A hazai underground alternatív metal legenda Isten Háta Mögött feloszlása óta várja a zenekar egykori rajongótábora, hogy Pálinkás Tamás popos irányváltásai, a Tej és az Atomki után újra rockzenével jelentkezzen. A Dereng romjain alakult Nagyúr bemutatkozó lemeze nem IHM, de sokan vissza fognak találni a frontember zenéjéhez.
Van úgy, hogy egy lemezkritika megírásakor a címkézés okozza a legnagyobb kihívást. Miközben számtalan példát látunk arra, hogy a különlegesség nem egyenesen arányos a befogadhatósággal, abban nem lehet vita, hogy az egyediségre való törekvés alapvető igényének művész és hallgatói oldalról is minden esetben jelen kell(ene) lennie. A világ mégsem feltétlenül ilyen, nem így működik.
Itt van mindjárt a Nagyúr első lemeze, ami annyira bekategóriázhatatlan, változatos és sokszínű, hogy nehéz lenne pontosan pozícionálni, jobb híján a főszereplő(k) zenekara(i) jelenthet(nek) kapaszkodót.
Ha csak a frontember, Pálinkás Tamás eddigi munkáiból indulunk ki, akkor mondhatjuk, hogy minden, amit eddig ő csinált, valahogy visszaköszön a Szeméten. Sokkal kevesebb Tool-hatással ugyan, de egyértelműen benne van az Isten Háta Mögött komplexitása és őrülete, tisztán érezhető a Tej intelligenciája és hihetetlen (értsd: váratlan és megdöbbentő módon megformált) slágeressége, valamint az Atomki szintetizátor alapú popja is. A különbség, hogy Tomi most nem a saját riffjeit és akkordjait hozta, hanem a zenekar többi tagjának, főképpen Bokros Csaba (korábbi IHM-gitáros) ötletorgiáit finomítgatva, lenyesegetve, szinte produceri minőségben vett részt a munkában.
Az Isten Háta Mögött utolsó időszakában elkezdődött egy karakteres zenei irányváltás – hogy ne mondjam: pál(inkás)fordulás –, ami a Tejnél és az Atomkinél folytatódott, vagyis egyértelműnek tűnt, hogy a frontember már nem a keményebb gitárzenék világában találja meg önmagát. Emiatt meglehetősen váratlan volt, amikor 2021. január 1-jén a Dereng megmaradt tagsága bejelentette, hogy a zenekar nem folytatja, viszont Nagyúr néven – Pálinkás Tamással a mikrofonnál, Bokros Csabával a gitároknál, Bakos Istvánnal a basszusgitárnál és Szabó Kristóffal a doboknál – új zenekarként működik tovább. A zenészek előéletére, a Dereng, a Stonehenge vagy a Superunknowns (Soundgarden tribute) munkásságára, illetve a Bokros-Pálinkás duó reunionjára alapozva, valamiféle IHM-es visszatérést vizionált a rajongók többsége.
Erre ugyan nem került sor, a Nagyúr egyértelműen nem valamiféle IHM-pótlék, a zene keménysége miatt mégis sok régi rajongó visszatalálhat Tomi(ék)hoz.
A 2021 júliusában megjelent, négydalos bemutatkozó EP, az Arra várok, hogy minden egyes hangból csönd legyen, nagyjából már megmutatta az irányt. A Túl rövid kánonja pillanatok alatt koncertfavorit lett, direktsége okán pedig a zenekar első számú slágerévé vált. Az EP felvételeit (Túl rövid, Szomj, Köztes állapot, Sírj!) a zenekar belistázta a lemezre, a dalok pedig gond nélkül illeszkedtek be a Szemét másik hat tétele mellé.
A harangszóval induló Változók lendületes kezdése egy látszólag könnyedebb verzébe fut ki, de aztán amikor Pálinkás azt énekli, hogy „a kelet távol van, nyugaton lassan lemegy a nap, te meg azt sem érted, hogy hová szültek”, majd egy rapes/szövegmondós, szar-allegóriás(!) középrész után, úgy Mike Pattonosan megőrül, az egészen pontosan megmutatja, hogy mire lehet számítani majd a továbbiakban. Hullámoznak, váltakoznak a hangulatok a dalok között és egy-egy dalon belül is, heterogenitását, szabad szemléletmódját és váratlan megoldásait tekintve talán pont a Faith No More frontemberének más zenei érdekeltségei, elősorban a Tomahawk és a Mr. Bungle ugranak be elsőre, bár a Nagyúr az említetteknél azért jóval könnyebben befogadhatóbb, összefogottabb, kommerszebb összképet mutat. Talán nem túlzás progresszívnak nevezni a lemezt, de a progresszivitás szerencsére nem az egységnyi idő alatt eljátszható hangok számában, vagy az értelmetlen és fárasztó, öncélú témahalmozásban mutatkozik meg.
