Vigyázat, szubjektív! 2016 legjei és 2017 szerintünk | 4. rész: Pintér Miklós

Share Button

Finoman szólva sem unatkoztunk az elmúlt tizenkét hónapban! A Grungery fennállásának második évében a rengeteg jobbnál jobb koncert mellett talán a magyar rockzenei színtér bandáinak nagyszerű lemezeit, és zenei sokszínűségét lehet kiemelni. Jöjjenek a 2016-os év lemezei, dalai, eseményei és legjobb zenei témájú cikkei szubjektív szemüvegen keresztül! Pintér Miklós listái.

IMG_8405 Pintér Miklós, a Grungery főszerkesztője az Easy Street Records előtt, Seattle-ben

A TOP 10 lemez 2016-ban

  1. Jeff Angell’s Staticland – Jeff Angell’s Staticland
  2. Candlebox – Disappearing in Airports
  3. The Cult: Hidden City
  4. Metallica: Hardwired… to Self-Distruct
  5. Operation Mindcrime: Resurrection
  6. Nomad: Márványmenyasszony
  7. Alone in the Moon: Collection of Great Generational Anthems
  8. River of Lust: Chewing Gum
  9. Angertea: Snakes in Blossom
  10. Slogan: Előbújhat minden állat

A külföldi kedvencek lemezei közül kettő kiemelkedik számomra: Jeff Angellék első, és a Candlebox Disappearing in Airports című albuma. Utóbbi lágysága először meglepett, aztán egyszer csak megérkezett, és onnantól kezdve nagyon sokat pörgött nálam. A Staticland első helye mellett végül Jeff Angell és Ben Anderson dalainak frissessége és egyedi hangulata döntött. Hatalmas zene, kellett már nagyon egy ilyen banda a világnak!

Nagyon jó az új Cult (Ian Astbury hangjával nem tudok betelni), és bár egy picit haloványabb lett Geoff Tate-ék trilógiájának második kiadványa, mint az azt megelőző The Key, de még mindig sokkal jobban tetszik bárminél, mint ami metal vonalon kijött 2016-ban. Mivel a két kedvenc Metallica LP-m az …And Justice For All és a Load, így a hasonló értékekkel bíró Hardwired sem okozott csalódást. Tetszik, hogy James Hetfieldék magasról tesznek az okoskodó megmondóemberekre, és továbbra is a saját útjukat járják!

Ez az év azonban számomra azonban sokkal inkább a magyar zenekarokról szólt.

Nagyon erős volt a felhozatal 2016-ban.

Annyira erős, hogy akár egy külön listát is megérdemeltek volna, de hát a zene az zene, nem gondolom, hogy nagyon lenne különbséget tenni. Ha mégis tovább akarnám szegmentálni a kiadványokat, akkor az év magyar nyelvű albuma nálam egyértelműen a Nomádé, míg az angol szövegekkel operáló kiadványok között az Alone in the Moon vitte el a pálmát. Cicóék és Várhidi Adriánék is olyan aprólékos, tudatos munkával, olyan odafigyeléssel építették fel az új lemezeiket, ami ritka, és még nemzetközi viszonylatban is megsüvegelendő.

A River of Lust szintén egy erős EP-vel jelentkezett: zeneileg nagyon össze van rakva a Chewing Gum, és nagyon jól áll Galambos Dorinának, ha rockot énekel. Biztos vagyok benne, hogy mire egy teljes lemezt kapunk tőlük, akkor még nagyobb lesz a meglepetés! Az Angertea hatalmas kedvencem, szeretem a komplex, mélyről jövő, őszinte zenéjüket és azt, hogy lemezről lemezre képesek emelni a szintet. A Slogan új lemeze pedig a tőlük szokatlan, magyar szövegek ellenére is belopta magát a szívembe, a részletekről pedig hamarosan jön egy nagyon érdekes interjú Valachi Attilával, a zenekar dobosával!

Feltétlenül meg szeretnék még pár zseniális hazai bandát említeni, akik ugyan nem kerültek be a Top 10-be, de a lemezeiket jó szívvel ajánlom a figyelmetekbe. Ilyen a Clue – Suncult,  a Hot Beaver – Pillars of Creation, a Shapat Terror – Újratervezés, vagy a Trillion – Dream in Black lemeze is. Remélem, hogy hamarosan mindegyik albumról tudunk írni a Grungeryn!


