„Amíg nem kezdtem el csinálni ezt az új projektet Judyval, mindig úgy éreztem, hogy a Nomad egy kicsit az enyém. Mintha valami titkos tagja lennék a zenekarnak. Talán túlságosan is a magaménak éreztem, de most teljesen lejöttem erről. Abba az irányba szerettem volna vinni a Nomádot, mint amit most csinálunk” – mondja Fodor Zoltán, a legendás Bedlam tagjaiból alakult Storm The Studio énekese. A már tíz éve Japánban élő frontember két korábbi zenésztársával, Hankó Zoltánnal és Újvári Péterrel egy budapesti pincestúdióba zárkózott, hogy új dalokat rögzítsen egy, a közeljövőben megjelenő új albumhoz. Az új formáció tagjai első interjújukat a Grungerynek adták.
Storm The Studio 3/4: Fodor Zoltán, Hankó Zoltán, Újvári Péter (Fotó: STS)
Újrakezdés
Ez most Bedlam?
Mindenki: Nem!
Judy: Egy ideje már mindhárman visszavonultunk az aktív zenéléstől. Volt olyan időszak, amikor még gitárom sem volt. Most sem a koncertezés iránti vágy hajt elsősorban, hanem sokkal inkább az alkotás, a teremtés. Felszínre hozni, ami belül van.
Fodi: Mindhárman benne voltunk a Bedlamben. Sőt, én sokáig a Nomádot sem tudtam elengedni. Amíg nem kezdtem el csinálni ezt az új projektet Judyval, mindig úgy éreztem, hogy a Nomád egy kicsit az enyém. Mintha valami titkos tagja lennék a zenekarnak. Talán túlságosan is a magaménak éreztem, de most teljesen lejöttem erről. Abba az irányba szerettem volna vinni a Nomádot, mint amit most csinálunk. Amúgy pedig Cicó nélkül nincs Bedlam.
Petya: Van olyan dal, ami olyan, mintha egy Bedlam lemezen lenne igazából. Fodi, Judy, torzító, nagyon jó magyar szöveg. Mindegy, hogy milyen néven zenélünk, a zenélés, a dalok születése a fontos, minden más eltörpül mellette.
Mikor jött el a pillanat, amikor úgy éreztétek, hogy újra együtt kellene zenélnetek?
Fodi: Nagyjából másfél évvel ezelőtt tisztogattam a számítógépemet otthon, és találtam egy file-t. Az volt a neve, hogy „Judy téma”. Meghallgattam és nagyon megtetszett. Elkezdtem szöveget meg énekdallamokat írogatni a témára, felvettem iPhone-nal és visszaküldtem Judynak. Ő meg meglepődve visszaírt, hogy „Mi ez? Ezt már el sem tudom játszani!” (nevet)
Judy: Persze, mert már vagy két éve küldtem.
Fodi: Volt az már öt is.
Judy: Az ötlet már úgy tíz éve megszületett, de csak évekkel később mutattam meg Fodinak. Ő meg egyszer csak visszaküldte, és akkor azt mondtuk, hogy csináljuk meg a dalt. Tulajdonképpen ő keltette életre a témákat.
Fodi: Kérdeztem tőle, hogy van több? Azt mondta: „Lesz!” Sokszor arra ébredtem, hogy jött egy üzenet, amiben Judy elküldte az audio file-t. Nálam reggel volt, ő meg akkor ment aludni.
Mennyi egyébként az időeltolódás?
Fodi: Hét-nyolc óra. Olyanok voltunk, mint az angol birodalom: nálunk soha nem ment le a Nap! (nevet)
Judy: Először csak három-négy számot akartunk összerakni. Nem tudatosan dolgoztunk, csak csinálni akartunk valamit együtt. Élveztük, hogy újra dalokat írunk.
Fodi: Visszatért nálam az alkotói kedv. Írtam én szövegeket azóta is, hogy Japánba költöztem. Néhányat elküldtem Cicónak. Talán fel is használtak belőle valamit a Nomádban. Most már viszont nem érzem azt, hogy más is ugyanúgy át tudná adni a gondolataimat. Tavaly kint járt nálam Petya Japánban, akkor hallottam, hogy már nem játszik a Nomádban. Meséltem neki arról, hogy Judyval zenéket írunk, és megkérdeztem, hogy lenne-e kedve dobolni. Azóta eltelt egy év, és a meló mellett, a neten ide-oda küldözgetve megírtunk tíz számot. Most itt járunk.
Judy: Ez lényegében egy nagylemeznyi dal. Petyával itthon összeraktuk a zenei részeket, most, hogy itt van Fodi, jöhet rá az ének.
