GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Scream Hello | Hozzuk vissza Budapestre a Pearl Jamet!

A Scream Hello mozgalom 2016-os várakozásait keresztülhúzta a tény, hogy a Pearl Jam idén egyáltalán nem látogatott el Európába. Mit tettünk azért, hogy megmutassuk azt, hogy hazánkban is van létjogosultsága a seattle-i zenekar koncertjének, illetve mit várhatunk 2017-től? Összefoglaló Eddie Vedderék elmúlt évéről, a Scream Hello aktivitásairól és a jövő évi kilátásokról.

grungery_fb_cover_sh2017(1) We just wanna scream: Hello!

Scream Hello: valami elindult

Amikor elindítottuk a Scream Hello – Bring Pearl Jam Back to Budapest 1996/2016 csoportot a célunk az volt, hogy egy helyre gyűjtsük az összes olyan – elsősorban természetesen magyar – zeneszerető embert, aki szeretné azt, hogy a No Code turné 1996. november 17-i, budapesti állomása után 20 évvel, a Pearl Jam újra ellátogasson hazánkba.

Kellett, hogy összegyűljön egy olyan bázis, aminek megfelelő mérete ahhoz, hogy a zenekar menedzsmentje felé megmutassuk, hogy újra van létjogosultsága egy Pearl Jam koncertnek Budapesten. Ez a tábor nagyjából 5-10 000 ember jelentett volna. Tettünk lépéseket a Facebook csoport népszerűsítése felé, de talán több energiát is fektethettünk volna a dologba (ha lett volna még a mindennapi munkánk és a Grungery napi szerkesztése mellett olyanunk).

A legfontosabb azonban volt, hogy megbizonyosodjunk arról a nem elhanyagolható feltételről, hogy van-e egyáltalán fogadókészség a legnagyobb hazai koncertszervezők részéről arra, hogy a zenekart elhozzák hazánkba? Három különböző promótert kerestünk meg, a legizgalmasabb beszélgetést pedig Márkus Évával, a Live Nation hazai marketing és pr igazgatójával folytattuk, még 2015 novemberében. Nem véletlenül lett az interjú címe az, hogy Pearl Jam? Mi nem abból élünk, hogy nem csinálunk bulikat. A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

 

„A Pearl Jamre biztos, hogy lenne itthon kereslet”

 

A hazai Pearl Jam rajongókkal elindítottunk egy kezdeményezést a Scream Hellot, mivel 2016-ban lesz húsz éve annak, hogy Eddie Vedderék először, és eddig utoljára felléptek Budapesten. Mi a Live Nation álláspontja egy esetleges budapesti koncert megszervezésével kapcsolatban?

Márkus Éva: Mi nem abból élünk, hogy nem csinálunk bulikat. Nekünk is az az érdekünk, hogy minél nagyobb, és minél színesebb kínálat legyen, és hogy lehetőleg ne ugyanazokat a neveket hozzuk vissza két-három évente. De ez nem csak rajtunk múlik. A Pearl Jamre biztos, hogy lenne itthon kereslet, mi sem attól tartunk, hogy ne lenne érdeklődés a bulira. Inkább az okozhat gondot, hogy irreális szintre kezdenek eljutni az árak. Budapest ráadásul akkor van igazán jó helyzetben, hogyha tőlünk keletebbre is mennek még a turnék. Mi az átlag Kelet-Európai vonalnál (Prága-Zágráb) is messzebb vagyunk, és általában nem is esünk útba. Miután a nagyobb turnékon kamionokkal szállítják a cuccokat, ezért plusz egy napot be kell iktatni azért, hogy ideérjenek vele. Ami viszont komoly költség ott, ahol húsz-harminc kamionnal mennek, meg nyolcvan utazó ember van.

 

Akkor hadd kérdezzek rá konkrétan. Jött hozzátok bármilyen konkrét megkeresés a Pearl Jam 2016-os turnéjával kapcsolatban?

M.É.: Igen. Valóban kértek ajánlatokat a turnéra, de ez nem jelent még semmit. Elég nagynevű zenekarral volt visszaigazolt bulink 2016-ra, megvolt a bejelentés dátuma egész Európára, majd két nappal ezelőtt közölték, hogy mégsem turnéznak a kontinensen.