A TOP 10 dal 2016-ban

  1. Candlebox – I’ve Got A Gun
  2. Jeff Angell’s Staticland – The Cure and the Curse
  3. Alone in the Moon – The Virgin
  4. Metallica – Confusion
  5. Operation Mindcrime – Taking on the World
  6. Nomad – Maradj még
  7. River of Lust – Disobey
  8. The Cult – Hinterland
  9. Hot Beaver – Welcome to My Cradle
  10. Shapat Terror – 4 szín

Sajnos az I’ve Got a Gun nom elérhető a YouTube-on, ezért a teljes Candlebox lemezt tudom csak idetenni. Az év dala 16:37-nél kezdődik. A listáról a The Virgint, a Welcome to My Cradle-t, a Disobeyt, a 4 színt és a Maradj méget szeretném kiemelni valamint azt, hogy a Confusion szerintem annyira zseniális lett, hogy simán odatehető a legnagyobb Metallica klasszikusok mellé!


10 lemez, amit a legtöbbet hallgattam 2016-ban

  1. Soundgarden – Badmotorfinger
  2. Temple of the Dog – Temple of the Dog
  3. Mark Lanegan – Field Songs
  4. Mudhoney – Vanishing Point
  5. Candlebox – Candlebox
  6. Mátyás Attila – Újra kezded
  7. Down – NOLA
  8. Monster Magnet – Cobras And Fire
  9. Nirvana – Bleach
  10. Soundgarden – Superunknown

2016 legklasszabb hozadéka az volt, hogy újra felfedeztem a vinylt, és ezzel együtt egy csomó régebbi kiadvány újra meg tudott szólítani.

Egészen más így zenét hallgatni, mint CD-n, pláne Spotifyon. Az egésznek van egy olyan, semmi máshoz sem fogható varázsa, amitől még a korábban kevésbé jónak tartott dalok is új életre kelnek. Csak hogy egy példát írjak, amióta a No Code-ot bakeliten hallgatom, az I’m Open teljesen új életre kelt sőt, most éppen az egyik legkedvesebb dalom a teljes Pearl Jam kollekcióból.

A Monster Magnet számomra megunhatatlan, de például évről évre van egy masszívabb Anselmo-korszakom is. Az első két Down (szintén bakeliten) a Black Sabbath koncert után újra sokat forgott nálam, az olyan dalok, mint a Lifer, a Stone The Crow, a Where I’m Going vagy a legnagyobb favorit, a Ghost Along The Mississippi örök kedvenceim!

Van azonban valaki, akit számomra mindazt megtestesíti, ami miatt valaha is elkezdtem zenét hallgatni. Egy olyan előadó, akinél közelebb jelenleg senki sem áll a szívemhez.

Mark Lanegan.

Vicces volt megkapni a Spotifytól az év végi statisztikámat, amiből kiderült, hogy azon felhasználók felső 1%-ában vagyok, akik a legtöbb Mark Lanegant hallgatnak az alkalmazáson keresztül. Ha ehhez hozzávennénk, hogy mennyit forog az első öt, Sub Popos album vinylen, és az utolsó két album CD-n, akkor valószínűleg egy egészen durva számot kapnánk.

Mark a legnagyobb!


10 dal, amit a legtöbbet hallgattam 2016-ban

  1. Candlebox – You
  2. Jeff Angell’s Staticland – The Cure and the Curse
  3. Temple of the Dog – Wooden Jesus
  4. Mudhoney – The Final Course 
  5. Soundgarden – Room A Thousand Years Wide
  6. Mark Lanegan – I am The Wolf
  7. Black Sabbath – Snowblind
  8. Down – Ghost Along The Mississippi
  9. Post Stardom Depression – Let’s Destroy
  10. Sledgeback – The Hate


Az 5 legjobb zenei témájú cikk 2016-ban

Cikkek helyett inkább zenei médiumokat, és azok egész éves tevékenységét szeretném elismerni.

