Amikor bejelentették, hogy 2017 nyarán Eddie Vedder Európába jön, a legtöbb magyar rajongó számára Firenze tűnt a leginkább elérhető lokációnak. A toszkán városban végül 50 000 (!) Pearl Jam szimpatizáns gyűlt össze, hogy láthassa-halhassa generációnk egyik legnagyobb hatású frontemberét. Szilágyi Bálint és felesége, Szilágyi-Marcinkó Dóri is ott volt a helyszínen, Bálint pedig volt olyan kedves, és szavakba öntötte a Grungery olvasói számára azt a fantasztikus élményt, amit a Firenze Rockson tapasztalt. Fogadjátok szeretettel.
Eddie Vedder a Firenze Rocks Fesztiválon (Fotó: YouTube)
Miért pont Firenze?
Még sohasem írtam koncertbeszámolót. Sosem tanultam hangszeren játszani, csak egy zeneszerető bolond vagyok, aki évtizedek óta koncertekhez igazítja a szabadságát. Egy kultúrturista hippi vagyok a XXI. századból, akit szerencsére sok olyan ember vett és vesz körül, aki megtanította, mi a jó zene.
A „Melyiket szereted jobban, a Nirvanát vagy a Pearl Jamet?” kérdésre (lásd Mark Lindquist: Never Mind Nirvana) adott válasz nálam sosem volt kérdéses. Nem szerettem a Nirvanát. Az első pillanattól kezdve a Pearl Jam volt az imádatom tárgya, és a további élettörténetem is úgy alakult, hogy Eddie Vedderék váltak számomra az abszolút number one-ná. Ez már régen nem csak a zenéről szól, hanem mindenről, ahogy ezek a srácok bármit intéznek.
Amikor kiderült, hogy a Pearl Jam idén sem jön Európába, viszont Eddie Vedder pár koncert erejéig igen, nem volt kérdéses, hogy az egyik koncerthelyszínen mi is ott leszünk a Drága Nejemmel, elvégre három éve mégis csak a bécsi Pearl Jam koncerten mondott igent nekem. Firenzére azért esett a választás, mert Édesapám belém nevelte a reneszánsz szeretetét és Michalengelo Torzóit mindig csoda látni (Accademia Gallery), meg mert fény derült rá, hogy másnap a Másik Felem egyik bakancslistás vágyát, a System of a Down koncertet is kipipálhatjuk.
Na, de ennyi bevezetés után végre térjünk rá a koncertre.
A koncertet a Visaro Arenában rendezték, ami egy lóverseny pálya: itt építették fel a gigantikus színpadot és alakították ki a küzdőteret. 50 000 embernél teszik ki a „Teltház” táblát és pár ezer ember híján meg is töltöttük a helyszínt. A bejutás rendkívül frappánsan volt szervezve, gond nélkül és hamar bent voltunk.
50 000 ember a Firezne Rockson (Fotó: Szilágyi Bálint)
Glen Hansard
Mivel a Cranberries lemondta a teljes turnéját, így Glen Hansard vált az előzenekarrá, így végül ez az este is remekül passzolt bele a turné többi állomásába. Ami viszont érthetetlen volt, hogy miért csak negyvenöt percet játszott. Hiszen a Cranberries számára egy hosszabb sáv volt fent tartva és így a két koncert között egy órát kellett várakoznunk, ami a harminc fokos hőségben nem volt túl kellemes.
Bánatomra csak 2 számot játszott a ONCE című filmjének (a 2008-as Filmes TOP25 listám 6. helyezettje) albumáról, pedig nyilván ezt ismerik a legtöbben. Ráadásul az Oscar-díjas Falling Slowly ki is maradt (akkor még nem tudhattam, hogy ezen vágyam az est további részében kielégítésre kerül). Bár nyilván megértem, hogy egy művész a különböző korszakaiból állítja össze a repertoárját, sőt azt is, hogy nem egy 2008-as sikerből akar megélni, de azért ez az album jóval magasabb reprezentációt igényelt volna a részemről. Mégis a film kapcsán ismerte meg a világ a nevét.
Még egy utolsó érdekességet hadd említsek meg Glen Hansard és Eddie Vedder kapcsán a 2008-as filmes díjszezon kapcsán, ha már egész este, úgy viselkedtek, mint két szerető testvér. Eddie Vedder a 2008-as Golden Globe gálán a Legjobb Betétdal díját nyerte el, a Guaranteed című számmal, úgy hogy Hansard Falling Slowlyja jelölve sem volt. Pár héttel később Hansard nyerte az Oscar díjat a Legjobb Betétdal kategóriában, úgy hogy Eddie Vedder dala szintén nem volt jelölve.
Glen Hansard tehát remek felvezetést adott az estének, s mindössze öt perc késéssel, 22:40-kor fel is tűnt az én generációm John Lennonja a színpadon.
Eddie Vedder
A koncertet az Elderly Woman Behind the Counter in a Small Townnal nyitotta, ami után szokásának megfelelően olaszul köszöntötte a közönséget, amiből persze egy mukkot se értettünk.
Ahhoz képest, hogy Eddie a Pearl Jam kezdeténél még gitáron is csak ímmel-ámmal játszott, most már kisebb zenebohócként üzemel, és igyekszik az előadását minél jobban feldobni, így eshetett, hogy az Immortality alatt egy lábdobbal erősítette az élményt.
Firenzében is hozta a formáját.
Híres a szövegrontásairól, amit egyébként, mint nagyon kedvelt tulajdonságát sorolták fel a zenésztársai az 50. születésnapjára készült összeállításban. Itt az I am Mine-t sikerült elrontania, ki is röhögte magát. Aztán kicsivel később anekdotázott egyet az ukeleléről, amikor először került elő az este folyamán, mondván, hogy a másnapi két headliner milyen nagyszerű lesz, de neki ma csak ez a kicsi ukeleléje van, aki még sose játszott ennyi ember előtt, szóval ideges kicsit.
