Január utolsó napján jelent meg a Last Train legfrissebb albuma, a III. A francia kvartett elementáris erejű, pszichedelikus, grunge-os indie rockja legalább annyira szól a fiatalabb generációkhoz, mint a kilencvenes évek alternatív zenéin felnövő kockásingesekhez és a Nine Inch Nails rajongóihoz. Kritikánk.
Van valami szívmelengető abban, hogy az elzászi Last Train nem egy AI generált Spotify- vagy YouTube-ajánlásból került elém, hanem egy koncerthelyszín plakátján keresztül hívta fel magára a figyelmet. Régi szép idők! A csapat neve alá biggyesztett „raw, post-grunge, stoner rock” meghatározás felettébb izgalmasnak tűnt.
A bandát 2007-ben, még általános iskolásként (!) alapította Jean-Noël Scherrer énekes-gitáros, Julien Peultier gitáros, Timothée Gerard basszusgitáros és Antoine Baschung dobos Altkirch-ben. Az 1994-es és 1995-ös születésű srácok kezdetben szűkebb hazájuk, Elzász bárjaiban és kisebb klubjaiban léptek fel, napjainkban azonban már koncertszervező ügynökséget működtetnek és saját fesztivált is rendeznek, utóbbit La Messe de Minuit néven. A Last Train első nagylemeze, a Weathering 2017-ben jelent meg és a nemzetközi zenei lapok hatalmas ünneplésben részesítették, volt, aki egyenesen úgy nyilatkozott, hogy a Last Train „a legjobb dolog, ami a francia rockkal történt a Noir Désir óta”.
A 2019-ben érkező folytatás, a The Big Picture ugyanilyen lelkesedést váltott ki, csakhogy immáron a tengerentúl és a Rolling Stone is bekapcsolódott a zenekar méltatásába. A Last Train karrierje szépen alakult, a The Muse és a Placebo turnéin is nyitottak, művészeti szempontból pedig 2024-ben a csúcsra értek: egy elképzelt mozihoz készítettek csodás „filmzenét” korábbi dalaikat inspirációként felhasználva, jellemzően instrumentális, nagyzenekaros verzióban (Original Motion Picture Soundtrack).
Franciaország számos kiváló előadót adott a különböző zenei színterek rajongóinak az elmúlt évtizedekben: a metálosoknak ott van a bayonne-i Gojira, a metalcore-osoknak a marseille-i Landmvrks, a kísérletezőbb zenék kedvelőinek pedig a többek között Matt Cameronnal is együttműködő, touloni Hifiklub – talán pont utóbbi sokszínűségéhez és zsenialitásához lehet mérni a Last Traint.
A négyes legfrissebb, immáron újra hagyományos sorlemeze 2025. január 31-én jelent meg III címmel, de a bevezetőben megemlített plakáton olvasható „raw, post-grunge, stoner rock” definíció csak részben fedi a valóságot, a klasszikus értelemben vett post-grunge például semennyire sem, a Last Trainnek semmi köze a Creedhez és hasonlókhoz.
Címkék helyett inkább zenekarok jutnak az eszembe, olyanok, mint a Nine Inch Nails, a Nirvana, a Soundgarden, a Queens of the Stone Age vagy a Smashing Pumpkins.
Nyers, kiakadt, erőtől duzzadó és hisztérikus pillanatok váltogatják egymást a pszichedeliában és dinamikai váltások tömkelegében tobzódó lemezen, aztán, amikor éppen már sok lenne belőlük, mindig érkezik egy-egy csodaszép dallam vagy hangszerelési megoldás, hogy megtörje az alapvetően komor hangulatot.
A Home egy metzesített White Stripes-ot idéz, ami után a nirvanás őrületet Soundgarden-súlyú riffekbe temető The Plan egyfajta grunge-feloldozás, némi Sex Type Thing-hatással. A Nine Inch Nails With Teeth-korszakát idéző How Does It Feel? simán felférne a The Crow eredeti filmzenealbumára a Big Empty (STP) és a Dead Souls (NIN) mellé. És ha már Nine Inch Nails: a némi Rage Against the Machine-megőrüléssel és Queens of the Stone Age-tempófeszítéssel feljavított All to Blame-ről is Trent Reznorék ugorhatnak be elsősorban.