HammerWorld Magazin

Idén decemberben lett 30 éves Közép-Európa első nyomtatott metal magazinja, a HammerWorld. 30 éve! Elképesztő az a kitartás, az a fanatizmus, amivel az általam nagyon-nagyon tisztelt Cselőtei László és Lénárd László a mai napig is működteti a lapot. A 30 év alatt ráadásul rengeteg cikk született a grunge bandákról, ezeket foglaltam össze itt, az évforduló napján. Rajongásig szeretem az újságot, az utolsó Metallica Hungarica óta megvan az összes kiadvány, és a mai napig is ugyanolyan türelmetlenül várom az aktuális lapszámok megjelenését, mint annak idején, 14 évesen! A Grungeryn publikált tartalmak között több is megjelent vagy megosztásra kerül a HammerWorld online és offline felületein, amivel hatalmas segítséget nyújtanak nekem a szerkesztők. Mindezt teljesen önzetlenül, mindenféle érdek nélkül. Különösen megtisztelő ez, köszönöm neked Lénárd Laci, nagyon hálás vagyok!

HammerWorld Magazin – print: az újságárusoknál
HammerWorld Magazin – web: itt
HammerWorld Magazin – Facebook: itt

____________________

KultPresso – A Lánchíd Rádió törzsasztala

Tresó T Tibor szerkesztő/műsorvezető műsora unikum a magyar rádiózásban. Nem csak azért, mert többször is mélyebben foglalkozott grunge vonatkozású témákkal (például egy órán keresztül beszélgettünk a Pearl Jam Tenjének 25 éves évfordulója kapcsán a lemez sztorijáról), hanem mert annyira nagy szeretettel, igényességgel és fanatizmussal tolja a szerkesztő úr a rock és metal zenét egy majdnem országos lefedettségű rádiócsatornán. Aktuális, jók a témaválasztásai, és mindezt szívből csinálja! Hallgassátok, szeressétek a KultPressót, mert egészen egyedi és exkluzív interjúkkal és anyagokkal találkozhattok Tibi műsorában. Hatalmas respekt és köszönet neki!

KultPresso – péntek esténként 21:05-től a Lánchíd Rádión – online: itt
KultPresso – Facebook: itt

____________________

Shockmagazin

A Shockmagazint olyan kiváló újságírók készítik, akik maguk is végig rajongták a ’90-es éveket, zenéstől, mozistól, mindenestől. Ezért is lehet az, hogy a szerzők és mi olvasók egy nyelvet beszélünk, hogy az apró utalásaikat, kikacsintásaikat mindannyian értjük. A precizitásuk, alaposságuk példaértékű. A kedvenc anyagom idén Draveczki-Ury Ádám Soundgarden: Badmotorfinger visszatekintése a Klasszikushockban. Viszont a Grungery egyik legolvasottabb cikkét (Kis magyar grunge tabló) vendégszerzőként publikáló Nagy Andor jól kitolt velem. Csak 2017. január 1-jén szabadította az olvasókra a zseniális Twin Peaks könyv kritikáját, így az nem tud 2016-ban toplistás lenni nálam. Na nem baj, majd jövőre! Maradok továbbra is lelkes olvasótok, köszönöm nektek ezt az évet is!

Shockmagazin – web: itt 
Shockmagazin – Facebook: itt

____________________

Old Time RNR Magazine

Sebők Tomi egy olyan igényes zenei blogot hozott össze, amiről csak a legnagyobb elismerés szintjén lehet beszélni. Tomi talán valami hasonló űrt tölthet be online magazinjával a vintage rock vonalon, mint amilyet a Grungery a seattle-i zenékért rajongók körében. A cikkek mögött sok-sok utánajárás van, és én mindig szeretem, ha valaki keményen dolgozik azon, hogy valóban értékes tartalmat generáljon. Az is tetszik, hogy Tomi kifejezetten olvasóbarát rendszerben gondolkodik. Klassz lenne, ha más műfajok kedvelői is belevágnának egy hasonló dologba, a hardcore-tól a nu metalon át a thrash fanatikusokig.

Old Time RNR Magazine – web: itt 
Old Time RNR Magazine – Facebook: itt

____________________

Duff MacKagan: It’s so Easy… és más hazugságok

Egy könyv? Igen, de nem „egy”, hanem „a”. Írtam is róla Guns N’ Revolvers címmel itt. Minden bizonnyal azon kevesek egyik vagyok, akik nem a Guns N’ Roses, hanem Duff seattle-i történetei miatt vette meg a könyvet. Nem várt, életre szóló élmény lett a dologból! Ha valakinek még nincsen meg a kötet, érdemes minél előbb beszereznie. Hatalmas köszönet a Cser Kiadónak, és a magyar verzión dolgozó csapatnak: Vörös Andrásnak, Pritz Péternek, Szűcs Péternek illetve Draveczki-Ury Ádámnak!