 

(…)

 

Jövőre 25 éves a Pearl Jam, és szerintem már csak emiatt is ki fog jönni egy új album. A srácok jelenleg Dél-Amerikában turnéznak, de a tavaszi, Észak-Amerikai turnéról is elindultak már a pletykák, sőt egyesek konkrét helyszíneket és időpontokat is tudni vélnek. Nyáron fesztiválszezon van, de az ősz valószínűleg tényleg Európáé lesz. [Azóta már tudjuk, hogy a lemezmegjelenést, és a turnét sem találtuk el.]

M.É.: Egy valami biztos csupán: valamiféle készülődés van a Pearl Jam háza tájékán. Az, hogy lesz-e európai turné, vagy azon belül lesz-e kelet-európai kör, arról nincs pontos információm. Tényleg nem tudom, hogy jelen pillanatban hol állnak a tárgyalások, még versenyben vagyunk, vagy már esetleg kipotyogtunk belőle. A mai napig nagyon sok turné megáll Bécsben. Vagy ha a régióba jönnek, akkor azt mondják, hogy összesen kettő helyszín, és akkor a legtöbb esetben azt a lengyelek meg a csehek elviszik. Mi már sokszor annak is örülünk, ha valaki hajlandó az olasz-német vonalon átjönni. Az oroszok felé nem megy senki, most Budapest a legkeletibb megálló. A Black Sabbath is úgy jött végül össze, hogy ők itt kezdik turnét Magyarországon, tehát innen mennek visszafelé.

 

A Scream Hello médiatámogatói

Szinte azonnal segítségünkre sietett az Index: az indulásunk napján már kint is volt a portál kezdőoldalán, a „Mindeközben” rovatban a hír, hogy a Pearl Jam rajongók „szervezkednek”. Ezúton is nagyon köszönjük Kátai Artúr barátunknak, hogy eljuttatta az információt a portálnak, és Libor Anitának, az Index újságírójának, hogy azonnal ügy mellé állt! Ide kattintva olvasható az indexes felhívás.

Nem sokkal ezután jelentkezett a Lokál című budapesti hetilap, és egy egy oldalas (!) interjút készített arról, hogy miért van a Pearl Jam koncertnek itthon létjogosultsága. Az online változatot ide kattintva lehet elolvasni!

Hatalmas segítséget nyújtott Pritz Péter, akivel a Radio Q 99.5-ön két teljes, egyórás, élő adást szenteltünk a Péntek esti lázban a Pearl Jam idáig egyetlen, budapesti koncertjének valamint a grunge történetének (az utóbbi beszélgetés ide kattintva hallgatható meg). Olyan zenekarok dalai csendültek fel az éterben, mint a Temple of the Dog, a Mother Love Bone, a Mudhoney, a Melvins, a Nirvana, az Alice in Chains, a Soundgarden vagy a Pearl Jam. Ki gondolta volna, hogy ez a magyar rádiózásban 2015-2016-ban megtörténhet? Az adásokat feltöltöttük a Grungery YouTube csatornájára, hogy később is bármikor meghallgatható legyen.

Szintén nem lehetünk elég hálásak Tresó T Tibornak és a Lánchíd Rádió KultPresso című műsorának, akivel szintén egy egy órás élő műsort tudtunk készíteni a seattle-i zenekarokról, és akivel szintén tudtunk beszélgetni kicsit a Pearl Jam koncert fontosságáról. A műsor nagyszerűen sikerült, a rádió honlapjának médiatárában megtalálható. Közben – ha nem is direktben a Scream Hello mozgalmat, de a Grungery-t – folyamatosan támogatta/támogatja megosztásaival a HammerWorld Magazin (Metal Hammer), a Shockmagazin, a Ric$ & Green és a Rockandchili blog, és még rengeteg más online és offline médium (ezúton is elnézést kérek, ha valaki kihagytam).

És persze támogatjátok ti, kedves olvasók, amiért nem győzök elég hálás lenni nektek!

