“Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél” és igazából minden annyira, de annyira különböző, hogy értelmetlen minden összehasonlítás. Stílszerűen valami hasonló körvonalazódott bennem a Tej ≠ lemezét pörgetve, meg az is, hogy milyen istentelenül nehéz középszerűség nélkül írni a boldogságról. Az persze nyilván nem könnyített a helyzeten, hogy olyan frontember és zenész gárda áll az akció mögött, akik már akkor kult/grunge státuszban forogtak az éjszakában és a közönségük körében, amikor én még mindig csak a Bubble Gum koncerten tombolhattam szét magam általános iskola harmadikban, a Hódos Imrében. Debrecenben. Szubjektív tárlatvezetés következik.
Tej: ≠
A Jázmin IC szokásos késéseinek egyikében ért utol a TEJ, vagyis a Pénztelenség, Sikertelenség, Csillogás. Az emberiség többségének a felsorolt állítások közül kettő kíméletlenül ismerős, a csillogás meg általában csak arra jó, hogy időt húzzon az összes előbb említett tragédia előtt. Az album egésze az ‘érezd jól magad’ dalok gonosz ikertestvéreként klimpíroz, kéz a kézben a bunkó, mégis értelmes és ismerős szövegekkel (az Esemény után minden pallérozott suttyó himnusza lehetne).
A Nemegyenlő nem követi ezt az iskolát. Már az elején nyilvánvaló, hogy ezúttal masszívabb háttér elé helyezték az ötletet, az elektronikus alapok helyett/mellett élőben is jól megszólaltatható dalokat kaptunk, számszerint tizet. Ezekben a hivatalosan is sokat emlegetett Depeche Mode mellett elvétve, de van Rammstein (!) és Doors hatás. Nem tudom miért, de ott van. A második bekezdésig ugye azt is kibírtam, hogy ne keverjem ide a megboldogult Isten Háta Mögött szépemlékű napjait, de az összehasonlítgatás félelme végülis magával hozta a legjobb utóhatást: baromi sokszor hallgattam meg a lemezt ahhoz, hogy kikopjanak az elvárások.
Az idő urai végig táncolható, tudatosan laza, és tökéletes választás a lemez elindításához. Alapjaiban határozza meg a folytatást. Nekem a lemezen a hangulat sokszor ingadozik, a szövegek minősége viszont állandó, ebben például mélyebb témákat feszeget, mint amit egy pop daltól várunk. Ugyanez igaz a klipes dalra, az Intő jelre is. A közönségkedvenc – okkal az – és az egyik legkorábban kiszivárgott szám az albumról. Meghatározó darab, a klip is teljes összhangban van a dallal, szóval mindenféle további körítés nélkül nevezném ki a lemez egyik legerősebb dalának. Akusztikus verziót tervezel neki, Tej?
A Himnusz, az Isten Isten és a Maximum nekem teljesen összetartozó dalok, nem azért mert hasonlítanak, egész egyszerűen a mondanivaló egységbe rendezi őket. A hármasból a Maximum a kedvenc (könnyű lenne most a “kevés hibáim közé tartozik a szerénység” jellegű viccet kialakítani a szövegből, de ettől tekintsünk el), mert ügyes a hangszerelés, van benne csavar és érdekes kérdéseket feszeget bárkiben, aki több helyzetet és arcot próbálgatva félúton pofára esett. Vagy helytállt és igazából nem érti a hogyant.
Azért mégiscsak a Hullaház a legjobb dal ezen a lemezen – gondoltam, mert nem valódi punk, de nem is pop, igazából szubpop, ami még ennél nagyobb merészséget is elbírt volna. Mármint érteni vélem, hogy a kettővel harsányabb indulat szétszakította volna a műfajt, de simán üdítő az a vágy és vélemény, ami keveredik itt. És ez az egyetlen dal ami valamilyen meghatározhatatlan módon Doors rezgéseket hozott magával.
A Boldogság viszont a legpoposabb dal az egész albumon, nehezen félreérthető és a Napkirálynővel együtt ebben van a legfontosabb hitvallás. Persze a hitvallások előtt ott a Sosebánd/Félrenézek, ami ezekkel szemben az anti popdal, és mégis szubpop. Ilyen az, amikor minden klapolhatna és mégsem teszi. És akkor pofátlan, de nekem a Münchausen by Proxy a kedvencem, mert nagyon jó helyen van és annyival több is elférne még ebből az instrumentális levezetésből.
Vele fejeztem volna be, mert ezzel törtek ki a tudatosan felvázolt keretekből, de nyilván nem véletlen maradt epilógusként ott a Napkirálynő. Ennél jobban semmi sem tükrözi azt a boldog középső ujjat, amivel ez az egész lemez üzen minden múltismétlő vágynak.
Nem, köszönöm haver nem fog megtörténni. Ez a túlélő albuma, aki pont így és pont ennyit akar fogni, és a jó néhány sötét és önpusztító hagyomány után nincs szüksége ugyanazokra a rituálékra.
___
Tej: ≠
Megjelent: 2018. december 14.
Kiadja: GMR
Zene: Tej
Szöveg: Pálinkás Tamás
Mix és master: Szabó Szebasztián (kivéve ‘Intő jel’ – felvétel: Kakadu Stúdió, mix: Dorozsmai Gergő, master: Szabó Szebasztián)
Tej:
Pálinkás Tamás – ének
Svajcsik Kristóf – gitár
Kiss Benedek – basszusgitár
Sashegyi Soma – billentyűk
Fejős Ádám – dob
Tracklist:
- Az idő urai
- Intő jel
- Himnusz
- Isten Isten
- Maximum
- Hullaház
- Boldogság
- Sosebánd/Félrenézek
- Münchausen by proxy
- Napkirálynő
Facebook: https://www.facebook.com/tejtejtejtej…
Instagram: https://www.instagram.com/tej_o_eg/
