt viszont úgy éreztük, hogy muszáj látni őket, ha már itt vannak a szomszédban.

Jó pár évet kellett várni aztán, hogy – William DuVallal a frontemberi pozícióban – megjelenjen a Black Gives Way To Blue album, és végül beigazolódjon, hogy ezek a 2006-os turnécskák nem valami pénzkeresési hakni-sorozat részei voltak, hanem inkább előkészítettek egy olyan visszatérést, ami méltóképp zár le egy korszakot, és kezd meg egy újat.

Az album címe is egyértelműen mutatja, hogy a még életben maradt zenésztársaknak igenis van mondanivalójuk, szeretnék újra felvenni a párbeszéd fonalát a rajongóikkal.

Személy szerint, amikor először meghallottam a Check My Brain kezdő taktusait, felpattantam az irodai székemből és kábé úgy éreztem magam, mint a viccbéli parasztbácsi, aki az állatkertben életében először lát zsiráfot. Örömittasan belebokszoltam a levegőbe és azt mondtam: “Ilyen riff márpedig NINCS!!!”

Ennyi idő távlatából bátran mondhatjuk, nagy kár lett volna, ha ezek a dalok nem jelennek meg!

Scott, Chester és Jeff

Visszatérve a Stone Temple Pilots esetére: Scott Weilandot egy labilis személyiségű, depresszióra hajlamos emberként ismertük meg, aki az éneklési stílusát is váltogatta lemezről lemezre. Amit csinált, az valahogy mindig jó volt, de kissé úgy tűnt, mint aki már befutott, ünnepelt zenészként is még mindig keresi a saját imidzsét.

A zenekar tagjai, akik 2012-ben még “reunion” turnéra indultak valamint új album készítéséről beszéltek, a turné alatt végérvényesen rájöttek, hogy miért is nem működött már évek óta a dolog Weilanddal, és nem sokkal később meg is váltak tőle. Scott nyilvánosan kritizálta egykori társait, amiért a Linkin Park-os Chesterrel helyettesítették őt. Scott azt állította, hogy nélküle ez a banda nem is hívhatná magát Stone Temple Pilotsnak.

A sors furcsa és szomorú fintora, hogy azóta Scott és Chester sincs már közöttünk.

A zenekar tevékeny tagjai egy Jeff Gutt nevezetű úriemberben találták meg a megfelelő utódot, aki egy tévés tehetségkutatóban tűnt fel még 2012-ben, és egyébként egy Dry Cell nevű kaliforniai nu metal bandában énekelt korábban. A srác megtévesztő hasonlósággal hozza a Scott-féle énektémákat, nem iszik, nem drogozik, nincsenek sztárallűrjei, csak profin teszi a dolgát. Láthatóan egy problémamentes ember, aki egy olyan zenekarnak, akik már két frontembert is elveszítettek, jelenleg a legjobb megoldás.

Felmerül bennem a kérdés: ki az, aki pótolható?

És ki az, aki nem?

Mitől lesz egy énekes pótolhatatlan?

Mi az a plusz, ami olyat ad hozzá egy ember személyiségéhez, amit nem lehet lemásolni, nem lehet visszaadni?

Freddie-től dUgig

Nemrég Magyarországon járt a Queen.

Vagyis mondjuk inkább úgy, hogy Brian May és Roger Taylor, akik szintén egy tehi-kutis fiatalembert, Adam Lambertet hozták magukkal. Több ismerősöm is lelkesen beszélt a koncertről, én nem voltam ott. Nem mentem, mert hiába tartom nagyra a fent említett urakat, de számomra Freddie Mercury a “nem pótolható” kategóriába tartozik. Ha esetleg George Michaellel jöttek volna… De ugye ez már nem lehetséges sajnos. Az is érdekes tény, hogy John Deacon, a Queen basszusgitárosa nem tartott egykori társaival, ő nem akart ebben részt venni.

Annak idején a Doors is kiadott még két lemezt Jim Morrison halála után, ahol a gitáros Robby Krieger és a billentyűs Ray Manzarek felváltva énekelt. Kevés sikerrel. Az 1972-es Full Circle című lemez után a zenekar feloszlott.

A Black Sabbath 1979-ben kirúgta Ozzy-t és a helyére Ronnie James Diót hívták meg énekesnek. A közönség nem mondhatni, hogy szívélyesen fogadta, habár Ozzy teljesítménye valóban nem volt túl rózsás az azt megelőző időszakban. Ezután olyan nevek fordultak meg a Sabbath énekesi posztján, mint a Deep Purple-ös Ian Gillan, Glenn Hughes vagy Tony Martin. Míg végül 1997-ben Ozzy Osbourne visszakerült trónjára és Ozzfest néven egy utazó vándorcirkuszt hozott létre, ami egy elég ütős visszatérés volt. De akkor hogy is van ez? Ozzy éveken keresztül pótolhatónak tűnt, aztán pedig később kiderült, hogy mégsem?

2006-ban, amikor a Living Colour a Szigetes koncertjére a King’s X frontemberével, dUg Pinnickkel érkezett, a közönség nem háborgott. Sőt, kifejezetten szerencsésnek éreztük magunkat, hogy egy ilyen kivételes esemény szem- és fültanúi lehetünk. A csapat alapértelmezett énekese, Corey Glover épp a Jézus Krisztus Szupersztár műsorát próbálta, ami miatt távol kellett maradnia a Living Colour pesti koncertjéről.

“And now the questions” (Pearl Jam – Bugs) – és akkor a kérdések:

Vajon mi lett volna, ha Krist Novoselic és Dave Grohl megpróbál helyettest találni Kurt Cobain helyére?

Vajon megszületett-e volna a Foo Fighters? Vagy maradt volna Dave a dobok mögött? (aligha!:))

Vajon a jövőben melyik zenekar fogja úgy gondolni, hogy érdemes lenne folytatni a zenélést, még akkor is, ha karizmatikus frontembere már nincs közöttünk?

A Motörhead?

A Linkin Park? (közben róluk kiderült, hogy ők folytatni fogják)

Vajon megcsörren-e valaha Myles Kennedy telefonja, és a vonal túlsó végén beleszól-e Kim Thayil?

____

És még egyszer:

Ki az, aki pótolható?

És ki az, aki nem?

Mitől lesz egy énekes pótolhatatlan?

Mi az a plusz, ami olyat ad hozzá egy ember személyiségéhez, amit nem lehet lemásolni, nem lehet visszaadni?

____

Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, várjuk a kommenteiteket a Grungery Facebook oldalán!