GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Emberek az óriások között – Mudfield Akusztik koncert, Magyar Zene Háza

Szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt jelent meg a Mudfield bemutatkozó lemeze, a Sárrét. A szeghalmi zenekar azóta további két albumot hozott ki, szerepelt A Dal című műsorban, története egyik csúcspontjaként pedig januárban a Magyar Zene Házában adott egy különleges, akusztikus koncertet. Beszámolónk.

Mintha csak tegnap lett volna, amikor a Nem kell című dalával és annak videójával megcibálta a hazai rockszíntér oroszlánbajszát a szeghalmi Mudfield. A banda nagyjából a semmiből jött, országos szinten teljesen ismeretlen volt, talán ezért is okozott akkora meglepetést rock/metal körökben. A Keytracks gyorsan szerződtette a bandát, 2019-ben pedig már meg is jelent a Mudfield első lemeze, találóan Sárrét címmel.

Sok víz lefolyt azóta a Berettyón, szinte napra pontosan négy év telt el már (vagy csak még – nézőpont kérdése) azóta. A zenekar túl van a harmadik albumán – a másodikként megjelenő Kelet népe egyenesen aranylemez lett, úton is a vinyl-kiadása -, a zenekar koncertjei teltházzal futnak, a rajongótábor pedig fénysebességgel növekszik.

Valódi sikertörténet az övék, ékes példája annak, hogy tehetséggel, szenvedéllyel, kitartó munkával és egy professzionális menedzsmenttel a háttérben hova, milyen messzire lehet itthon eljutni.

Egy, a Magyar Zene Házába szervezett akusztikus koncert bármely hazai rockzenekar életében komoly mérföldkő lenne, régen azt mondták volna: „sikk ott fellépni„! Vagy annál is több. A tavaly átadott csodaszép épület már csak funkciójánál fogva sem egy tipikus pop/rock/metal koncerthelyszín, sokkal inkább a nép- és világzene, a jazz, valamint a különböző fúziós és experimentális zenei projektek otthona. A Mudfield fellépésére ennek ellenére elővételben elkelt az összes jegy, az ország minden szegletéből érkeztek rajongók, akik már a koncertet felvezető színpadi beszélgetésre megtöltötték a nézőteret.

A 18 dalos programban minden lemezt megidéztek Mudfieldék, sőt, még két korai, Sárrét előtti dal (Képregény, Mezítláb) is előkerült a koncerten, ami szerintem jó döntés volt, mert így egy karrierszintű válogatást kapott a közönség. (Az említett, 2016-os I Will Be EP-n angol nyelvű felvételei egyébként jó sok grunge/post grunge hatást tartalmaznak, érdemes belehallgatni a kiadványba a Spotify-on.) A Kelet népe LP kiemelt szerepet kapott az este, hét dal is onnan érkezett, bár ahogyan a koncerten elhangzott, ez semennyire sem volt tudatos döntés, egyszerűen csak így alakult.

Akusztikus előadás lévén a ’90-es évek MTV Unpluggedjaira nem lehetett nem viszonyítási pontként tekinteni, a koncert előtti beszélgetésben Kovácsovics Máté énekes külön ki is tért arra, hogy mekkora rajongója volt a sorozatnak, különösen az Alice in Chains fellépését emelte ki, mint inspirációt.

Azonban ha nagyon kellene, akkor a bulit leginkább a Pearl Jam, „szinte mindent egy az egyben, csak akusztikus formában játszunk el” koncepciójához tudnám hasonlítani.

Lendületes volt a műsor, hatalmas (öröm)zenélés folyt a színpadon: a srácok minden egyes összenézéséből, gesztusából látszott, hogy jól érzik magukat, feszültség helyett inkább a lazaságé és a mosolyoké volt a főszerep. Ebben nem kis szerepe lehet a tagok közti, lassan legendássá váló, ezer éves barátságnak: a kölcsönös szeretet és tisztelet lejött a színpadról is, a közönség gyakran lett bevonva a produkcióba, többször is érezhették magukat úgy a jelenlévők, mintha legalábbis a zenekar hatodik tagjai lennének. Máté kommunikációja, közvetlensége is ezt az érzetet erősítette, nem beszélve a nyitó Állat vagyok refrénjének egyik tökéletesen idepasszoló soráról: „Védelmezem szép csendesen ezt a falkát, ami a családunk lett” – ugyebár.

