Vannak olyan beszélgetések, amelyeket a legszívesebben vágatlanul publikálnék, mert annyira sok és érdekes információ hangzik el benne, hogy kár lenne belőle bármit is kihagyni. Az Index egyik legkarakteresebb, a televíziós témakörében évek óta megkerülhetetlen újságírójával, az egyébként hatalmas rock rajongó Sixx-szel készült interjú pont ilyen. Bár eredetileg a grunge-ról és a sorozatokról akartam beszélgetni vele, annyira belemelegedtünk a televíziózás, a Comment:Com, és a blogolás/kommentelés témakörébe, hogy a Grungery tematikájától némileg eltérően, az interjú első része kizárólag a beszélgetésünk ezen részéről szól.
Varga Attila, Sixx
Blog:Start
Olyan régóta lehet találkozni a cikkeiddel, és a posztjaiddal, hogy talán kevesen emlékeznek már arra, hogy mikor kezdtél el írni az Indexen. Emellett szerintem sokan nem tudják, hogy tulajdonképpen hogyan indult a blogos karriered.
„Amikor az egész indult, még Debrecenben laktam, és angoltanárként dolgoztam egy nyelviskolában. Volt egy saját tévés blogom, ami az első héten egyből a hét blogja lett Freeblogon, aztán rátaláltam a Sorozatjunkie-ra, és vagy két hónapig írtam nekik.”
Akkor már a Sixx nicken posztoltál?
„Igen. Már nagyon régóta Nikki Sixx, a Mötley Crüe és a Sixx A.M. basszusgitárosa a kedvenc zenészem, és elloptam a nevét. Mivel 1970-ben születtem, ezért a sixx70@gmail.com címet szerettem volna regisztrálni, de az már foglalt volt, így lett sixx69. Azóta mindig ezt a nicket használom.”
Hogy jött az Index a képbe?
„A Sorozatjunkie kitérő után csináltam tovább a saját oldalamat, viszont akkoriban indult el a blog.hu belső tesztje is az Indexnél. Barczi Imi, aki a blog.hu-t csinálta, rájött arra, hogy a blogolás egy működő dolog, itthon is hamarosan egyre népszerűbb lesz. Akkor már megvolt a Tévémaci, működött a Webisztán és a Tékozló Homár is. Szóval, Blumi megkérdezte, hogy nem akarom-e pénzért csinálni. Én belementem, és ezzel párhuzamosan egyre kevesebbet tanítottam. Akkor már igazgatóhelyettes voltam a nyelviskolában, amit egyébként utáltam csinálni, mert én szeretek dolgozni. Szóval ez a papírtologatás nekem idegesítő volt, csak közben meg a tanítást már nagyon untam. Volt olyan, hogy elaludtam a saját órámon, konkrétan beszéd közben. És akkor az ember rájön, hogy akkor ezt most kell abbahagyni, egy időre mindenképpen, mert ez nem fair a diákokkal szemben. Az Index eközben látta, hogy sok olyan tévés tartalmuk van, ami a Kult rovat kereteibe nem férnek bele. Úgyhogy a Szabó Z-ék megcsinálták a Comment:Com-ot, és kellett nekik oda valaki, aki a külföldi dolgokkal is képben van. Ez 2006-ban volt.”
Én 2008-ban a TV2-nél dolgoztam, és mi tényleg úgy gondoltuk, hogy oké, akkor most csinálunk egy állati jó tévét. Viszont azt éreztük – bár nyilván nem esett jól – hogy nagyítóval keresitek, meg is találjátok, és azonnal címoldalra is teszitek a hibáinkat. Nem mindig éreztük jogosnak őket, de azt is el kell ismernem, hogy gyakran tényleg igazatok volt. Mennyire éreztétek azt, hogy formáljátok a televíziónézők szokásait?
