GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Nirvana kiállításon jártunk – 1. rész: A kezdetek (1982-1989)

A seattle-i EMP múzeum legfontosabb, állandó kiállítása egyértelműen a Nirvana – Taking Punk To The Masses elnevezésű tárlata. A világ legnagyobb Nirvana gyűjteménye tekinthető meg itt számos, egészen exkluzív Kurt Cobain emlékkel. Nyáron ott jártunk, megnéztük, és most két részben bemutatjuk a lélegzetelállító gyűjtemény legérdekesebb darabjait. 10 relikvia, 10 hihetetlen történet, köztük a korai demófelvételek elképesztő körülményei, a Nirvana első seattle-i fellépései (a teljes érdektelenség homályában), a furcsán megkötött Sub Pop szerződés, valamint az 1989-es budapesti koncert emlékei, seattle-i szemüvegen keresztül.

IMG_1061A Nirvana kiállítás bejárata az EMP múzeumban (Fotó: PM)

Bevezető

A sorozat első részében az EMP múzeum különböző, szenzációs kiállításait – a Star Wars kosztümöktől a sci-fi mozin át a Jimi Hendrix relikviákig – mutattam be, de azt ígértem, hogy a számunkra legfontosabbat, a Nirvana tárlatot külön fejezetben fogom megosztani.

A Nirvana kiállítást 2011. április 16-án nyitották meg a Space Needle tövében található Experience Music Project múzeumban. A termekben 150 darab, különböző gyűjteményekből származó Nirvana relikvia tekinthető meg: eredeti hangszerek, kéziratok, a zenekar történetének ikonikus tárgyai, koncertplakátok, fotók, soha nem láttott filmfelvételek.

A tárgyak egy része ismerős már valahonnan, másik részére pedig igazi ritkaságként tekinthetünk. Van azonban  valami, ami közös bennük: mindegyikhez tartozik valamilyen hihetetlenül érdekes történet Kurt Cobain és a Nirvana pályafutásából.

Rengeteget fényképeztünk.

Amikor egy fotókkal bőven illusztrált posztot ír az ember, akkor döntenie kell, hogy melyik utat választja: a fotók tömkelegéhez csupán néhány szavas leírásokat mellékel, vagy kevesebb, de fontosabb képet oszt meg, és jóval mélyebbre ás a tárgyak háttértörténetének feltárásához. Én az elsőnek kezdtem neki, de ahogyan elmerültem az érdekesebbnél érdekesebb sztorikban, végül a második lett belőle. Egyszerűen nem volt szívem kihagyni egyes fordulatokat csak azért, hogy egy-két, talán kevésbé fontos fotóval több szerepeljen a cikkben. A végére odáig jutottam, hogy nem is egy, hanem kettő részt kell a Nirvana relikviáknak szentelnem.

Ez az első.

A tárgyakat igyekeztem dátum szerint rendezni, így fogunk Kurt Cobain legkorábbi felvételeitől,  az 1982-es Organized Confusion demótól az 1989-es Európa-turnéig, és a budapesti koncertig eljutni.

Lássuk, hogy mit tartogatott számunkra az EMP!

1-5. Az első felvételek: a Organized Confusion (1982) és az Illiteracy Will Prevail (1986) demók

IMG_1075 A képen a látszat ellenére egy dobcucc is megörökítésre került (Fotó: PM)

Kiállítási tárgyak a képen: 1. Sears basszusgitár (Paul Allen családi gyűjteményéből); 2. TEAC A-2340 Recorder (Mari Earl jóvoltából); 3. Rózsaszín Samsonite bőrönd (Magángyűjtemény); 4. Nazi Punks Fuck Off póló (Krist Novoselic jóvoltából); 5. HarD.C.ore póló (Magángyűjtemény)

1. relikvia: Sears basszusgitár

Kurt nagynénjének, Mari Earlnek a basszusgitárja. A Sears márkájú hangszert a korai demók – Organized Confusion (1982 december) és az Illiteracy Will Prevail (1986 március) – felvételeinél használta Kurt Cobain.

Utóbbi Kurt középsulis bandájának, a Fecal Matternek volt ez az első és egyetlen kazettaanyaga. A borítón – a formáció nevére („Fekália”) rímelve – egy kézzel rajzolt, gőzölgő szarkupac volt látható, ami felett legyek köröztek. Ami talán ennél is érdekesebb, hogy ezen a felvételen már Dale Crover, a Melvins ütőse dobolt és basszusgitározott. Crover játékát később a Bleach-en is hallhattuk.