Van neve a formációnak?
Fodi: Rengeteget ötleteltünk, hogy mi legyen a zenekar neve. Nekem van egy ötvenes listám is. Érdekes módon csak angol nevek jutottak eszembe, pedig magyar szövegekkel dolgozunk. Amikor zenekart alapítunk, egyből azon kezdek el agyalni, hogy mi lesz a neve, milyen lesz a borító, melyik szöveg lesz az első a bookletben. Ilyenekkel szoktam a többieket fárasztani. Na jó, akkor melyik név legyen? És erre soha, semmilyen választ nem kapok. Á, ezeket nem érdekli! Feladom. (nevet)
Akkor ne írjak még zenekarnevet?
Petya: Kellene?
Fodi: Most a legjobban a Storm The Studio tetszik nekünk. Ez egy idézet, amit William S. Burroughs Nova Express című könyvében találtam. A szerző többször is használja a “Storm The Studio” felszólítást. Nagyon megtetszett a hangzása.
Storm The Studio – A teljes felállás (Fotó: STS)
Fodi
Fodi, az új zenekar hozott haza?
Fodi: Egyrészt azért jöttem, mert Apukámnak születésnapja van, másrészt igen, azért vagyok most itt, hogy felvegyük a számokat.
Mivel foglalkozol kint, Japánban?
Fodi: Egy gimnáziumban tanítok angolt. Meg szövegeket írok. (nevet)
Sokszor mondják, hogy ahogyan mi, európaiak nehezen tudjuk megkülönböztetni az ázsiai embereket, úgy ők is egészen fura módon találnak hasonlóságokat közöttünk. Volt már, hogy összekevertek kint valaki mással?
Fodi: Egyszer odajött hozzám egy arc, és azt mondta: „ugyanúgy nézel ki, mint Tom Cruise”. Én meg mondtam, hogy „igen, csak ő egy kicsit magasabb nálam”. (nevet)
Nem hiányzik Magyarország?
Fodi: Ami a legjobban hiányzik belőle, azok a srácok, meg ugye az itteni családom.
Japán azért más, mint ha kimentél volna mondjuk Amerikába vagy Nagy-Britanniába.
Fodi: Nekem ez kellett. Egy ekkora kulturális változás. Meg ugye oda nősültem. (nevet)
Kint maradsz végleg?
Fodi: Nem szoktam ennyire előre tervezni. A dolgok nagyon gyorsan változnak. Most már nem az a helyzet, mint régen, meg lehet oldani a kommunikációt könnyedén. James Hetfield is kiköltözött valahova a grizzlykhez. Hova is?
Petya: Nem tudom, te tartod vele a kapcsolatot. (hatalmas röhögés)
Lesz basszusgitáros is, vagy megoldjátok így hárman?
Fodi: Egy dobosnak a basszusgitáros a párja. Megkérdeztem Petyától, hogy ki az, akivel szeretne együtt játszani.
Petya: Egy régi barátom, Binges Zsolti van benne egyedüliként a kalapban. Meg sem várta, hogy végigmondjam, hogy mik a tervek, azonnal rávágta, hogy jön.
A Bedlamben még nem Judy volt a zeneszerző, most pedig szinte minden ráhárul.
Fodi: Amikor elkezdtük a közös zenélést, akkor Judyban volt szerintem egy ilyen „tudok-e én dalokat írni?” kérdés.
Judy: Mindig szóltak bennem zenei témák, de nem éreztem azt, hogy bele kellene szólnom. Négy-öt éve leraktam a gitárt és dobolni kezdtem. Duóban zenéltünk egy nagyon jó barátommal, és abban a közös munkában másképpen kezdtem el viszonyulni a zenei alkotáshoz. Teljesebb zenei képet láttam már. Régi vágyam volt a dobolás. Amikor annak idején Petya késett a Bedlam próbákról, akkor mindig beültem a dobok mögé.
Petya: Késtem a próbákról?
Judy: Egyről. De akkor mindig beültem. (hatalmas röhögés)
Fodi: Szóval Judy elkezdett írni, és egyre jobb témák jöttek. Eldobtam az agyam, hogy miket talált ki.
Grunge
Volt szerencsém belehallgatni a készülő dalaitokba. A Bedlam és az egyes Nomad lemez hatásai mellett, sok-sok seattle-i hatást is felfedeztem bennük. Mit jelent számotokra a grunge?
Petya: 1994-ben az Inside Asht vettük fel a Bedlammal a Pecsában, és Fodival flippereztünk kint a büfében. Szólt a tévé, MTV Breaking News, Kurt Cobain fejbe lőtte magát. Éppen az első, grunge-hatású lemezt rögzítjük Magyarországon és bemondják, hogy Cobain meghalt. Nekem az a pillanat a grunge. Baromira érdekes. Azon a ponton vége volt, miközben Magyarországon még meg sem született.