„Amikor az első olyan kommentet olvastam, hogy ’a C:C ezt, meg azt írta, úgyhogy szar a műsor’, az nekem ijesztő volt. A súlyát egyébként akkor érzi meg az ember, amikor először perelik be. Úgyhogy köszönöm MTVA! A mai napig is hatással vagyunk a nézőkre, ezt én tudom, de azzal is tisztában vagyok, hogy ez felelősség valahol. A legjobb az, amikor ugyanannál a posztnál egyszerre kapom meg a kommentek között, hogy a TV2 fizetett embere vagyok, meg az RTL-é. Valahol tudom, és meg is értem, hogy rosszul esik. Nekem sem esik jól, amikor olvasok valahol valamit, ami az Indexet baszogatja, különösen akkor, amikor nincsen igaza. Olyankor felháborodik az ember. Amikor igaza van, akkor viszont azt mondja, hogy tegyük valahogy rendbe, mert tényleg igaza van. Minket állandóan megtalálnak a helyesírásunk miatt, illetve az elütések miatt. Teljesen joggal. Meg engem aztán különösen lehet, mert rengeteg hasonló hibába belefutok. De magadat nem tudod lektorálni, mert nem látod meg a hibákat, mert te tudod, hogy mit írtál.”
Hát, az online médiában lektorálásra azért egyébként sincs túl sok idő.
„Így van, az online média pont a klasszikus újságkészítési metódust ölte meg. Erről Új Péter írt egy nagyon jó posztot, hogy a Népszabadságnál mire egy cikk az újságba került, hány embernek a kezén ment át. És persze hogy így nem is maradt benne hiba. Itt maximum egy ember látja a cikket rajtam kívül. Ha vezércikkről van szó, akkor kettő.”
TV:2
A televíziós piacon sokáig csupán két csatorna versengett, az RTL Klub és a TV2. Mára az RTL Klub hátát már mindenki csak messziről nézi. És ez szerintem nem jó. Mit gondolsz a két nagy csatorna közötti kommunikáció különbségéről?
„Amikor a TV2-nek jól ment, a TV2 akkor is dühből kommunikált. Az RTL Klub mindig is sokkal higgadtabb tudott maradni. Én Kolosi Pétertől soha nem kaptam számon kérő telefont, hogy ’ezt akkor most miért írtad’. Olyat kaptam, hogy ’Sixx tévedsz, mert nem a 18-49-re vonatkozik az adat, amit közöltél, hanem a teljes lakosságra, nézd meg, javítsd ki kérlek, mert nem igaz’. Egy dologban megy a csörte a Kolosival már nagyon rég óta. Abban, hogy a Csillag születik és a Szombat esti láz az RTL szerint saját fejlesztés, én meg mindig leírom, hogy szerintem meg nem az. Ez egy ilyen örökké tartó dolog lesz kettőnk között.”
Ha jól emlékszem a Rising Start sem kímélted túlzottan.
„Amikor a Rising Star első adása nem hozott túl jó számokat a TV2-nek – és igazság szerint nem is volt jó – akkor a műsort a Velvet is szétszedte, én is szétszedtem, plusz még egy nézettségi cikk is beélesedett, úgyhogy egyszerre háromszor volt kint az Index címlapján, hogy a Rising Star szar. És azt értem, hogy ilyenkor szólnak, hogy figyeljetek már, ezt most mi a fasznak kell, direkt csináljátok? Én próbálom elmagyarázni, hogy nem, de amikor van egy olyan műsor, amire ráköltöttek egymilliárd forintot, van egy bazi nagy díszlet hozzá, feljön a fal, de közben meg nagyon szar a műsor, és ezt leírjuk, akkor nem megsértődni kell, hanem jobb műsort csinálni. Abból is érezzük, hogy van súlya az írásainknak, amikor jönnek a telefonok, hogy jó oké, gyere el, nézd meg belülről, mert amit írsz, az nem biztos, hogy úgy van.”
Ha már Grungery, akkor Rearviewmirror
Volt már, hogy megváltozott ettől a korábban már kialakult véleményed?