Ha még nincs meg otthon a polcon, ide kattintva lehet a Duff könyvet beszerezni!

A ráadás három kedvenc (a nem zenei témájú újságírás kategóriában)

Három olyan újságírót szeretnék még megemlíteni, akiknek nyomon követem a mindennapi tevékenységét, és bár mindannyian hatalmas rockzene rajongók, elsősorban mégis egyéb munkáik alapján ismeri őket a nagyközönség.

Az egyikőjük Sixx, azaz Varga Attila, az éles tollú tévé- és mozikritikus. Sixx stílusa igencsak megosztó. Hihetetlenül jó interjúkat készít (talán a legjobbakat), de amikor valaki a célkeresztjébe kerül, akkor ott kő kövön nem marad! Ha viszont valami igazán tetszik neki, annak pont emiatt hatalmas súlya lesz. Imádtam például az új Metallica lemezről írt kritikáját, ami úgy maradt teljes mértékben “sixxes”, hogy közben nem kellett a stílusán változtatni ahhoz, hogy nagyon pozitívan nyilatkozzon James Hetfieldékről. Már alig várom, hogy a Twin Peaks új évadját is a kezei közé vegye!

A másik ilyen zsurnaliszta Tőrös Balázs. Hatalmas grunge-rajongó (főleg Alice in Chains, de van neki ez a megrögzött Corey Taylor mániája is), kiváló kreatív szakember, és egy munkamániás fanatikus. A semmiből rakták össze Szaniszló Csabával a Sport TV-n az amerikai sportágakról szóló beszélgetős műsorukat, a Trash Talkot, amit még úgy is szívesen néz az ember, hogy nem is biztosan van képben az aktuális témáról. Szórakoztató, vicces, és nagyon-nagyon sok munka van benne. Sok olyan elhivatott újságíróra van szükség, mint ők. Minden tiszteletem Balázsé és Csabié, remélem, hogy még nagyon sokáig szórakoztatnak minket a tévében!

A harmadik (nem feltétlenül zenei) újságíró, Stumpf András. Ha Sixxet a stílusa miatt megosztóként jellemeztem, akkor – mivel egy belpolitikai zsurnalisztáról van szó – Andrást sem tudom másképpen meghatározni. Kedvelem a bátorságát és azt, hogy a legnehezebb interjúalanyokból is a legtöbbet hozza ki a beszélgetései során. Minden anyagát élmény olvasni attól függetlenül, hogy az adott személy szimpatikus-e vagy sem. Talán ez a legnagyszerűbb eredmény, amit egy újságíró elérhet.

Utoljára, de nem utolsósorban pedig szeretném hálás köszönetemet kifejezni a Grungery 2016-os szerzőinek: Kátai Artúrnak, Kiss Ákosnak, Menyhárth Balázsnak, Nagy Andornak és Szénégető Richárdnak!

Nélkületek nem lett volna ilyen változatos ez az év, büszke vagyok, hogy a cikkeiteket megoszthattam a Grungeryn!


2016 rövid összefoglalása

Lemezek

Ha az ős-seattle-i zenekarokat nézzük, akkor albumok szempontjából volt már jobb évünk is.

Nem volt új Pearl Jam, Alice in Chains, Soundgarden (pedig stúdióztak a tavasszal Jerry Cantrellék és Kim Thayilék is), Mark Lanegan, és Mudhoney sem. A pozitívumot a Candlebox elsőre talán kicsit lágyabbnak tűnő, de aztán szép fokozatosan beérő albuma, és Jeff Angell új bandájának, a Staticlandnek a lemeze jelentette elsősorban, az új Melvins-szel pedig még mindig birkózom.

2016 inkább az újrakiadásokról (Temple of The Dog, Mother Love Bone, Soundgarden – Badmotorfinger, Pearl Jam – No Code és Yield vinylek, Sub Pop zenekarok – szinte minden) szólt Seattle-ben. Nem véletlen, hogy például az Easy Street Records munkatársainak év végi listáin már külön „best reissues” kategória is szerepel. Szerencsére sikerült bezsákolnom ezeket a legkiszuperáltabb verziókban is.

A Temple of the Dog miniturné azonban mindent felülírt!

Koncertek

Koncertek szempontjából viszont egészen döbbenetes élmények részese lehetettem, viszont ehhez be kellett utaznom nagyjából a fél világot. Töretlenül reménykedem abban, hogy a már itthon is egyre pezsgőbb élőzenés színtéren egyre több grunge bandát fogunk látni a jövőben.

