Terror Management Theory címmel, a tavalyi év egyik legkiválóbb lemezével jelentkezett a norvég/amerikai/mexikói tagokból álló Temic. Az Eric Gillette gitárost (The Neal Morse Band, Mike Portnoy’s Shattered Fortress), Simen Sandnes dobost (SHINING, Arkentype) és Fredrik Klemp énekest (Maraton, 22) a soraiban tudó prog metal szupergrupp alapítóját, a jelenleg Londonban élő, mexikói származású Diego Tejeida (Devin Townsend, Mike Portnoy’s Shattered Fortress, ex-Haken) billentyűst/sound designert Pintér Miklós hívta fel Zoomon. A HammerWorld magazin május-júniusi számában megjelenő interjúból közlünk most egy részletet.
2017-ben a Mike Portnoy’s Shattered Fortress tagjaként is turnéztál már Eric Gillette gitárossal. Akkor találkoztatok először?
„Nem, már úgy 2014-2015 óta ismerem őt. Eric mindig is egy top zenész volt. Nem csak hihetetlen gitáros, de nagyszerű billentyűs és dobos, ráadásul kiváló producer, valamint hangmérnök is. A zenei látásmódja nem olyan, mint egy szimpla gitárosé, akinek csupán az a fontos, hogy még hangosabban szóljon a hangszere! (nevet) Eric inkább egy zenei rendező, produceri vízióval. Hasonló helyzetben volt, amikor találkoztunk, mint én. Elég nehéz szólókat játszott, nekem pedig Jordan Rudess dolgait kellett megtanulnom. Egy igazi csapatjátékost láttam benne, aki mindenkire odafigyelt a színpadon még akkor is, amikor minden szem rászegeződött. Ugyanazt gondoljuk a zenéről, hasonló a humorunk, úgyhogy gyorsan összebarátkoztunk. Láttuk, hogy jól ki fogunk jönni a színpadon és azon kívül is. Amikor elkezdtem gondolkodni a saját dolgaimon, Eric volt az első, aki eszembe jutott. A Temic tagjainak kiválasztásánál nem csak az volt a szempont, hogy technikailag pazar zenészeket gyűjtsünk magunk mellé, fontos volt, hogy emberileg is jól kijöjjünk egymással.”
Ha már a Shattered Fortressben együtt zenéltetek Mike Portnoy-jal, az sosem merült fel, hogy ő legyen a dobosotok?
„Még az is lehet, hogy megfordult a fejemben! (nevet) Mike egészen elképesztő dobos. Sosem felejtem el, amikor az első próbán meghallottam őt a fülmonitoromban. ‘Ó, istenem, micsoda energia, micsoda erő!’ Eszméletlen volt, soha nem tapasztaltam korábban ilyet! Szóval a legvadabb álmaimban talán előjött, hogy ‘mi lenne, ha’, de realistának kellett lennem. Mike hihetetlenül elfoglalt, benne van vagy 130 zenekarban, időközben visszatért a Dream Theaterbe is, úgyhogy ez semmiképp sem jöhetett volna össze.”
Azt olvastam rólad, hogy az egyik legnagyobb hatásod a Nirvana volt. Azért ez nem feltétlenül törvényszerű valakitől, aki ennyire szofisztikált, progresszív módon közelíti meg a zenét!
„Ötévesen kezdtem el hangszeren játszani, ma 36 vagyok. Amióta az eszemet tudom, zenélek. Van egy nővérem, aki három évvel idősebb nálam és egy idős hölgyhöz járt zongorázni. Nagyon megtetszett a dolog, úgyhogy megkértem őt, hogy tanítson engem is. Azt válaszolta, hogy mivel nem tudok még kottát olvasni, várnom kell egy kicsit. Négyéves voltam akkor. Egy évvel később már gyerekdalokat gyakoroltunk, de nagyon untam a dolgot. Telt-múlt az idő, tinédzser lettem és valami menőbbet akartam játszani, mint Beethovent. Egy húszas éveiben járó srác lett a tanárom, aki olyan dalokat hozott órára, amiket nem hallottam korábban. Metallica-feldolgozásokat például. Az Enter Sandmant és a Nothing Else Matterst. Megállapodtunk, hogy ebbe az irányba megyek tovább. (nevet) Elkezdtem gitározni, ekkor jött a Nirvana is. Úgyhogy visszaástam a diszkográfiába. Imádtam az MTV Unplugged in New York albumot.”
Mi fogott meg bennük?
„Egy olyan tinédzsernek, mint én, pontosan az az erő és energia kellett, amit ők hoztak. Amikor megnézed egy koncertfelvételüket, azt látod, hogy jön három srác és felrobbantják a színpadot.
Ha tárgyilagosan vizsgáljuk, Kurt Cobain technikailag nem volt jó énekes, nem volt jó gitáros, de olyan emóciókkal adta át a dalain keresztül az üzeneteket, mint senki más.
Úgy éreztem, Kurt hozzám szól, nekem beszél. Persze, nem mindig értettem, hogy a szövegek egészen pontosan miről is szólnak, de az egész vibe-ja, a mögötte álló érzelmek mindent felülírtak. Számomra ez sokkal többet ér, mint ezer hangot lefogni egy perc alatt. Az első dal, amit megtanultam gitározni, egy Nirvana-szám volt.”
Merre mentél tovább?
„Később Dream Theater-dalokat tanultam, míg aztán valaki megmutatta a Children of Bodomot. Alapítottunk egy feldolgozás zenekart, ahol az ő dalaikat vittük színpadra. Soha nem játszottam korábban szintetizátorom, nem is volt hangszerem, de innen indult a karrierem. Londonban aztán elkapott a jazz, szóval hosszú volt az út, sok mindent kipróbáltam. Manapság nem hallgatok annyira sok zenét, de vannak olyan előadók, akik a mai napig is hozzám szólnak. A Nirvana az egyik ilyen zenekar. Lehet, hogy nem beszéltem erről eddig az interjúkban eleget. Talán nem menő a Nirvanát szeretni a prog-színtéren. Ott inkább az ELP-t és társait szokás emlegetni.” (nevet)
Ha már a gyerekkorodat említetted, milyen volt a mexikói metal színtér akkoriban?
„Mielőtt 2006-ban Londonba költöztem volna, a színtér nagyon érdekes volt. Nem volt Facebook, nem volt Instagram, talán csak a MySpace-en nyomultak helyi zenekarok. Rengeteg olyan koncerten jártam, ahol egészen kiváló zenészek játszottak, de sajnos nem fogsz az interneten találni róluk semmit. A metal soha nem ment igazán Mexikóban. Mi például odáig jutottunk, hogy felléphettünk ez Epica előtt, de a mainstreamben iszonyú nehéz lett volna bejutni. Jelenleg van egy őrült, instrumentális banda, amire érdemes odafigyelni, most fejeztem be az albumukat, az a nevük, hogy Glass Mind.”
__
(A teljes interjú a HammerWorld magazin május-júniusi számában olvasható.)
Ha valaki nem hallgatja meg teljes felvételt, itt van a 2023-as év (egyik) legjobb gitárszólója a dalból, Eric Gillette „követte el”:
___
___
