Szénégető Richárd, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Ric$, a HammerWorld magazin újságírója. A Hammer mellett évek óta ír saját blogján, a Ric$ and Greenen, de ha úgy alakul, akkor a Grungeryn vagy a Deadlens Kulton is örömmel publikál. Az esztergomi Sportalsó koncertszervezőjeként pedig kiváló kapcsolatot ápol a hazai rock/metal társadalommal, menedzserekkel, zenészekkel, a reflektorfényben dolgozókkal és a háttéremberekkel egyaránt. Jöjjenek Ric$ gondolatai a 2016-os és a 2017 évről!
Szénégető Richárd, azaz Ric$
A TOP 10 lemez 2016-ban
Kabinláz: Végül helyreáll
De Facto: Nihil
The Joystix/Highschool Motherfuckers: Skulls Out!
Jake Owen: American Love
Auróra: Se fájdalom, se félelem
Billy Talent: Afraid Of Heights
Brujeria: Pocho Aztlan
The 69 Eyes: Universal Monsters
Sledgeback: 36206
Iggy Pop: Post Pop Depression (Live At Royal Albert Hall)
+1 Godknows: Growing
Nehéz dolog volt összeszedni 2016 tíz legjobb lemezét, főleg úgy, hogy ez a lista ide, a Grungeryre készül. Képtelen lennék lehagyni egy ilyen listáról a Brujeriát mondjuk, pedig az a stílus olyannyira idegen ettől az oldaltól, hogy inkább bele sem kezdek a hasonlatok keresésébe. Kiemelten jó évet zártunk szerintem, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a 10 lemezből simán tudtam öt (és fél) hazait betenni és ki merem jelenteni: túlzás nélkül. Rengeteg olyan lemezt hagytam ki ebből a felsorolásból, aminek bőven itt lenne a helye, de tízre leszűkíteni baromi nehéz volt, mégis sikerült végül.
A TOP 10 dal 2016-ban
Kabinláz: Egyszer
Iggy Pop: Break Into Your Heart
The Joystix: My Hate
Billy Talent: Afraid Of Heights/Ghost Ship Of Cannibal Rats
Brujeria: Plata O Plomo
The 69 Eyes: Shallow Graves/Jet Fighter Plane
Auróra: Szép és szomorú/Égi ajándék
PMA (Positive Mental Attitude): Boston
Suicidal Tendecies: World Gone Mad
Green Day: Say Goodbye
Ugyanaz a helyzet áll fenn, mint mondjuk a lemezek terén, csak itt még nehezebb volt válogatni. Mivel 3 esetben képtelen voltam dönteni, ezért kicsit csaltam, és a 10, az bizony 13 lett. Tudtam volna még írni, de a 10 dal, az nem 20, vagy még több. Van ugyan itt is kakukktojás, de ennyi szerintem belefér, hiszen bárhonnan nézem, meg lehet találni a rokonságot azokkal a zenékkel, amikről igazából a Grungery szól. (Nem kezdenék el párhuzamokat keresgélni, hiszen szerencsére szabad kezet kaptunk Mikitől, hehehe.)
10 lemez, amit 2016-ban a legtöbbet hallgattál
Alan Jackson: Angels and Alcohol/Good Time/Freight Train
Unle Kracker: Happy Hour/Midgnight Special
Florida Georgia Line: Here’s to the Good Times… This Is How We Roll
Jake Owen: American Love
Body Count: Manslaughter
BrazZil: BrazZil
Brujeria: Pocho Aztlan
Lynyrd Skynyrd: God and Guns/Live At Freedom Hall
Black-Out: Szabadlábon
The Blues Brothers: Complete
+1: The 69 Eyes: Universal Monsters
Ebben a felsorolásban ismét egyértelműen kijön, hogy ez az év számomra erőteljesen a countryról szólt. Vegyülnek mellé régi kedvencek is, de felbukkannak tavalyi megjelenések is. Azért jók ezek a számvetések, mert bizony sok esetben ilyenkor döbbenek rá, hogy mennyi érték és időtálló lemez van a gyűjteményemben. (Meg pár olyan is, ami nagyon nem, nyilván…) Jó példa erre a Lynyrd Skynyrd God and Guns lemeze, ami bizony már 7 éve hű társam, és ez a korong döbbentett rá arra is, hogy bizony talán ők a kedvenc zenekarom. (A Body Count mellett. Érdekes kettősség, tudom.)
10 dal, amit a legtöbbet hallgattál 2016-ban
Uncle Kracker: Corner Bar
Alan Jackson: Litty Bitty
Alan Jackson: You Can’ Always Come Home
Florida Georgia Line: How We Roll
Florida Gergia Line: Country In My Soul
Blake Shelton: Come Here To Forget
Blake Shelton: Kiss My Country Ass
Lynyrd Skynyrd: Simple Man
Lynyrd Skynyrd: God and Guns
Kabinláz: Egyszer
2016 nálam egyértelműen az egyre inkább elhatalmasodó country mániám éve volt. Nincs is ezen mit szépíteni, tagadni, tisztán látszik ebből a felsorolásból is. Ezek a dalok olyannyira definiálják azt, ahol szerintem most tart a gondolatiságom, hogy sokszor azon kaptam magam, hogy megint napok óta nem hallgatok mást, csak ezeket az előadókat.