Első helyre természetesen a Temple of the Dog seattle-i fellépése kívánkozik.

Színházterem, Paramount, hazai pálya, mindenki bennfentes a nézőtéren, karnyújtásnyira az öt legendás zenész. Ilyen, ha minden csillag jól áll, akkor sem biztos, hogy összejön, de ha igen, akkor is maximum egyszer van az életben. Chris Cornelléket Los Angelesben is láttam pár nappal korábban, és ha nem jutottam volna be a seattle-i bulira, akkor valószínűleg az LA buli állna az első helyen.

A seattle-i, Neptune Theatre-es Candlebox/Jeff Angell’s Staticland buli szintén életre szóló élmény volt. Soha nem gondoltam volna, hogy Kevin Martinékat valaha is láthatom majd élőben. Vagy hogy Chris Cornellt az akusztikus szólóturnéján egy szál gitárral hallhatom Temple of the Dog dalokat meg a Singles filmzenealbumos Seasonst játszani. De sajnos megint csak nem Budapesten, hanem Bécsben.

Idén kétszer láttam Mark Lanegant (Prága, Primosten), szintén kétszer a Mudhoneyt (Budapest, Primosten) és a Monster Magnetet (Bécs, Budapest).

Viszont ha a Temple of the Dog bulik nincsenek, akkor az év legnagyobb koncertje egészen biztosan a Black Sabbath budapesti fellépése lett volna. Az valami olyan katartikus élmény volt, amit szintén nehéz lesz bárkinek is überelnie!

A magyar bandák közül a Mátyás Attila Bandnek szinte minden budapesti buliján ott voltam. Nagyon kedvelem Matyi dalait és zenéhez való hozzállását. Jó lemezeket, és hihetetlenül élvezetes bulikat csinál unplugged és hangos verzióban is!

Kétszer láttam 2016-ban élőben a Nomádot.

Most már három lemeznyi kiváló anyaguk van, ezért náluk szerintem az okozhatja majd hosszútávon a problémát, hogy melyik dalt hagyják le a mindenkori setlistről. Az év méltó lezárása, és az egyik legjobb pillanata volt, amikor Cicóék a GMK-ban a Mother Infinity kezdősorainak (“I feel the rain falls inside of me and washes my soundness away…”) eljátszása után a Tenger meséibe folyatták át a hallhatatlan Bedlam-klasszikust. Volt egy “a múltat sohasem felejthetjük el, de most itt vagyunk, nézzünk a jövőbe”-szerű üzenete a dolgonak, ami egyszerre volt szomorú és felemelő is számomra.

Interjúk

Interjúk szempontjából hatalmas és egyben máig is egy kicsit hihetetlen élmény volt gyerekkori kedvenceimmel, a Green River/Mudhoney alapító Mark Armmal és Steve Turnerrel több, mint fél órán keresztül beszélgetni Bécsben, majd a pár nappal később ott folytatni velük a diskurzust a SuperUho Festivalon, ahol a Szenében abbahagytuk. Elképesztően jó fejek Markék, barátságos, szerény, rendes fickók (az utolsó albumuk, a Vanishing Point meg szerintem a legjobb lemezük ever)!

Szintén az “alig hiszem el” kategóriába tartozik, hogy Jeff Angellel nem csak interjúzhattam, de a teljes Staticland csapattal vacsorázhattam Seattle-ben, közvetlenül az aznap esti fellépés előtt, hogy pár szót válthattam a Neptune Theatre előtt Dave Krusennel, a Pearl Jam első (lásd/halld Ten), és a Candlebox jelenlegi dobosával, valamint Adam Kuryvel a Candlebox basszusgitárosával.

Ide kapcsolódó történet, hogy amikor a KultPressóban Tresó T Tibor vendége voltam a seattle-i túrával kapcsolatban, írtam Kevin Martinnak, hogy pár óra múlva mesélni fogok egy magyar rádióadón a koncertről, és hogy lejátsszuk az I’ve Got A Gunt, ő azonnal válaszolt, és kedvesen megköszönte a dolgot.

Majd’ három órát töltöttem Téglás Zolinál Veresegyházon, aki egészen elképesztő dolgokat mesélt, de mellette simán elgitározgattunk (többek között a Plusht is csipőből énekelte az akkordjaimra), és addig-addig kínálgatott, míg aztán Fazekas Richie gasztrock blogger (Rockandchili) és fotós barátommal kíméletlenül felfaltuk a több csomagnyi mogyoró és kesüdió készletét.

