Mivel élőben még nem láttam őt a Live-ból való kiválása óta, kapóra jött, hogy a fesztiválok mellett pár önálló európai koncertet is lekötött Ed Kowalczyk 2014-ben. Az meg már-már álomszerűnek tűnt, hogy a húsz éve megjelent, örök kedvenc Throwing Coppert, az első daltól az utolsóig fogja eljátszani az amszterdami Melkwegben. Egy olyan helyen, amihez képest mondjuk a Dürer Kert nagyterme egy aréna.
Az a fotós hölgy elég jó kis videókat készített, lejjebb megosztok párat
Az odavetett garas
A Throwing Copper a Live második kiadványaként jelent meg 1994-ben. A pennsylvaniai Yorkból származó zenekart gyorsan megszerette az MTV, és sűrű rotációban játszotta az albumról a Selling the Drama, az I Alone, a White, Discussion és a Lightning Crashes klipjeit. A lemezen annyira jó dalok vannak, hogy simán készülhetett volna videó a The Dam That Otter Creekhez, a Top-hoz, a Shit Towne-hoz, vagy éppen az All Over You-hoz is. A siker nem maradt el, az album csak az Egyesült Államokban több, mint nyolc millió példányban kelt el, és ötvenkét héttel azután, hogy felkerült a Billboard listára, 1996. május 6-án felkúszott az első helyre. A felületes kritikák legtöbbször az R.E.M. és a Pearl Jam keverékeként írták le a csapat zenéjét, azonban a valóság ennél jóval összetettebb volt. Ed Kowalczyk ezer színben tündöklő, érzelem gazdag hangja, teljesen egyedi ízt adott a rock zenekar megszólalásának.
A Tejútrendszer
A Melkweg – avagy Tejút – egy régi tejgyárból kialakított kulturális központ Amszterdam szívében. A holland sztenderdeknek megfelelően igazán art és cool az épület, a funkciónak megfelelően kialakítva, jól kihasznált terekkel, az igényeknek alárendelt szolgáltatásokkal (például extra gyors kiszolgálás megfelelő mennyiségű személyzettel az italpultoknál, a nézőtér körül). A Hollandiába látogató zenekarok számára egy igazán presztízs klubkoncert helyszín (csakúgy, mint a nem messze lévő Paradiso). A hotelfoglalásunk nagyon közel volt a Melkweghez, ezért előző nap elsétáltunk megnézni a helyszínt. Hoppá, itt csak egy helyen lehet bemenni az épületben. Ha az égiek is kegyesek lesznek hozzánk, akkor akár le is pacsizhatunk Eddel. Ja. Mintha az olyan egyszerű lenne. Ed Kowalczyk az egyik legmeghatározóbb zenész az életemben. Nem csak mint előadóművész, hanem mint szövegíró és zeneszerző is nagy hatással volt rám, és fontos mérföldköveknél volt jelen az életemben. Nagyon sajnálom, hogy itthon csak kevesen ismerik, mert némi promócióval akár egy Petőfi Csarnok méretű helyet is simán megtöltene. Vagy egy unplugged koncerttel a Művészetek Palotáját (lásd még Alanis Morissette).
Ekkora mindössze Melkweg koncertterme, a színpadtól fotóztam
Tejben, vajban, fapapucsban
Jó, hogy az amszerdami koncertet választottuk. Hollandiában ugyanis imádják Edet, külön Live és külön Ed Kowalczyk fan club is működik, nem véletlen, hogy a Paradisóban vették fel annak idején a Live egyetlen hivatalos koncert DVD-jét. Az énekes szinte hazajár ide, fesztiválok fő attrakciójának hívják, vagy éppen különleges előadást szerveznek neki. Ed és zenekara például a koncertet megelőző napon, a híres Pinkpop fesztiválon lépett fel a Nordpool Orchestrával, és adott elő Live dalokat nagyzenekari kísérettel.
Másnap egy órával kapunyitás előtt érkeztünk, és csak két cigarettázó, hegyomlásszerű road jelenléte utalt arra, hogy koncert lesz majd itt. Rajtunk kívül ugyanis egyetlen rajongó sem bóklászott a környéken. Teljesen üres volt az utca. Készítettünk egy-két fotót és vártuk a csodát. A csoda azonban csak nem akart bekövetkezni. Már éppen azon tanakodtunk, hogy hova üljünk be, amikor megláttuk 4-5 testőrszerű hústorony és zenekari tag között a vészkijáraton át sietősen távozó énekest. Ed felismerhetőségén jelentősen rontott az erősen a homlokába húzott, valószínűtlenül kék baseball sapka, és a kék keretes szemüvege. Hóna alatt egy összecsavart fehér törölközőt szorongatott. A Leidspleinre tartottak, hogy még a koncert előtt valami meleg ételt magukhoz vegyenek.
