A kilencvenes évek egyik legnagyobb grunge-ígéreteként induló szegedi Everflow egy teljes nagylemeznyi anyaggal tért vissza 2022 májusában. A HammerWorld magazin mellékleteként megjelenő, az Alice in Chains vonalán mozgó, de változatos Élni kell szinte a semmiből érkezett, ezzel együtt a tavalyi év egyik legkiválóbb zenei kiadványa volt. Kritikánk.
Amikor az Everflow új lemezének végén felcsendült (sic!) az 1997-es Világszem demóról már jól ismert Csend 2022-es verziója, megdöbbentem, hogy még mindig kívülről fújom a dal szövegét, pedig akkor már hosszú-hosszú évek óta nem hallgattam a hőskorban még kazettán beszerzett anyagot. Sokat gondolkodtam, mi lehet az oka annak, hogy ma is pontosan emlékszem minden egyes szóra, mert önmagában az nem magyarázat, hogy azért, mert akkori és mai füllel is kiemelkedően jó az a dal. Aztán rájöttem, a válasz valószínűleg a körülményekben keresendő. Annyira ki voltunk ugyanis éhezve a hazai, Seattle-rokon zenekarokra, hogy éjjel-nappal kerestük, kutattuk őket: szinte vákumként szippantottunk magunkba minden egyes itthoni anyagot – legyen az borzalmas minőségű próbatermi felvétel, alacsony költségvetésű demó vagy normális stúdióban rögzített lemez – pláne, ha az olyan erős volt, mint az Everflow-é. „Nézd, minden más, a fény bezár, ég veled… veled” ugyebár és így tovább!
A nevét a Psychotic Waltz 1992-es Into the Everflow című lemezének/dalának címéből kölcsönző, országos underground sikereket elérő szegedi csapat a kevés közül az egyik igazi grunge-banda volt a kilencvenes évek végének Magyarországán. A srácok jó érzékkel formálták a seattle-i zenekarok világát – főképpen az Alice in Chains-ét – a sajátjukéra, a magyar szövegek pedig nemhogy elvettek volna, de még kifejezetten hozzá is tettek a végeredményhez.
Molnár László énekes botrányosan Layne Staley-s, pontosabban botrányosan zseniális, Layne Staley-s hangja miatt mondjuk eleve nyerő helyzetben voltak a kockás inges/bakancsos célcsoportban.
Az Everflow sajnos aztán nem tudta megtenni a következő lépést, hiába voltak állandó vendégei a legfontosabb budapesti kluboknak, hiába szerette őket a hazai zenei sajtó, hiába játszotta a Z+ a Lény című daluk klipjét, hiába turnéztak a Black-Outtal: a környezet megváltozott, a srácok élete pedig teljesen más irányt vett.
A zenekar szinte teljesen eltűnt a (világ)szemek elől és bár az 1998-as földbe állás óta voltak kisebb-nagyobb fellángolásaik, valódi, nagyívű, klasszikus zenekari célok valószínűleg már nem fogalmazódtak meg a srácokban. A barátság és a zenélés öröme viszont mindig összehozta az Everflow tagjait, menetközben például Alice in Change néven egy Alice in Chains tribute bandát alapítottak. Annak ellenére, hogy az új dalaikat rendszeresen dokumentálták, szerkesztett formában, vagyis EP-n vagy LP-n hivatalosan nem jelentették meg őket.
Így jutottunk el 2021-be, amikor a csapat úgy döntött, hogy a szegedi Miracle Sound stúdióban Vári Gábor (szokásos fanfárok!) segítségével egy teljes nagylemeznyi anyagot rögzít, amelyek új ötletekből, valamint egyes régi, korábban már jól ismert dalból állnak majd. A tizenegy tétel végül a HammerWorld gondozásában, a magazin 2022. májusi számának mellékleteként, valamint digipack borítós CD formátumban jelent meg, Élni kell címmel.
2022-ben számomra ezt a kategóriát az Everflow és a most tárgyalt lemez címadója, az Élni kell hozta, ami tényleg akkora adrenalin-löket, ami csak a felsoroltakhoz mérhető. Hallgatod, ha jó a kedved, hallgatod, ha nem, de jobban akarsz lenni, hallgatod csak úgy mellesleg is, mert egyszerűen akkora sláger, mint 2022-ben semmi. Hatalmas energiákat szabadít fel, ki ne tudna a szövegére rácsatlakozni:
Emlékszem, milyen sokszor mesélt arról Szarka Joseph zenei menedzser, újságíró, hogy a Queensryche klasszikus Empire lemezének Best I Can című nyitányát hosszú időn keresztül egyfajta napindító, vizsgák előtti felvezetőként hallgatta, mert a dal szövege, dinamikája erőt adott neki. A hazai rock/metal színtér is termelt már ki mindannyiunk számára hasonlóan fontos, már-már motivációs erővel bíró dalokat, nekem kapásból a Tankcsapda Adjon az ég, a Mudfield Nem kell és a Fish! Pozitív című felvétele ugrik be.