„Ha hívnak, akkor elmegyek, és lehet, hogy azt mondom, hogy rendben, így hogy már látom, más a véleményem. De azt továbbra is tartom, hogy tévén keresztül más jön le. Az, hogy én most végignézem, hogyan készül a műsor, meg az, hogy a tévén keresztül mi mit látok otthon, azaz hogy mi a kettő közötti különbség, a nézőt kurvára nem érdekli. De van olyan is, amikor sikerélménye van az embernek. Amikor az Éden Hotelről készítettem egy ilyen elemzést, akkor a műsor készítői közül többen is jelezték, hogy 99%-ban ez úgy volt, ahogy leírtam.”
Voltál olyan felvételen, ahol te is kipróbálhattad magad?
„Azt nem mondom meg, hogy melyik műsorban, de voltam zsűritag castingon, mert kiváncsi voltam rá, hogy hogyan működik az egész. Mondták, hogy ne csak nézzek, hanem üljek is be. Beültem, és meghaltam. Valaki elkezdett beszélni a fülembe, hogy ’jó, akkor most ezt kezd te’, mondom mit kezdjek, ’késő, már beszélni kell’, mit kell beszélni, hova, nem értettem miről van szó. Azokat az embereket munka közben látni, akiknek ez a szakmájuk, és nagyon értenek hozzá, az rohadtul jó dolog. Az meg, hogy miért lesz sikeres egy műsor, egy másik meg miért nem, csupán apró nüanszokon múlik.”
Mit gondolsz, mennyire van egy-egy műsor sikerességének köze a két brand erősségéhez?
„Az RTL brand erősebb, mint a TV2-é. Az RTL kommunikációja azt sugallja, hogy mi vagyunk a piacvezetők, hogy mi vagyunk a jó tévé, mi jó műsorokat csinálunk. A TV2 brandje meg sajnos azt, hogy mi kapkodunk, megyünk utánuk, próbáljuk őket utolérni, és nem csinálunk jó műsort. Meg van ez a ’TV2 úgy is elbassza’ elv. Mostanában volt a Kocka című, ősszel induló TV2-es műsor bejelentése. Megírtam, beküldtem a címlaposnak, hogy tegyük ki, mert nekem van meg először. Mondtam, hogy figyeld majd meg, hogy az első komment az lesz, hogy ’a TV2 úgyis elbassza’. De tévedtem, a második volt. Az első az volt, hogy ’mi ez a szar’, és a második meg, hogy ’mindegy, a TV2 úgyis elbassza’. Ha ez egy RTL-es műsor lett volna, akkor csak a ’mi ez a szar’ lett volna komment. Ez a kettő közti különbség, és ez szörnyű egyébként. Nekem vannak a TV2-nél is barátaim, akiket én tényleg nagyon sajnálok, mert nagyon szeretem őket, és látom, hogy mennyit dolgoznak a különböző műsorokon. De van, hogy nem jön össze nekik. És amikor nem jön össze, az kurva szar érzés lehet.”
Komment:Troll
Neked is vannak hasonló tapasztalataid a saját írásaiddal kapcsolatban?
„Persze. Ez pont olyan, mint amikor írsz egy cikket, és úgy gondolod, hogy jó. De nem az. Ráadásul még be is kommentelik, hogy ’baszd meg, ez most nem jó’. És ilyenkor még próbálkozik az ember, hogy rendben, de akkor írd le, hogy miért nem jó. Én meg titokban azon agyalok, hogy hátha csak egy trollról van szó, aki nem is olvasta a cikket. Aztán elkezdi leírni, és kiderül, hogy teljesen igaza van. A C:C-re írtam kb. 14-15 000 posztot, ha annak a fele jó, akkor szerintem már az is egy egészen jó arány.”
Ugyanakkor azt is látom, hogy a posztok alatt gyakran egészen durva, személyeskedő kommenteket kapsz. Van, amikor egészen hihetetlen hidegvérrel válaszolsz ezekre, de olvastam már olyat is, amikor te sem bírtad már cérnával. Hogyan tudod ezeket a kvázi támadásokat magadban kezelni?
