Egész este esett. A biztonsági személyzet egyik önkéntese, Per Johansen, a színpad előtt elfoglalta a pozícióját. „Úgy 50 000-en lehetnek. Semmi különös. Zsúfolt a nézőtér, de ez megszokott a Roskilde-en” – gondolta magában. Egy órával később nyolc, 16 és 27 év közötti fiatal férfi holtteste hevert a nézőtéren. A kilencedik áldozat öt nappal később a kórházban hunyt el.
A roskilde-i áldozatokra emlékeznek
A Roskilde Festival
Roskilde városa Sjælland szigetének keleti részén fekszik, Koppenhágától harminc kilométerre, nyugatra. Alapítása a viking időkre nyúlik vissza, 1400-ig Dánia fővárosa volt. A Roskilde Festivalt 1971 óta rendezik meg. A több napon át tartó koncertsorozat lebonyolításának ötlete két középiskolás srác és egy promóter fejéből pattant ki, azonban 1972-ben a szervezés a Roskilde Alapítvány kezébe került. A fellépők között a világ legsikeresebb előadói mellett – 2015-ben például Paul McCartney, Noel Gallagher és a Muse is játszani fog – a feltörekvő zenekarok számára is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a szervezők évről-évre. A fesztiválra főleg Nagy-Britanniából, Skandináviából, Hollandiából és Németországból érkeznek a rajongók, de a rendezvény kedvelt nyári célpont az amerikai és ausztrál fiatalok számára is. A koncerteken több, mint százezer ember fordul meg évente, így mára a Glastonbury, a Sziget és két másik rendezvény mellett Európa öt legnagyobb zenei fesztiváljának egyikévé nőtte ki magát. A Roskilde-ot mindig is Európa egyik legbarátságosabb és legbiztonságosabb fesztiváljaként tartották számon.
Egészen 2000. június 30-ig.
A Roskilde nagyszínpada, az Orange Stage (a kép egy Bruce Springsteen koncerten készült)
A koncert előtt
Aznap a Pearl Jam volt a fesztivál fő attrakciója. A Seattle-i srácok egy roppant sikeres európai körút vége felé jártak. Két állomás volt már csak hátra a turnéból. A zenekar környezetében az átlagosnál is vidámabb hangulat uralkodott. Több okuk is volt az ünneplésre: az egyik stábtag előző nap búcsúzott el a turnécsapattól, mivel várandós felesége a szülés előtti utolsó napokba fordult, míg Chris Cornell kislányának születéséről nem sokkal az esti koncert kezdete előtt értesültek. Roskilde-ben minden az előzetes forgatókönyv szerint haladt. A színpadi munkálatok és a beállás zökkenőmentesen zajlott, a zenészek rendben megérkeztek a koncert helyszínére, a tagok viccelődtek egymással. A kiváló hangulatra az sem volt negatív hatással, hogy az időjárás sokkal zordabb arcát mutatta a júniusban megszokottnál.
A koncert
Az eső egész este esett. Egy önkéntes biztonsági ember, Per Johansen, a színpad elött elfoglalta a pozícióját. „Körülbelül 50 000-en lehetünk. Semmi különös. Zsúfolt a nézőtér, de ez megszokott a Roskilde-en” – gondolta magában. A Pearl Jam 22:30-kor a húrok közé csapott. A tömeg egy része ekkor még egy másik, kisebb színpadnál tartózkodott, majd amikor észrevették, hogy Eddie Vedder-ék elkezdték a show-t, hirtelen megindult a vándorlás az Orange Stage, azaz nagyszínpad felé. Sokan próbáltak előre jutni, sokkal többen, mint amennyien kényelmesen elfértek volna. Hatalmas nyomás nehezedett a közvetlenül a színpad előtt tartózkodókra, az elől állókat iszonyatos erővel préselték neki a korlátnak. Miközben a zenekar játszott, a csúszós talajon rengetegen a földre kerültek, ahonnan segítség nélkül képtelenek voltak felállni. A sötét és a párolgó izzadság miatt alig lehetett látni valamit.