Fodi: A Smells Like Teen Spiritet hallottam egyszer: semmi. Hallottam kétszer: semmi. Háromszor: semmi. Amikor már huszadszor hallottam megtetszett. Ők voltak korunk Beatles-e. Most így visszahallgatva, nagyon jó dalokat írtak.
Judy: Visszahozták a koszt a zenébe. Az And Justice For All már túl steril volt. Aztán jött a Guns N’ Roses és újra megszületett a Led Zeppelin a nyolcvanas évek végére. Majd jött a grunge egy másik vonalon.
Fodi: Az első Pearl Jam nagyon állat, de az utána következő lemezek nem annyira tetszettek, mint a Ten. A Mad Season jobban bejön. Meg a Mother Love Bone. Az a két legnagyobb gurítás. Nekem inkább a Red Hot Chili Peppers, a Jane’s Addicition, a Faith No More és a Primus maradtak meg. Egyébként pedig Pink Floydot és ötven éves Jimi Hendrix lemezeket hallgatok manapság.
Petya: Nekem a Nirvanánál zavaró volt, hogy nem volt behangolva a gitár, meg hogy nem egyszerre játszottak. De rengeteget hallgattam például a Superunknownt, az a lemez rengeteget adott nekem. A Judyval való kapcsolatomban meghatározó volt a kettes Pearl Jam lemez. Rengeteg közös élményünk van abból az időszakból. A Dirt pedig Fodi. Februárban volt egy összejövetel, úgy tízen lehettünk. Mindenki aktív, koncertre járó zenehallgató. Azt játszottunk, hogy nyolcvanas, majd a kilencvenes évekből mindenkinek be kellett tennie egy-egy dalt. A kilencvenes évekből szinte mindenki a Dirtről választott. Óriási volt!
Az Alice in Chains koncert hogy tetszett?
Fodi: Szerintem Layne Staley után szinte lehetetlen zenélni.
Petya: Meghalt a frontember és ott maradt a négyből három zenész, akinek az élete a zenélés, meg azok a dalok. Nekik nincs más választásuk, nem fognak elmenni mondjuk cipőbolti eladónak, valahol folytatni kell ezt.
Judy: Én a kezdetektől fogva imádom őket, de számomra sem volt az igazi.
A szövegek nálatok mindig is meghatározóak voltak. Az első Nomad lemezen például úgy tűnt számomra, hogy szinte kompromisszumok nélkül írod le a gondolataidat: amit el akarsz mondani, azt elmondod még akkor is, ha esetleg attól kevésbé kényelmesek a szövegek.
Petya: Pont ma beszélgettünk arról, hogy mi az, hogy „Fodisság”. Azt ő melyik szövegében érzi kiteljesedni.
Fodi: Szerintem olyan nincs.
Petya: Végigmentünk az anyagainkon, hogy melyik, milyen volt. És körülbelül az jött ki, hogy a Bedlam demók fantáziavilág: a Dreamland in Miseryben teljesedett ki az a húszéves Fodi, aki ráeszmél a világra. Az Inside Asht én egy elvágyódós, csalódásos dolognak gondolom. Az It’s Not Yet Time-ban a hunger-anger finálé, az tipikusan az 1992 és 1995 közötti Fodi. Az egyes Nomad lemezen melyik az a főtétel, ami mondjuk a keresztmetszete lehet a szövegeidnek?
Fodi: Szerintem? Szerintem az Egy ember a világgal szemben. Akkor volt egy ilyen érzésem. Az a legkifejezőbb.
Petya: És aztán beszéltünk arról, hogy a mai anyagot hogyan lehet összefoglalni.
Fodi: De nem lehet. Pillanatnyi érzések vannak megörökítve. Mint egy festmény. Valaki ezt látja, így látja és lefesti. Judy zeneileg, én pedig szavakkal és hangokkal. Hangulatokat próbálok szavakba önteni, és szerintem mindig is így volt, már a Bedlamtől kezdve. Az, hogy mit ad másoknak, azt ők tudják, én nem tudom megfogalmazni.
Fodi: Még annyit tennék hozzá, hogy reméljük, akik eddig is követték a munkásságunkat, most ezt az új projektet is ugyanolyan szeretettel fogadják, mint az előző dolgainkat. Abban bízva, hogy új rajongókat is szerzünk a fiatalabb hallgatóság köreiből!
___
Kövesd a Storm The Studiót a Facebookon itt!
