GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Sadie Dupuis: Varázslatos ebben a világban élni

Tavaly októberben jelentkezett legfrissebb, negyedik nagylemezével a kiváló amerikai indie/grunge zenekar, a Speedy Ortiz. Az új kiadvány, valamint a március 12-i budapesti koncert kapcsán Sadie Dupuis énekesnővel és Andy Molholt gitárossal Pintér Miklós beszélgetett. Interjúnk.

Február 16-án indult az európai lemezbemutató turnétok Manchesterben és a március 14-i, müncheni záróbuliig szinte minden egyes napon játszotok valahol. Milyen elvárásokkal érkeztek a kontinensre?

Sadie: A Rabbit Rabbit című negyedik lemezünk jó kritikákat kapott az újságíróktól és a rajongóktól is. Kíváncsiak vagyunk, hogy az egyes koncerteken a közönség hogyan fog reagálni az új felvételeinkre. Számomra ez lesz a legizgalmasabb!

Andy: Ezeket a dalokat először játsszuk majd Európában, a budapesti buli pedig különösen fontos a számomra. Anyukám Budapesten született, ráadásul pont lesz egy pihenőnapunk a koncert előtt, remélem, hogy meg tudom mutatni a zenekar többi tagjának a várost!

Mondhatjuk, hogy akkor te tulajdonképpen hazatérsz most?

Andy: Igen, nevezhetjük Magyarországot a második otthonomnak. Imádom Budapestet, egy csodálatos város! ‘Nagyon szép!’ (nevet)

Mikor jártál utoljára Magyarországon?

Andy: Tavaly júliusban a családommal a Balatonon. Legalább hússzor jártam már Magyarországon, kettős állampolgár vagyok. Anyukám még a hetvenes években lépett meg a vasfüggöny mögül. Nehéz volt neki, mert csak a Szovjetunió megszűnése után tudott újra hazatérni, azóta viszont rendszeresen visszajárunk Budapestre.

A Rabbit Rabbit már a negyedik albumotok. Miben volt más most a munkafolyamat, mint az előzőekben?

Sadie: Rengeteg munkát tettünk az új lemezbe. A hangmérnökünk és producerünk Sarah Tudzin volt, akit a legtöbben az Illuminati Hotties nevű bandából ismerhetnek. A lemez egy részét a Joshua Tree-ben található Rancho de la Lunában vettük fel, ahol korábban olyan zenekarok és előadók dolgoztak, mint a Queens of the Stone Age vagy Mark Lanegan. Sarah hihetetlenül sokat segített, csakúgy, mint David Catching, a Rancho de la Luna vezetője. Nagyon sokat kísérleteztünk erősítőkkel, gitáreffektekkel és mikrofonokkal. Minden bizonnyal ez volt az egyik intenzívebb lemezfelvétel és keverés, amiben valaha részem volt. Intenzív, de egyben nagyon szórakoztató is.

Ha már Mark Lanegent említetted: jól érzem, hogy a Speedy Ortiz zenéjében sok más hatás mellett nyilvánvalóan megjelenik a grunge is?

Sadie: Bizonyosan hatott ránk. Szeretem a grunge-ot, különösen Mark Lanegant.

Andy: Én is mádom a grunge-előadókat!

Mark Lanegan egy jó példa, de nagyon sok Nirvana-, Mudhoney- és Soundarden-cuccot is hallgatok.

Sadie: Ó, a Soundgarden számomra is sokat jelent!

És mi a ilyen helyzet a gyerekkori kedvencekkel? Milyen zenéken nőttetek fel?

Andy: Az én hátterem kicsit talán más, mint Sadie-é vagy a banda többi tagjáé. Amikor gyerek voltam, a családom kizárólag klasszikus zenét, illetve egy, a késői nyolcvanas években kiadott Beatles best of kazettát hallgatott. Úgyhogy szinte semmit sem tudtam a popzenéről! A másik óriási hatásom a videojáték zenék felől érkezett. Amikor ötéves voltam, kaptam egy Super Nintendót. Sokat játszottam a Super Marióval, aminek a zenéjét Koji Kondo szerezte.

Sadie: Az én zenei gyökereim egy kicsit szerteágazóbbak. A szüleimnek nagyon jó zenei ízlése volt. New Yorkban nagyszerű rádióadók működtek már akkor is, állandóan szólt nálunk valamelyik csatorna, emellett pedig végighallgattam az ősök teljes kazetta- és CD-gyűjteményét. Sokat merítettem a kilencvenes évek indie és college rockjából. Gyerek voltam még, úgyhogy a pop rádióknak köszönhetően nagy rajongója lettem Britney Spearsnek, valamint a vokális és dallamos popzenének is. Aztán jött a klasszikus zene: zongora és énekleckéket vettem, szerepeltem kórusban is. Ezek a hatások valamilyen formában mind-mind megjelennek a zenénkben.