Találkozás Ed Kowalczykkal
Hát gondoltam egy életem-egy halálom, most vagy soha, valamint egyéb közhelyek, és megszólítottam a viszonylag gyors tempóban haladó csapat hozzám legközelebb eső tagját. Gondoltam betartom a játékszabályokat, ezért nem közvetlenül Ednek címeztem a kérdést, hanem a biztonságinak.
– Hi, lehetséges lenne egy gyors, közös fotót készítenünk Eddel?
– Nem – szólt a kíméletlenül őszinte válasz.
– Esetleg később? – kérdeztem teljesen lesújtva.
– Esetleg – jelentette ki ellentmondást nem tűrően a roadtestőr.
Mindegy, legalább megpróbáltam – gondoltam magamban. Kezemet széttárva indultam vissza feleségemhez, aki pár másodperc múlva izgatottan kiáltotta, hogy „Várj! Ed mégis benne van”. Megfordultam, és azt láttam, hogy széles mosollyal az arcán ott áll Ed Kowalczyk, és nyújtja felém a kezét.
„Hi”!
Azt már csak utólag tudtam meg, hogy Ed érdeklődött a roadtoronynál, hogy mit kérdeztem, és amikor az mondta, hogy csak egy közös fotót akarok vele csinálni, akkor ott hagyta a többieket (!), és utánam sietett. Már nem pontosan emlékszem, hogy miről beszélgettünk – azt biztosan mondtam, hogy Magyarországról repültünk a koncert kedvéért Amszterdamba, meg hogy milyen sokat jelent nekünk ez a találkozás, megosztottam egy-két Live-val kapcsolatos sztorit az életünkből, ő meg állandóan csak azt mondta, hogy „kit érdekel?” „really?” – de arra igen, hogy Ed hihetetlenül barátságos volt. Ahogyan ott bénáztunk a fotózás alatt, átkarolt minket, mintha a mozdulata azt üzente volna, hogy „nem vagyok én érinthetetlen, ne legyetek beszarva megszeppenve”, és mosolyogva tűrte a fényképezés megpróbáltatásait. Eközben végig az járt a fejemben, hogy itt beszélgetek azzal az emberrel, akinek a szövegeit angoltudás és internet híján szavanként fordítgattam az Országh-szótárral tizenhét éves koromban, akinek a dalait magnókazettáról próbáltam leszedni órákon keresztül a kezdetleges gitártudásommal. Nem is folytatom, úgy is értitek.
Az egyik közös fotónk Ed Kowalczykkal
A koncert
A The Dam That Otter Creek élőben még súlyosabb és zaklatottabb volt, mint a stúdió verzióban. A szokásos második sorban álltunk, karnyújtásnyira a színpadtól. Korlátra vagy kordonra nem volt szükség. A hollandok – főképpen nők voltak körülöttünk – simán lepakolták a ridiküljeiket, meg az ásványvizes flakonjaikat a színpad szélére. Egy előttünk álló hölgy döbbenetes minőségű felvételeket készített a fényképezőgépével, és szerencsére a többségét fel is töltötte a Youtube-ra. Ezek közül párat meg is osztok, abból talán átjön valami a koncert hangulatából. Jöttek sorban a Throwing Copper dalai, az ünnepi setlistnek köszönhetően teljesen kiszámíthatóan. Az első komolyabb bemozdulás a Selling the Drama/I Alone kettősnél meg is történt, de – valószínűleg a negyven körüli rajongók és a hölgyek többsége miatt – végig valószínűtlenül békés volt a koncert alatt a nézőtér. Mindenki énekelt és táncolt, a dalok pedig jöttek sorban. Az Iris-nál volt egy pici pihenés, a Lightning Crashes-nél hatalmas közös éneklés, hogy aztán a Top/All Over you/Shit Towne hármasa nyugdíjas mértéktartó dühöngővé változtassa a nézőteret.