A Pearl Jam hivatalos weboldalán Fogarasi Kriszti (köszi neked!) elindította a Scream Hello – Bring Pearl Jam Back to Budapest 1996/2016 topicot, és nagyon jó volt látni, hogy többen is beszálltatok a beszélgetésbe valamint hogy a külföldi rajongók is támogatnak minket!

Olyan hozzászólások érkeztek, mint például „Gyönyörű város [Budapest]. Tavaly a bécsi és a berlini koncertek előtt eltöltöttem ott pár napot. Egy újabb látogatás egy Pearl Jam koncert miatt csodálatos lehetne” vagy „Imádnék visszatérni Budapestre, és ha a Pearl Jam is játszana, az csak még jobb lenne” vagy „Remélem srácok, hogy lesz nálatok koncert. Sok sikert!” vagy ahogyan egy igazán hardcore rajongó, 49 (!) európai és amerikai Pearl Jam koncerttel a háta mögött írta: „Nem lehetne nemet mondani egy [budapesti]  látogatásra. Ez a magyarországi sztrájk (Hungary Strike) már elég régóta tart.” Itt lehet regisztráció után beszállni a beszélgetésbe.

Szóval tettük a dolgunkat, de a zenekar másképp döntött: 2016-ban egyáltalán nem látogatott el Európába. Lássuk, hogy miért nem!

A Pearl Jam 2016-os éve

A Ten augusztus 27-én lesz 25 éves. Minden olyan zenekar, akinek a legmeghatározóbb albuma eléri a negyedszázados kort, hatalmas csinnadrattával, végig haknizza járja a világot, az egész évét erre építi fel, könnyes szemmel emlékezik vissza a pr-esek által szervezett, fizetett tartalmakban, hogy bezzeg akkor mennyire más idők jártak, és hogy szeretnék felidézni azokat az éveket, ezért az elejétől a végéig eljátsszák majd a lemezt. Kivéve a mindenféle konvenciótól és uniformizálódástól rettegő vagy legalábbis csípőből elutasító Pearl Jamet.

Ehhez képest Gossardék április 16-án, teljesen váratlanul a Vs-t darálták le A-tól Z-ig a sacramentói Greenville-ben (nyilván ott, hol máshol – tényleg, hallott már valaki, valaha Greenville-ről?), és bár igaz, hogy két héttel később, április 29-án, a második philadelphiai koncerten egyből a Once-szal kezdtek és lement a teljes Ten, de hogy május 10-én, Ottawában miért pont a Bianuralt vették elő… maradjunk annyiban, hogy hatalmas meglepetés volt! De tényleg, ki érti ezt?!

A Pearl Jamet egyáltalán nem foglalkoztatja a Ten-jubileum. A nyilvánvaló brutális anyagi haszon sem. Éppen csak körülnéztek egy kicsit az Egyesült Államokban tavasszal, de mintha a nyugati partot totálisan elfelejtették volna. Akkor még azt gondoltuk, hogy nyáron jönnek majd a fesztiválok, ősszel talán Európa, majd az év zárásaként pár november-decemberi fellépés a San Diego-Los Angeles-San Francisco-Portland-Seattle vonalon. Egy PJ20 szintű, Alpin Valley-ban rendezett minifesztiválról már nem is álmodoztunk. A zenekar újra felülírt minden korábbi, logikusnak tűnő várakozást.

Januártól márciusig

Amikor a Pearl Jam koncertek lehetőségét vizsgáljuk, akkor soha nem lehet figyelmen kívül hagynunk a Soundgardent, és a zenekarok közötti közös nevezőt, Matt Cameron dobost. Még 2015 novemberében kijött a Ten Commandos albuma, amelyen Matt többek között Ben Shepherddel és Alain Johannes-szel, valamint egy dal elejéig Mark Lanegannel dolgozott együtt. Koncertekre ugyan nem nagyon lehetett számítani, viszont azt már akkor is tudtuk, hogy Cameron 2016 év elején az új Soundgarden lemez felvételeivel lesz elfoglalva. Ráadásul ha márciusig lettek volna Pearl Jam koncertek lekötve, azok már ekkor réges-régen be lettek volna jelentve.