Az első dalotok címe Taylor Swift volt, az új lemez első tétele pedig Kim Cattrall színésznőről (lásd Szex és New York) kapta a nevét. Mit kell tudni ezekről a nem-szokványos választásokról?

Sadie: Mindkét dal esetében megvolt már a dalszöveg, amikor címet adtam nekik. A Kim Cattrallt egy nappal azelőtt vettük fel, hogy a színésznő megjelent volna abban a mindössze egyperces jelenetben az And Just Like Thatben [a Szex és New York című sorozat folytatásában]. Kim korábban úgy nyilatkozott, hogy soha nem tér vissza a szériába amiatt, ahogyan a többi szereplő bánt vele. Egyáltalán nem ápolt barátságot velük és a stáb többi tagjával sem. Semmilyen áron sem érte meg neki, hogy újra elviselje az általa csak mérgezőnek hívott munkahelyi helyzeteket és interperszonális kapcsolatokat. Végül aztán Cattrall mégiscsak igent mondott egy nagyjából hatvan másodperces jelentre, de előtte mindent letárgyalt, hogy a lehető legelviselhetőbbé tegye a forgatást önmaga számára. Szóval belement a dologba, de kizárólag a saját feltételei szerint és csak egy szempillantásnyi időre.

Inspirált téged a dolog?

Sadie: Kim Cattrall esetére egyfajta párhuzamként tekintettem: visszanézni azokra a dolgokra, amiket fiatalabb koromban megtettem, amik után most hálát érzek, amiért túléltem ezeket. A dal valójában néhány olyan, lelki traumán alapuló döntésemről szól, amelyek miatt a harmincas éveim elejére/közepére kerültem. Hálát érzek, amiért nemcsak a rossz körülményeket, de a saját ostoba döntéseimet is túléltem. Úgy érzem, varázslatos ebben a világban élni, ahol bármilyen szörnyűség ellenére is együtt lehetünk. Fontos, hogy ahogyan öregszem, jobb döntéseket hozzak, hogy több napom legyen ezen a földön még. Kim Cattrall gondolatai egybecsengtek a dal hangulatával.

Andy, az előbb említetted a Beatlest. Meg kell, hogy kérdezzelek az utolsó dalról, az AI segítségével befejezett Now and Thenről és általában az AI térnyeréséről. Mi a véleményed arról, ami történt és ma is történik?

Andy: Ebben a kérdésben szerintem ugyanazon az állásponton vagyok, mint a Speedy Ortiz többi tagja. Az egész AI-dolgot félelmetesnek találom. Nem tudom, milyen hatással lesz majd ránk, de az már most látszik, hogy képzőművészeket negatívan befolyásolja, egyre többször veszítik el a megbízásaikat, de talán a zenében még nincs annyira jelen. Ettől függetlenül megijeszt engem. Ami a Beatles-dalt illeti, Peter Jacksonék eszközként használták az AI-t, hogy megtisztítsák az eredeti szalagon az éneksávot. Az AI ilyen jellegű felhasználása nem zavar annyira, de a következmények ijesztőek lehetnek, amíg nincs szabályozva a környezet.

Nem tudom, mennyire volt tisztességes ez a John Lennon-dolog.

Nem tudom, mi késztette őket arra, hogy befejezzék a dalt, amikor ketten már nem is élnek a zenekarból. Első hallásra nem az ugrott be róla, hogy ez a komor szám lenne a legjobb Beatles-felvétel, amit utolsóként kiadhatnak.

Sadie: Az AI kreatív lehetőségeit erősen túlértékelik szerintem. Ezekbe az algoritmusokba faji, nemi és egyéb torzítások vannak beépítve, és olyan szerzői jog által védett kreatív eredményekre vannak kiképezve, amelyeket engedély nélkül megszüntettek. Ilyen körülmények között nem látok olyan valóságot, amelyben a mesterséges intelligencia a kreatív élet szerves része lehetne. Személy szerint nem tudok rá életképes kreatív eszközként tekinteni.

Hogyan folytatjátok, mi következik számotokra a Speedy Ortizzal a turnét követően?

Sadie: Még semmit sem fixáltunk le, semmi konkrétum sincsen. 

Andy: Valóban képlékeny még minden. Nem tudom, hogy hogy vagytok vele Magyarországon, de én imádom a ’lángost’! Alig várom, hogy egyek egyet újra! (nevet)

__

Speedy Ortiz koncert

Dátum: 2024. március 12.

Helyszín: Dürer Kert, Kisterem

Vendég: Waiting Room

Kezdés: 19:00

Jegyár: 7500 Ft

Online jegyvásárlás: itt

__

__

Bővebben