2-3. relikvia: Rózsaszín bőrönd és a TEAC A-2340 Recorder

A 15 éves Kurt Cobain akkor már nyakig benne volt az ide-oda költözködős rémálomban. Bár 1982-ben újra édesanyjánál lakott, december utolsó heteit már Mari nagynénjénél tölötte. Kurt szeretett nála lenni, mert Mari Earl maga is zenész volt, rengeteg jó tanácssal látta el őt, és sokat segített neki a zenésszé válásban.

Mari Earl: Leutaztunk Aberdeenbe a családi karácsonyi party-ra, Kurt pedig jött velünk vissza Burienbe. Mindössze az elektromos gitárját, meg a mamája rózsaszín bőröndjét hozta magával.

Kurt ekkor és itt rögzítette első anyagát, az Organized Confusion demót. Dobfelszerelés híján ezt a lepukkant Samsonite bőröndöt használta. Kipakolt belőle mindent, kért pár fakanalat Maritől, és már meg is volt a dobcucca.

Mari Earl: Kurt nagyon izgatott volt egy-két dala miatt, és elkérte a felvevőberendezésemet, hogy rögzítse is őket. Mondtam neki, hogy használja nyugodtan a számítógépem dobprogramját, de hajthatatlan volt, azt válaszolta, hogy „szeretném a zenémet tisztának megtartani”. Kiürítette a bőröndjét és megkért, hogy adjak neki dobverőket, de sajnos nem találtam meg a régi szettemet. Kimentem a konyhába, és pár fakanállal tértem vissza. Tudsz ezekkel valamit kezdeni? – kérdeztem tőle, mire ő: „Persze, kitünően fognak működni.”

A dolog elsőre talán megmosolyogtató is lehetne, de ha azt nézzük, hogy Kurtöt mennyire nem érdekelték a körülmények, mennyire nagyon akarta ezeket a felvételeket, akkor inkább az őszinte csodálat és elismerés az, ami az eszünkbe juthat róla.

Mari Earl: A legtöbb, amit azokról a dalokról fel tudok idézni, az a rengeteg torzított gitár, az igazán kemény basszus, és a fakanalak kotyogása. Az üres Samsonite üreges hangja és a fakanalak dobogása nagyon ősi hangzást adtak a felvételeknek. Ezzel együtt ott volt az a tompa és halk ének, az alkalmanként felhangzó vérfagyasztó sikoly, szóval tartalmazta az összes alapanyagot, amiből aztán a Nirvana hangzást összekotyvasztotta.

További érdekesség még, hogy a bőröndön olvasható, tollal írt szöveg – Skid Row illetve Pen Cap Chews – Kurt Nirvanát megelőzően használt zenekarneveit takarja.

Dale Crover: Amikor először játszottam velük, még nem hívták őket Nirvanának. Hezitáltak a nevek között, nem tudtak dönteni. Az egyik koncerten Pen Cap Chews voltunk. A következő héten meg legyünk Skid Row. Aztán egy másik bulin Ted Ed Frednek neveztem el magunkat.

4. relikvia: Nazi Punks Fuck Off póló

Krist Novoselic pólója, amit Matt Lukin, a Melvins akkori basszusgitárosa készített neki a Dead Kennedys azonos című dala alapján, 1984 tájékán.

Matt társalapítója volt a Melvinsnek, de 1987-ben kivált a zenekarból. 1989-ben Mark Armmal és Steve Turnerrel (mindketten ex-Green River) összehozta a Mudhoney-t, aminek az első öt albumán is az ő játékát hallhatjuk. A basszusgitáros ekkoriban együtt lakott Kurt Cobainnel egy közös albérletben, Aberdeenben.

5. relikvia: HarD.C.ore póló

Dave Grohl 1992 környékén gyakran volt látható ebben a t-shirtben. Míg a fiatal Kurt Cobain és Krist Novoselic Aberdeenben a Melvinst csodálta, addig Dave-re a helyi hardcore punk szcéna volt hatalmas hatással Washington D.C-ben.

6. Buzz Osborne levele Krist Novoselic-nek és Shelli Hyrkas-nak

IMG_1078_b „His songs are real killer” (Fotó: PM)

Kiállítási tárgy a képen: Buzz Osborne levele (Krist Novoselic jóvoltából)

6. relikvia: Buzz levele

Ezt a levelet Buzz Osborne (The Melvins) írta Krist Novoselic-nek és Shelli Hyrkas-nak, 1986. április 16-án.