De kajáltunk egyet Matt Vaughannel is az Easy Street Recordsban, aki a negyedik nekifutásra adta be végül a derekát az interjúra. Ha olvastátok, akkor már tudjátok, hogy mennyire jó, hogy kötélnek állt a seattle-i zenei élet egyik központi figurája (meg hogy mennyire jó, hogy miután egy kancsó vizet beleönött a telefonomba, a készülék mégis túlélte a kalandot).

A Twin Peaks interjúnál már leírtam, hogy Brandi Haave, a Twede’s Café üzletvezetője, „Hi Miklós, good to se you, give me hug”-gal fogadott, de például amikor idén újra összefutottam a boltban Mattel, ő is mosolyogva reagált, hogy „yes, the guy from Grungery”, pedig egyik esetben sem egyeztettem velük előre. Sok helyen jártam már a világban, de annyi segítséget, mint amit az ott élő emberek adtak nekem, egyetlen más országban sem kaptam.

Nem várt, és egyben hatalmas megtiszteltetés volt, hogy az Alone in the Moon és az Angertea is a Grungeryt választotta a legújabb klipjének premierjéhez, illetve a Nomad szintén nálunk mutatta be az új lemezének címadó dalát, a Márványmenyasszonyt.

Olyan nagyszerű, és általam nagyon tisztelt, hazai zenészekkel és újságírókkal interjúztam 2016-ban, mint Galambos Dorina (River of Lust, Mrs Columbo), Draveczki-Ury Ádám (Shockmagazin), Mátyás Attila (F.O. System, Sex Action, Agnus Dei, MAB), Stumpf András (Mandiner) és Székely Marci (Ozone Mama, Superunknowns, Memories’ Garden).

Az év végére viszont nagyon elfáradtam.

Seattle-ben talán még ennél is több volt (noha még nem értem az utazás teljes feldolgozásának végére), de egyszerűen már nem tudtam több energiát mozgósítani azon a héten, pedig ha egy kicsit rámenősebb vagyok, jó pár grunge-vonatkozású arccal tudtam volna interjúzni. A seattle-i kapcsolataimból viszont még nagyon sok érdekes anyag várható!


Amit 2017-től várok

A hazai színtéren talán a legjobban az Alone in the Moon és az Ørdøg új lemezét várom, szerintem mindkettő kiemelkedően jó lesz!

Vörös Andrásék szerintem az egész VA életmű legjobb dalaival jelentkeznek a február 3-án megjelenő, a HammerWorld mellékleteként (is) elérhető lemezükön. Amit hallottam eddig belőle, az zseniálisan jó! Március 3-ára, a Sötétanyag lemezbemutató koncertjére már sokkal okosabbak leszünk.

Ha minden jól megy, akkor az Ozone Mama is új kiadvánnyal jelentkezik – nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen irányba folytatják útjukat Gábor Andrisék!

Örülnék egy új Mátyás Attila albumnak, de nem tudom, hogy Matyi mi tervez 2017-re. Ha lehetne, akkor én egy újabb saját lemezre voksolnék!

Sledgeback vagy C.A.F.B?

Szakácsi Greg barátom következő dobását is nagyon várom. Jó lenne, ha egyszer a kevésbé punkos, sokkal inkább grunge-hatásokat magán hordozó dalait is befejezné, és kiadná valami fomában. Sokak álla csattanna a padlón! De addig is nyakunkon a C.A.F.B március 11-i, düreres bulija.

Seattle-ben szinte minden kedvencünk (Alice in Chains, Soundgarden, Mark Lanegan, Mudhoney) tervei közt szerepel új lemez kiadása, míg a városon kívül a Live reunion akár egy új albumban is kicsúcsosodhat. A nem-grunge előadók közül pedig egészen biztosan lesz új Monster Magnet és Operation: Mindcrime – hogy csak a legnagyobb, a grunge-szcénán kívüli favoritjaimat említsem.

Koncertek tekintetében egyelőre nagy itthon a csend, de nagyon bízom benne, hogy hazánkat is eléri egyik-másik kedvencünk európai kirándulása!


Köszönöm, hogy itt voltatok 2016-ban, tarsatok velünk 2017-ben is, jó évünk lesz!