Melyik 5 zenei témájú cikk volt a legjobb szerinted 2016-ban?
Igazából amikor megláttam ezt a pontot, kicsit megrettentem, hogy mit is fogok idetenni, mégis volt mit bőven.
“Hallgattam őket, és büszkeséggel töltött el, hogy seattle-i vagyok” | Matt Vaughan (Easy Street Records) interjú – Pintér Miklós (Grungery)
Tankcsapda & Nagy Feró: „Óriási az acsarkodás, a széthúzás, az irigykedés a műfajon belül” – Draveczky-Uri Ádám (Shockmagazin)
Helmet: Dead To The World – Nagy Andor (Shockmagazin)
Nagy Andor olyat írt a Helmet új lemezéről, amivel abszolút nem értek egyet, de mégis hibátlan írás!
Temple Of The Dog: Temple Of The Dog – Draveczky-Uri Ádám (Shockmagazin)
Concerto Music: „A magyar közönség egyszerűen konzervatívabb” (1. rész) – Valentin Szilvia, Draveczky-Uri Ádám (Shockmagazin)
és egy pofátlan +1: az interjúm Mikivel (arcpirítóan csúcsra járatott pofátlanság, tudom)!
2016 rövid összefoglalása rock/metal szempontból
2016 év végén, talán önmagamhoz képest kicsit borúsabban látom a dolgokat, mint szoktam. Mintha kicsit kezdene a tetőfokára hágni a passzivitás a közönség részéről. Nem látom az igényt a friss, új bandákra, csak marad a többség a bevált néhány kedvencnél. Valahol megértem az embereket, viszont szerintem így egyre kevésbé van jogunk sírni, amikor a nagyok elmennek, ugyanis nem adunk esélyt a kicsiknek, hogy valaki kiléphessen a fényre, az ő nyomukba. Szigorúan a nyomukba és nem a helyükre. Ugyanakkor mégis látom a fényt az alagút végén, hiszen nemrég is adtam el például CD-t egy koncerten egy srácnak, aki még csak 17 volt, vagy futottam bele olyan zenehallgatóba, aki azért fizette ki a belépőt, mert kintről megtetszett neki egy dal. Van fény az alagút végén, csak segíteni kell a többieknek is, hogy elérjék azt.
2016 rövid összefoglalása grunge szempontból
2016 szerintem egy nagyon jó év volt a grunge tekintetében. Kezdjük visszafelé: Beiktatták a Pearl Jam-et a RRHOF-be! Mikivel ebben ugyan nem értettünk egyet teljesen, de nekem, mint (elvakult) PJ fannak ez egy örömünnep, még annak ellenére is, hogy maga az intézmény elég nagy hülyeség szerintem. A Temple Of The Dog miniturné még akkor is hatalmas dolog, ha nyilván esélyem sem volt eljutni a koncertekre, illetve szinte zéró esélyt látok egy európai körre. Bár ezek után soha nem merném azt mondani, hogy soha! Hazai tekintetben is egyre inkább látom a pezsgést, az éledést. A már többször említett Kabinláz zenekar visszaadta maradéktalanul a hitem, amit az Alone In The Moon élesztett fel és a Growing tartott életben. Végre ismét jelent meg hazai grunge hanganyag, ráadásul nagyon jók! Már csak egy új Flop és egy új Black-Out anyag kéne, hogy még szélesebb legyen a mosolyom!
Mit vársz 2017-tól zenei téren?
Hááát, az első gondolat mindig jó, tehát akkor: legjobban a márciusi Body Count lemezt várom nyilván, meg persze az új Papa Roach-ot, illetve vannak egyéb titkos vágyaim: új Lynyrd Skynyrd, Alice in Chains vagy Pearl Jam lemez, vagy egy új Alan Jackson például. De emellett még rengeteg zenekart fel tudnék sorolni, akinek nagyon várom az új lemezét. Ha inkább általánosságban akarnám kifejezni magam, akkor viszont azt mondanám: őszintén remélem, hogy lesz némi fellendülés és erőre kapás a zeneiparban. Kéne valami új, valami friss, vagy csak valami olyan, amitől tényleg felkavarodik a néha azért meg-megálló víz.
Nos, ez lesz a második alkalom, hogy a Grungery hasábjain jelenik meg írásom, de szerintem nem az utolsó. A frissnek mondható oldalak közül még mindig ez az egyik kedvencem (a másik a deadlenskult.hu). Nagyon öröm számomra, hogy itt lehetek, még úgy is, hogy bizony nem vagyok egy kifejezett grunge arc. Remélem, hogy sikerült a listába csempésznem pár olyan előadót, akit nem ismertél, de rákerestél és esetleg új kedvencet avattál.
Ha igen, már megérte gépelni.
Találkozunk hamarosan!
Szénégető Richárd cikkei a Grungeryn, 2016-ban:
Behind The Scenes | A Ric$ & Green blog interjúja Pintér Miklóssal