„Szállni halkan, én úgy akartam, ahogy álmaimban: szabadabban, mint a szél. Az ősi ösztönt hagyd, hogy győzzön és elsöpörjön mindent, hogy szabad légy! Repüljünk át a hegyeken! Hajnalban keljünk a Nap előtt! Fürödjünk újra a fényben! Két kezeddel markold a levegőt!”
Nem tudom és nem is akarom palástolni a lelkesedésemet: az Élni kell kulcsdallá (copyright: SZJ) vált mára, ott van számomra minden idők legfontosabbjai között! (A szöveg egyébként Papp Pétert dicséri.)
Szerencsére zenei és mondanivaló szempontjából sem esik a lemez színvonala, a grunge-ot az elsősorban metal felől értelmező dalok végig ott tartják a hallgatót a lemez mellett. Van azonban három felvétel, amit még ezek közül is szükséges kiemelni.
Az egyik a Végtelen út, ami tényleg Alice in Chains magyarul, abból is a legsúlyosabb, Dirt/III időszak, de nem konkrétan egy bizonyos téma, inkább csak hangulatát tekintve, de azt nagyon. Aztán ott van a Követ az angyal, aminek meg olyan a vége, mintha Jerry Cantrell és Layne Staley beszállt volna a Crowbarba, esetleg a Corrosion of Conformity-be. Jól hangzik, nem igaz? Black Sabbath-os, mázsás riff pipa, staley-s kántálás pipa, a szétdobolt középrész meg egyenesen a dal legjobb része! Aki ismeri Rex Brown Pantera/Down basszusgitáros egykori Kill Devil Hill nevű bandáját, nagyjából be tudja lőni, miről is lehet itt szó (lásd még a Lángoló jég című tételt, ami ugyanez a kategória).
Figyelemre méltó tétel az Elfeledett látomás lírája is, ami annyira jó értelemben vett magyar, hogy magyarázni sem kell. Aki meghallgatja, annak azonnal világos lesz, hogy mire gondolok: magától értetődően rezonál a néplélekkel, ilyen dalt egészen biztos, hogy nem írnak máshol! Tipikusan az a felvétel, amibe alapból tömegek kellene belekapaszkodnia (vagy éppen össze), ráadásul egy olyan gyönyörű, Mike McCready-stílusú gitárszóló hallható a dal közepén, ami már önmagában megérné a dal külön megemlítését.
Az újrázók közül a lemez végére felpakolt Csend nyilván óriási, mindig is az volt. Jó döntés volt újra rögzíteni, kijárt neki ez a hangzás, öröm végre normális minőségben hallani! A rádiós slágernek való, szintén már ismert, alterfunky-s Tükör ugyan kilóg, de mégis valahogy önazonos, everflow-s maradt, sokan fogják szeretni, olyanok is, akik eddig még nem ismerték!
Az Everflow egy ízig-vérig grunge albummal jelentkezett, a magyar mezőnyben az utóbbi idők talán legautentikusabb, legkonkrétabb seattle-i hatásaival. A zenekar tagjait – Molnár László énekest, Kaczkó Attila gitárost, Dávid Tibor basszusgitárost és Kirilla József dobost – dicséri, hogy a nyilvánvaló hangulati egyezőség ellenére egy nagyon élvezetes, igazán szívhez szóló, őszinte anyagot raktak össze. A szegedi srácok pont azt a kategóriát képviselik, amelynél minden összehasonlítás ellenére működik dolog, talán a hit, az elkötelezettség és a természetesség lehet a kulcs a dologban. Minden tiszteletem az övék, kevés ilyen van!
A hazai grunge-társadalomnak egy emberként kell(ene) keblére ölelnie a bandát, mert ha van zenekar, ami különösebb belemagyarázások nélkül is hozzájuk szól, akkor az minden bizonnyal az Everflow.
A pontszám alapból egy erős kilences lenne, de a címadó dal nálam minimum plusz egy pontot ér!
Pontszám: 10/10
__
__
EVERFLOW – ÉLNI KELL
Megjelent: 2022. május
Kiadja: HammerWorld
Everflow:
Molnár László – ének
Kaczkó Attila – gitár
Dávid Tibor – basszusgitár
Kirilla József – dob
Dallista:
- Élni kell
- Útnak indulnék
- Végtelen út
- Követ egy angyal
- Isten lát
- Elfeledett látomás
- Ellopott idő
- Lángoló idő
- Zuhanórepülés
- Csend
- Tükör
__