A végzetes események a színpadot a közönségtől elválasztó kordontól mindössze két méterre történtek. Először azt tűnt fel Johansennek, hogy míg máskor egy ember mindig elég volt, hogy a nézőtéren földre kerülő embereket felsegítse, most ketten is alig tudták felemelni őket. Egy rajongó, Tomas Miller így emlékezett vissza: „Már akkor is nagyon szorosan, összepréselődve álltunk, még mielőtt elkezdődött volna a koncert. Fél órával később már éreztem, hogy ez innentől kezdve a túlélésről szól. Nem tudtam felemelni a karom. Nehéz volt lélegezni. Felemeltem a fejem, hogy valahogy levegőhöz jussak. Halálfélelmem volt.”
A tragédia bekövetkezik
Per Johansen kétségbeesetten rohant a biztonsági főnökhöz: „nagyon nagy a baj, azonnal le kell állítani a koncertet, úgy tűnik, hogy valaki meghalt”. Majd még négyszer (!) ismételte meg ugyanezt, mire eljutott az információ a menedzsmenthez. Dick Adams, a Pearl Jam turnémenedzsere ott állt a színpad szélén, amikor eljutott hozzá a hír. Adams azonnal berohant Eddie Vedderhez. Épp a Daughter-t játszották. „Hirtelen történt minden: tülekedés, pánik, kiabálás, majd egyszer csak elhallgatott a zene. A helyébe üvöltözés és sikoltozás lépett. Elviselhetetlen volt” – mesélte egy jelenlévő rajongó. Egy másik szemtanú, Sara Kastrup, a dán Politiken című napilapnak egészen megdöbbentő dolgokat mesélt: „A barátaim közel álltak a színpadhoz, és azt látták, hogy pár ember egy földön fekvő fiún tapos. Azt hitték, hogy valami hátizsák vagy valami ilyesmi lehet alattuk. Aztán látszólag kezdett tudatosulni bennük, hogy egy ember az, akin állnak… de egyáltalán nem szálltak le róla.” Hasonlóan emlékszik a nézőtéri horrorra egy Charlotte nevű néző is: „Elkezdtem üvölteni, mint valami őrült, hogy menjetek arrébb, valahogy fel kell neki állni, mozduljatok már meg! Az arcára már nem emlékszem, de a tekintetére igen. Azt hiszem, hogy már halott volt.”
Eddie azonnal leállította a koncertet, és a közönséghez fordult: „Annak, ami az következő öt percben történni fog, semmi köze a zenéhez. Viszont fontos. Képzeld el, hogy a barátod vagyok, és most hátra kell lépned pár lépést azért, hogy ne okozz nekem fájdalmat. Mi most mind barátok leszünk itt elöl. Lépj hátra három lépést. Mindenki, aki egyetért velem, háromra mondja azt, hogy igen!” Majd újra megkérte a közönséget, hogy lépjenek hátra. Ők pedig engedelmeskedtek neki. Leif Skor, a Roskilde promótere, az Orange Stage mögött lévő irodájában ücsörgött, amikor a fesztivál személyzetének egyik tagja berohant hozzá, és arra kérte, hogy jöjjön ki gyorsan. „Futottam a nézőtér felé. Láttam, hogy van egy lyuk a tömegben, ahol nem látszódnak fejek. A nagyjából hét méter átmérőjű kör tele volt élettelennek tűnő emberi testekkel.”
A Pearl Jam csak 15 perccel a tragédia bekövetkezte után állította le a koncertjét, mivel csak akkor értesültek a történtekről. A zenekar tagjai később úgy nyilatkoztak, hogy ha abban a pillanatban szóltak volna nekik a biztonságiak, amikor a problémát észlelték, akkor előbb megállíthatták volna a koncertet, és ezzel talán életeket menthettek volna meg. Szemtanúk elmondása – és az alábbi videó – szerint Eddie reménytelen tekintettel guggolt a színpadon, és a tömegben tátongó lyukat bámulta. Egy hatalmas kivetítőn látszódott az arca. Sírt. A huszonhat sérült mellett nyolc nézőt, egy 26 éves német és egy 23 éves holland fiatalt, valamint három svéd (20 és 22 évesek) és három dán (köztük egy 17 éves) rajongót halálra tapostak, egy 24 éves ausztrál rajongó pedig a kórházba szállítás után öt nappal halt bele a mellkasi sérüléseibe.