Merthogy Jeff Ament a RNDM projektjével befoglalta a tavsz első hónapját: lekötöttek egy rövid körutat az Egyesült Államokban, amin az új RNDM, a Ghost Riding című második lemezüket vitték a szerencsések elé. Az meg külön érdekes és felettébb exkluzív volt, hogy a megjelenés napján a Crocodile-ban, a kultikus seattle-i klubban léptek fel!

IMG_1266 A Crocodile Seattle-ben (fotó: Pintér Miklós)

Áprilistól augusztusig

Kijöttek az első amerikai dátumok, hurrá! Emellett azonban azt gondoltuk, hogy ez még messze nem a végleges útiterv. Mivel teljesen kimaradt a Nyugati Part (többek között San Francisco, Los Angeles, San Diego és persze Seattle is), valamint a kanadai nagyvárosok közül is csak Toronto, Ottawa valamint Québec szerepelt a listán, ezért Vancouver, Calgary és Montreal is simán képbe jöhetett volna még egy második körös, november-decemberi turnén. Mint azóta már tudjuk, erre novemberben semmi esély sincs, viszont minden koncert teltházas lett: az összes jegy elfogyott az olyan hatalmas baseball stadionokba is, mint a bostoni Fennway Park vagy a chicagói Wrigley Field, ráadásul helyszínenként két-két előadásra.

Grunge is dead?

Hát nagyon nem úgy tűnik.

Szeptembertől decemberig

Ekkor már látszott, hogy nem csak Magyarország, hanem úgy ahogy van, teljes Európa ki fog maradni. Novemberre eredetileg Ausztráliát és Új-Zélandot tippeltük, majd később esetleg Hawaii-t. Az eddigi években a legtöbbször novemberben (2006, 2009) vagy januárban (1998, 2014) töltöttek három-négy hetet a déli féltekén Eddie-ék (illetve egyszer-egyszer februárban (2003) vagy márciusban (1995).

Aztán jött a szenzációs bejelentés a minap arról, hogy újra összeáll a Temple of the Dog és kijön a klasszikus, 1990-es album mindenféle extrával felturbózva. Ez a kiadási jogok visszaszerzése után várható is volt, arra azonban senki sem számíthatott, hogy a Temple of the Dog története során először, egy ötállomásos miniturnéra vállalkozik Amerikában. Így New York és Philadelphia után végül csak sorra kerül a West Coast (Los Angeles, San Francisco és Seattle).

Hogy decemberben várható-e valami, arra nem nagyon mernénk tippelni, tekintve a zenekar ilyen irányú totális kiszámíthatatlanságát. Most azt mondanánk, hogy nem lesz már idén Pearl Jam koncert, de ismerve Stone Gossardékat simán lehet, hogy Seattle-ben mégis tartanak egy évzáró buli.

Úgyhogy koncentráljunk inkább 2017-re!

 

Miért Scream Hello a kezdeményezés neve?

 

A „scream hello” a Pearl Jam Elderly Woman Behind A Counter In A Small Town című dalából kiemelt idézet.

 

Amikor koncerten előkerül a dal, az minden esetben egy különleges, kedves interakciót indít el a zenekar és a közönség között. A szövegben elhangzó sor „I just want to scream, hello / My God it’s been so long, never dreamed you’d return”, azaz „Csak oda akarok kiáltani, hogy hello / Istenem, milyen régen volt, álmomban sem gondoltam volna, hogy visszatérsz” első részét Eddie Vedder, míg a „hello”-t a közönség egy emberként énekli, miközben a zenekar felé integet.

 

A mi vágyaink sem többek ennél. Mi csak egy „hello”-val szeretnénk a Pearl Jamet köszönteni.

 

Mert az azt jelentené, hogy Eddie-ék visszatértek Budapestre.

 

 

A magyarországi Pearl Jam koncert esélyei 2017-ben

Az első és legfontosabb: egyelőre semmilyen hír sincs arról, hogy a Pearl Jam koncerteket kezdene lekötni a jövő évre. Az információt hivatalos forrásból is megerősítették, úgyhogy a magyarországi és az európai dátumokkal kapcsolatban egyelőre türelmesnek kell lennünk.