Shelli, Krist és Kurt iskolatársak voltak Aberdeenben. A lány a művészeti órákról ismerte Kurtöt, Cobain mögötte ült az osztálytermeben. Shelli összebarátkozott Kurttel, akire úgy tekintett, mint a testvérére, gyakran járt át például Cobainékhez Led Zeppelint hallgatni. Kristtel csak később ismerkedtek meg, így Hyrkas a két srác között kialakuló barátság éveiben végig jelen volt. Shelli később Krist barátnője lett, majd 1989-ben feleségül is ment a basszusgitároshoz. 10 évvel később, 1999-ben váltak el.

De vissza a levélhez!

Indításként Buzz mindjárt finoman leszúrja Kristéket amiatt, hogy nem írtak már neki jó régen, amit nem tud mire vélni, és hogy egy kicsit el vannak tűnve.

Majd így folytatja: „Ko-Bain [azaz Cobain] és Dale [Crover – Melvins dobos] felment Kurt nagynénjének a házába, és felvettek egy kazettát Kurt néhány dalával. Teljesen le vagyok tőle nyűgözve. Néhány dal igazán gyilkos! Annak ellenére, hogy a hangzás elég szegényes. Nem rossz, de egy kicsivel több időt is fordíthattak volna rá. Mindazonáltal ez egy nagyszerű demó! Azt hiszem, hogy lehet valamiféle jövője a zenei életben, ha ugyanígy folytatja.”

A kazetta, amit Osborne a levelében emleget, az 1986 márciusában rögzített Illiteracy Will Prevail volt.

Nem is kellett hozzá már olyan sok idő, hogy kiderüljön: Buzz kiváló jósnak bizonyult!

7-8. A Nirvana első demókazettája (1988) és a Vogue műsora (1988)

IMG_1082_b Abban a hónapban nem csak a Nirvana, a Fastbacks is fellépett a Vogue-ban (Fotó: PM)

Kiállítási tárgyak a képen: 7. A Nirvana első demókazettája és hátsóborítója (Az EMP Museum állandó gyűjteményéből); 8. A Vogue műsora (Krist Novoselic jóvoltából)

7. relikvia: A Nirvana első demófelvétele

Jack Endino készítette ezt a másolatot a Nirvana első demófelvételéről, valamikor 1988 tavaszán. Endino a kazettát a Skin Yard basszusgitáros, C/Z Records tulajdonos Daniel House-nak adta oda. (A C/Z Records adta ki a legendás Deep Six című válogatást hat, feltörekvő seattle-i vagy környékbeli zenekar – Soundgarden, Malfunkshun, Green River, Melvins, Skin Yard, U-Men – két-két felvételével.)

Jack Endino producer, a Skin Yard gitárosa: 1988 januárjában Kurt felhívott telefonon a stúdiómban, és azt mondta: „Nincs még a bandámnak neve, de a Melvins dobosa kisegít engem. Csak fel akarunk jönni [Seattle-be], hogy néhány dalt rögzítsünk.” Évek óta Melvins rajongó voltam, és azt gondoltam, hogy ez a dolog nem fog túl nagy erőfeszítésembe kerülni, úgyhogy csináljuk! Dél és öt óra között felvettünk és összemixeltünk tíz dalt. Az volt a véleményem, hogy Kurtnek nagyon jó torka van, és emellett nagyon jó a dallamérzéke is. És azt gondoltam, hogy a felvétel elég jó, hogy ragaszkodjak ahhoz, hogy hagyjanak nálam a kazettából egy másolatot, majd azt kérdeztem tőlük: „Hé, megmutathatom a kazettát néhány embernek?”

Slim Moon, Kurt egykori szomszédja, az olympiai Kill Rock Stars kiadó tulajdonosa: Nagyon örültek, hogy Jackkel stúdiózhatnak, mert Jack dolgozott már korábban együtt a Soundgardennel [Screaming Life EP – 1987] és a Green Riverrel [Dry As A Bone EP – 1986; Rehab Doll LP – 1987] is. Olcsó volt, ráadásul Jack beleegyzett, hogy megcsinálja kevesebbért is, mint a szokásos ár.