A végig nagyszerűen éneklő frontembernek Eddie Vedderrel ellentétben széke sem volt, vagyis meg sem próbált ülve maradni, míg a ritmusszekció – Szabó Dezső basszusgitáros és Balázs Loránd dobos – megbízható, stabil alapot adott a két, óriási feelinggel pengető gitárosnak, Feke Istvánnak és Szegedi Marcinak, akik különösen a Hobo-feldolgozásban élhették ki magukat. (A zenekar erre az estére kiegészült Mészáros Kevinnel, aki ütőhangszereken kísérte a bandát.)

A közönség végigénekelte a bulit, a Hold és a Nem kell című dalokban például szerves részeként az előadásnak. Utóbbi szép lassan kezd generációs himnusszá válni: ahogyan a dal záróakkordjai után a nézőtéren helyet foglalók egy emberként folytatták a refrént a capellában, az egyenesen hátborzongató volt!

Ahogyan amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy az olyan, eredeti verzióikban is különösen erős számok, mint a Hajnali idegen, az Óriások vagy az Égesd el, mennyivel többet adnak ebben a hangszerelésben. A dalok többségének, de kifejezetten az említett triónak olyan mélységei jöttek elő a torzított gitároktól mentes, jóval szellősebb hangzásban, amik egyébként – nekem legalábbis – eddig nem. A koncert alatt végig azon morfondíroztam, talán ezt az utat is érdemes lenne komolyabban (értsd: akár nagylemez és/vagy turné szinten) felfedeznie a fiúknak.

A Mudfield zenei és (át)hangszerelési szempontból is nagyon szépen felkészült az estére, és bár az akusztikus műsorukkal Szeghalmon, hazai pályán már többször is felléptek a helyi Művelődési Házban, azért ez itt nyilvánvalóan egy más szint volt (amellett, hogy a szeghalmi művház nyilván egy csúcsszuper hely), tekinthetjük akár országos premiernek, egyben egy jelentős szintlépésnek is a bulit.

Nem túlzás kijelenteni: a Magyar Zene Házában rendezett akusztikus koncert valódi fordulópont lehet a Mudfield karrierjében.

„Ha belefér, maradok ez a nincstelen: ember az óriások között” – énekli Máté az Óriások refrénjében. A szöveg eredeti mondanivalójától eltávolodva, vagy inkább csak egy kicsit más kontextusba helyezve azt mondanám, nem srácok, ti már réges-régen nem vagytok nincstelenek és igen, maradjatok emberek akkor is, ha esetleg időközben óriássá válnátok!

A legkevésbé sem csodálkoznék, ha hamarosan sor kerülne erre!

__

(A fotókat Sütő Zoltán készítette.)

___

MUDFIELD – AKUSZTIK KONCERT

Helyszín: Magyar Zene Háza, Budapest

Időpont: 2023. január 14.

Mudfield:

Kovácsovics Máté – ének

Feke István – gitár

Szegedi Marci – gitár

Szabó Dezső Péter – basszusgitár

Balázs Lóránd – dob

Közreműködött:

Mészáros Kevin – ütőhangszerek

Setlist:

  1. Állat vagyok
  2. Az én hazám
  3. Hajnali idegen
  4. Óriások
  5. Napfénytenger
  6. Jobbik részem
  7. Hold
  8. Adj uram esőt
  9. Képregény
  10. Mezítláb
  11. Menedék
  12. Tetovált lány (Hobo-feldolgozás)
  13. Ébresztő
  14. Nincsen szerencsém
  15. Hullócsillagok
  16. Égesd el
  17. Nem kell
  18. Békességben

___

Bővebben