Nagyon valószínű, hogy 2017-ben új PJ lemez lesz (ahogyan új Soundgarden is, és Matt miatt ugye ez újra csak megkavarja a feltételezett terveket). Erről már a Pearl Jam tagjai is ejtettek el különböző nyilatkozatokban apróbb utalásokat, mint ahogyan arról is, hogy nem sürgeti őket ezzel kapcsolatban semmi. Pedig a Lightning Bolt megjelenése óta már három év telt el.

Készítettem egy összefoglaló táblázatot arról, hogy a Pearl Jam évről évre melyik térségben, hány darab koncertet adott. Mivel a soralbumok megjelenése nagyban befolyásolhatja a zenekar aktivitását, ezért ezeket szintén feltüntettem a táblázatban. Lássuk milyen következtetéseket vonhatunk le ezekből!

Eddie Vedderék az indulás éveiben brutális mennyiségű koncertet adtak, erről a Kölcsöngitárokkal a csúcsra | Pearl Jam az MTV Unpluggedban (1992) című posztban is írtam már korábban. Akkoriban tényleg szinte minden lehetőséggel éltek, minden esélyt megragadtak arra, hogy a Tent promózzák. Azok az idők sajnos azonban elmúltak, a zeneipar működése megváltozott, a régen bevált, működő formulák helyett a Pearl Jam inkább mintha arra koncentrálna, hogy önmaga számára tegye változatosabbá a mindennapokat. Talán ez a megoldás ahhoz, hogy ne unják meg egymást a tagok, hogy frissen tartás a zenei érdeklődésüket egymás dolgai iránt, és hogy hosszútávon is örömüket leljék a közös zenélésben. Ha pedig így van, hát legyen!

Ami tehát érdekes lehet számunkra, az az utolsó 10 év rutinja.

Pearl Jam turnék

A Pearl Jam 2011 óta minden második évben ellátogat Dél-Amerikába, de jövőre – az Európától való idei, teljes távolmaradás miatt – nehezen tudom elképzelni, hogy újra arrafelé vegyék Eddie-ék az irányt. Ausztrália és Új-Zéland talán esélyes lehetne, hiszen oda háromévente el szokott látogatni egy viszonylag komolyabb körútra a zenekar. Ha így lesz, akkor az eddigi tapasztalatok alapján az éve elejét tippelnénk. Szintén ebben az időszakban kerülhetne sor a már említett Nyugati parti körútra az Egyesül Államokban.

Kitűnő bemelegítés lehetne Európa előtt!

Ha pedig tényleg lemezmegjelenés van, az azért nagyszerű hír, mert az ilyen esetekben (szinte) mindig ellátogatott a Pearl Jam Európába. Emellett az is európai koncertek mellett szól, hogy az utóbbi időszakban egyszer sem fordult elő, hogy két teljes évre jegelje a kontinensünket a zenekar (nem hogy háromra). A nehézséget számunkra az okozza, hogy az utóbbi években csak egy nagyon limitált számú fellépést kötöttek le Mike McCready-ék ezekre a turnékra. A 2006-os, 24-es körút óta minden esetben kevesebb, mint 15-öt:

2007: 13
2008: –
2009: 5
2010: 11
2011: 12
2012: 13
2013: –
2014: 12
2015: –
2016: –