Dale Crover: Én doboltam az első demójukon, amit a Reciprocal stúdióban vettünk fel Jack Endinoval. Kazettán akarták rögzíteni az anyagukat, hogy meg tudják mutatni a zenéjüket, és hogy találjanak egy dobost a zenekaruk számára. Ehelyett kaptak egy lemezszerződést.

Jack azonban nem csak Daniel House-nak, hanem a későbbi Sub Pop Records alapító Jonathan Ponemannek is a kezébe nyomta a Nirvana demót.

Jonathan Poneman, a Sub Pop Records egyik alapítója: Megkaptam a kazettát Jacktől, elkezdtem hallgatni az első dalt. Az If You Must felénél tartottam és azt mondtam: „Ó, Istenem!” Átmentem a Muzakbe, ahol Bruce [Pavitt, a Sub Pop Records másik alapítója – PM] dolgozott, és otthagytam neki a kazettát.

Ron Rudzitis aka Ron Nine, a Love Battery énekes-gitárosa: Akkoriban a Muzakben dolgoztam, és emlékszem, hogy körbeálltunk egy kis kazettásmagnót, Bruce pedig lejátszotta a demót azoknak, akik éppen ott voltak a szobában. Az anyag az én ízlésemnek egy kicsit túl metálos volt. Bírtam Kurt hangját, de a zene nem igazán fogott meg. Egyfajta kollektív „Hmmm…” volt a szobában.

Dawn Anderson újságíró, Jack Endino ex-felesége: Ott voltam, amikor Jack felhívta Jonathant, és megkérdezte, hogy mit gondol a kazettáról. Jonathan azt válaszolta, hogy ő imádja, de Bruce egy kicsit művészkedősnek tartja. Jack pedig azt gondolta, hogy az anyag hihetetlenül jó. Majd megőrült. Azt mondta, hogy Bruce a középszerűség foglya.

Dale Crover: Jóbarátja voltam a nirvanás srácoknak, de akkor én már minden időmet a Buzzal való közös zenélésbe tettem, és a Melvins-t jobban is szerettem. Talán csinálhattam volna párhuzamosan a két bandát, de én a Melvinst választottam.

Ennek ellenére Dale Crover játékát a Bleachen is hallhatjuk: a Floyd the Barber, a Paper Cuts és a Downer című dalokat végül a demóra rögzített verzióban használta fel a lemezen a zenekar.

8. relikvia: A Vogue műsora

Koncertnaptár a Vogue 1988 március-áprilisi műsorával.

Sokáig tartotta magát az téves vélekedés, miszerint ekkor – 1988. április 24-én – játszott a Nirvana először Seattle-ben. Bruce Pavitt és Jonathan Poneman azonban később cáfolta ezt, ugyanis áprilisban már azt megelőzően is felléptek Kurték a városban, a Central Tavernben. Azt a koncertet kiejezetten A Sub Pop Records tulajdonosainak kérésére szervezték meg.

Bruce Pavitt: Jon, én, a csapos, meg a kidobó néztük őket, és azt gondoltuk, hogy ebben talán mozog egy kislemez.

A Vogue-ban a Love Buzzal nyitottak Cobainék. Ezen a helyen még további öt alkalommal léptek fel Kristék. A Nirvana koncertek azonban akkoriban még nem mentek eseményszámba, nem is voltak különösebben fontosnak tekinthetőek.

Charles Peterson, a Sub Pop Records fotósa: A Nirvana későn érkezett, outsiderek voltak, és kételkedtünk abban, hogy sikeresek lesznek.

Charles Peterson ott volt az 1988. július 3-i, harmadik Vogue-os koncerten, de egyáltalán nem fotózott. Ma már persze bánja nagyon az egészet, erről így mesélt később a Sonic Highways című Foo Fighters dokumentumfilm-sorozat, seattle-i stúdiózást megörökítő részében.

Charles Peterson: Először a Vogue-ban láttam őket, egy vasárnap este, egy Sub Pop koncerten. A Blood Circus kezdett. Mindenki a Blood Circus-ra jött, utána a közönség fele elment. Nekem akkor nem tetszett a Nirvana. Nem is fotóztam. Ma már tudom, hogy mekkora hiba volt. Úgy voltam vele, hogy nem lesz ezekből semmi. A második és az első buli között ég és föld volt a különbség.

A Vogue ezen kívül leginkább a külső oldalfaláról volt híres: ezen volt látható a híres Mother Love Bone graffiti, amit a Facérok/Singles című filmben is megmutat nekünk Cameron Crowe rendező. (A történetben itt lép fel ugyebár az Alice in Chains.)A klub már sok-sok évvel ezelőtt bezárt, a helyén jelenleg a Vain nevű fodrászat működik.