A közvetlen reakciók
A Pearl Jam egy közleményt juttatott el a sajtó képviselőinek, amit állítólag a tragédia másnapjának kora reggeli óráiban írt Eddie Vedder, amíg a zenekar többi tagja sokkos állapotban várta fejleményeket a koppenhágai szállodában. A zenekar lemondta a következő két, belgiumi és hollandiai koncertjét, és maguk is külső segítséget vettek igénybe a történtek feldolgozásához. Csak több, mint egy hónap múlva, augusztus 3-án léptek fel újra az amerikai turné első állomásán.
„Ez olyan fájdalmas… mindannyian arra várunk, hogy valaki felébresszen minket, és azt mondja, hogy ez csak egy szörnyű rémálom volt. Nincsenek arra szavak, ami kifejezné fájdalmunkat, és együttérzésünket, az elhunytak családja és szerettei felé. Még nem mondták el nekünk, hogy pontosan mi történt, de úgy tűnt, hogy minden olyan véletlenszerűen és gyorsan történik – nem mintha ez számítana is valamit. Amikor elvállalod, hogy egy ilyen jó nevű és hatalmas fesztiválon játszol, egy ilyen forgatókönyv elképzelhetetlennek tűnik. Az életünk soha nem lesz már olyan, mint azelőtt volt, de mindez semmiség ahhoz képest, mint amit az áldozatok családtagjai és barátai élnek most át. Ez annyira tragikus… erre nincsenek szavak.
Mély megrendüléssel,
Pearl Jam”
A Pearl Jam a felelős?
Bent Rungstrom, a helyi rendőrség helyettes rendőrfőnöke, a dán parlamentnek küldött jelentésében a Pearl Jam-et nevezte meg a történtek morális felelőseként, és kizárólag a zenekart okolta a tragédia bekövetkeztéért. A szervezők szóba sem kerültek. A rendőrség 280 rajongót hallgatott ki, és arra a következtetésre jutott, hogy a Pearl Jam pogózásra és erőszakos cselekedetekre buzdította a fesztivál közönségét. Kelly Curtis, a zenekar menedzsere visszautasította a vádakat: „A Pearl Jam jól ismert az izgalmas koncertjeiről, de soha nem buzdította a rajongóit ’erőszakos viselkedésre’. Felháborítónak és nevetségesnek találom a vádakat. A Pearl Jam eddig, és ezután is mindent megtesz a koncertjein résztvevők biztonságos szórakozásáért.” A vizsgálat végül nem találta bizonyítottnak Eddie Vedderék felelősségét, viszont kimondta, hogy a szervezési hiányosságok – rosszul működő hangszórók, az ülőhelyek hiánya (?), a biztonságiak felkészületlensége – mellett a rossz időjárás, és a közönség nagymértékű alkohol fogyasztása is hatással volt a tragédia bekövetkeztére. Így sem a Pearl Jamet, sem a Roskilde menedzsmentjét, sem a biztonságiakat nem helyezték vád alá. A Pearl Jam és a dán rendőrség végül pár héttel később az Egyesült Államokban találkozott, hogy analizálja a Roskilde Festivalon történteket. A zenekar saját költségén meghívta a hivatalos szerveket Floridába, a West Palm Beach fesztiválra, hogy tapasztalatokat szerezhessenek a biztonsági intézkedések területén.
