Vigyázat, szubjektív! | 2015 legjei és 2016 szerintünk – 2. rész: Timár Attila

Share Button

Rengeteg zenét hallgattunk, jó pár koncerten jártunk, nem keveset interjúztunk, azaz rengeteg impulzus ért minket 2015-ben is. Úgy gondoltuk, hogy talán érdemes megosztanunk veletek, hogy zenei szempontból milyen volt számunkra az év. Melyek voltak a legjobb dalok és lemezek, mit hallgatunk leggyakrabban 2015-ben, melyik zenei témájú cikkeket tartjuk idén a legjobbnak, valamint hogy mit láttunk az óévben, és mit várunk grunge/rock/metal szempontból a legjobban 2016-ban. Mindezt teljesen szubjektív módon, a saját szemüvegünkön keresztül. A négyrészes sorozat második felvonásában Timár Attila, kiváló zenei újságíró és sajtós (lásd Shockmagazin, DecoyMusic, Uberrock, illetve MegaphooonePR) osztja meg veletek a gondolatait. Jöjjenek tehát Attila listái!

Timár Attila 1Timár Attila

A TOP 10 lemez 2015-ben szerintem

1. Ravagers: Natural Instinct

2. Michael Monroe: Blackout States

3. Mutoid Man – Bleeder

4. Def Leppard: Def Leppard

5. Backyard Babies: Four By Four

6. Raised Fist: From the North

7. The Biters – Electric Blood

8. Chris Cornell: Higher Truth

9. Lindemann: Skills in Pills

10. Burn Halo: Wolves of War

Valószínűleg nem a leg-grungery-kompatibilisebb lista, de ahogy Andy Wood megénekelte annak idején: „Stop loving by the rules”

Rockn’roll anyagokban erős év volt, még akkor is, ha valaki igazán szólhatott volna a Backyard Babiesnek, hogy a demójukat adta ki a kiadó lemezként J Nem sokan vannak, akik értékelték Chris Cornell előző, dance-orientált lemezét – én közéjük tartozom, sőt, picit úgy érzem, hogy az egyébként jól sikerült Higher Truth esetében Chris visszatért a biztos eredményt hozó formulához. Egyébként általában véve nemigen okozott senki 2015-ben egetrengető meglepetést – megbízhatóan jó anyagok sorjáznak a listámon.


10 lemez, amit a legtöbbet hallgattam 2015-ben

 

Bloc Party: Silent Alarm

Bergendy: Hétfő (hét fő)

Black-Out: Radioaktiv

White Lies: Big TV

Buckingham-Nicks: selftitled

Fleetwood Mac: Tusk

Bee Gees: Odessa

The Smashing Pumpkins: Mellon Collie and the Infinite Sadness

Slayer: Undisputed Attitude

Tsunami Bomb: The Definitive Act

 

A Grungery-s Csányi Szabi interjú előszedette velem az utolsó Kowás lemezt, ami annak idején bizony helyenként szövegileg és zeneileg is csalódást jelentett… Ritkán változik meg utólag a véleményem egy lemezről, de most ez történt: heteken át hallgattam, és közben folyton rácsodálkoztam a négy tag zsenijére. Nagyon hiányzik a Black-Out, főleg, hogy Kowa első szólólemeze ugyan tényleg igazi jófajta zsivány pop volt, azóta sajnos elment másfelé a szekér.

 

További érdekesség, hogy a fenti listán rajta van az a lemez, ami koncepcióját illetően totálisan megelőlegezte a The Smashing Pumpkins magum opusának, a Mellon Collie-nak az alapötletét. Megfejtések jöhetnek kommentben.

 

 


 A TOP 10 dal 2015-ben szerintem

1. Ravagers: Just Another Rat

2. Def Leppard: Dangerous

3. Backyard Babies: Never Finish Anything

4. Def Leppard: Invincible

5. And So I Watch You From Afar: Redesigned a Million Times

6. Chris Cornell: Nearly Forgot My Broken Heart

7. Mutoid Man: Sweet Ivy

8. Lindemann: Skills in Pills

9. Ravagers: Termination

10. Breaking Benjamin: Ashes of Eden


 

10 dal, amit a legtöbbet hallgattam 2015-ben

 

Bloc Party: Helicopter

Joan Osborne: One of Us

Death Angel: Discontinued

Buckingham-Nicks: Frozen Love

The Throbs: Underground

Stone Temple Pilots: Lounge Fly

Alice In Chains: Nutshell (unplugged)

Jane’s Addiction: Three Days

Massive Attack: Teardrop

My Chemical Romance: Welcome to the Black Parade

 

Utólag nem igazán könnyű megmondani, mely számok pörögtek a legtöbbet az idén, de a fenti örök kedvencek biztosan jó sokszor szóltak. És fognak is még a jövőben.