___
Zak Loy
Egészen a White, Discussionig volt időm egy kicsit jobban odafigyelni a zenészekre. Ed gitárosa Zak Loy, egy jóképű ’82-es születésű srác, aki akkora rocksztár feeling-gel játszotta végig a bulit, mintha legalábbis a Wembleyben lépett volna fel, nem ötszáz, hanem hetvenezer néző előtt. Ha kellett zúzott, ha kellett csodaszépen szólózott. Győnyőrűen szólt a gitárja! Remélem, hogy hamarosan egyre többen megismerik őt, akár Ed szólócsapatán, akár más formációin keresztül. A srác egy zseni, ne mondjátok, hogy én nem szóltam előre! Nem ment azonban minden olyan simán, ugyanis a Lightning Crashes elején Zak egyik gitárja felmondta a szolgálatot, és bárhogy is cserélgették a kábeleket és hangszereket, sehogy sem akart a rendszer meggyógyulni. Egyre idegesebb lett a fiatal zenész, de Ed a segítségére sietett, és lazán, rutinból megoldotta a problémát Nyakába akasztotta a saját akusztikus gitárját, és ő kezdte el a zenekarral játszani az egyik legnagyobb Live slágert. Zak és a gitártechnikusa eközben némi tanakodás után valahogy összetákolta a cuccot. A show folytatódott. És éljen a huszonegyedik század, mert valaki még ezt is megörökítette:
___
Wildest, Discussion
Életemben egyszer voltam Live koncerten, még 2008-ban Ausztriában, a Two Days A Week fesztiválon. Olyan zenekarok után zárták az estét a srácok az osztrák falu magányos éjszakájában, mint a Pennywise, a Backyard Babies és a Soulfly. Sajnos ott nem került fel a setlistre a White, Discussion, pedig ha valamitől, attól még a leg-fotelmotiváltabb rockerek is felpattannak. Hatalmas élmény volt végre élőben is hallani az egyik legnagyobb kedvencemet, a grunge történelem egyik sokkal több elismerést és rajongást érdemlő dalát. Megőrült a közönség, megőrültek a zenészek is, a dal végén pedig szolíd extázisban üvöltötte Ed-del a Melkweg nézőközönsége a klasszikus sorokat, „Look where all this talking got us, baby”! Életem egyik legnagyobb zenei élménye volt! A Throwing Copper ünneplését a Horse-szal, az album hidden track-jével zárta a csapat. Ezzel elméletileg vége volt a koncertnek, a zenekar levonult, némi vissza-vissza, majd jött a ráadás. Nyolc (!) dalt kaptunk még. Volt Turn My Head, Overcome (csak úgy zengett a Melkweg) és a Run to the Water is. Mind visszafogott, akusztikus verzióban. Utóbbit ide is rakom, mert annyira jó volt.
Aztán karcolt a Lakini’s Juice, ami élőben százszor jobban hasít, mint a Secret Samedhin, a második Kowalczyk szólóalbumról meg a Seven (majd csak megszeretem). Majd jött a lányos apák himnusza a Heaven. Na, itt a refrénnél megint ott volt a gombóc: „I don’t need no one to tell me about heaven/I look at my daughter, and I believe”. Csodálatos dal, hatalmas sláger, miért nem ismerik többen ezt sem? Az All That I Wanted szépen szólt, de leginkább arra volt jó, hogy mindenki megpihenhessen és rákészülhessen a The Dolphin’s Cryra. Ahogya klipben az ár, itt a dal mosott el mindent és mindenkit. A közönség mantraszerűen, meggyőződésből ismételgette, hogy „Love we lead us, all right/Love we lead us/She will lead us”, a refrén „All Right”-ját meg szerintem a Dam térig biztosan el lehetett hallani! A koncert végén volt kötelező Ed Kowalczyk pólóvásárlás, majd az énekléstől bevérzett torok hűtése jeges, éjszakai fagylaltozással. Hogy finoman, és a megfelelő kontextusban fogalmazzak: hát ez így elég kerek volt. Kellene már egy hazai koncert, tisztelt hölgyeim és uraim!
___
Ed Kowalczyk – Throwing Copper 20th Anniversary Tour
Helyszín: Amszterdam, Melkweg
Időpont: 2014. június 14.
Ed Kowalczyk & Tour Band: Ed Kowalczyk, Zak Loy, Chris Heerlein, Ramy Antoun
Setlist: The Dam That Otter Creek | Selling The Drama | I Alone | Iris | Lightning Crashes | Top | All Over You | Shit Towne | T.B.D. | Stage | Waitress | Pillar Of Davidson | White, Discussion | Horse | Encore Break | Turn My Head | Overcome | Run To The Water | Lakini’s Juice | Seven | Heaven | All That I Wanted | The Dolphin’s Cry