It’s an art to live with pain
A Pearl Jam tagjait végtelenül megrendítették az események. Zenészként saját eszközeikhez nyúltak, és három olyan dalt írtak, amelyek a tragédiához kötődnek: a Riot Act-en lévő Love Boat Captaint, és az I am Mine-t, valamint a Lost Dogs-on található Sadet, aminek eredetileg Open Letter to the Dead volt a címe. A Love Boat Captain sorait Eddie frissen tartja a tragédia óta eltelt évek számának folyamatos aktualizálásával: „It’s an art to live with pain, mix the light into grey / Lost nine friends we’ll never know, two years ago today /And if our lives became too long, would it add to our regret”
A zenészek szinte azonnal kontaktusba léptek az áldozatok hozzátartozóival. Eleinte Eddie tartotta a kapcsolatot a dán rajongók szüleivel valamint egy ausztrál családdal. Pár évvel később Stone Gossard úgyérezte, hogy személyesen is találkoznia kell az elhunytak szeretteivel. Ezért 2003 novemberében a hat érintett skandináv családból ötöt meglátogatott barátnőjével, Lizzel. A fogadtatás rendkívül kedves volt mindenhol. Az egyik áldozat, a 20 éves Carl-Johan Gustafsson szülei, valamint Stone Gossard között szoros barátság szövődött. Ebbe és Birgitta Gustafsson a következőket mesélte a találkozásról: „Nagyon mély benyomást tett ránk Stone azzal, hogy csupán azért utazott ide az USA-ból, hogy meglátogasson minket. Emlékszem, hogy a találkozó előtt rettenetesen ideges voltam. Nem tudtam, hogy hogy fog kinézni. Arra gondoltam, hogy majd ott fog állni egy hosszú hajú rocksztár az ajtóban. De ő egészen hétköznapi módon viselkedett. Úgy, mint aki teljes mértékben közülünk való. Nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy Stone egy melegszívű, szeretetteljes és nyitott ember. Bár a találkozásunk alapja a szomorúság volt, mégis ez egy rendkívül pozitív találkozónak bizonyult.”
Stone Gossard és Birgitta Gustafsson
Tíz évvel később, Berlinben
2010. június 30-án, pontosan 10 évvel a roskilde-i tragédia után, a Pearl Jam Berlinben lépett fel. A stáb már a koncertdátum rögzítésekor tisztában volt azzal, hogy nem lesz egyszerű aznap színpadra állniuk, mégis elvállalták a a fellépést. A zenekar szokásához híven egy nagyon hosszú, 28 dalból álló programot állított össze, ráadásul aznap játszották Európában először a Push Me Pull Me, a Johnny Guitar és a Gonna See My Friend dalokat, míg a Public Image Ltd. együttes Public Image-e az egész pályájuk során először került fel a setlistre. A koncerten kiváló volt a hangulat, a fiúk a második ráadást az Unthoght Knownnal kezdték, majd jött a Black. Ami ezután történt, azt nehéz szavakba önteni. Valószínűleg a rockzene történelmének egyik legmegrázóbb, és legmeghatóbb pillanatai voltak ezek. Eddie elcsukló hangja, vagy ahogy a többi zenekari tag összeroskadva hallgatja az énekes szavait, Stone Gossard végtelenül emberi gesztusa, a közönség egészen empatikus reakciója, aztán ahogyan belekezdenek a Come Back-be… nehéz anélkül végignézni a videót, hogy az embernek ne legyen gombóc a torkában, és ne szoruljon össze a szíve.
Eddie Vedder a PJ20 moziban azt mondja, hogy a dániai események után a zenekari tagok élete végérvényesen megváltozott. A pályájuk immáron örökre kettévált a Roskilde előtti, és a Roskilde utáni korszakra. A zenekar pályájának viszonyítási pontjává vált a tragédia. Nehéz azonban megmondani azt, hogy mennyire változtatott meg dolgokat Roskilde a Pearl Jam zenéjében vagy a tagok zenéléshez való hozzáállásában. Egy valami azonban biztosnak látszik: a maguk eszközeivel a Stone Gossardék mindent megtettek, hogy valahogy rehabilitálják a történteket, mégis úgy tűnik, hogy talán soha nem fogják túltenni magukat rajta. Ahogy Stone később nyilatkozta: „A családokkal létrejött sok-sok pozitív hangvételű találkozó, és az idő múlása segített a gyógyulásban, de azt nem mondhatom, hogy megtaláltam a békémet a történtekkel kapcsolatban.”
___
A Roskilde-tragédia néhány nagyon érdekes kérdést vet fel azzal kapcsolatban, hogy hol húzódik a határ egy ilyen esetben a zenekar és a rendezvényszervezők felelősségének tekintetében. Vajon megfelelően kezelte a krízishelyzetet a Pearl Jam? Tehetett volna bármit a zenekar és a menedzsmentje azért, hogy a reakciók mások legyenek? Akár a karrierjük végét is jelenthette volna Roskilde? Bőhm Kornél, kríziskommunikáció szakértőt, a Magyar PR Szövetség Kríziskommunikációs Tagozatának elnökét kértem meg, hogy elemezzük a Roskilde Festivalon történteket, de egyéb zenészeket, művészeket érintő krízishelyzetekről is beszélgettünk.