 

Grungery olvasók számára erősen ajánlom a Fleetwood Mac két fő arcának korai hetvenes évekbeli szólólemezét: Lindsey Buckingham és Stevie Nicks intim hangulatú közös dalai grunge-rajongók szívét is megérinthetik, a lemezzáró Frozen Love pedig egy igazi komplex mestermű.

 

 


5 zenei témájú cikk, ami a legjobb volt 2015-ben szerintem

Bevallom, hazabeszélek, de idén is a Grungery és a Shockmagazin nagyobb lélegzetű írásaiba mélyedtem bele a legnagyobb örömmel.

Rövidzárlat a vörös szobában | Interjú Csányi Szabolccsal, a Black-Out gitárosával (Pintér Miklós, Grungery, 2015. november 27.)

Csányi Szabi a kedvenc magyar gitárosom és dalszerzőm, a Black-Out sztori pedig akár egy könyvet is megérdemelne, amihez jó kezdés lehet ez a hiánypótló interjú.

Továbbra sem akarok Ozzyval találkozni | Interjú Lénárd Lászlóval, a Metal Hammer főszerkesztőjével (Pintér Miklós, Grungery, 2015. március 26.)

Ha zenéről van szó, mindig érdemes odafigyelni a hazai metal szintér „supertzar”-jának szavaira – itt ráadásul elárulta, miért nem szerette régen a Hammert.

The Joystix: Idén lesz tíz éve, hogy széllel szemben vizelünk (Draveczki-Ury Ádám, Shockmagazin, 2015. március 30.)

A Joystix-es Szöszö a magyar rockélet egyik legkarakteresebb figurája, aki még véletlenül se csomagolja be a mondanivalóját. Semmi púder, mindenről markáns, őszinte vélemény.

Klasszikushock | Nativity in Black: A Tribute to Black Sabbath (Nagy Andor, Shockmagazin, 2015. április 20.)

Ahogy Nagy Andor ír, úgy nem ír senki más.

Klasszikushock | Skid Row: Subhuman Race (Draveczki-Ury Ádám, Shockmagazin, 2015. március 26.)

Évek óta rágom Draveczki-Ury Ádám fülét, hogy hozzon össze végre egy könyvet, a Klasszikushock rovatos írásaiból például már simán összejönne egy. Ez a cikk ráadásul az egyik legalulértékeltebb kilencvenes évekbeli lemezt teszi végre a helyére.


A rock/metal színtér 2015-ben

A teljes rock/metal színtér egyik legnagyobb problémája, hogy továbbra sem lehet látni, melyek lesznek azok a (viszonylag) fiatal zenekarok, akik átvehetik a Metallica/Maiden/Sabbath stb. örökségét, és globálisan is igazi szupersztár bandákká válhatnak. A korábban mindig bámulatos teljesítményt nyújtó Avenged Sevenfold legutóbb direkt megpróbálta megcsinálni a maga „Black Albumát”, de az áramvonalasabb megközelítés nem hozta meg a kívánt eredményt. Régi szívfájdalmam az előző évtized közepén sajnálatos módon földbe állt Eighteen Visions elkallódása, holott bennük minden (zene és image) meg volt ehhez, sőt, az utolsó, self-titled lemezüknek a Billboard lista tetejét kellett volna ostromolnia.

A grunge színtér 2015-ben

Negyedszázaddal a születése után a grunge végleg belenemesedett egy széles körben elismert és elfogadott státuszba. A legnagyobb grunge albumok (Dirt, Badmotorfinger, Ten, Superunknown, Purple) számai ugyanúgy ott vannak az amerikai classic rock rádióadók lejátszási listáján, mint a hetvenes évekbeli rockklasszikusok. Kérdés, hogy a megmaradt első generációs nagy zenekarok, illetve az utána következő második/harmadgenerációs bandák hozzá tudnak-e bármi igazán jelentőset/újat tenni ehhez a tekintélyes örökséghez. Ha az utolsó Soundgarden vagy Stone Temple Pilots lemezt nézem, akkor erős kétségek fognak el ezt illetően, és Chris Cornell vagy a Pearl Jam közelmúltbeli (egyébként teljesen korrekt) teljesítménye sem mutat igazán ebbe az irányba. Még szerencse, hogy van egy Jerry Cantrell, aki ráadásul már dolgozik a haverjaival egy új lemezen.

Mit várok 2016-tól?

Inkább csak az év elejére tekintenék előre: Scorpions, Ignite, Black-Out koncertek (esetleg új zene Szabiéktól), egy esetleges új Alice In Chains lemez, illetve, hogy lesz-e olyan új zenekar, ami végre tényleg lecsavarja az agyam.


Attila publikációi a Grungeryn:

Így játsztok ti – Jane’s Addiction-t

Így játsztok ti – Pearl Jam-et | 1. rész

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.