Valahogy mindig pont az az egyetlen hang, pont az az egyetlen akkord vagy dallam kerül a nehezebben emészthető részek mögé, amely képes egy újabb szintre emelni az eredeti ötletet. Ez egy dalszerzői képesség, egy különleges érzék, ami csak nagyon-nagyon kevesek sajátja. A dalok olyanná válnak, mint egy tökéletes filmsorozat, aminek nem csak az alapsztorija működik, az egyes történetszálak is okosan felépített, jól időzített katarzisban teljesednek ki.
Jó példa erre, amikor a This is Me Trying drámai, dühös, filmzenés instrumentalizmusát a Revenge szomorú kiállása és kétségbeesett ígérete („tudom, hogy nincs szükséged segítségre, de a végsőkig kitartok melletted”) viszi másik érzelmi síkra, de még inkább ilyen a fokozatosan építkező, Billy Corgan-szerű énekkel kísért, epikus gitárdallamokkal záró alt-grunge sláger, a One by One.
A You’ve Ruined Everything rövid hangulatfoszlánya vezet be a III abszolútumát jelentő, 7 perc 31 másodperces I Hate You drámájába: „Mindannyian tudjuk mit tettél, te gyáva állat! (…) Mindenért megfizetsz, amit elkövettél. (…) Vannak olyan arcok, amikre emlékszel? Mert ők mindannyian emlékeznek a tiédre. Nincs többé olyan hely, ahová a titkaidat elrejthetnéd.”
A jelenleg Lyonban élő csapat három hónap alatt írta meg az albumot, majd a kész dalokat egy fűtetlen, omladozó kastélyban berendezett stúdióban rögzítette Rémi Gettliffe producerrel még tavaly decemberben. Eleinte ódzkodtak attól, hogy a hangmérnök családjának tulajdonában álló épületben dolgozzanak, mert korábban mindig Gettliffe régi házában vették fel a lemezeiket, az meg jól bevált már, kicsit végül mégis továbbgondolták a dolgot és úgy találták, hogy az LP fagyos hangulatához mégis kitűnően illik majd a hasonlóan zord környezet.
Az ötlet bevált, a hangzás kellően rideg, egyes részeknél – például az I Hate You elejénél – szinte együtt fáznak az ujjaink a gitárosokéival.
Kicsit sajnálom, hogy nem hallani több szólót a lemezen, mert Jean-Noël Scherrer és Julien Peultier piszok jó gitárosok, érdemes egy-két koncertfelvételbe belenézni, belehallgatni!
Persze be lehetne dobni azt is még, hogy az igazán nagy, „mindent vivő” sláger hiányzik, de ez egyrészt nem az a zene, nem az a lemez, ahol ilyesmire égető szükség lenne, másrészt kivétel nélkül minden szerzemény felsőkategóriás, nem nagyon látom, hogy hova lehetne még beilleszteni egy rádiós hárompercest. Négy óriási muzsikus kiválóbbnál kiválóbb dalait hallhatjuk 42 percen keresztül, a legapróbb megingás vagy unalmas pillanat nélkül.
Mestermunka!
Pontszám: 10/10
__
Last Train – III (LP, 2025)
Megjelent: 2025. január 31.
Kiadja: PIAS Recordings
Producer: Rémi Gettliffe
Last Train:
Jean-Noël Scherrer – ének-gitár
Julien Peultier – gitár
Timothée Gerard – basszusgitár
Antoine Baschung – dob
Dallista:
- Home
- The Plan
- How Does It Feel?
- All to Blame
- This is Me Trying
- Revenge
- One By One
- You’ve Ruined Everything
- I Hate You
__