A Szemét mondanivalója három dallal, ráadásul a három legjobbal nagyjából körülírható:
- az Okos kutya hatalom- és társadalomkritikája („a hatalom rajtad gyakorol, attól fél, hogy… ne legyél annyira harapós; csak annyit mond: lábhoz, fekszik, ül… látod, Lassie visszatér, sokat ér a nevelés”),
- a Hírtelen (így, hosszú „í”-vel) árnyalt személyes érintettsége („nincs hír, ami rólam szól, csak, ha ölök, vagy nyerek, vagy rendőröket verek, vagy ha az erekbe szerek kerülnének újra meg újra meg újra”), valamint
- a Szomj mániákus, lemondó borúlátása („ég Borsod, ég a Moszkva tér, de csak szomjat oltok, a világ úgyis ég… Hol az eső? Hol az eső? Itt sohasem jön már el, én is rakok a tűzre még”) adja a keretet, Pálinkás Tamás pedig – ami a szövegeket jelenti egészen biztosan – élete legjobbját hozza.
Nem lehet például csak úgy elmenni a Sírj! olyan sorai mellett, mint a „van az az arc, amit akkor vágnak, hogyha jól megy, van az ér, amit meg akkor, hogyha rosszul” vagy „nem hiszek el abból semmit, amitől a hivatal retteg, nincs kedvem hinni a klímában, nincs kedvem bízni a másságban” – és még sorolhatnám, arról a bizonyos Hernádi Judit-esque „sohase mondd”-részről nem is beszélve.
Okosak, szellemesek és elgondolkodtatóak a Szemét szövegei, sokkal fontosabbak annál, minthogy ne foglalkozzunk az átlagnál sokkal jobban velük!
A lemezen egyébként végig óriási zenélés megy, érdemes külön-külön is odafigyelni Bokros Csaba gitár- és Bakos István basszustémáira, mert az énekdallamok és a szövegek sokszor túlontúl magukra vonják a figyelmet. Szabó Kristóf összetett és kreatív dobolása pedig a progresszivitásán túl (értsd: díszítések, beütések, cinek használata, stb.) igazi örömzenélésnek, karrierszintű jutalomjátéknak tűnik számomra. Ahogyan például az enyhén grunge-os, W.M.A.-rokon, csodaszép, földöntúli Sehol vagy drámaian fokozódó végkifejlete észrevétlenül átkúszik a Sírj!-ba, az iskola. A lemez pazarul szól, lazán hozza a kilencvenes évek hangulatát, de emellett teljesen mai, szépen rétegzett a hangzás, Vári Gábor ismét nagyszerű munkát végzett a szegedi Miracle Soundban!
A Szemét az utóbbi évek egyik legfontosabb magyar nyelvű lemeze, számomra egyértelműen a 2022-as év legjobbja. Bekategóriázhatatlansága miatt feladja a leckét, de elsősorban úgyis a rock/alternatív metal rajongók lesznek azok, akik megszólítva érzik majd magukat. Miközben sajnálom, hogy az anyag (egyelőre?) fizikai formátumban nem érhető el (ez az album a vinyl-kiadást is simán megérdemelné!), azért bízom abban, hogy a Nagyúr előbb-utóbb megkapja azt a háttértámogatást, amelynek segítségével egy szélesebb közönséghez is eljuthat majd és olyan mértékű sikereket is elérhet a jövőben, amire ez a lemez egyértelműen feljogosítja.
Amúgy meg elég nagy baj lenne, ha nem a víz lenne az úr!
Figyeljünk erre azért oda.
A g…mbe már.
Pontszám: 10/10
___
NAGYÚR – SZEMÉT
Megjelent:
Kiadta: magánkiadás
Nagyúr:
Pálinkás Tamás – ének
Bokros Csaba – gitár
Bakos István – basszusgitár
Szabó Kristóf – dob
Dallista:
- Változók
- Hírtelen
- Szomj
- Sarkok számlálása
- Sehol vagy
- Sírj!
- Okos kutya
- Köztes állapot
- Árok/Óceán
- Túl rövid
__
___
