Az milyen lehet, amikor írsz egy dalt, ami a rock n’ roll történelem egyik legnagyobb énekesének annyira megtetszik, hogy gyárt belőle egy saját verziót, a feldolgozásért kap egy Grammy jelölést, a teljes anyaggal pedig el is nyeri a díjat?
Louder Than Mindcrime
A Soundgarden első nagykiadós (A&M) albuma a Louder Than Love volt, és a Billboard lista 108-ik helyéig jutott az Egyesült Államokban. 1989-et írtunk, és Európának – pláne Magyarországnak – fogalma sem volt az évek óta formálódó Seattle-i zenei műhelyekről. Illetve ez így nem teljesen igaz, mert bár más az irány, de ott volt a Queensryche és a megismételhetetlennek bizonyuló Operation: Mindcrime (1988), aminek hatása jelentősen meghatározta a mindennapjainkat. Hosszú éjszakákat vitatkoztunk akkoriban azon, hogy hogyan lehet vagy lehetséges-e egyáltalán bárkinek azt az albumot felülmúlnia.
A Soundgarden azonban az 1991-es Badmotorfinger-rel fenekestül felforgatott mindent. Emlékszem, hogy először a Metal Hammer Hungarica címoldalán láttam meg Chris Cornell-t, csak bámultam azt a sárgás tónusú képet, és azon gondolkodtam, hogy ki lehet ez a rockisten külsejű fickó, és hol volt idáig, hogy egyáltalán nem tudtunk róla? És akkor még nem is hallottam énekelni.
Ugyanabban az évben 1992. május 22-én a Guns n’ Roses-szal és a Faith No More-ral a zenekar eljött Magyarországra, és én azon szerencsések között voltam, akik a helyszínen nézhették végig a zenekar eddigi egyetlen budapesti koncertjét. Te jó ég, milyen line up volt az! A történeti hűség kedvéért azért megjegyzem, hogy ma már nem sok mindenre emlékszem az előadásból. A Népstadionban számomra a Faith No More vitte el a show-t, bár a Guns is csodálatos volt, még Axl is sokkal jobban énekelt, mint nem sokkal korábban, a Freddie Mercury Emlékkoncerten.
Ott voltál te is?
Az eredeti Rusty Cage
A Rusty Cage csupán a negyedik, és egyben utolsó kislemez volt az albumról, és másik három dal – Room a Thousand Years Wide, Jesus Christ Pose, Outshined – 1991-es debütálásához képest viszonylag későn, csupán 1992 áprilisában jött ki, Nagy Britanniában pedig egészen a negyvenkettedik helyig jutott. A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy a ’garden mércével meglepően tempós dal szövegével a lázadó ifjúságnak könnyű volt azonosulnia:
„I’m gonna break, I’m gonna break my, I’m gonna break my rusty cage and run”.
Mi más célja is lehetett volna egy tizen/huszonéves korban lévő fiatalnak 1991-ben?
A dal Soundgarden történeti fontosságát bizonyítja az is, hogy a zenekar – a Setlist.fm-es statisztikák szerint – ezt a dalt játszotta legtöbbet (354-szer) élőben.
A feldolgozás Rusty Cage
Johnny Cash-t (1932-2003) minden zeneszerető ember ismeri, ettől függetlenül simán megérdemelné, hogy akár oldalakon át írjak a rockzenére gyakorolt hatásáról és nagyszerűségéről. De hát ez itt a Grungery. A Joaquin Phoenix főszereplésével bemutatott Nyughatatlan (Walk the Line, 2005) című filmet meg még az is megnézte, aki egyébként nem túlzottan érdeklődik Elvis Presley, Jerry Lee Lewis, Roy Orbison valamint – a Dr. Szöszi Reese Witherspoon csodálatos alakításával megismert – June Carter pályatársa iránt.
Cash a Rusty Cage-et 1995-ben dolgozta át, és vette fel Rick Rubin csúcsproducerrel. Az 1996-ban megjelenő Unchained című album harmadik track-jeként látott napvilágot, majd kislemezen is kijött még ugyanabban az évben.
A dal új értelmezést kapott Cash country-folk stílusában, amiért 1998-ban Grammy díjra is jelölték a Legjobb Férfi Country Énekes Előadás kategóriában. Végül azonban Vince Gill a Pretty Little Adriana című dallal kapta meg az elismerést. A legendás énekes azonban nem maradt díj nélkül, mivel a Legjobb Country Album kategóriában ő nyert.
Nem mintha Johnny Cash-nek bármilyen szakmai vállveregetésre szüksége lett volna ahhoz, hogy minden idők legnagyobbjai között emlegessük őt!
Így járult tehát hozzá egy fiatal, Seattle-i zenekar egy fantasztikus zenészlegenda életművéhez.