__

Dave Foster, a zűrös Nirvana dobos

Aznap este Kurt és Krist mögött Dave Foster dobolt. Dave egy bajszos, metálos srác volt, aki ha ivott, meglehetősen agresszívvá tudott válni. Őt azonban pár buli után kirúgtak Kurték, mert valami nőügy miatt megtámadta és jól helyben hagyta Cosmopolis polgármesterének a fiát. A rendőrök elvették a jogosítváníyát, és két hétre lecsukták. Dave onnan tudta meg, hogy már nem a banda tagja, hogy látott egy plakátot arról, hogy a zenekar Olympiában lép fel, de neki senki nem szólt a koncertről.

Dave Foster Nirvana Dave Foster, Kurt Cobain és Krist Novoselic

Kurt ugyan később írt egy levelet, de azt sohasem küldte el neki. Egyszerűen félt Dave reakciójától. A szőke frontember azt írja, hogy sajnálják, hogy így alakultak a dolgok, de így, hogy nem tudnak rá számítani – pedig azt ígérte, hogy heti négyszer megoldja a próbákon való részvételt – új dobost kellett keresniük. Kurtöt megviselte a dolog, így azt ígérte Dave-nek, hogy szívesen ajánlják őt olyan csapatoknak, akik éppen dobost keresnek.

__

9. A Nirvana-Sub Pop Records lemezszerződés (1989)

IMG_1097 A szerződés (Fotó: PM)

Kiállítási tárgy a képen: A Sub Pop szerződés (Az EMP Museum állandó gyűjteményéből)

9. relikvia: A Sub Pop/Nirvana deal

Kurt tervei között nem szerepelt a Sub Pop Records együttműködés. A kiadó új volt, és akkor még egyetlen lemezt sem adtak ki. Már a tárgyalások javában folytak, amikor még mindig másfelé kacsintgatott. Kurt a következőket írta barátjának, a Screaming Trees énekes Mark Lanegannek: „A Sub Pop folyton le van égve. Így aztán szívesen veszünk bármilyen más ajánlatot. Jót akarnak, de úgy gondoljuk, nem igazságos, hogy a Mudhoney-t többre értékelik és jobban bánnak velük, mint a többi zenekarral.”

A Sub Pop ide-oda táncolt. Először például csupán egy dalt akart kiadni. A Love Buzzt, ami ráadásul egy Shocking Blue feldolgozás volt.

Jonathan Poneman: Lenyűgözött Kirt tehetesége. Tudta, hogy nagy dolgokra lesz képes. Szórakoztató, de egyben visszás dolog is rajongónak lenni. Ráadásul rá kellett vennem a Sub Pop csapatát, hogy lássanak fantáziát a Nirvanában. Addig és úgy kellett mozgatni a szálakat, amíg mindenkinek jó nem lett.

Bruce Pavitt: Egy party-n voltam a szomszédban, amikor jött egy ilyen intuitív érzés, hogy vissza kellene mennem a házamba. Átmentem, és épp Krist Novoselic jött fel a lépcsőmön. Részeg volt, megfélemlítően viselkedett és szerződést követelt. Nagyon rémísztő volt. Ő egy hatalmas nagy srác. Felhívtam Ponemant és azt mondtam neki: „Nézd, tudom, hogy nincsen szerződésünk egyetlen zenekarunkkal sem, és azt is tudom, hogy nincs pénzünk arra, hogy megfizessünk egy jogászt, aki elkészítené a szerződést, de fontos lenne, hogy ez a srác megkapja.”

Jonathan Poneman: Azt válaszoltam neki, hogy „a szerződés már folyamatban van”. Krist nem volt kedves, egyáltalán nem volt valami vidám hangulatban. Úgy tűnt, mint akinek nagyon elege van a dologból. Nem igazán ismert minket, nem igazán tudta, hogy kik vagyunk, és jó pár történetet hallott már az inkorrekt kiadói emberekről. Ő csak meg akarta védeni magukat. Néhány éjszaka alatt összeraktam egy szerződést, amit különböző zeneipari könyvekből ollóztam össze. Később aztán kiderült, hogy a kontraktus pont úgy nézett ki, mint amit egy olyan ember írt, akinek fogalma sincs, hogy mi a fenéről van szó.