A koncert során csodálatosan keverte a Pearl Jam dalait és a különböző feldolgozásokat. A setlist derekára került egy négyszámos blokk az Into the Wild (Út a vadonba – a 2008-as Filmes TOP25 listám első helyezettje) filmzenéből, melynek utolsó tételét a Rise-t a feleségének ajánlotta, aki egy angyal, mert megmentette… csak annyit kért, hogy szeresse és ő azóta szereti. Ha jól értettem, július 23-án volt a találkozási évfordulójuk, amiről a 2014-es turné során, a 20-i milánói koncerten emlékezett meg a Just Breath eléneklésével.
Nem sokkal ezután jött a koncert legkatartikusabb része a Black-Lukin-Porch hármassal, és az elengedhetetlen közös énekléssel.
A Black előtt megemlítette a Soundgarent, és a Come Back pár sorával zárta a számot. Ennyi megemlékezést engedett meg Chris Cornellnek, érezhetően nem akart mélyebben belemerülni. A Black végén elmerengett azon, hogy milyen sokan vagyunk most együtt és valószínűleg ő az egyetlen, aki egyedül megy haza. De ez lesz az utolsó magányos estéje, mert másnap érkezik a felesége a gyerekekkel, akiket már nagyon vár.
Majd ezt a hármast tetézve jött két olyan feldolgozás, ami alatt könnybe lábadt a szemem – ez másnap is megtörtént, amikor a Prophets of Rage zenészeihez – a csapat tagjai között találjuk a három, még elő Audioslave muzsikust is – csatlakozott Serj Tankian a System of a Downból és közösen előadták a Like a Stone-t. Hiszen a Comfortably Numb (Eddie orgonán adta elő) és főleg az Imagine órási kedvenceim. Az Imagine alatt nagyjából 35 000 mobiltelefonnal világítottak, egészen mennyei érzés volt, amit csak erősített a videomegosztókon is megtekinthető hullócsillag a közönség felett a szám végén. Bár még egyelőre nagyon messze vagyunk, de talán van remény arra, hogy az emberiség békére leljen.
A koncert utolsó pár számára visszatért Glen Hansard a színpadra, jött a Falling Slowly is, ami kapcsán Eddie megjegyezte, hogy Glen az első Pearl Jam album egyik számának címéről lopta a filmje címét.
A Smile alatt szájharmonikázót főszereplőnk, mert elvégre ezen a hangszeren még nem játszott ma este, a Rockin in the Free Worldöt pedig már Hansard gitárhúrja se bírta és elszakadt. A Hard Sun volt a koncert zárása, itt már nemcsak Glen volt a színpadon Eddie-t támogatandó, hanem az őt korábban kísérő zenészek is, orvosi köpenyekben.
Az este számait mintha csak nekem állította volna össze nagy kedvencem, ha mindenáron picit kötekedni szeretnék, akkor még a Crazy Maryt eljátszhatta volna és nem másnap Taorminában, mert ez a Másik Felem egyik kedvence, de nem kötözködöm, hanem végtelenül hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek az estének. Legközelebb egy intimebb koncertet választunk, de akkor már nem kell majd a System of a Downhoz is igazodnunk.
Búcsúzóul, hadd állítsak emléket az egyik olasz biztonsági őrnek.
Soha többet nem követem el azt a hibát, hogy egy ekkora koncerten nem a színpad előtt elzárt kisebb térre vegyek jegyet.
Nagyon jó helyünk volt a kordon mögötti második-harmadik sorban, viszont ezt a helyet nem lehetett feladni öt-hat órán keresztül, mert esélyünk se lett volna visszakeveredni. Drága Nejem nem egy égi meszelő, így a hőség ellenére nem tágítottunk. Ám 23:00 magasságában, már nagyon küzdöttünk a szomjúsággal, mire a fentebb említett biztonsági őr megszánva minket, adott két, félliteres ásványvizet nekünk, amivel átvészeltük a maradék másfél órát a 00:40 perces zárásig.
Örök hála Neki!
Szilágyi-Marcinkó Dóri és Szilágyi Bálint, azaz a szerző a Firenze Rockson
Eddie Vedder 2017 European Tour
Helyszín: Visaro Arena, Firenze
Időpont: 2017. június 24.
Setlist:
01. Elderly Woman Behind the Counter in a Small Town
02. Wishlist
03. Immortality
04. Trouble (Cat Stevens cover)
05. Brain Damage (Pink Floyd cover)
06. Sometimes
07. I Am Mine
08. Can’t Keep
09. Sleeping by Myself
10. Far Behind
11. Setting Forth
12. Guaranteed
13. Rise
14. The Needle and the Damage Done (Neil Young cover)
15. Millworker (James Taylor cover)
16. Unthought Known
17. Black
18. Lukin
19. Porch
20. Comfortably Numb (Pink Floyd cover)
21. Imagine (John Lennon cover)
22. Better Man
23. Save It for Later
24. Last Kiss (Wayne Cochran cover)
25. Untitled
26. MFC
27. Falling Slowly
28. Song of Good Hope (Glen Hansard cover)
29. Society (Jerry Hannan cover)
30. Smile
31. Rockin’ in the Free World (Neil Young cover)
Encore break
32. Hard Sun (Indio cover)
Korábbi beszámolóink Taorminából:
Can’t Find A Better Man | Eddie Vedder koncertbeszámoló – Taormina, Szicília
We Belong Together | Eddie Vedder koncertbeszámoló, 2. Nap – Taormina, Szicília
