A tavalyi év restanciái – X. rész címet is kaphatná a soproni Igor’z 2019-es EP-jének bemutatása. Az anyag ugyan nem jelent meg fizikai formátumban, de a Covid-19 miatt eltekintettünk az egyébként még mindig érvényben lévő belső szabálytól, és ahogyan Zselenszky és az Angertea esetén, úgy az Igor’z kiadványáról is írunk. A zenekar két kislemez – All Fades Away (2016), Kettő (2017) – után egy hatdalos anyaggal jelentkezett, és bizony nagyot koppant az állunk. Kritikánk.
Igor’z – Low (EP, 2019)
Ikszipszilonok között
„Mindnyájan tudjuk, hogy ennek az egésznek most úgy kellene kezdődnie, hogy ‘a zenekar kettőezer ikszben alakult’. Ja. De kit is érdekel ez? És az is teljesen egyértelmű, hogy itt kéne leírni, hogy hol játszott már a banda, meg, hogy az ikszipszilon is elmondta, hogy karcolnak a riffek. De ez ki a f.szt érdekel? Na és ez a lényeg. Ez az Igor’z” – definiálja magát Facebook történetében a soproni banda, aminek tagjai a lelkük mélyén valószínűleg punkok, és/vagy tele van a tökük a hazai zenei színtérrel, és/vagy nem is azért csinálják az egészet, hogy majd egyszer a Madison Square Gardenben lépjenek fel. Bár utóbbinak ellentmond, hogy posztjaik többségét egyszerre publikálják magyarul és angolul is, szóval azért talán ők sem ellenkeznének nagyon, nem lenne nagy baj, ha mondjuk a tengerentúlon is megismernék őket.
És tényleg nem lenne az.
Amikor még januárban átküldték a srácok új klipjük, a Low Motherfucker linkjét, az előző év zárásában meg a rengeteg feldolgozatlan anyag, illetve megkeresés között valahogy elsikkadt az e-mailjük, és csak a nyár eleji inbox nagytakarítás közben került elő újra. És milyen jó, hogy így alakult: a fekete-fehér, szemcsés, a „zenekar játszik és ennyi” típusú klipek amúgy is a gyengéim, ráadásul itt volt ez a dal, amiben Alice in Chains-es dallamok keveredtek egy groove-os, stoner-zúzdával. És hogy még véletlenül se maradjon ki ebből az Igor’z kritikából (legyünk túl rajta), igazán „karcoltak a riffek”, meg hömpölyögtek is, de még éppen azelőtt, hogy zakatolni kezdtek volna.
Most viszont, hogy megvagyunk ezzel, fordítsuk komolyra a szót.
A Low EP
A Low Motherfucker tényleg óriási, nehezen tudom például elképzelni, hogy ne lenne olyan Grungery-olvasó, aki közömbös tudna maradni a klip és a dal kapcsán. Érdekes módon a zenekar pozicionálásánál más felületek a stoner és a metal hatásokat emlegették a legtöbbször (meg a thrasht, de az valószínűleg a zenekar korábbi korszakára lehetett jellemző, itt és most még nyomokban sem lehet felfedezni), pedig a seattle-i grunge metálosabb oldala (Alice in Chains, Gruntruck, Skin Yard, stb.) sokkal nyilvánvalóbban és erőteljesebben van jelen annál, minthogy simán csak megfeledkezzünk róla. Hogy ez tudatos, vagy egyszerűen csak ezeken a zenéken nőttek fel a srácok, nem tudom, talán nem is fontos, a lényeg, hogy kifejezetten ritka és üdítő ilyen irányból érkező hazai dalokkal találkozni.
A többi felvétel sem kevésbé jó, kifejezetten erősnek érzem például a How It Ought to Be-t, az EP talán legkönnyebben befogadható és talán emiatt a leggyorsabban működő tételét. Rádióban a helye – kiáltanánk fel, ha mondjuk valamelyik nyugati parti amerikai államban élnénk. Szintén nagyon erős a két részből álló, utolsó előtti I’m Gone, aminek főképpen a második fele emlékezetes a belassult riffekkel, na meg a hangulatos, hátul megbújó wah-pedálos szólóval.
Az anyagra jellemző, hogy a korai kilencvenes évek legjobb dolgainak hatásai többször is feltűnnek benne. Ne felejtsük el, akkoriban a grunge klasszikusok mellett olyan nagyszerű lemezek jelentek még meg, mint a Blood Sugar Sex Magik, a Deliverance, a Meantime, az Angel Dust, vagy a NOLA. Nem mondom, hogy egyik, vagy másik nagy banda konkrét dolgai köszönnek vissza, mert ez egészen egyszerűen nem igaz, mégis a nagy totál, az összkép valami hasonló jót mutat.
A második klipes dal, a beszédes című Killing An Animal nagyon okosan és tudatosan lett felépítve: a tempóváltás, majd az azt követő „I wanna run, I wanna run, I wanna run, Would you hunt me down?” bepörgése, majd a nagyszerű gitárszóló és dal a lezárása – király, hogy már nem jön vissza a refrén, teljesen egyben van ez így a mondanivalóval – ez EP egyik legkiemelkedőbb pillanata. A szintén erős, záró All-In kezdő ritmusairól és verzéjének zenei megoldásairól a Wolfmother és a Joker and the Thief jut eszembe, de a refrén mondjuk simán lehetne Stone Temple Pilots is.
Ilyen ez az EP.
A négytagú banda minden tagját dicséret illeti, itt egy újabb magyar formáció, ahol kiváló zenészek jöttek össze, ráadásul Fekete Gergő nagyon jó énekes, dallamai kivétel nélkül erősek, hangja bármilyen összehasonlításban megállja a helyét. Fontos kiemelni, hogy az EP egészen kiválóan szól, nemzetközi mércével is. A srácok a korábbiakhoz hasonlóan most is Scheer Viktorral (Sear Bliss, Bornholm, stb.) dolgoztak az ausztriai Kirschlagban, a Pinknoise stúdióban. Látszik, hogy sok munka van a végeredményben, tele van az anyag apró, alig hallható finomságokkal, amik mégis rengeteget hozzátesznek az összképhez: néhány finoman elhelyezett vokál, egy-egy hátulról előre jövő gitárdallam, kitartott hang és jó sok díszítés. Az összkép pazar, a zenekar hatalmasat lépett előre zenei szempontból és a dalok minőségét tekintve.
A Low az utóbbi évek egyik legerősebb és egyben legjobban eltitkolt hazai anyaga.
Összegzés
Létezik Magyarországon egy nagyon erős, fiatal underground vonal, amelynek képviselői a kilencvenes évek zenéin nőttek fel. Az Alone in the Moon, a Polytrip, az Eilema és a többiek anyagai mellé az Igor’z Low EP-jét is bátor szívvel oda lehet tenni. Ezek a bandák olyan minőségben játsszák a grunge-hatásokból (is) táplálkozó zenéiket, hogy azzal minden bizonnyal bámelyik másik európai ország hátországa szívesen cserélne.
Amúgy meg tök mindegy, hogy ikszipszilonok miket hordanak össze.
Bár még az is lehet, hogy nem.
__
Igor’z – Low (EP)
Megjelenés: 2019. május 10.
Kiadja: magánkiadás
Producer: Scheer Viktor
Igor’z:
Fekete Gergő – ének
Ábrahám István – gitár
Pekker János – baszusgitár
Igor Do’urden – dob
Dallista:
- Low Motherfucker
- Killing An Animal
- Helot
- How It Out To Be
- I’m Gone
- All-In