Hogy mennyire jogos Poneman önkritikája, az azonnal szemet szúrhat a dokumentumot nézve: a megállapodáson nem szerepel például dátum, innentől kezdve pedig nehezen lett volna érvényesíthető bármilyen követelés. A megállapodás egyébként egy évre szól, 1989. január 1. és december 31. közötti időtartamra. A Sub Pop 600 dollárt fizet cserébe az ebben az időszakban történő első lemez kiadásáért a Nirvanának. A második év már opció további 12 00 dollárért egy újabb lemezre, majd a következő évben még egy albumra, plusz 24 000 dolláros fizetségért.

Bruce Pavitt: Nem igazán hittem a szerződésekben és az indie kiadók nem is kötöttek ilyeneket. Egy kézfogással elintéztünk mindent. „Mi a fasz? Miért írtunk alá egy három album kiadásáról szóló szerződést?” Ez nevetségesnek tűnhet tőlem, de végül ez a szerződés volt az, ami végül lehetővé tette, hogy a kiadónk az üzleti életben maradhasson. Tehát az, hogy Krist eljött a házamba, hogy szétrúgja a seggem… az volt a legnagyobb áldás az életemben.

1991-ben, a Bleach sikere után a Sub Pop Records egy jelentős kivásárlási árat kapott a Geffentől. A szerződés többek között rendelkezett az úgynevezett royalty díjról is, ami azt jelentetette, hogy minden egyes Nirvana/Geffen kiadvány után jogdíj illette meg a Sub Popot. Ez a deal pedig végleg pozitívba hozta a kiadó mérlegét.

Kilenc hónappal később megjelent a Nevermind, és 30 millió példányban kelt el világszerte.

10. A Nirvana és a TAD Bleach God’s Ball elnevezésű európai turnéjának menetrendje

IMG_1101_b 48 nap, 45 koncert – túl sok pihenőnap nem volt (Fotó: PM)

Kiállítási tárgy a képen: A Nirvana és TAD európai turnájának menetrendje (Krist Novoselic jóvoltából)

A Nirvana 1989 őszén – a zenekar fennállása során először – európai turnéra indult, a TAD előzenekaraként. A körút második fele viszonylag jól dokumentált, de a minket leginkább érdeklő buliról kevés az információ. A Recorder Blog még 2011-ben megpróbálta összeszedni, és rekonstruálni az eseményeket a jelenlévők visszaemlékezéseinek segítségével. Ide kattintva olvashatjátok el Déri Zsolt kiváló cikkét. Nála is korábban próbált meg utánajárni a történéseknek az urbanlegends.hu és egy marinov néven publikáló blogger még 2007-ben, azt pedig, hogy ő mit talált, itt olvashatjátok.

De nézzük, hogy mit lehet tudni a másik oldal, a zenészek és a stáb emlékeiből! Sajnos nem túl sokat. Kurt Cobainék 1989. november 21-én léptek fel a Petőfi Csarnokban, és a koncerten alig lézengtek néhányan. Nem csoda, hogy nem telt meg a Pecsa: a Nirvana (és a TAD), akkoriban még totálisan ismeretlen volt a közönség nagyrésze előtt.

Craig Montgomery, a Nirvana és a TAD hangtechnikusa: A budapesti fellépés bizarr volt, mert senki sem ismerte a Nirvanát és a TAD-et. Csak az amerikai rockbandákat hallgatták, semmi mást.

A buli tehát a zenészek számára sem volt különösebben emlékezetes. Kristék kifejezetten rossz passzban voltak és a technika ördöge is betett a hangulatnak. Kurtnek már akkor is komoly egészségügyi problémái voltak.

Tad Doyle, a TAD énekese: Kurt az egész turné alatt gyomorpanaszokkal küszködött. Mi meg mindig viccelődtünk, hogy „tartom neked a hányóvödröt, ha cserébe te is tartod majd nekem”. És sok alkalommal ez tényleg így is történt. Patkakokban folytak a könnyeink, olyan szarul voltunk. Ülsz a kisbuszban, Európában meg olyan hideg van, mint a pokolban. Minden egyes show megvisel fizikálisan, de nem érdekel, hogy mi van az egészségeddel. Bizonyára nem a rockzenészek – akik dohányoznak és isznak – élnek a legegészségesebben. Emlékszem, hogy amikor Budapestre mentünk, a vízumokhoz fotókat kellett készíttetni. Kurt és én elcseréltük őket. Még mindig megvan az a kép. Nem hiszem, hogy bárki másnak lenne belőle a világon. Igazi különlegesség.

