Andy Wood, a Mother Love Bone énekese, 1990. március 15-én, 26 órával azelőtt, hogy drogtúladagolás következtében kómába esett volna, exkluzív interjút adott Michael Browningnak, és a RIP Magazine-nak. Andy négy nap múlva a kórházban életét vesztette. A kiváló újságíró a tragédiát követően nem publikálta azonnal cikket, az csupán a decemberi lapszámban jelent meg, de némi kiegészítéssel. Andy halálával, és a Mother Love Bone jövőjével kapcsolatban mikrofonvégre kapta Stone Gossardot és Jeff Amentet, az énekes két zenésztársát is. Az azóta már ismert történések függvényében nagyon megrázó, és egyben nagyon érdekes az akkor elhangzottakat visszaolvasni. Mother Love Bone, középen Andy Wood (RIP) Előzmények A Mother Love Bone-ra a nyolcvanas évek vége felé kezdtek felfigyelni a nagykiadók. A korábbi Malfunkshun és Green River tagokból álló zenekarért egy komoly licitháború zajlott, aminek a nyertese a Polygram lett. A srácok Shine címmel egy öt dalos EP-t dobtak piacra, majd egy sikeres, Dogs D’Amourral közös turnét követően stúdióba vonultak, hogy felvegyék az első nagylemezüket, az Apple-t. 1990. március 15-én, egy csütörtöki napon Michael Browning, seattle-i újságíró találkozott Andyvel, hogy a RIP Magazine számára egy interjút készítsen az énekessel. A beszélgetés során az égadta világon semmi jele sem volt annak, hogy bármi baj lehet. Michael … Bővebben: Andy Wood utolsó interjúja
A beágyazáshoz másoljuk és illesszük ezt az URL címet a WordPress honlapba
A beágyazáshoz másoljuk és illesszük ezt a kódot a honlapunkba