„Vannak visszatérő trollok, akik azért kizárólag azért jönnek, hogy baszogassanak, mert nem vagyok nekik szimpatikus, amivel nekem semmi problémám sincsen. De azt nem fogják föl, hogy bár a C:C az Index homokozója, azt azért mégis én döntöm el, hogy ki kapja a dömpert. A Hogyvolt nevű blog viszont a saját homokozóm, ahol nem csak azt döntöm el én, hogy ki kapja meg a dömpert, hanem azt is, hogy ki megy a kurva anyjába. Ha a Hogyvolton valaki elkezd emberkedni, arra nem szoktam válaszolni, hanem egyből kitiltom. Ha visszajön, akkor kitiltom megint, és így tovább. Csinálhatjuk ezt az idők végezetéig is. Nekem csak egy gombnyomás, de neki oda kell menni, e-mail címet megadni, regisztrálni, még egyszer beírni a kommentet, stb. A C:C-nél óvatosabbnak kell lennem, mert az már Index. A kilenc év alatt összesen egyszer szóltak rám bent, hogy ezt most tényleg nem kéne. Mert akkor már tényleg kurvaanyázássá fajult a dolog. Ha viszont személyeskedésről van szó, én azt nem szeretem. Mondja el, hogy miért szar, nekem azzal semmi problémám nincsen, vitatkozzunk róla. Legyen kritikus, oké. De az hogy, ez egy fos… Ez nem komment, ez trollkodás.”
„Ha viszont személyeskedésről van szó, én azt nem szeretem.”
Valamiért pillanatok alatt bekerül a politika is olyan posztok kommentjei közé, aminek ahhoz az égadta világon semmi köze sincs. Mintha elkerülhetetlen és kötelező lenne a dolog. Miért van ez szerinted?
„Van egy tételem, ami szerint nincs olyan cikk és poszt Magyarországon, ami alatt négy kommentből ne lehetne zsidózásba eljutni. És ez nap, mint nap bebizonyosodik. Vagy zsidózás, vagy cigányozás vagy Orbánozás, vagy Fideszezés, vagy Gyurcsányozás, valami mindenképpen. Az ország annyira polarizált, annyira eltávolodott egymástól a két oldal, hogy nincs középút. Viszont az Index cikkeket nem lehet kommentelni. Most, hogy már Facebookon rakjuk ki a cikkeket, ott kommentelik. Ott is moderálják őket. Ha valaki ott kezd el hevesen buzizni, zsidózni, kurvaanyázni, kirakják onnan a picsába. Ott ugye veszélyesebb a dolog, és meg is gondolják ezt az egészet, mert ott, ha valakit egyszer kibasznak, azután többet nem tud odamenni. Csinálni kell egy kamu profilt, azzal le lehet bukni, a Facebook az ilyet nem szereti, szűri, stb. Az egy macerásabb dolog. Ilyenkor mit tud csinálni? Elmegy a blogokra. Az Index2 blogdobozában lévő posztok 50%-ban azt kapják, amit a többi cikk kapna, csak mivel ott nem tud kommentelni, a blogoknál meg lehet, odamennek.”
Átmennek a C:C-re is?
„Persze, és akkor jönnek a problémák. Nem értik meg, hogy milyen alapon tiltom ki őket. Mondom azért, mert nem a témában kommentelsz, a másikat kurvaanyázod, hát persze hogy kitiltalak. Van egy olyan, aki úgy jön vissza, hogy az a nickje, hogy ’sixx a kurva anyád’. Innentől kezdve pedig már mindegy, hogy mit ír a kommentben, nem? Ha valaki jelzi, hogy ’megint tele van elütéssel a poszt’, akkor átnézem, kijavítom. Általában meg is szoktam köszönni, hogy ’köszi, jav.’ Ha valaki azt írja be, hogy ’a faszért nem tanultál meg magyarul’, akkor én is ilyen stílusban válaszolok. Vannak olyanok, akik a régebbi sérelmeiket veszik elő, hogy ’a múltkor is, ezt meg azt írtad vissza, akkor is hogy beszéltél velem’. És az a múltkor, mondjuk 2 éve volt. Meg csodálkoznak azon, hogy miután elküldtek az anyámba, én is visszaküldöm őket. Hogy én ezt hogy merészelem. Hát öregem, azzal kezdted, hogy ’a kurva anyádat’ Sixx, hát most innentől kezdve mit mondjak rá, hogy köszönöm szépen?”