__

Tad Doyle, egy jazz-zenész a Fehér Házból?!

A nirvanaguide.com nevű oldalon találni három képet a budapest koncerttel kapcsolatban. Az egyik a turné állomásainak guide-ja, a másik a már ismert sárga koncertplakát, a harmadik pedig az egyik akkori magyar újságban való rövid, szöveges koncertbeharangozó.

Nirvana TAD Budapest 1989

A cikk a következőket írja a Tad Doyle-ról: „A TAD 130 kg összsúlyú énekese valamikor még a Fehér Házban is játszott Nixon elnöknek. Most kis országunk is láthatja kicsit más típusú programjukat.” A beharangozó pedig nem véletlenül írta ezt. Internet híján szinte lehetetlen volt akkoriban utánanézni minden információ valódiságának, ráadásul ezt a dolgot valószínűleg a hivatalos sajtóanyagból emelhette át a szerző. Sajnos azonban itt egy tudatos megtévesztésről van szó.

Bruce Pavitt: Én voltam az, aki kitalálta, hogy Tad Doyle tinédzserként jazzdobosként Nixon elnöknek játszott a Fehér Házban. Nem azt akartuk, hogy az emberek azt gondolják, hogy ő egy kifinomult értelmiségi és egy jazz-szupertehetség, csak egy fedelet akartunk a sztorijához tenni.

__

A zenekarok tagjai és a roadok egy mindössze kilenc (!) személyes Fiat Ducatóban vágtak neki az útnak. El lehet képzelni, hogy milyen szűkösen és kényelmetlenül utaztak több ezer kilométeren keresztül. És hát a srácok túl nagy rendet nem is tarottak a járműben.

Kurt Danielson, a TAD basszusgitárosa: A kisbusz úgy nézett ki, mint egy disznóól. Tele volt sörösdobozokkal, üres vodkás-, és Magyarországról származó borosüvegekkel, meg mindenféle szeméttel. Szóval kitakarítottuk… és megtaláltam a Polly szövegét egy összegyűrt papíron. De fáradt voltam, és nem igazán járt az az eszemben, hogy mi lesz majd az utókorral. Csak arra gondoltam, hogy ez szemét, ki kell dobni. És kidobtam. Talán meg kellett volna tartanom. Szép emlék lehetett volna.

Ahogyan szép emlék lehetett volna az is, ha fennmarad bármilyen felvétel a budapesti buliról. Egy nappal korábban Linzben lépett fel a két csapat, és a Nirvana bulijáról egy, a körülményekhez képest egészen jó minőségű, két kamerás videó található meg a Youtube-on. Szóval valami ilyesmi atmoszférájú koncert lehetett a Petőfi Csarnokban is, csak talán egy nagyobb helyen, arányaiban kevesebb nézővel.

Bruce Pavitt az 1989-es turnéról egy könyvet is írt Experiencing Nirvana: Grunge in Europe címmel. A könyv azonban nem a turné elejétől dolgozza fel a körutat, hanem csupán nyolc napot, november 27-től (Róma) december 4-ig (London), mert Bruce és Jonathan akkor utazott el Seattle-ből a zenekarok után. A könyv elektronikus kiadása 2012-től érhető el, amivel kapcsolatban Bruce a következőket nyilatkozta.

Bruce Pavitt: Izgatott az a gondolat, hogy a könyvet bárki le tudja majd tölteni a világon. Megoldasz vele egy csomó terjesztési problémát. És letöltötték a könyvet Magyarországról, Peruból és Nepálból is. Észbontó volt látni, ahogyan jöttek be a megrendelések.

Bruce, tehát a véleményed szerint Magyarország épp olyan egzotikus hely lenne, mint Peru vagy Nepál?

Tévedsz.

Sokkal egzotikusabb.

__

Folyt. köv.

__

A következő részben a Nevermind és az In Utero albumokkal, valamint az MTV Unpluggeddal kapcsolatos kiállítási tárgyakkal folytatódik a sztori. A poszt tetején lévő képgalériában ehhez találtok némi előzetes kedvcsinálót.

Az első rész elolvasához – EMP, avagy generációs álommúzeum Seattle-ben | 2/1. rész: Jimi Hendrixtől a Star Warsig – kattintsatok ide!

Bővebben