„Mondjuk a Pearl Jam kitalálja, hogy turnézni fog 2016-ban. Ezután megbeszélik a menedzsmenttel, hogy mit szeretnének: mekkora helyeken akarnak fellépni, mennyi ideig akarnak úton lenni, stb. A menedzsment pedig ismeri őket, tudja, hogy mennyi buli fér bele a programba. És ez rengeteg mindent befolyásol. Ha egy ritkán látható banda bejelent Európában tíz vagy tizenöt koncertet, minden azzal kezdődik, hogy felverik az árakat. Emiatt a sokkal gazdagabb piacok fogják elvinni a bulikat, mert ők ki tudnak fizetni olyan összegeket, amivel a legjobb tízbe vagy tizenötben lesz az ajánlatuk, és el is tudják kérni azt a pénzt a nézőktől” – mondta el Márkus Éva a már említett interjúban, majd így folytatta: „Ha egy olyan bandáról van szó, aki két-három éve turnézik, és nem nagyon szokta limitálni a fellépések mennyiségét, akkor az ügynökük értesítést küld a promótereknek: jön a kontinensre a zenekar, ezzel és ezzel a feltétellel a megadott az időpontokban. Ez alapján pedig a különböző országok promóterei beadnak egy-egy ajánlatot. Az előadóművész ügynöke csinál egy első körös szűrést, mivel neki az az érdeke, hogy felverje az árakat, hiszen jutalékért dolgozik.”

Azaz a zenekar koncertjeire való licit során – ha egyáltalán bekerülhet Magyarország a licitálásra felkért országok közé – akkor a „mi” ajánlatunknak benne kell lennie a legjobb 13-15-ben. Olyanokkal versenyzünk, mint a Pearl Jam legnagyobb európai bázisával, az iszonyú erős és aktív fanklubbal rendelkező Olaszország (minimum 3 koncert), az alap Németország (1 vagy 2 koncert), a szintén kötelező Nagy-Britannia (minimum London, de talán Dublin is), az ismert okok miatt ingatagabbnak tűnő, de valószínűleg ki nem hagyható Párizs, a szintén erős bázissal rendelkező Amszterdam és Brüsszel, valamint a spanyolok is ott vannak Madriddal és Barcelonával, illetve a portugálok Lisszabonnal.

Nekünk valószínűleg Béccsel és Prágával kellene majd ringbe szállnunk, de Zágráb is a vetélytársunk lehet. Ami szinte biztos, hogy ha Bécsben van buli, akkor a mi esélyeink nagyon kicsire csökkenek. Közel van, merchandisingból sokkal nagyobb bevétel várható ott. Majd elmennek oda a magyarok, ha nagyon akarnak – gondolhatja magában a PJ menedzsment. A licit miatt a koncertszervezők közül a Live Nationön és a Szigeten kívül más valószínűleg nem is nagyon tudna labdába rúgni, olyan nagyságrendekről lehet szó. Éppen ezért ha az önálló buli mondjuk a Budapest Sportarénában nem jönne össze, azért egy Sziget nulladik napot el tudnánk képzelni.

Tuti teltház, és a környező országokból is rengetegen jönnének!

Ha egyáltalán a Pearl Jam Budapestre akar jönni.

Ez is benne van a pakliban. A politikai helyzetre, a társadalmi berendezkedésre, az emberi jogok betartására oly érzékeny zenekar az amerikai sajtóból ömlő, sokszor döbbenetes túlzásokkal tudósító cikkekből és riportokból esetleg egy teljesen más képet alakíthat ki magában Magyarországról, mint ahogyan az a valóságban itthon megéljük. És akkor Scream Hello ide, magyar rajongók erőfeszítései és a koncertszervezők ajánlatai oda, egészen biztosan lemondhatunk a második budapesti koncert lehetőségéről. A Pearl Jam simán megteheti, hogy ebből presztízskérdés csinál. Reméljük, hogy nem így lesz!

Nekünk egyetlen dolgunk van: 2017-ben is megmutatni magunkat Seattle és a Pearl Jam felé, valamint egy olyan stabil, rajongói bázist teremteni, ami jó alapot adhat minden félnek ahhoz, hogy megvalósítsuk a legnagyobb álmunkat: hogy újra Budapesten köszönthessük a Pearl Jamet!

Addig is itt van a nyakunkon az augusztus, és a Grungery-n egy olyan Ten-központú cikkáradat várható, ami egészen biztos, hogy még soha nem volt a hazai (és talán a nemzetközi) online és offline médiában sem. Úgyhogy, ha Eddie-ék nem is, mi biztosan méltóképpen megemlékezünk a zenetörténet egyik legnagyszerűbb albumára.

Tartsatok továbbra is velünk, számtalan újdonság várható Scream Hello ügyben a Grungery-n!

Bővebben