Volt olyan kommentelő, akivel aztán sikerült tisztázni a dolgokat?
„Volt egy nagyon aranyos történet, a legutóbbi budapesti Metallica koncerttel kapcsolatban. Az egy borzasztó szar koncert volt. Tudom, hogy a dobolás lett a legutolsó dolog, ami Lars Ulrichot érdekli, de ez sajnos hallatszik is. Persze, voltak az utóbbi időben is lemezek, meg koncertek, amiken jól dobolt. De sajnos a budapesti buli nem ezek közé tartozott. Álltunk Szűcs Petivel a Superbutt, meg az Ördög dobosával, és mondta Peti, hogy ’figyelj, így két hét alatt megtanítalak dobolni’. A Lars csörömpölt össze-vissza, teljesen szét volt esve. És miután ezt leírtam, kaptam egy olvasói levelet, amiben az állt, hogy tönkretettem az ő koncertélményét, mert ő úgy ment haza élete első Metallica-koncertjéről, hogy ez egy mennyire jó volt, és alig várta már, hogy elolvassa a kritikákat, mert biztos mindenki így érzett. Én meg teljesen tönkretettem az estéjét. És ettől kurva szarul éreztem magam. Válaszoltam neki, hogy ne haragudj, de nem írhatom rá azt, hogy jó volt, ha egyszer szar volt. Nekem viszont Lars Ulrich tönkre vágja az egészet azzal, hogy pontatlan, késik, meg csúszik, meg elmászik. Nem tudom ütemre rázni a fejemet, mert nincs ütem. A Batteryt meg a Blackenedet például már nem tudja rendesen eldobolni, de hát akkor meg nem ilyen nótákat kell játszani. Félre ne értsd, én szeretem a Metallicát a mai napig, egyáltalán nem fikázni akarom őket. Szóval a srác azt írta, hogy kíváncsi lenne rá, hogy én milyen zenét tudnék csinálni. Jó mondom oké, induljunk ki abból, hogyha az étterembe kapsz valami ételt, akkor nem azért mondod rá, hogy rossz, mert te jobban meg tudod csinálni, hanem azért mert egyszerűen rossz. Nem ízlik.”
Valóban nem kell szakácsnak lenni ahhoz, hogy meg tudjam mondani egy ételről, hogy jó-e vagy sem.
„Nem, nem kell szakácsnak lenni. De feldobtam a srácnak, hogy menjünk el egy koncertre, nézzük meg együtt, és utána megbeszéljük. Kerítettem neki jegyet a Kiss bulira, ami kifejezetten jól sikerült. A koncert után félve mondta, hogy szerinte ez jó volt. Igen, az szerintem kurva jó koncert volt. Húúú – azt mondja – de jó, hogy te is ezt gondolod. Később aztán nagyon sokat kommentelt a Lángoló Gitárokra. Ez egy ilyen pozitív élmény volt, de volt olyan, aki írta egymás után kommenteket, hogy én micsoda fasz vagyok, meg én nem értek ehhez, meg stb. Lehet, hogy nem értek hozzá, de ezt láttam. De én nem akarom az embereket meggyőzni, mert ha nem értünk valamiben egyet mindenben, azzal semmi probléma sincsen. Pont attól ijednék meg legjobban, ha mindenki úgy gondolkodna, mint én. Akkor az egy borzasztó világ lenne.”
(folyt.köv)
Hamarosan jön a második rész, amiben Sixx-szel beszélgetünk a grunge-ról, a kedvenc zenészekkel készített interjúiról, sorozatokról, Star Wars-ról. Twin Peaks, Homeland, Lost és Fringe rajongóknak köztelező olvasmány!
