Mélyre vág címmel új nagylemezzel jelentkezett a berettyóújfalui ős-grunge banda, a Trident. A november-decemberi HammerWorld magazin mellékleteként megjelent tízszámos album egyszerre hiánypótló és a legszebb hagyományokat ápoló kiadvány lett!
A Trident zenekar idén már a krisztusi koron is túl lesz. Ha a jogelődnek tekinthető New Village zenekar történetét is ide számoljuk, akkor 1989-ig kell visszamenni az időben ahhoz, hogy előássuk a startkövet. A banda karrierjének nagy részét hibernációban töltötte, de a hazai grunge-életbe való beágyazottságukat mi sem mutatja jobban, hogy még az újjáalakulásuk előtt, 2016-ban is szerepet kaptak itt, a Grungery hasábjain, a Kis Magyar Grunge Tabló 2. című írásában.
A Trident 2017-ben kezdte újra aktivizálni magát. Ennek a kezdeményezésnek egyébként még akkor is lett volna létjogosultsága, ha a rock and rollban (vagy grunge-ban?) tisztességgel megöregedett vidéki öregfiúk önszórakoztatási szándékból leporolták volna a gitárt – de nem ez történt! A Tridentnél volt ihlet és mondanivaló: a korábbi dalok újrajátszása után egy négy dalos EP következett, és végül beütött egy teljes nagylemez 2020-ban Beat címmel. A nálunk debütáló anyag a hazai, kilencvenes évek elején szocializálódott zenészek és újságírók toplistáin is egyöntetűen helyet kapott akkor. A hazai grunge-ihletésű zenekarok ideje lefutott, a korszak bandái feloszlottak vagy átalakultak, stílust váltottak.
Talán nem túl merész kijelentés, de a klasszikus grunge-muzsika egyik utolsó mohikánja, és az egyik legautentikusabb hazai képviselője lett a Trident.
Így értünk el 2022-be, amikor is a zenekar egy újabb, 10 dalból álló albummal jelentkezett. Ahogyan elődje, úgy a Hammerworld Magazin 2022. november-decemberi számának mellékleteként megjelenő Mélyre vág is igen kedvező fogadtatásra talált a hazai rockszakmában.
Nem véletlenül!
A zenekar korai éveiben volt egy stílusváltás, a klasszikus rock-hatások mellett a kilencvenes évek második felében bekerültek az akkor éledező modern rock/industrial hatások is. Ez a fajta crossover lett a banda egyik névjegye, ami a mostani anyagon is tetten érhető. A dalok, a riffek, a vokálok és az énektémák egyöntetűen a grunge borongós hangulatát idézik (Papp Norbert énekes nagyon jó formában van végig), de a hangszerelésben finoman, ízlésesen adagolva megjelennek a modernebb hatások is. És ha már a soundnál tartunk: a gitár, dob, basszus alapvetően naturálisan szólnak, ami a kilencvenes évek legszebb hagyományait idézi. Nekem üdítő volt ilyet hallani a túlpolírozott és agyoneditált lemezek korszakában!
Ha valaki bólogatós vagy országúti rock and roll lemezre vágyik, akkor ne a Mélyre vág kerüljön a lejátszóba. Középtempós, mocsár mélységű riffek, elnyújtott vokálok, sötétség, éjszaka, szél és az ehhez hasonló „vidám” költői képek mellett persze van egy-két sodróbb tétel is, ilyen például a Sodrás (hahaha), de alapvetően ez nem egy tekerős metal-lemez. Az egyik személyes kedvencem az Üldöz a sötét című tétel, amelyről először nem is a seattle-i Alice in Chains, hanem a debreceni Honeymaze ugrott be. Talán nem véletlen, hogy az albumon Snopper Kiss Péter (Autumn Twilight, Clue, A.B.F.R.A) mellett pont Bíró ‘Kevin’ Zoltán (Honeymaze, Angel Rust, Wayantra) is vendégeskedett.
Viszont ha ezt a lemezt mindenképpen a nagy elődökhöz kellene hasonlítani, akkor az Alice in Chains ugrana be róla elsőként.
„Amikor megismertük az Alice in Chainst, akkor a fejünkhöz kaptunk, hogy te jó ég mi ez? Hatalmas hatással volt ránk: olyan szinten megérintett, hogy nyugodtan nevezhetjük mérföldkőnek is” – mondta el Papp Zsolt, a zenekar dobosa egy 2019-es interjúnkban, így nagy csodálkoznivaló nincsen. A pokoli hangulat, a depresszió tökéletes zenei nyelve, az elszigeteltség fájdalma az, amit Jerry Cantrellék tökélyre fejlesztettek és ez az, amit a Trident remekül honosított meg itthon.
A Mélyre vág egyszerre időutazás, hagyományápolás és hiánypótlás. A hazai kemény zenék palettája sokkal kevesebb lenne a banda nélkül. Remélem, hogy ez az alkotói kedv sokáig megmarad a srácokban, nagyjából két évente simán elfér egy ilyen anyag az itthoni katalógusokban!
Pontszám: 10/10
__
TRIDENT – MÉLYRE VÁG (LP)
Megjelenés időpontja: 2022. november 15.
Kiadja: H-Music
Hangmérnök, utómunkálatok: Papp Zsolt
Master/keverés: Gyarmati Balázs (Soundset stúdió)
Trident:
Papp Norbert – ének
Demeter Zoltán – gitár
Kahut János – basszusgitár
Papp Zsolt – dobok, vokál
Dallista:
- Engedj!
- Sosem állsz meg
- Sodrás
- Közel az éj
- Emelj!
- Szélcsend
- Túl nagy falat
- Lentről
- Üldöz a sötét
- Béke van
___